Éjinai Szent Nektáriosz püspök
November 9.

(Kedves Olvasóink, a szent életrajzát a többi, az éves kalendáriumban szereplő életrajzzal együtt honlapunk “Olvasókönyvtár-Katekézis / Szentek Élete” menüpontjában is megtalálják)

„Betegeket Gyógyító” Éjinai Szent Nektáriosz a legújabb szentek közé tartozik, akiket a 20. század folyamán a Görög Ortodox Egyház a szentek sorába iktatott.

1846-ban született, mintegy 60 km-re Konstantinápolytól, a thrákiai Szilivríában, szegény, de igen vallásos szülőktől. A keresztségben az Anasztásziosz nevet kapta és már kisgyermekkorától kiváló keresztény nevelést kapott. Már ebben a korban a rokonok és szomszédok csodálatát váltotta ki értelmével, meg­fontoltságával, szelídségével és kivételes engedelmességével. Azzal is kitűnt, hogy nem a sajátkorabeli gyermekek természetes játékossága vonzotta, hanem az imádság, a zsoltárok tanulása és az egyházatyák mondásainak a gyűjtése. Iskolai éveit követően Konstantinápolyba került. Először egy rokon üzletében vállalt munkát. Munkája közben az evangélium hirde­tésének egészen különleges módját választotta: a vevők által megvásárolt áruk dobozára vagy csomagolópapírjára mindig fölírt valamilyen hasznos és bölcs mondást.

Egyetlen vágya volt, hogy életét teljesen Isten és felebarátja szolgálatának és az isteni tudományoknak szentel­hesse. A szent könyvekkel és az isteni dolgokkal való foglalatoskodás segítségével ismerte meg egyre jobban Krisztust, aki az imádság révén a szívébe is költözött.

Húsz esztendős korában az ifjú Anasztásziosz a Szentlélek sugallatára Híosz szigetén telepedett le, ahol egy általános iskolában hitoktatást vállalt. Később, Krisztus hívására belépett a híres Új Monostorba és vállalta a szerzetesi élet küzdelmeit. 1876. november 7-én, szerzetessé nyírása alkalmával a Lázár nevet kapta. Később a nagy és angyali szerzetesi fogadalom felvétele során a Nektáriosz nevet, amelyet azután egész életében viselt.

Miután Athénben befejezte teológiai tanulmányait, 1885-ben Szofróniosz pátriárka tanítványává fogadta és magával vitte Alexandriába, ahol pappá, majd püspökké szentelte és kinevezte Pentapolisz metropolitájává[1]. A jámbor metropolita sok évig szolgált a patriarkátus titkáraként és az egyiptomi főváros Szent Miklós-templomában

prédikált. A lelkek kiváló szolgájává és tanácsadójává vált, mert Istentől türelmet, alázatot és szelídséget kapott ajándékba. Sokan keresték fel és mindenki szerette.

Az ördög látta, hogy nem bírja legyőzni a büszkeségen és az önszereteten keresztül, ezért más, hasonlóan veszélyes fegyverrel próbálta támadni a boldog főpapot: az alexandriai egyház főpapjainak és szolgálattevőinek irigységével és féltékenységével, akik a pátriárkánál bevádolták, hogy a metropolita a helyére tör. Ez mindenkit felkavart, és az lett a következménye, hogy elbocsátották a püspöki szolgálatból.

Mindenkitől bocsánatot kért, hálát adott Istennek, mert rajta is beteljesedtek az Üdvözítő szavai: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazudva minden gonoszságot mondanak ellenetek énérettem” (Mt 5, 11).

1891-ben visszavonult Athénba, szegényen, övéi által megrágalmazottan, megvetetten, de minden reménységét Istenbe és a Szentséges Istenszülő közbenjárásaiba vetve.

Athénban néhány esztendeig egy papi szeminárium, a „Rizariosz” iskola igazgatója lett, ahol 1894-ig prédikált és oktatott, és sok Krisztus-szerető ifjúnak lett lelkiatyja: fáradhatatlanul táplálta őket a szent evangélium szavaival és a szentatyák írásaival. Ezen kívül missziós utakat tett az Athén környéki egyházközségekbe. 

A boldog Nektáriosz főpap valódi hészükhaszta lett a szíve rejtekében. Megszerette és buzgón gyakorolta a Jézus-imát, és őrizte a lelki csendességet szívében, ami nagy békességgel, örömmel, szelídséggel és hosszantűréssel ajándékozta meg. E lelki fegyverekkel győzte le a démonokat, a körülötte lévőket pedig lelki magasságokba emelte. Mindig Krisztus békéje és öröme töltötte el és nem törődött környezete megvetésével és vádjaival.

Idősebb korára csendesebb helyre óhajtott visszahúzódni, ezért 1904–1907 között, számos hívő és tanítvány segítségével a közeli Éjina szigetén egy szerzetesnővéreknek szánt monostort épített, amelyben a szent atyák hagyományai szerinti szerzetesi életmódot írta elő. Végleg ebbe a monostorba húzódott vissza, ahol életét nagy alázatban és szolgálatban töltötte, tökéletes odaadásban és szüntelen imádságban. Lelke Krisztusért, a világ Üdvözítőjéért lángolt és mindenkiért, aki eljött hozzá, hogy áldását vagy imáját kérje, vagy lelki tanácsot kapjon.

