2024. augusztus 18. Pünkösd utáni 8. vasárnap.

Szent Flórosz és Laurosz vértanúk és társaik (II. sz.).

Szent Hermész, Szerapión és Polüainosz római vértanúk.

Szent Julianna vértanúnő. Szent Leó vértanú.

V. Szent János (674) és I. Szent György (683-686 k.) konstantinápolyi pátriárkák.

Szentéletű Szófroniosz a Szent Anna remeteségből (18. sz.).

Pároszi Új Szent Arszéniosz (1877). Szent Agapiosz új papvértanú (1852 k.). Szent Khrisztodulosz grúz szerzetes (XII. sz.).

Szent Gergely új papvértanú és Szent Jenő és Mihály újvértanúk (1937).

1Kor 1,10-18; Mt 14,14-22. Hetedik hang.

 +

Feltámadási tropárion, 7. hang:

Nagyboldogasszony tropárionja, 1. hang:

Nagyboldogasszony kondákionja, 2. hang:

Szent György Nagyvértanú tropárionja, 4. hang:

+

„Szent, aki a lelkünkbe látott”

Szent Arszéniosz a görögországi Joáninában született, istenfélő szülők gyermekeként. A keresztségben az Atanáz nevet kapta. Szülei korán, kilencéves korában meghaltak, de a gyermek életében beteljesedtek a zsoltár szavai:

„Atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem” (Zsolt 27,10).

Istenfélő emberek jóvoltából iskolába került és öt éven át, tizennégy éves koráig tanult. Életrajzírója, a neves és szentéletű lelkivezető, Filótheosz Zervákosz szerint mindenkit felülmúlt tanulásban, értelemben és az erényekben.

Történt, hogy egy alkalommal Dániel, egy neves sztarec és lelkiatya jött Zagorából gyóntatni. Atanáz is jelentkezett gyónásra és a lelkiatya olyan hatással volt rá, mint Illés próféta Elizeusra vagy Istenfélő Simeon Új Teológus Szent Simeonra. Lelkiatyja lett, és már nem akart tőle megválni. Dániel sztarec kijelentette, hogy vissza kell térnie az Áthosz hegyre, Atanáz pedig kérlelte, hogy vele mehessen és szerzetes legyen. Úgy, ahogyan Elizeus kérlelte Illést és fogadkozott:

„Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el” (2Kir 2,2).

Dániel sztarec végül engedett a kérésnek, bár tudta, hogy gyermekeket, akiknek még nem serdül a szakálla, nem engednek be az Áthosz hegyre. Dániel sztarec azonban bevitte.[1] Ámde figyelmeztette lelki gyermekét: Ha el akarja sajátítani a szerzetesi és angyali élet tudományát, meg kell tanulnia és fogadnia három dolgot. A szerzetesi élet három pillére ugyanis: a saját akaratunkról való lemondás, az engedelmesség az elöljáró iránt és az alázat. E három dolgot nem csupán tudni vagy tanítani kell, hanem meg is kell cselekedni. Az Úr Jézus is így mondja:

„Aki megtartja és tanítja (a parancsokat), az nagy lesz a mennyek országában” (Mt 5,19). Előtte is erre tanít:

„Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van” (Mt 5,16).

Dániel sztarec és Arszéniosz, aki már ezen az új néven szerzetesi fogadalmat is tett, hat évig élt évig az Áthoszon, ámde zavaros idők jöttek, a török uralom is szorongatta őket és az áthoszi közösségeket, ezért el kellett hagyniuk a Szent Hegyet s Isten gondviselése folytán Folégandrosz szigetén kötöttek ki. A szigetlakóknak nem volt sem tanítójuk, sem igazi gyóntatójuk, ezért kérlelték őket, maradjanak náluk. Arszéniosz lett az iskolai tanítójuk, Dániel sztarec pedig a gyóntatójuk és lelki vezetőjük.

Mire tanította Arszéniosz a gyermekeket? Nemcsak görög nyelvre és irodalomra, (ami a török elnyomás alatt a nép megmaradását szolgálta), hanem az erényekben bővelkedő keresztény életre, mivel „a tanulás, a tudomány, az erények tudománya nélkül ─ vallotta ─ inkább árt, mint használ”. „Tartsátok meg az Úr parancsolatait – hangsúlyozta szüntelenül, szeressétek Istent teljes szívetekből, szeressétek szüleiteket, rokonaitokat, szeressetek minden embert, tiszteljétek szüleiteket, papjaitokat, tanáraitokat, az öregeket, kerüljétek a hazugságot, a sok beszédet, a szitkozódást, a trágárságot, a vitát, a hanyagságot, kerüljetek minden bűnt! Imádkozzatok, gyónjatok, tartsátok meg a böjtöket, járuljatok szent áldozáshoz, látogassátok a betegeket, vigasztaljátok a bánkódókat, adjatok alamizsnát a szegényeknek.”

