(Mt 9,1–8)

Abban az időben Jézus beszállt a bárkába, átkelt a tengeren és elment a saját városába.
Ekkor íme, odahoztak hozzá egy ágyon fekvő bénát. A hitüket látva Jézus azt mondta a bénának: »Bízzál, fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.« Erre egyesek az írástudók közül azt mondták magukban: »Ez káromkodik.« Jézus látta gondolataikat és így szólt: »Miért gondoltok gonosz dolgokat a szívetekben? Ugyan mi könnyebb, azt mondani: ‘Bocsánatot nyertek bűneid’, vagy azt mondani: ‘Kelj föl és járj’? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani – s ekkor a bénához fordult –: Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!« Az fölkelt és hazament. Amikor a tömeg látta ezt, félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

+

„Odahoztak hozzá egy ágyon fekvő bénát”

A bénának voltak segítői, akik vették a fáradtságot, hogy elvigyék Jézushoz. Nem tudjuk, hogy a béna ember biztatta-e őket vagy talán tiltakozott. Azt viszont tudjuk, hogy bűnös volt, maga Jézus mondja neki. Az Úr biztatja, és mivel ő mindent tud, arra kell gondolnunk, hogy el volt keseredve, mégpedig a bűnei miatt. Szent atyáink óva intenek bennünket az elkeseredéstől, és arra tanítanak, hogy ha elkeseredést, csüggedést tapasztalunk a szívünkben, vagy könnyen elszomorodunk, ez annak a jele, hogy nem bízunk eléggé Istenben. A szomorúságnak ugyanis két fajtája van. Az egyik a természetes, az emberi természetben Isten szándéka szerint a kezdettől fogva jelenlévő szomorúság, amely azért van jelen, mert elbuktunk, elszakadtunk Istentől, mert nem vagyunk hozzá elég közel. Ezt a szomorúságot Pál apostol „az Isten szerint való szomorúságnak” nevezi (2Kor 7,10), és kifejti: „az Isten szerint való szomorúság állhatatos megtérést szerez az üdvösségre; a világ szomorúsága azonban halált szerez.” (2Kor 7,10) Ez utóbbi, a világ szomorúsága, a szomorúság másik fajtája. Azt jelenti, hogy az ember valamilyen földi dolog miatt szomorkodik, abba helyezi minden reményét, és ha elveszíti, akkor nagy szomorúság tör rá.  Az evangéliumi béna talán testi épségébe helyezte a reményét, úgy gondolhatta, akkor teljes az élete, ha a teste ép, és amiatt is szomorkodhatott, amiben testi betegségének okán nem lehetett része. Szomorúsága haláláig tartott volna, ha Jézus nem gyógyítja meg, ha nem veszi le lelki szemeiről a fátylat, amelyről szintén szent atyáink beszélnek, amikor azt mondják, hogy a szomorúság elvakítja az embert és olyan cselekedetekre indítja, amelyeket nem szabad megtenni.

„A hitüket látva”

Jézus a segítők hite miatt gyógyítja meg a bénát. Ez azzal a nagy reménységgel biztat bennünket, hogy ha valamilyen reménytelen helyzettel szembesülünk, és mi kérjük Istent, hogy avatkozzon be, akkor kérésünkre be is avatkozik, talán annak ellenére, hogy a reménytelen helyzetben lévő nem is kér segítséget, vagy nem is tudja, hogy bajban van.

„Bűneid bocsánatot nyertek”

Az Úr Jézus egyértelműen összefüggésbe hozza a lélek betegségét a test betegségével, és azt állítja, hogy a lélek betegsége, vagyis a bűn testi betegséget okoz, illetve ennek ellenkezőjét is mondja: ha eltöröltetik a bűn, meggyógyulhat a test betegsége. Damaszkuszi Szent János arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészséges test mindenféle szenvedélyre hajlamosít, és hozzáteszi, hogy egy beteg, vagy súlyos beteg és megtört testnek jóformán már nincs szüksége az erények gyakorlására, mert „az alázat és az imádság mindent beteljesít”. Ugyanerre utalnak az egyiptomi szerzetesatyák, amikor azt mondják: minél jobb a testnek, annál rosszabb a léleknek, és minél rosszabb a testnek, annál jobb a léleknek. A béna ebben az értelemben csapdában volt: bár testének rossz volt, lelke mégsem tudott a bűnből kiszabadulni, mert a csüggedés, vagyis a földi dolgok elvesztése miatti elkeseredés ezt megakadályozta.

„Az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani”

Az Emberfiának nem csupán a bűnök felett van hatalma, hanem az egész világmindenség fölött. Nem csupán a lelket tudja meggyógyítani, hanem a testet is. Nem csupán jól hangzó szavakat mond, aminek az eredményét nem lehet ellenőrizni, hanem kézzelfogható, szemmel látható csodát tesz, és ezzel, Szent Jeromos szerint, bebizonyítja a körülállóknak, hogy amint képes a bénát meggyógyítani, ugyanúgy képes a lélek betegségét, a bűnt is feloldozni. Ezt a hatalmát adta tovább az apostoloknak, és ezt gyakorolja Szent Egyházunk mind a mai napig. Az Úr nekünk adta a szent gyónást, és nekünk adta Szent Testét és Drága Vérét, hogy „érintse ajkainkat, eltörölje vétkeinket és bűneinket lemossa”. De ennél többet is kell mondanunk: egyedül az Úr Jézus Krisztus képes eltörölni vétkeinket és bűneinket lemosni. Senki más nem képes erre!

Pál apostol megemlíti a bénát segítő embereket a mai apostoli olvasmányban: ők azok, akik fáradoznak a szolgálatban, ők azok, akik szerénységben adakoznak, azaz idejüket és fáradtságukat nem kímélve ajándékozzák magukat a szükséget szenvedőknek. Ők azok, akik irgalmasságot gyakorolnak, és vidáman teszik. Gyengédek felebarátjukkal és nem lusták az igyekezetben, hanem ahogy illik, lélekben buzgók, mert emlékeznek arra, amit az apostol mond: „Az Úrnak szolgáltok” (Róm 12,11).

Mi is vegyünk példát a kafarnaumi béna segítőitől: legyünk buzgók, szolgálatkészek, önfeláldozók, irgalmasok, és szolgálatunk közben vidámak. Jussanak eszünkbe az Úr szavai: „amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25, 40).

A-V. Gellért

Pünkösd utáni hatodik vasárnap, 2024. augusztus 4.