Lelki életének magas foka miatt Isten a Szentlélek ajándékaira méltatta. Sok beteg és szerencsétlen sietett az éjinai monostor templomába, hogy segítségét kérje. Főként az I. világháború után számos szegény és beteg ember kereste fel, akiken más nem segített. Úgy jöttek hozzá, mint lelkiatyjukhoz. Szent Nektáriosz pedig meghagyta a nővéreknek, akik a monostorban szolgáltak, hogy osszanak szét mindent a nélkülözők között, semmit se hagyjanak meg a maguk számára, mert Isten az ő irgalmában enni ad majd egyiknek is, másiknak is. A betegek meggyógyultak a boldog Nektáriosz imái által, mivel a csodatételek adományát is megkapta.

Az egyik nyáron nagy szárazság volt Éjina szigetén, Szent Nektáriosz imádságára bőséges eső hullott az égből, táplálta a földeket, és mindenki bőséges élelemhez jutott. Ezért mindenki tisztelte, hívők és szerzetesek, szegények és gazdagok egyaránt, jó pásztornak, a Szentlélek kiválasztott edényének tartották, és mindenben hallgattak a szavára. Mindeneknek mindene lett, mert mindenre képes volt Krisztusban, aki benne lakott (1Kor 9,22). Igen alázatos és szelíd volt, nem kívánta mások tiszteletét. Szabad idejében, egyszerű ruhába öltözve, a monostor kertjében dolgozott, és mindenkinek hasznára lett, aki tanúja volt hallgatásának és alázatának.

Szent Nektáriosz számtalan lelkivezetői elfoglaltsága mellett számos erkölcsteológiai és egyháztörténeti munkát írt és szerkesztett, megerősítette a szent atyák tanítását hazájában, amelyet, akárcsak más ortodox országokban, a nyugati szellemiség támadás alá vett.

Mindezek következtében az ördög folyton maga le akarta gyűrni, igen sok kísértéssel támadta. A Görög Egyház szolgálattevői és főpapjai féltékenyek voltak rá, miattuk is sok kísértés érte a szentet. Isten azonban megmentette szolgáját minden veszedelemtől.

Mivel testben élő angyalként élt, és szerette a szüntelen imádságot, a hallgatást, az alázatot, a böjtöt, az irgalmasságot, sokakat vonzott Krisztushoz. Környezetében békét, örömöt árasztott és a Szentlélek teremtetlen fényét, amellyel vigasztalta és békét öntött a celláját felkeresőkbe. Mivel a Gonosz ezt nem tűrhette, élete végéig mindenféle, klerikusoktól és főpapoktól származó vádakkal és gonosz szavakkal támadta. Ellenlábasai féltékenyek voltak rá, rágalmazták, vádakat fogalmaztak meg vele szemben, sőt monostorával szemben. A boldog Nektáriosz azonban Krisztus nevében mindent elviselt, hiszen ő maga lakott a szívében.

Amikor már közelinek érezte élete végét, miközben a Szentséges Istenszülő ikonjával zarándokutat tett Éjina szigetén, Szent Nektáriosz felfedte tanítványai előtt, hogy nemsokára Krisztushoz költözik. Kevés idő elteltével meg is betegedett és, engedve a nővérek folytonos kérésének, végül az athéni Aretéion kórházba került. Lelkében erős volt, türelemmel viselte el a szenvedést és a kísértést, és örömmel várta az órát, amelyben eltávozhat ebből az életből.

Kilenc hónap szenvedés után Szent Nektáriosz békében visszaadta lelkét Teremtőjének. 1920. november 8-án szabadult meg e földi élet minden kísértésétől, és lett méltó arra, hogy Isten szentjeinek seregében kapjon helyet.

A csodák sorozata igazán halála pillanatában kezdődött. Szent Nektáriosz utolsó napjait az elfekvőben töltötte, gyógyíthatatlan és többnyire szegény haldoklók között. Mellette egy évek óta béna ember feküdt. Amikor meghalt, a kórházi ápolónő és az őt kísérő apáca elkezdték öltöztetni, hogy testét Éjinába szállíthassák a temetésre. Amikor elnyűtt mellényét a könnyebbség kedvéért a béna ágyára tették, a béna azonnal meggyógyult, és ágyából kikelve dicsőíteni kezdte Istent. A szent teste körül egyre intenzívebb, különleges jó illat kezdett áradni, amely lassan az egész szobát, az emeletet, a kápolnát, sőt az egész kórházat betöltötte.