Rövid idő elteltével Dániel sztarec a gyóntató és lelkiatya és Arszéniosz, az iskola tanára révén, akit püspöke időközben diakónussá szentelt, Folégandrosz egy példás és nagy család lett, ahol fiatal és öreg, szegény és gazdag, férfi és nő egyetlen, egymást szerető és szolgáló közösséggé vált Krisztusban!

Dániel sztarec előre megérezte közelgő halálát, ezért meghagyta Arszéniosznak, hogy elhunyta után két évvel maradványait vegye magához és menjen az Áthosz hegyre, vagy arra a helyre, amelyet Isten mutat a számára, mert, ahogy az apostol mondta, „nincs itt maradandó városunk: az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14), és majd kövesse őt, hogy ismét együtt lehessenek a mennyek országában!

Arszéniosz a sztarec halála után két évvel, a folégandrosziak nagy bánatára, el is indult, de nem Áthoszon kötött ki, hanem Isten gondviseléséből Párosz szigetén, ahol Illés sztarec, a Szent György monostor szentéletű elöljárója elébe állt, és azt mondta, Isten erre a szigetre és ebbe a monostorba küldte őt, itt van rá szükség, nem máshol, maradjon hát velük. Arszéniosz tehát ott maradt és hamarosan mindenkit felülmúlt az erényekben, a szerzetesi életben. Szüntelenül imádkozott lelki gyermekeiért, azokért is, akiket Folégandroszon hagyott, evést, alvást mértékkel gyakorolt, mivel, ahogy mondta, ezek a dolgok csak a testet táplálják, de az a fontosabb, ami a lelket is táplálja. Ez pedig: az imádság, a Szentírás olvasása és az egyházatyák műveinek a tanulmányozása. Mert az Írás így szól:

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (MTörv 8,3; Mt 4,4).

Az erények közül a szeretetet és annak gyakorlását tartotta a legelsőnek. Különösen szerette a betegeket és az öregeket, gyógyította és szolgálta őket, de mindennél jobban szerette Istent. Ezért, tiltakozása ellenére, papnak választották és püspöke pappá és gyóntatóvá szentelte!

Angyalként szolgált ezentúl az oltárnál, szemeiből szüntelenül folytak a könnyek, amelyek, ahogy egy alkalommal mondta, a Szentlélek adományai annak, aki mindenben lemondott akaratáról, engedelmességet gyakorol és alázatot Isten és ember előtt.

Bár az erényeket titokban gyakorolta és titokban is akarta tartani, Isten mégis nyilvánosságra hozta és megdicsőítette. Ezért közelről és messziről kezdtek járni hozzá, hogy meggyónják vétkeiket és lelkük gyógyulást nyerjen. Gyónáskor a lelkükbe látott és ő mondta el azt, amit a gyónók elfelejtettek, vagy el akartak titkolni.

Sűrűn ismételte a gyónás szentégéhez járulók előtt: „Tarts őszinte bűnbánatot és hidd el, Isten igen irgalmas és szereti a bűnbánót.”

A bűnbánattal kapcsolatban álljon itt két fontos epizód a szent életéből:

Történt, hogy egy alkalommal egy lány érkezett Párosz szigetére, a Színeváltozás ünnepének szentelt női monostorba, hogy felkeress a testvérét, aki ott volt szerzetes nővér. A nővér már korábban értesült arról, hogy a testvére időközben letért a becsületes útról. Amikor megtudta, hogy a testvére már a monostor kapujánál áll és látni akarja őt, kiment és kiabálni kezdett: „Kerüld el messze ezt a monostort, mert te rossz útra tértél és a monostort és a nővéreket is rossz útra akarod vinni.” Segítséget is hívott magával a nővérek közül, és amikor meglátta a testvérét, ahelyett, hogy együttérzést mutatott volna iránta, hiszen a lélekpusztító Ellenség sebezte meg, ahelyett, hogy osztozott volna fájdalmában és átölelte, megcsókolta volna, sebeit bekötözte volna és bűnbánatra, gyónásra buzdította volna, rárontott mint egy nőstényoroszlán. A többi nővér segítségével arcul ütötte, fejét verte, megsebesítette és vad kiáltásokkal és fenyegetésekkel elzavarta. „Megtévedtem, bocsáss meg nekem”, mondta a prostituált. „Miért nem könyörülsz rajtam, testvérem?” „Nem”, válaszolta a nővér, „nem vagy többé testvérem, te egy prostituált vagy.” „De hová menjek?” „Menj és fojtsd vízbe magad.”

