Olvasmányok:
A karácsonyi vecsernyén: Teremtés 1,1-13; Számok 24,2-9; 17-18; Mikeás 4,6-7; 5, 2-4.
Az ünnep napján: Zsid 2,11-18; Mt 2,13-23.
+
Apostoli olvasmány (Zsid 2,11-18)
Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: ,,Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” És ismét: ,,Én őbenne reménykedem” majd újra: ,,Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.
Evangéliumi olvasmány (Mt 2,13-23)
Felolvasás Máté Szent Evangéliumából!
Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: »Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.«
Erre ő fölkelt, éjjel maga mellé vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott:
»Egyiptomból hívtam ki fiamat«.
(A betlehemi gyermekgyilkosság)
Akkor Heródes, látva, hogy kijátszották a bölcsek, nagy haragra lobbant, és embereit elküldve megölette az összes fiúgyermeket Betlehemben és annak egész környékén kétévestől lefelé, annak az időnek megfelelően, amelyet megtudakolt a bölcsektől. Így beteljesedett az ige, amit Jeremiás próféta mondott:
Hang hallatszik Rámában,
nagy sírás és jajgatás:
Ráchel siratja fiait,
és nem akar vigasztalódni,
mert nincsenek többé’.
(Visszatérés Egyiptomból)
Amikor Heródes bevégezte életét, íme, az Úr angyala megjelent álmában Józsefnek Egyiptomban és így szólt: »Kelj föl, vedd magad mellé a kisgyermeket és anyját, és menj Izrael földjére. Meghaltak ugyanis, akik a gyermek életére törtek.« Ő fölkelt, maga mellé vette a kisgyermeket és annak anyját, és bement Izrael földjére. Mivel meghallotta, hogy Arkelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes helyett, félt odamenni. Miután álmában intést kapott, eltávozott Galilea vidékeire. Odaérve egy Názáretnek nevezett városban telepedett le, hogy így beteljesedjék, amit a próféták mondtak: »Názáretinek fogják hívni.«
+
Hilarion metropolita karácsony üzenete
Az Úrban szeretett atyák és testvérek!
Szívből köszöntelek benneteket Urunk és Istenünk és Megváltónk Jézus Krisztus születésének nagy és szentséges ünnepe alkalmából!
Ezen a napon a Szent Egyház arra a csodára irányítja gondolatainkat és imáinkat, ami kétezer évvel ezelőtt történt a távoli Betlehemben, és szüntelenül megtörténik minden keresztény életében. Isten Fia leszállt a mennyekből, hogy megváltsa az emberi nemzetséget. A látható és láthatatlan világ Teremtője, az idők és a mindenség Alkotója, maga tette meg a felfoghatatlan és végtelen utat isteni létének mélységétől a földi valóságig, hogy megálljon szívünk küszöbénél, várva, hogy szabad elhatározásból igent mondjunk isteni szeretete szavára: “Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” (Jel 3,20). Válaszként pedig, ünnepi örömmel eltelve, örvendezve a közénk jött Megváltónak, minden lélek, együtt az Istengyermek születését hírül adó angyalokkal, ezt énekli: “Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, az emberek között jóakarat” (Lk 2,14).
Isten kegyelméből egyházmegyénk egész soknemzetiségű nyája – magyarok, oroszok, ukránok, fehéroroszok, grúzok, moldávok, más nemzetek képviselői – egy szájjal és egy szívvel dicsőíti a megtestesült Krisztust. Híveink, akiket istenfélő lelkipásztorok vezetnek, mindenekelőtt a mennyek országát keresik, az üdvösség megpróbáltatásokkal teli útját járják, és Isten nagyobb dicsőségére munkálkodnak. Egyházmegyénkben templomok újulnak meg és újak épülnek, híveink hitoktatásban részesülnek, kulturális programok és jótékonysági akciók zajlanak. Ebben a világban, amelyet megosztanak a politikai ellentétek és emberi szenvedélyek, a mi kicsiny és sokszínű közösségünk példát mutat arra, hogyan győzi le a Krisztusban való egység e világ rossz és gonosz dolgait.
Krisztusban szeretett atyák és testvérek! Együtt örvendezve veletek a Megtestesülés nagy ünnepének, imádságos szívvel kívánok lelki békét, a kegyelmi ajándékok teljességét, jó egészséget – számos, boldog esztendőn át!
A világban megjelent Istengyermek Krisztusban való szeretettel:
+ Hilarion
budapesti és magyarországi metropolita
+
„Jovánka Karácsonya”
(Miklós zsicsai püspök “Hittérítő leveleiből”,
Odigitria – Jel, 2021., 95. levél, részlet)
„Már több mint negyvenegy esztendeje nézem
ezt a világot, mint egyedülálló nő. Soha nem ért semmi öröm, csak
egy kevés, még gyermekkoromban, a szülői házban. De emberek előtt
sose mutatkoztam szomorúnak. Vidámságot színleltem, magányomban
azonban sokat sírtam. Mindenki boldognak hitt, mert kifelé ilyennek
mutattam magam. Körülöttem mindenfelől csak panaszt hallottam,
házasoktól, egyedülállóktól, gazdagoktól, szegényektől, mindenkitől.