Temetése után öt hónappal az apácák elhatározták, hogy márvány koporsóba helyezik. Sírját felnyitották, és testét min­den szempontból romlatlanul találták. Ugyanazt a páratlan jó illatot árasztotta, mint halála órájában. Szent Nektáriosz már életében állhatatosan védte a csodák realitását és a bennük való hitet. Mintha csak ezt akarta volna Isten igazolni a szent halála után. Már sok százra tehető azoknak a rendkívüli gyógyulá­soknak a száma, amelyeket Görögországban, Angliában, Német­országban, Ausztráliában, Kanadában, Dél-Afrikában jegyeztek fel közbenjárásai révén. Főleg orvosilag gyógyíthatat­lannak nyilvánított, többnyire rákos betegekről van szó. A gyógyulások úgy történtek, hogy Szent Nektáriosz közbenjáró imáit kérve megkenték a beteget a sírja fölött égő mécsesből vett olajjal, vagy ikonját a beteg mellé tették. Számos csodás gyógyulásnak maguk az orvosok voltak a tanúi.

+

          Szent Nektáriosz egyházi íróként is rendkívül termékeny volt. Tanítása az egyházatyák és a nagy lelki vezetők írásaira emlékeztet. Idézzünk belőle pár megkapó gondolatot:

          „Keresd naponta Istent. De szívedben keresd és ne raj­ta kívül. Ha rátaláltál, állj meg előtte félelemmel és ret­tegéssel, akárcsak a Kerubok és a Szeráfok, mivel szíved Isten trónusa lett. Ám keresd alázattal, hogy valóban rátalálj, mivel az Úr iszonyodik a gőgtől, de meglátogatja a szívükben alázatosakat.”

          Az önismeret fontosságáról ezt írja:

          „Aki nem ismeri önmagát, Istent sem ismeri. És aki nem is­meri Istent, nem ismerheti meg általában a dolgok igazságát és természetét. Aki pedig nem ismeri a dolgok természetét, nem képes azokat önmagukban megfelelően értékelni, nem tudja az olcsót a drágától, az értéktelent az értékestől megkülönböztetni. Ezért az ilyen ember csak kimeríti magát a hétköznapi dolgok hajszolásában és közömbös marad az örök és legbecsesebb dolgokkal szemben. Az embernek meg kell ismernie önmagát, Istent és a dolgok természetét, és ez által kell Isten képévé és hasonlatosságává válnia. Aki ismeri önmagát, ismeri kötelességeit is önmagával, Istennel és felebarátjával szemben. Aki ismeri önmagát, sohasem fuvalkodik fel, hanem tisztában van elsősorban saját fogyatékosságaival és hi­báival, s mindig ahhoz az ideális ősképhez méri magát, amelynek hasonlatosságára kell önmagát nevelnie.”

          A szív szerepéről ezt mondja:

          „Az ember nemcsak értelem, hanem szív is. E két egymást segítő erő teszi az embert tökéletessé, megtanítja arra, amit pusztán az értelemmel nem foghatna föl. Az értelem a természetes világról tanít bennünket, a szív pedig a ter­mészetfelettiről. Az ember csak akkor lesz tökéletes, ha mind szívét, mind értelmét fejleszti. A szív pedig a kinyilatkozta­tott valláson keresztül fejlődik.”

          A meggondolatlan aszkézisre ezekkel a szavakkal figyelmeztet:

          „Amikor valakiben bámulatos aszkézist tapasztalsz, tudd meg, nagy erény rejtőzik mögötte, amely a testi aszkézis támasza. Tudnunk kell, hogy a lélek ereje erősíti, támogatja a testet küzdelmeiben. Lelki erő nélkül lehetetlen komoly aszkézisbe fogni, ezért, ha egy türelmetlen ember mégis belefog, mielőtt lelkét erények útján megerősítette volna, bukásra van ítélve.”

+

1961-ben a Görög Ortodox Egyház szinódusa a szent ereklyéinél történt számos csoda miatt szentté nyilvánította, emléknapja november 9., ezzel ő lett az áldott Görögország leginkább tisztelt szentje. A hívők naponta leborulnak sírjánál és szent ereklyéi előtt, az éjinai monostor egész Görögország legkedveltebb zarándokhelye.

+

„Szilivría szülöttjét és Éjina vigyázó tanítóját, az utolsó idők tanúját, az erények hírneves barátját, Nektárioszt magasztaljuk, hívők, mint krisztusi és Istentől ihletett gyó­gyítót: mert kiűz mindenfajta betegséget azokból, akik isteni félelemmel kiáltanak hozzá. Dicsőség a Krisztusnak, aki megdicsőített Téged, dicsőség annak, aki csodatévővé tett Téged, dicsőség annak, aki általad forrása minden gyógyulásnak.”

(Ünnepi himnusz a szenthez, apolitíkion)

+

(Forrás: https://doxologia.ro/calendar-ortodox;

St. Nectarios of Aegina, Modern orthodox saints, by Constantine Cavarnos, Institute for Byzantine and Modern Greek Studies, 1988.)

(Ford. A-V- Gellért, Imrényi Tibor)

[1] (Pentapolisz Felső-Líbia ősi ortodox egyházmegyéje volt)