A Hitvallás nyolcadik ágazatában „Úrnak” valljuk a Szentlelket, ugyanúgy, ahogy Istennek Fiát, és ugyanúgy hiszünk benne, mint igaz Istenben:
És (hiszek) a Szentlélekben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, aki a próféták által szólott.
Lássuk, hol találunk ehhez útmutatást a Szentírásban? Péter apostol, amikor leleplezi Anániás hamisságát, Istennek nevezi a Pünkösdkor az apostoli egyházra leszállt Szentlelket:
Egy bizonyos Ananiás nevű férfi is a feleségével, Szafirával együtt földet adott el, de a felesége tudtával csalárdul megtartott valamit a föld árából, s csak egy részt hozott el és tett az apostolok lábához. Péter azonban így szólt: „Ananiás, miért ejtette a sátán kísértésbe a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és csalárdul visszatarts a föld árából? Ha megmaradt volna, magadnak maradt volna, és magad rendelkeznél azzal, amit eladtál. Miért vetemedett hát szíved erre a dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!” (Csel 5,1-4)
A Szentlélek jelen van Isten minden cselekedetében. Ezért hiszünk benne, mint „Éltetőben”. Az őskáosznak a Lélek adott életet:
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a víz felett lebegett. És Isten szólt: „Legyen világosság!” És lett világosság. (Ter 1,1-3)
A Lélek által lesz az ember „élőlénnyé”:
Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld porából és arcába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett. (LXX Ter 2,7)
Az „élet lehelete” az éltető Lélekre utal. Nem azonos vele, de nem is választható el tőle, hiszen Istentől származó „lehelet”, „fuvallat”. Ezt hirdeti az esti vecsernye bevezető zsoltára:
Amikor elfordítod orcádat, megrendülnek. Elveszed lelküket, és kimúlnak, és visszatérnek porukba. Kibocsátod a te Lelkedet, és megújulnak, és újjá teszed a föld színét. (LXX 103,29-30)
Erről vall a Búzból való Elíhú, Barakél fia Jób Könyvében:
„Az isteni lélek alkotott engem, s a Mindenható lehelete tanít engem.” (LXX Jób 33,4)
Az „Éltető Lélek” a lelki életnek is adományozója. Adományai elsősorban az egyház szentségeiben és a bennük való részesedésben vannak elrejtve. Erről szól Jézus és Nikodémus éjszakai párbeszéde. Nikodémus ugyanis megkérdezi Jézustól:
„Hogyan születhet meg az ember, ha már vén? Csak nem mehet be ismét anyja méhébe, hogy megszülessék?”
Jézus pedig így felel:
„Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Lélekből, nem mehet be Isten országába.” (Jn 3,4-5)
Testi feltámadásunk is a Lélek által valósul majd meg:
Ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. (Róm 8,11)
Olykor nekünk szegzik a kérdést, az ortodoxok miért „hagyják ki” a Hitvallásból a „Filioque-t? Azt ugyanis, hogy a Szentlélek az Atyától „és a Fiútól” ered? Hitvallásunk szavai az Úr Jézus kijelentéséből származnak:
„Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam…” (Jn 15,26)
Az Úr „más Vigasztalónak”, Paraklétosznak nevezi:
„Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.” (Jn 14,16)
Ő tehát Jézus Krisztus után a „más Vigasztalónk”, „Szószólónk”:
Ha valaki vétkezett is, van szószólónk (parakléton) az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is. (1Jn 2,1-2)
A Szentlélekről maga az Úr Jézus jelenti ki nekünk, hogy „az Atyától ered”. Ő „küldi” el nekünk az Atyától, de az Atyától „ered”. Az Úr Jézus szava a Szentlélekről vallott keresztény hit alapja. A II. Egyetemes Zsinat, amelynek egyik fő feladata a Szentlélekről vallott hiteles keresztény tanítás megfogalmazása volt, ezt rögzítette Hitvallásunkban. Később, a III. Egyetemes Zsinat azzal erősítette meg, hogy 7. kánonjában megtiltotta „más hitvallás előterjesztését, leírását vagy összeállítását”. Damaszkuszi Szent János írja „Az ortodox hit részletes kifejtéséről” szóló művében:
A Szentlélekről azt valljuk, hogy mindenben hasonló az Atyához és a Fiúhoz, az Atyától ered, és a Fiú adja át nekünk. [6]
A Fiúról valljuk, hogy az Atyától „minden időknek előtte született”, a Lélekről pedig, hogy az Atyától „származik”. Ámde mind a „születés”, mind a „származás” emberi fogalmak, az isteni valóság sokkal több és mélyebb annál, amit a mi emberi fogalmaink, vagy a természetből vett hasonlataink képesek kifejezni. A Háromságban-egy Isten lényegét tekintve kifejezhetetlen, felfoghatatlan.
