2024. augusztus 11. Pünkösd utáni 7. vasárnap.

Szent Euplosz katániai diakónus nagyvértanú (IV. sz.).

Szent Neofit, Zénon, Gaiusz, Márk, Makariosz és Gaianusz vértanúk. Palesztinai Szent Passzarión, szegények táplálója és árvák atyja (428).

Szent Néphón konstantinápolyi pátriárka, a Dioniszíu aszkétája (1508).

Jézus Krisztus „nem kézzel készült” képmásának feltárása (578-582 k.).

Szent Anasztáz és Demeter mitilénei újvértanúk (1816-1819 k.).

Szent Vazul és Teodor vértanúk, a Kijevi Barlangmonostor szerzetesei (1098). Szentéletű Teodor-Teodóz osztrogi fejedelem (1438).

Róm 15,1-7; Mt 9,27-35. Hatodik hang.

+

Feltámadási tropárion, 6. hang:

Az Úr Színeváltozásának tropárionja, 7. hang:

Szent György Nagyvértanú tropárionja, 4. hang:

+

(Mt 9,27-35)

(Jézus meggyógyít két vakot)

Amikor Jézus továbbment onnan, csatlakozott hozzá két vak, és ezt kiáltotta: ,,Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!” Amikor pedig bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus megkérdezte tőlük: ,,Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Ezt felelték: ,,Igen, Uram!” Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: ,,Legyen a ti hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig erélyesen rájuk parancsolt: ,,Vigyázzatok, meg ne tudja senki!” De azok elmentek, és elvitték hírét az egész vidéken.

(Jézus meggyógyítja a megszállott némát)

Amikor ezek mentek kifelé, íme, odavittek hozzá egy megszállott némát. Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: ,,Sohasem láttak még ilyet Izráelben!” A farizeusok viszont ezt mondták: ,,Az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.

+

„Rágalom és cáfolata”

Két vak csatlakozott az Úr Jézushoz az úton. Bajban születik meg az összetartás. Nincs kísérőjük, se vakvezető kutyájuk. Minden bizonnyal szegény emberek. Talán se családjuk, se munkájuk. Semmijük sincs.  Mégis gazdagok. Mert van hitük! És közös és igaz hitet vallanak:

„Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!”

Dávid Fiának, Messiásnak vallják. Amit manapság sokan csak valamilyen pótléknak gondolnak, „Valamiben hinni kell”, az lett a legfontosabb a két vak életében. Az Úr megmutatta, hogy mi az igazán fontos, mi az igazi erőforrás az ember életében: a hit, és olyan hit, ami közös, közösségi és igaz!

A vakok egészen addig követték és kiáltoztak utána, amíg Jézus be nem ment a házba.

Megvárakoztatta őket! Mi is olykor megvárakoztatunk másokat, pedig nincs igazi okunk rá. Talán csak azért, hogy saját fontosságunkat, elsőbbségünket tudatosítsuk. Olykor így válaszolunk: ’Most nincs kedvem’, vagy, ’Most ezt nem szeretném megtenni.’ Tetteink nem attól függenek, hogy jó vagy rossz-e az, amire megkértek bennünket, hanem attól, hogy aki megkért bennünket valamire, szimpatikus-e számunkra vagy sem. Vagy éppen aktuális kedvünk függvénye.

Az Úr teljesen másképp cselekszik. Ha megvárakoztat valakit v. nem teljesíti kérését, annak nyomós oka van.

Ebben az evangéliumi történetben azért várakoztatja meg a vakokat, hogy a házába érve elkerülje a nagy nyilvánosságot. De azért is, hogy megtanítsa őket még buzgóbban kiáltani, még állhatatosabban imádkozni. Isten – mint leggondosabb és jó szülő a gyermekét -, mindig meghallgat bennünket. Ámde azt, hogy mikor és hogyan válaszol, rá kell bíznunk. Ő jobban tudja, hogy mi a jó és mikor jó a számunkra.

,,Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” – kérdezi.