A szerencsétlen lány elfutott a monostortól, tele vérző sebekkel. Úgy nyolcszáz métert tett meg, azután keservesen sírva leült az út szélére: „Hová menjek, ó, én szerencsétlen! Nincs más hátra, minthogy a tengerbe fojtsam magam. Ó, Istenem, de szerencsétlen vagyok, segíts rajtam!”

Isten gondviselése folytán, aki „nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen”, Szent Arszeniosz tartott arra az úton a monostor felé. Amikor meglátta a síró és vérző lányt, megszánta, odament és megkérdezte: „Mi történt veled, gyermekem? Miét sírsz? Ki bántott?” „A testvérem, atyám, és egy pár nővér.” „És miért bántottak?” „Azért, atyám, mert romlott férfiak és nők elcsábítottak és prostituált lettem. De rájöttem, hogy tévedtem, és idejöttem a monostorba, hogy védelmet és segítséget kapjak a testvéremtől. De nézd, atyám, mit tettek velem. Így viselkednek a szerzetesek, akik elmenekülnek a világból, hogy megmentsék a lelküket? Mit tanácsolsz nekem, atyám? Menjek a tengernek?” „Én, gyermekem, nem adok neked ilyen tanácsot, szeretlek, mint gyermekemet és ha akarod, magammal viszlek és begyógyítom lelked és tested sebeit.” „Hová akarsz vinni engem, atyám?” „A monostorba, gyermekem.” „Könyörgök, ne vigyél oda, meg mondták, meg fognak ölni, ha mindenáron ott akarok maradni.” „Gyere velem, gyermekem, ne félj, nem fognak bántani, mert én Krisztushoz térítelek, és senki sem fog neked ártani.” „Akkor, atyám, ha te Krisztushoz akarsz engem téríteni, többé nem félek, mert Krisztus sokkal hatalmasabb náluk.”

Miután így bátorította és vigasztalta, kézen fogta és visszavitte a monostorba. Olyan gyorsan haladt előre a szerzetesi életben, böjtölésben, önfegyelemben, virrasztásban, imádságban, önmérsékletben és a többi erényben, Isten parancsolatainak a megtartásában, hogy az összes nővért felülmúlta. Így tejesedtek be az isteni hírnök, Pál apostol szavai: „Ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem” (Róm 5,20.) 

A szent egybehívta az összes apácát a monostor templomába és keményen megfeddte azokat, akik bántották a lányt, különösen a testvérét: „A példabeszédben szereplő jó atya, miután messziről meglátta tékozló, visszatérő fiát, aki egész addigi életét tékozló módon élte, elébe sietett, átölelte, megcsókolta, hazavitte, levette rongyos ruháit, új ruhát és cipőt adott rá, és igen örvendezett, mivel a fia halott volt és életre kelt, elveszett, de megkerült. Krisztus nem azért jött le a földre, hogy az igazakat mentse, akiknek nincs erre szükségük, hanem a bűnösöket. Azért jött, hogy megmentse az elveszett bárányt. Elvegyült, beszélgetett, együtt étkezett vámosokkal, prostituáltakkal, bűnösökkel és szeretetet mutatott irántuk. Így, a szeretete által mentette meg őket. Ti azonban ennek ellenkezőjét tettétek. Jóllehet tudtátok, hogy a testetlen farkas, az ördög súlyos sebet ejtett a lelkén, és ahelyett, hogy megszántátok, odafutottatok, átöleltétek, megcsókoltátok, örvendeztetek volna, és meg akartátok volna menteni a további bűnök veszélyétől, gyűlöletet lobbant fel bennetek iránta és el akartátok veszíteni. Ha lenne bárányotok és azt látnátok, hogy egy szakadék szélére jutott és pusztulás fenyegeti, azt gondolom, sietnétek megmenteni. Miért? Azért, mert egy jószág. Ha ilyen fontos számotokra egy jószág, nem kellett volna sokkal jobban aggódni testvéretekért, aki nem egy jószág, hanem emberi lény, lelke van, és az egész világnál értékesebb?

