(2019. november 12.)
„Szenteltessék meg a te neved”
„Ragyogjon a ti világosságotok”
Mit kérünk legelőször? Hiszen Isten neve önmagában is szent. Szűz Mária így dicsőíti Istent Erzsébet házában:
„Nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve.” (Lk 1,49)
A zsoltárosköltő így énekel:
Megváltást küldött népének, örökre elrendelte szövetségét. Szent és félelmetes az ő neve. (LXX, Zsolt 110,9)
Miért kell Isten nevét „megszentelni”, ha az szent? Azért, mert Máté evangéliumában ezt mondja az Úr:
„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)
Péter apostol ezt írja:
Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. (1Pt 2,12)
A Leviták Könyve is erre buzdít:
Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok! És tartsátok meg parancsaimat, és cselekedjetek szerintük, mert én, az Úr szentellek meg titeket! (LXX Lev 20,7-8)
Karthágói Szent Ciprián, vértanú püspök szerint a „szenteltessék meg a Te neved” azt jelenti, azért könyörgünk, „hogy mi, akik a keresztségben megszentelődtünk, olyanok is maradhassunk, mint amilyenek kezdetben voltunk”.[1]
A kérés az imára is vonatkozik. Azt jelenti, hogy az ő nevét segítségül hívjuk, az Urat a szívünkben megszenteljük. Péter apostol így ír:
Az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. (1Pt 3,15)
Az első keresztényeket még ellenfeleik is arról ismerték, hogy az Úr Jézus nevét hívták segítségül. Anániásnak megjelent az Úr Damaszkuszban, elküldte Saulhoz, akinek előzőleg megjelent a damaszkuszi úton, de Anániás így válaszolt:
„Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” (ApCsel 9,13-14)
Az Úr Jézus nevének segítségül hívása az ő valóságos jelenlétét és erejét jelenti. Ebben a névben tettek az apostolok csodákat. Péter apostol így szólt a születésétől fogva béna koldushoz:
„Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (ApCsel 3,6)
Ezt a nevet vallották meg nyilvánosan a vértanúk, ez adott nekik erőt a szenvedések elviselésére, hogy semmibe vegyék a kínzó fájdalmakat. Ezt a nevet suttogták haláluk órájában. Istenhordozó Antiókhiai Szent Ignácról olvassuk legendájában, hogy amikor a római arénában a vadállatokra várt, őre felfigyelt arra, hogy állandóan egy nevet suttog maga elé.
– Kinek a nevét ismételgeted folyton? – kérdezte.
– Jézusét – válaszolta.
– És miért ismételgeted ezt a nevet?
– Mert a szívembe van írva.
I. T.
(Folytatjuk)
[1] Uo.