Hiszünk-e abban, hogy meg tudja tenni azt, amit mi nem tudunk megtenni? Valóban, nem tudjuk megtenni, hogy egy vaknak visszaadjuk a szeme világát. Ezt csak tőle kérhetjük. De lehet, hogy olykor csak arról van szó, hogy meg tudnánk ugyan tenni, amire megkértek, csak éppen félénkek vagyunk, kishitűek, talán megfáradtak vagy kényelemszeretők. Ha viszont az Úr Jézus hív és bíz meg bennünket valamivel, akkor erőt is ad hozzá: ’Gyere velem, ne félj, együtt megcsináljuk. Én viszem majd a nagyobb terhet. Csak ne tétovázz, ne légy félénk, rest vagy kishitű, ne mondd, hogy úgysem lesz a dologból semmi, kár az erőfeszítésért!’

„Legyen a ti hitetek szerint!”

Ezt mondja az Úr a két vaknak! És megnyílnak a szemeik. Mintha ezt mondaná: ’Ti magatok tettétek a csodát, nem én, azért, mert hittetek!’

Ha tehát valakiért mondott imánk meghallgatást nyert, el ne fogjon bennünket a gőg, hiszen nem miattunk, hanem azok miatt, akik megkértek bennünk, hogy imádkozzunk értük, az „ő hitük szerint lett” minden. Erre tanít bennünket az Úr!

„Vigyázzatok, meg ne tudja senki!”

Rájuk ripakodott. Mire tanít most bennünket? Ne az emberek dicsőségét keressük tetteinkkel, mert ez óhatatlanul függőséghez vezet. Mert akkor mindent azért fogok tenni, hogy elnyerjem az emberek elismerését, dicséretét. Ez pedig a hitetlenség jele és a hit akadálya. A mi Istenünk elismerését, dicséretét, dicsőségét kell mindig, mindenben keresni! Ez a valódi, élő hitnek a jele.

A két vak meggyógyítása után egy némát hoztak az Úrhoz, hogy gyógyítsa meg. Miután megtette, a tömeg elcsodálkozott és ezt mondta: „Sohasem láttak még ilyet Izráelben!” Mások viszont így szóltak: „Az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.”

Mi a teendő? Akár igaz, akár nem, amit rólunk mondanak, még több jót kell tenni. Ez az igazi válasz a rágalomra, tanítja Aranyszájú Szent János. Mert mit olvasunk ezután Máté evangéliumában?

Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.

Ámde ugyancsak Máté beszéli el evangéliumában, a 12. fejezetben, hogy odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat. Ő meggyógyította, s a néma beszélt és látott. Az egész tömeg csodálkozott és így szólt: „Csak nem ez a Dávid fia?” Mások ennek hallatára ezt mondták: „Nem űzheti ez ki az ördögöket, csak az ördögök fejedelme, Belzebub által.”

Erre viszont már az Úr válaszol:

„Minden ország, amely meghasonlik önmagával…, elpusztul, fönn nem marad. Ha a sátán kiűzi a sátánt, meghasonlott önmagával; hogyan maradhatna fenn az ő országa? De ha én az Isten Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor elérkezett hozzátok Isten országa.” (Mt 12, 22-24)

Ha az ellentmondás nem alkalmi, egyszeri, hanem ismétlődő, és célja az, hogy a Krisztusban hívő embereket elszakítsa Krisztustól, akkor már szóval vagy írással is válaszolni kell. Ezt tették a régi korok, majd a későbbi korok, és ezt teszik a mai korok hitvédői, apologétái, Meg kell védenünk azok hitét, akik ránk vannak bízva! Az első keresztény századokban a pogány Római Birodalom képviselői a legképtelenebb vádakkal illették a keresztényeket. A neves apologéták, Arisztidész, Athénagorasz és mások bölcs és igaz írásaikkal keltek Krisztus igazságának a védelmére.

Ámde ne felejtsük, a rágalom cáfolatának a legjobb módszere mégiscsak a még több jónak a cselekvése! Krisztus Urunk még buzgóbb, még odaadóbb, még tisztább, még önfeláldozóbb követése!

I. T.

2024. augusztus 11.