Mivel a nővérek belátták és keserűen megbánták vétküket, a szent megbocsátott nekik. A lány testvérét egy évre eltiltotta a szentségektől, tettes társait pedig fél évre.

A másik epizód is a Színeváltozás monostor nővéreihez kötődik:

Történt, hogy a Krisztus Színeváltozása ünnepének szentelt monostor nővérei, akikre Szent Arszéniosz ügyelt és gondozta őket, gyakran megszomorították veszekedéseikkel, vitáikkal. Egy alkalommal nagy bánatot okoztak neki, mivel vitáikat nem tudták abbahagyni és békét teremteni, ezért elhatározta, hogy végleg elhagyja őket. Még egyszer, egybehívta őket, és utoljára a lelkükre beszélt, hogy hagyjanak fel minden vitával és éljenek békében, de ők továbbra is folytatták vitáikat, ezért méltatlankodva és nagy szomorúsággal otthagyta őket. Ahogy a Szent György monostor felé tartott, eltökélten, hogy soha vissza nem tér abba a női monostorba, és már egészen közel járt a Szent György monostorhoz, maga Szent György jelent meg neki fiatal férfi alakjában, ragyogón, mint egy angyal, és így szólt hozzá: „Hová mész, Arszéniosz?” „A Szent György monostorba”, válaszolta. „És miért hagytad ott a nővéreket?” „Azért hagytam el őket, mert nem tudtam elviselni a magatartásukat”. „És, hogy nem gondoltál arra, hogy a mi Urunk emberek millióinak a magatartását viseli el, azokét is, akik nem hisznek benne, akik bántják, káromolják, megvetik, és ő még azokat is elviselte, akik őt keresztre feszítették, sőt, még imádkozott is értük: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Hogyhogy nem tudod elviselni negyven apáca rossz tetteit, akik gyönge asszonyok, és akik, való igaz, hogy megszomorítottak téged vétkeikkel, de most már megbánták?”

Arszéniosz atya, még mindig méltatlankodva, ezt válaszolta Szent Györgynek, arra gondolva, hogy valamilyen tudós férfival van dolga: „Nem tudnak bűnbánatot tartani, mert gyakran megígérték, de nem tartották meg. Én magam már megöregedtem, és a saját lelkem üdvösségével kell törődnöm.” Mire Szent György így szólt: „Atyám, fordulj jobbra és mondd meg, mit látsz.” A szent azt válaszolta, hogy vakítóan ragyogó és édes fényt lát és ezt mondta a látszólag fiatal embernek: „Csodálatos fényt látok, magával ragadó, mindennél fényesebb és rendkívül édes fényt, de nem tudom, hogy ez milyen fény.” „Most fordulj balra.” Az atya balra fordult, sűrű sötétséget látott, amelyből átható, kellemetlen szag áradt: „Nagy, szinte tapintható sötétséget látok, amelyből elviselhetetlen szag árad. „Ide hallgass”, mondta a fiatal férfi: „Atya, ha engedelmeskedsz, visszatérsz és megvigasztalod a nővéreket, akik már megbánták vétküket és sírnak, mivel megszomorítottak téged, az a ragyogó fény fog követni, amelyet láttál, veled lesz, és ha mindvégig türelmet tanúsítasz, elkísér az örök életbe, a Mennyek Országába. Ám ha nem térsz vissza a nővérekhez, nem inted meg és nem vigasztalod meg őket, nem viseled el gyarlóságaikat, akkor az a kézzel fogható sötétség fogad be téged, amelyet láttál. A külső, örök sötétségre fog kísérni, amely az ördögnek és angyalainak készült.” Miközben a fiatal férfi ezeket mondta, ara ragyogott mint a villám és azonnal eltűnt. Miután Arszéniosz atya mindezt látta és hallotta, megértette, hogy a ragyogó fiatal férfi György Nagyvértanú volt, a „foglyok szabadítója és szegények oltalmazója”, a Szent György monostor és a Színeváltozás monostor védelmezője. Nem is folytatta útját a Szent György monostor felé, pedig már csak pár percre volt tőle, hanem visszatért a Színeváltozás monostorba. A nővéreket a templomban találta, sírtak és esedeztek Krisztushoz, világosítsa meg lelkiatyjukat, hogy térjen vissza, bocsásson meg nekik, nehogy bűnbocsánat nélkül haljanak meg.