Térjünk vissza a Hitvallás nyolcadik ágazatához:
…akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk…
Miért tartozunk a Szentléleknek ugyanolyan imádattal és dicsőítéssel? A feltámadott Úr adott erre parancsot:
„Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,19-20) (szjbt)
Az Atyától származó Szentlélekben hiszünk mint Úrban és Éltetőben, de még ezt is hozzátesszük:
„aki a próféták által szólott”.
A Hitvallásnak ez a része különösen fontos volt, mivel olyan eretnekek ellen irányult, akik azt hirdették, hogy az Ószövetség könyveit nem a Szentlélek sugalmazta. A zsinati atyák itt is a Szentírás tanításából merítettek, Péter apostol második leveléből:
Súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben. Mindenekelőtt azt kell megértenetek, hogy az Írás egyetlen prófétai beszéde sem egyéni értelmezés dolga. Mert sohasem emberi akaratból származott a prófétai beszéd, hanem Isten szent emberei a Szentlélektől sugalmazva szóltak. (2Pt 1,19-21) (szjbt)
A Szentírás tanúsítja, hogy Krisztus apostolai is a Szentlélek által szóltak:
Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről. Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni. (1Pt 1,10-12)
Feltehetnénk a kérdést, a Hitvallás nyolcadik ágazata miért csak a prófétákról tesz említést, az apostolokról pedig nem? Egyszerűen azért, mert a Hitvallás megszületésének idején senki sem kételkedett abban, hogy az apostolok a Szentlélek által szóltak.
Hogyan és mikor nyilatkozott meg a Szentlélek? Szemmel is látható, füllel is hallható módon, az első Pünkösd napján, Jeruzsálemben, az Úr Jézus feltámadása utáni ötvenedik napon. Úgy, ahogyan Urunk előre megjövendölte. Szélvész és tüzes nyelvek formájában szállt le az apostolokra:
Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. (Csel 2,2-4)
Az első keresztény Pünkösd ― az ószövetségi prófécia beteljesedése. A prófécia arról szól, hogy „az utolsó napokban” Isten Lelke minden emberre kiárad majd:
Azután pedig kiárasztom lelkemet minden emberre,
és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok;
álmokat álmodnak véneitek,
és látomásokat látnak ifjaitok. (LXX Jóel 3,1)
Ezt a próféciát idézi Péter apostol első, pünkösdi prédikációjában:
„Nem részegek ezek, ahogy ti gondoljátok, hiszen a nappalnak a harmadik órája van, hanem csak az történt, amit Joel próféta megmondott:
»És ez lesz az utolsó napokban
– mondja az Úr –,
kiárasztom Lelkemet minden emberre;
akkor fiaitok és leányaitok prófétálni fognak,
ifjaitok látomásokat látnak,
véneiteknek pedig álomlátásaik lesznek.
Még szolgáimra és szolgálóimra is
kiárasztom Lelkemet azokban a napokban, és prófétálni fognak…«” (Csel 2,15-18)
A Szentlélek nemcsak Pünkösdkor szállt le az apostolokra. Minden hívő személyesen részesül benne a bérmálás szentségében. Ez volt az ősegyház hite és szentségi gyakorlata. Ezért beszélt az Úr Jézus azon a bizonyos éjjelen „víztől és Lélektől” való születésről Nikodémusnak. Ezért inti Pál apostol a korinthusi keresztényeket:
Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? (1Kor 3,16)
Hogyan lehetséges a Szentlélekben „részesülni”? „Szabad” keresztények olykor nekünk szegzik nem kevés önbizalomról árulkodó kérdésüket:
„Ti már részesültetek a Szentlélek keresztségében?”
Nem a bérmálás szentségére gondolnak, hanem valami többre, a nagy hitre, különleges karizmára, netán nyelveken szólásra, amelyet a Szentlélektől lehet elnyerni. Talán nem is tudják, hogy mind a régi, mind a mai, vagy a mi korunkhoz közelálló szentatyák és szentek – közöttük Szárovi Szent Szerafim – azt tanítják, hogy a keresztény ember életének a célja a „Szentlélek megszerzése”.[11] A Szentlélek teszi az embert a szó teljes értelmében emberré, keresztény emberré..
