Augusztus hónap 15. napján a mi dicsőséges Nagyasszonyunk, Istennek Szülője és Örökszűz Mária tiszteletreméltó elhunytát ünnepeljük.
+
Szülésben a szüzességet megőrizted, elhunytodban a világot el nem hagytad, Istennek Szülője. Az Élethez költöztél át, mert Anyja vagy az Életnek, és közbenjárásaiddal megmented a haláltól a mi lelkünket.
+
Amikor Krisztus, a mi Istenünk úgy látta jónak, hogy Anyját magához vegye, három nappal korábban, angyal közvetítésével adta tudtára, hogy el fog költözni e világból. Azt mondják, Gábriel arkangyal volt az, aki eljött hozzá, és így szólt: „Ezeket mondja a Te Fiad: Eljött az idő, hogy Anyám hozzám költözzön. Ezért semmit se félj, fogadd örömmel a hírt, hiszen a halhatatlan életbe költözöl.” Miután Istennek Szülője erről értesült, nagy örömmel örvendezett, óhajtotta és kívánta, hogy Fiához költözzön. Sietve ment fel az Olajfák hegyére, hogy imádkozzon, mert szokása szerint gyakran ment fel oda imádkozni. Csodálatos dolog történt ott, mert amint felment a hegyre, az olajfák előtte maguktól meghajoltak, mint valami lelkes szolgák méltó módon hódoltak és leborultak a Nagyasszony előtt. Miután imádkozott, visszatért a házába, mire a ház mindenestől megremegett, ő pedig sok gyertyát gyújtott, hálát adott Istennek, elhívta rokonait és szomszédjait, a házát kitakarította, elkészítette ágyát és mindent, amit a temetéshez szükséges volt. Elbeszélte vendégeinek, mit mondott neki az angyal a mennyekbe való elköltözéséről, és az elmondottak bizonyítására megmutatta az ajándékot, egy pálmaágat, amelyet tőle kapott. Ezt hallva az asszonyok, akiket elhívott, jajgatva és könnyezve siránkozni és fájdalmasan sóhajtozni kezdtek. Amikor kissé lecsillapodtak, kérték az Istenszülőt, ne hagyja el őket, ő pedig biztosította őket, ha elköltözik a mennyekbe, nem csupán őket, hanem mindenkit meglátogat és beborít oltalmával. A körülötte állók nagy szomorúságát vigasztaló szavaival enyhítette. Majd meghagyta nekik, hogy két rend ruháját adják oda két szegény özvegyasszonynak, mindegyiknek egyet-egyet, akik barátnői és ismerősei voltak és étkezésükről is ő gondoskodott. Miközben így beszélgetett velük és tanította őket, hirtelen nagy mennydörgés támadt, számos felhő tűnt fel, amelyek a föld végső határairól elhozták Krisztus minden tanítványát az ő Anyjának házához. Közöttük voltak az Isten bölcsességével teljes főpapok: Areopagita Dénes, Hierotheosz és Timóteus, akik, miután megtudták eljövetelük és különös egybegyűlésük okát, ezekkel a szavakkal szóltak az Istenszülőhöz: „Ó, Nagyasszonyunk, amíg a világban láttunk Téged, általad, mint egyedüli Úrnőnkkel és tanítónkkal megvigasztalódtunk, most azonban hogyan tudnánk elviselni e nehéz terhet? Mivel Fiad és Istened akaratából a fenti világba költözöl, amint látod, sírunk és könnyezünk, másfelől azonban örvendezünk azokon a dolgokon, amelyek Felőled lettek elrendelve.” Ezt mondták könnyek között, ő pedig így válaszolt nekik: „Barátaim, Fiamnak és Istenemnek tanítványai, ne változtassátok örömömet sírássá, inkább őrizzétek testemet úgy, ahogyan ágyamon elhelyezve látjátok.” Amint e szavak elhangzottak, íme, megérkezett a csodálatraméltó Pál is, a kiválasztott edény, aki hódolattal borult az Isten Anyjának lábaihoz, és száját megnyitva, számos szóval dicsérte és így szólt: „Örvendezz, Életnek Anyja, prófétálásom beteljesedése és bevégzése; Krisztust, a Te Fiadat testben, a földön ugyan nem láthattam, ám mivel Téged láttalak, olyan voltál, mintha őt láttam volna.”
Mindezek után a Szűz elbúcsúzott mindenkitől, ágyára feküdt, és elhelyezte tisztaságos testét úgy, ahogyan akarta. Imádkozott a világ fennállásáért és békéjéért, a körülötte állókat bőséges áldásában részesítette és így adta át lelkét Fiának és Istenének kezébe.
A vakok szemei rögvest megnyíltak, a süketek fülei hallottak, a bénák fölegyenesedtek, és minden szenvedés és betegség azonnal meggyógyult. Péter pedig énekelni kezdte az eltávozás énekét[1], a többi apostol közül pedig némelyek az ágyat emelték fel, mások fáklyákkal és énekekkel vonultak a menet elején. Így vitték a sírhoz az Istent befogadó testet. A mennyből angyalok éneke hallatszott és az ég telve volt a Testnélküliek Seregeinek hangjával.
Az elöljárók egyeseket arra sarkalltak a nép közül, hogy borítsák fel az ágyat, amelyen az Életnek Forrása feküdt. Ám Isten igazságossága utolérte a vakmerőket, szemük világának elvesztésével bűnhődtek. Egyikük mindkét kezét elvesztette, amelyekkel esztelen módon a szent ágyhoz nyúlt. A merész kezek, Isten igaz ítélete folytán az ágyhoz tapadva maradtak, szánalmas látványt nyújtottak. Ámde miután az ember egész szívéből hitt, visszanyerte egészségét, és olyan lett, amilyen azelőtt volt. Ugyanígy azok is, akik szemük világát vesztették, hittek, és az ágy terítőjének egy darabját magukra terítve rögvest meggyógyultak.
Az apostolok Getszemáni majorba értek, és az Életadó testet a sírba helyezték. Három napig maradtak mellette, miközben szüntelenül angyali ének hallatszott az égből. Isteni rendelés szerint egyvalaki hiányzott az apostolok közül, mégpedig Tamás, aki nem volt jelen a tiszteletreméltó temetésen. Miután három nap múltán megérkezett, igen szomorú volt, hogy nem lehetett méltó arra, amire a többi apostol, hogy a Szentséges Istenszülőt láthassa. Közös akarattal felnyitották hát számára a sírt, hogy ő is hódolhasson a szent és tisztaságos Hajlék, azaz Isten Szülőjének teste előtt, és amit láttak, igen csodálatraméltó dolog volt: a szent testet nem találták a sírban, csak a gyolcsot, amely a bánkódó apostolok és minden hívő vigasztalására maradt a sírban, a Szentséges Istenszülő elköltözésének bizonyítékaként. Mind a mai napig látható a kőbe vésett sír, amelyből hiányzik a test, és a hívek leborulva hódolnak előtte a mi áldott Nagyasszonyunk, Istennek Szülője és Örökszűz Mária dicsőségére és tiszteletére.
(Forrás: MINEIUL LUNEI AUGUST. Tipografia Cărților Bisericești. București, 1929. Vö. „Ménaion tu augusztu”, Ekdoszisz „Zoé”, Athénai.)
(Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért)
[1] Minden bizonnyal a 118. zsoltárt, amely ma is a temetési szertartás fontos része, és amelyet az Istenszülő temetésének szertartásán is énekeltek Konstantinápolyban 14. századi források szerint.
+