Szent Arszéniosz egész életében ragaszkodott az egyházi hagyományhoz: a makacsok, az isteni parancsokat megvetők felé szigorú volt, de igen irgalmas és elnéző az őszinte bűnbánók felé.

Gyakran ismételte, hogy a keresztényeknek készen kell lenniük e világban a szorongattatásokra, hiszen ez lett minden próféta, apostol, vértanú, szent sorsa, akik „a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, a hitet megtartották” (vö. 2Tim 4,7).

Egy hónappal előre látta a halálát. Amikor ennek a keresztények hírét vették, mindenki el akart búcsúzni tőle, sorokban jöttek az emberek a betegágyához, hogy áldását kérjék, ő pedig így vigasztalta őket: „Zarándokok és jövevények vagyunk a földön”, ahogyan az apostol mondja (Zsid 11,13), ezért ne szomorkodjatok, másik Atya oltalma alatt lesztek, aki sokkal jobban szeret benneteket, mint én, vagy ahogy ti szeretitek saját magatokat: Krisztus oltalma alatt, aki nekem is Atyám, nektek is és minden embernek, és mindenkit szeret, mindenkire gondja van. Higgyetek benne, reméljetek benne, szeressétek őt teljes szívetekből, és bármit, amit kértek tőle hittel és a javatokat szolgálja, megadja nektek. De kérjétek tőle mindenekelőtt a Mennyek Országát!”

+

Néhány lelki tanács a szenttől

Bízzál Istenben, reménykedj benne, szeresd őt és nem fog elhagyni. Mivel, ha egy gonosz ember is szereti a gyermekeit, mennyivel inkább Isten az övéit?

Szeresd Istent, ha örök kegyelmet akarsz nyerni. Semmit se helyezz Isten szeretete elé.

Ha azt akarod, hogy Krisztus megáldjon téged és azt, amit birtokolsz, amikor egy szegény emberrel találkozol, aki éhes és ételt kér tőled, adj neki. Ugyanígy, ha tudomásodra jut, hogy egy szegény, vagy özvegy, vagy árva éhes, ne várj, amíg ő kér tőled ételt, hanem adj neki. Adj örömmel, és ne félj, hogy el fogsz szegényedni. Higgy abban, hogy Krisztus láthatatlanul megáldja csekély javaidat, és sohasem fogsz éhezni, s életed végéig nem látsz szükséget.

Ha továbbra is gyakorlod az irgalmasságot, adsz a szegénynek csekély javaidból, nemhogy nem látsz majd szükséget, hanem az Úr megáldja és megsokasítja azt, ami a tiéd. Azért a kevésért pedig, amit itt, ebben a mulandó életben felajánlasz, ezerszeres, tízezerszeres viszonzásban részesülsz az örök életben, és hallani fogod az Úr hangját: „Éheztem és ennem adtatok” (Mt 25,35). És amikor így válaszolsz: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged” (Mt 25,37), ezt fogja mondani: „Igen, valóban nem láttatok engem, de láttátok szegény testvéreimet, az éhezőket. Az a kenyér, amit nekik adtatok, olyan, mintha én kaptam volna.”

Ápold magadban az alázatot, nehogy Isten alázzon meg téged, hiszen „a kevélyeknek ellenáll, de az alázatosoknak kegyelmét adja” (Jak 4,6).

Gyakorold az önvizsgálatot. Ha jót akarsz magadnak és felebarátodnak, saját bűneidre tekints, ne a máséra. Az Úr ezt hagyta ránk: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1)

Élj békében másokkal, légy alázatos, emlékezz Krisztusra és kövesd alázatát, engedelmességét, mindenki iránt tanúsított szeretetét, mert ezek nélkül nincs üdvösség, és a többi erény nem ér semmit.

„Szent Arszéniosz imái által Urunk Jézus Krisztus irgalmazz nékünk és üdvözíts minket!”

(Forrás: „Modern Orthodox Saints, 6, St. Arsenios of Paros”, by Constantine Cavarnos, Institute for Byzantine and Modern Greek Studies, 1988.)

Ford. I. T.

[1] (Ahogyan jóval később Szent Porfírioszt a lelkiatyja.)