Jézus arra buzdít, hogy imádság által szerezzük meg Isten Lelkét:
„Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!” (Lk 11,13)
Térjünk vissza az előbb már említett szentségi gyakorlathoz. Az apostoli egyház azt tanította, hogy mindenekelőtt a szentségek által kell megszerezni Isten Lelkét. Erre buzdítja Péter apostol a pünkösdre érkezett zarándokokat Jeruzsálemben:
Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok ajándékul a Szentlelket. (Csel 2,38)
János apostol is a Szentlélek megszerzéséről ír, „kenetről”, azaz a bérmálás szentségéről, amely az igaz hit záloga:
A kenet, amelyet tőle nyertetek, megvan bennetek, és bennetek is marad, így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket. Amire az ő kenete tanít titeket, az igaz és nem hazugság. Amint ő tanított titeket, maradjatok őbenne! (1Jn 2,27)
A Szentlélek, ahogyan az Úr nevezi, az „igazság Lelke”:
„Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam…”.” (Jn 15,26)
A „Mennyei Király” kezdetű imánkban is így fordulunk hozzá:
Mennyei Király, Vigasztaló, Igazságnak Lelke, aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz…
Az Ószövetségben a Szentlélek kente fel a prófétákat, a papokat és a királyokat. Amikor pedig eljött az idők teljessége, leszállt a Názáreti Jézusra, megnyugodott rajta, és felkente Isten Messiásává. Keresztelő Szent János, amikor az Úr Jézus az első Vízkereszt alkalmával megjelent a világ előtt, rámutatott és így szólt:
„Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel… Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt.” (Jn 1,30-32)
Jézus ezután kezdte meg nyilvános működését. A názáreti zsinagógában Izajás prófétát idézte az eljövendő Messiásról, és amit a próféta megjövendölt, magára vonatkoztatta:
„Az Úr Lelke van rajtam;
mert felkent engem,
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak
és látást a vakoknak,
hogy szabadon bocsássam a megtörteket,
és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4,18-19)[17]
Minden messiási jelet, csodát a Lélek erejével vitt véghez:
Ha én az Isten Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor elérkezett hozzátok Isten országa.” Mt 12,27-28
Végül, ne feledkezzünk meg arról, hogy a Szentlélek a különleges kegyelmi ajándékoknak és lelki gyümölcsöknek is adományozója. Izajás próféta a szolgálatok hét adományát sorolja fel, amelyek a Lélektől származnak, a Lélek ajándékai, és amelyek – Lyoni Szent Iréneusz szavaival – Isten Fián, az Igén nyugodtak, amikor emberként eljött:
Az Úr Lelke nyugszik majd rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és a jámborság lelke, eltölti majd Isten félelmének a Lelke. (LXX Iz 11,2-3)[19]
Az újszövetségi Szentírásban Pál apostol hagyott ránk tanítást a Lélek „kegyelmi ajándékairól” a Korinthusiakhoz írt első levélben. Figyelmeztet, hogy bármilyen kegyelmi ajándék hitelesítő jele – mondjuk így a „szentlélekkeresztség” ismertetőjele – a legelső karizma: Jézusnak mint Úrnak és Megváltónak a megvallása:
Ezért tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: „Átkozott legyen Jézus!”, és senki sem mondhatja: „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által.
A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Egyik a bölcsesség szavait kapja a Lélek által, a másik a tudományét ugyanattól a Lélektől. Más valaki a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, ismét más a gyógyítások adományát az egy Lélek által, vagy csodatévő hatalmat, prófétálást, a lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való beszédet vagy a nyelveken való beszéd értelmezését. Ezt mind egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek. (1Kor 12,3-11)
Ugyancsak Pál apostol ír a „Lélek gyümölcseiről,” és szembeállítja a „test cselekedeteivel”:
A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Gal 5,22-23)
A „gyümölcsöknek”, a Lélek különféle „adományaival” szemben, mindnyájunkban jelen kell lenniük, Isten számon kéri tőlünk. A gyümölcsökről lehet felismerni, hogy az Úr Jézus valódi tanítványai vagyunk-e:
„Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Tehát a gyümölcseikről ismeritek fel őket.” (Mt 7,17-20)
[6] Patrologiae cursus completus, J.-P. Migne, t. XCIV, De fide orthodoxa, lib. 1. 822 C.
[11] Szárovi Szent Szerafim: A Szentlélek megszerzése. Ford. Somlai György. Terebint, 1996.
[17] Vö. Iz 61,1-2; 29,18; 58,6.
[19] Az apostoli igehirdetés feltárása, 9. In: Ókeresztény Írók VIII. A II. századi görög apologéták. Szerk. Vanyó László. Szent István Társulat, Budapest, 1984.
I. T.
(Folytatjuk)