Arra gondoltam, minek terheljem még én is, ezeket a boldogtalanokat,
saját boldogtalanságommal, mert csak tovább növelem magam körül
a szomorúságot. Istenem, inkább úgy teszek, mintha boldog lennék,
ezzel nagyobb hasznára vagyok ennek a boldogtalan világnak, a titkom
megőrzöm magamnak, és majd magányomban elsírom a bánatom.
Kértem Istent, adjon jelt számomra; érezzem, hogy legalább az ujját
nyújtja felém. Imádkoztam, nehogy legyőzzön a lelkemet megülő szomorúság.
Amikor csak tehettem, minden jövedelmemből alamizsnát
adtam. Látogattam a betegeket és szegényeket, és az örömmel, amit
rajtam láttak, örömet vittem nekik. Jóságos Istenem, hiszek benned,
mondogattam, de kérlek, adj valamiféle jelt, hogy még jobban higygyek.
Hiszek, segíts hitetlenségemen (Mk 9,24), ismételgettem az evangélium
szavait. És valóban megérhettem, hogy Isten jelt adott magáról.
A nagy ünnepek voltak a legkeservesebbek. A templomi istentisztelet
után bezárkóztam a szobámba és végig sírtam az egész karácsonyt és
húsvétot. De a múlt év karácsonyán megjelent nekem Isten. Elmondom,
hogy történt. Közel volt a nagy nap. Eldöntöttem, mindent úgy
készítek el, ahogy édesanyám szokta: a sülteket, a karácsonyi kalácsot,
a süteményeket. Széthintettem a szalmát a házban, három-három diót
dobtam a szobák sarkaiba, hogy a Szentháromság kegyelme eljusson a
világ mind a négy tájára. Miközben ezeket végeztem, végig így imádkoztam:
Istenem, küldj hozzám vendégeket! De olyanokat, akik nagyon
éhesek és szegények. Kérlek, jelenj meg így nekem. Időnként ilyen
gondolatom támadt: Te bolond Jovánka, milyen vendégeket vársz karácsonykor?
Ezen a szent napon mindenki otthonában ünnepel, ki jönne
hozzád vendégségbe? Csak sírtam és sírtam volna. De újra elmondtam
az imát, és folytattam a készülődést. Karácsony napján hazajöttem a
templomból, gyertyát gyújtottam, megterítettem, mindent kitettem
az asztalra, és elkezdtem fel-alá járkálni a szobában. Uram, ne hagyj
el! – imádkoztam. Az utcán alig járt valaki. Karácsony van, az utcánk
meg amúgy is félreeső utca. Amint a hó megcsikordult valaki lába alatt,
futottam a kapuhoz. Talán hozzám jöttek? Nem, nem hozzám. Már
megy is tovább. Így köszöntött rám a délután, én pedig még mindig
egyedül voltam. Elsírtam magam, és felkiáltottam: Látom, Uram, hogy
teljesen magamra hagytál! Sírtam, zokogtam, míg egyszerre csak, váratlanul
valaki megzörgeti a kaput, és sírós hangon így kiált: Adjatok
a szegénynek, testvérek, adjatok! Gyorsan kiszaladtam, és kinyitottam
a kaput. Egy vak állt előttem és kísérője, mindketten meggörnyedve,
rongyosan, átfagyva. Krisztus született, jó uraim – kiáltottam örömteli
hangon. Valóban született – válaszolták fogvacogva, remegve. Szánj
meg minket, nővérkénk! Nem pénzt kérünk tőled. Reggel óta nem ettünk
egy falat kenyeret sem, mindenhol csak néhány fillért meg egy kis
pálinkát adtak, de kenyeret sehol. Nagyon megéheztünk. Hirtelen a
mennyekben éreztem magam. Bevezettem őket a házba és leültettem
a terített asztalhoz. Felszolgáltam az ételeket és csak sírtam az örömtől.
Ők meg csodálkoztak: Miért sírsz, jó asszony? Örömömben, jó uraim,
tiszta és fényes örömömben! Amit kértem Istentől, megadta nekem.
Már néhány napja imádkozom hozzá, hogy küldjön nekem olyan vendégeket,
amilyenek ti vagytok, ő pedig elküldött titeket. Nem véletlenül
vagytok itt, a Jóisten küldött titeket. Rajtatok keresztül jelent meg
nekem. Ez életem legboldogabb karácsonya. Most már tudom, hogy él
a mi Istenünk. Dicsőség és hála neki! Ámen – válaszolták az én kedves
vendégeim. Estig nálam maradtak, azután megtöltöttem tarisznyáikat,
és útjukra engedtem őket.”
