2024. október 13. Pünkösd utáni 16. vasárnap.

A VII. Egyetemes Zsinat atyáinak emléke (787, október 11-17.).

Szent Karposz püspök, Papülosz diakónus, Agathodórosz, a szolgájuk és Agathoniké, Papülosz nővére vértanúk (3. sz.).

Thesszalonikai Szent Florentiusz vértanú (312). Szent Dioszkorosz vértanú (3-4. sz.). Perzsiai Szent Benjámin vértanú (400-420 k.).

Szent Nikétasz hitvalló (9. sz.). Szent Jakab papvértanú (13. sz.). Szentéletű Benjámin, a Kijevi Barlangkolostor szerzetese (14. sz.).

Szent Meletiosz alexandriai pátriárka (1601). Szent Hriszí-Zlata újvértanú (1795).

Gal 2,16-20; Lk 8,5-15 (olvasmányok a 21. vasárnap szerint); a zsinati atyáknak: Zsid. 13,7-16; Jn 17,1-13. Hetedik hang.

+

Feltámadási tropárion, 7. hang:

Szent György tropárionja:

A zsinati atyák tropárionja:

Vértanúk magasztalása:

+

„A hit és szeretet próbatételei”

János evangéliumában így ér véget az Úr búcsúbeszéde a tanítványokkal:

„(Mi) hisszük, hogy az Istentől jöttél. ”Jézus azt felelte nekik: „Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,30-33)

Most hiszitek? – kérdezi az Úr.

Nincsen Krisztusban való hit próbatételek nélkül! Az Úr Jézus előre figyelmezteti tanítványait: elszéledtek, engem pedig magamra hagytok. Aki tehát valóban hisz benne és szereti őt, akkor is mellette marad, ha egymaga marad. A hit próbatétele az ellentmondás, amely érinthet bennünket, egyenként, személyesen, különböző mértékben és különféle élethelyzetekben. Ez a próbatétel érte azokat, akik egykor hozzánk tartoztak, vagy hozzánk csatlakoztak, később azonban elmaradtak. Ámde a próbatétel egész népeket is érinthet. Ilyen volt az igaz hit csaknem százéves üldözése, az ikonok, ereklyék rombolása, a szentek tiszteletének kétségbe vonása az egykori Bizáncban, magukat kereszténynek mondó uralkodók kezdeményezésére, a 8-9. században. Ilyen volt az iszlám uralom számos ortodox nép számára, amelyet a mi országunk és keresztény népe is megszenvedett százötven éven át. Ilyen volt a „forradalom” Franciaországban a franciaországi keresztények számára a 18. században. Ilyen volt a bolsevik-kommunista uralom számos ortodox és nem ortodox keresztény nép számára. Voltak, akik nem állták ki a próbatételt – nincs jogunk elítélni gyöngeségüket – és voltak, akik kiállták, és nem hagyták egymagára Krisztust, követendő példaképeinkké váltak.

Mit kell tennünk, ha életünk során megpróbáltatások, kísértések várnak ránk vagy érnek bennünket? Maga Urunk Jézus mutatott erre követendő példát főpapi imájában, szenvedése előtt: Még jobban, még nagyobb buzgalommal Isten elé kell borulnunk.

Krisztus iránti szeretet sincs megpróbáltatások nélkül. Krisztusban való hitünk csak akkor nem fog meginogni, ha a Krisztus iránti szeretetünket sem hagyjuk kihűlni!

Mi az iránta való szeretetünk kézzelfogható, látható, „külső” mértéke? Ő maga ad rá választ:

Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat.”

Uram, add, hogy akkor is megtartsuk parancsolataidat, ezek mellett maradjunk, ha az eszünk, vagy a szívünk máshová húz!

És mi a Krisztus iránti szeretetünk „belső”, szívbéli mértéke, amelyre törekednünk kell? Erre is ő maga ad választ:

Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvednék. (Lk 22,15)

Ha mi is így vágyódunk utána, a vele való imaközösség, az ő isteni igéjében való közösség és a vele megvalósuló eucharisztikus közösség után! Erről kérdezi a Feltámadott Úr Péter apostolt, aki háromszor tagadta meg őt Nagycsütörtök éjjel:

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! (Jn 21,15)

Erről a belső, szívből jövő szeretetről szól János apostol a Jelenések Könyvében:

Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! (Jel 3,15)

Jól tudjuk, keresztény, felebaráti szeretet sincs megpróbáltatás nélkül.

A megpróbáltatás az, amikor a tiszta szeretet szavaira, vagy tetteire közömbös, netán elutasító szó a válasz. Vagy az a megpróbáltatás, amikor egy keresztény közösség szeretet-közösségét kívülről, vagy belülről, valaki, vagy valakik, az Ellenség sugallatára, meg akarják törni. Vagy pedig az a megpróbáltatás, amikor két ember, egy férfi és egy nő, házasságban is megszentelt, keresztény, szeretet- és hűség közösségét kívülről egy „harmadik”, vagy belülről valamilyen ellenséges hang akarja megtörni.

Az erény az ellentmondásban mutatkozik meg a maga teljességében! – írja Dialógus (Nagy) Szent Gergely főpap atyánk a Jób Könyvének magyarázatában.

Ismételjük meg, és véssük szívünkbe Krisztus Urunknak azokat az igéit, amelyek ehhez a szép és nemes keresztény pálya megfutásához nagy reménységet és erőt adhatnak nekünk:

A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot. (Jn 16,33).

Legyőzte a kísértőt, a bűnt, minden rá zúduló gonoszságot, a szenvedéseket, a halált, és feltámadást ajándékozott nekünk! Mi másra van még szükségünk? Csak maradjunk mellette, vagy kövessük, amíg el nem érjük!

I. T.

2024. október 13.