(Kedves Testvéreink, Látogatóink, az alábbi új életrajzot, az éves egyházi kalendárium válogatott életrajzaival együtt honlapunk “Olvasókönyvtár-Katekézis / Szentek Élete” menüpontjában is megtalálják.)

Június 4.

Szent Mitrofanész, az első konstantinápolyi pátriárka (326),

aki a sirmiumi Probus császár rokona volt 

Szent atyánk, Mitrofanész a nagy Konstantin császár idejében élt, aki első volt a keresztény uralkodók között. A római Dometios fia volt, aki császári nemzetségből származott, mivel a korábbi római császárnak, a sirmiumi születésű Probusnak (276–282) volt a testvére. Dometios értelmes ember volt, felismerte a bálványimádás álnokságát és tévedését, és az igaz és helyes hitet vallotta, elvetette a hazug bálványisteneket és hitt az egy igaz Istenben, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban.

Mivel pedig abban az időben, Rómában a pogány bálványimádás ördögi szokása dúlt, és naponta számtalan ártatlan keresztényt öltek meg, Dometios elhagyta Rómát és Bizáncba költözött két fiával, Probussal és Mitrofánésszal. Ekkoriban Bizánc püspöke Titusz volt, Istennek tetsző és szent férfiú. Hozzá csatlakozott Dometios a fiaival együtt, tőle tanulták Krisztus igaz hitét és az Úr törvényét, és jócselekedetekkel ékesítették életüket. Mivel a püspök látta, hogy Dometios teljes szívével és egész lelkével ragaszkodik Krisztushoz, hogy lelke lángol és csak az Úrnak szolgál, az Egyház szolgáinak sorába iktatta és pappá szentelte.

Miután Titusz püspök az Úrhoz költözött, Dometios ült a helyére a püspöki székbe, amikor pedig ő is elérte életének végét, a székét fia, Probus foglalta el. Amikor Probus is elköltözött, ezt a Szent Mitrofanészt, Dometios fiát és Probus fivérét emelték Bizánc főpapi székébe. Amikor a nagy Konstantin császár Thrákiába látogatott, találkozott Szent Mitrofanésszal, beszélt vele, és látta, hogy Istennek nagy kedveltje.  Elámult erényes életén és bölcsességén, igen megszerette őt, és mivel arra vágyott, hogy Istentől ihletett szavait gyakran hallhassa, magával vitte Rómába.

Ezek után a nagy Konstantin el akarta költöztetni császári székhelyét Rómából Bizáncba, mert látta, hogy az a város nagyon szép, és úgy tetszett neki, hogy császárvárost építtessen oda, mivel bővelkedett a föld terméseiben és a Fekete-tenger közelében feküdt, Európa és Ázsia között, így kiváló közlekedési lehetőségei voltak mind szárazon, mind pedig vízen. Nagy várost alapított tehát, szépséges falakkal, és saját nevéről Konstantinápolynak és Új Rómának nevezte el. A Régi Rómából pedig magával hozta Szent Mitrofanészt az Új Rómába, lelki atyjának nevezte, és a 318 szent atyától, akik részt vettek a nikaiai első egyetemes zsinaton, kieszközölte számára a pátriárkai trónust. Így lett Szent Mitrofanész Konstantinápoly első pátriárkája.

Mivel pedig Szent Mitrofanész idős kora és testi gyengesége miatt nem tudott részt venni az első egyetemes zsinaton, maga helyett Alexandroszt, a „vidék püspökét” (hórepiszkoposzt) küldte, aki tiszteletreméltó, szent és idős férfiú volt, Thrákiában és Illyricumban sokat fáradozott az Egyház békéjéért. Ő vett részt a zsinaton Mitrofanész pátriárka helyett és Árius ellen foglalt állást. Miután az egyetemes zsinat véget ért, az igazhitű Nagy Konstantin császár arra kérte a főpapokat, hogy vele együtt látogassák meg Mitrofanész pátriárkát, aki halálos ágyán feküdt, betegen.

Egy vasárnap tehát együtt felkeresték és a császár így szólt hozzá: „Ó, tiszteletreméltó szent atyám! Látom, hogy idős korod és betegséged miatt legyengültél. Kérlek tehát, mondd meg nekünk és mutasd meg, ki lesz méltó utánad arra, hogy a nyáj pásztora legyen!” Szent Mitrofanész pedig örvendező arccal így felelt a császárnak: „Valóban a Szentlélek szólt ajkaidról, mert hét nappal ezelőtt magam is erre gondoltam, és az Úr felfedte előttem, hogy tíz nap múlva eltávozom innen, és utánam a pátriárkai trónuson szolgám, Alexandrosz következzék, mint e kiválasztásra valóban méltó és a Szentlélek ajándékát birtokló férfiú. Őutána pedig Pál fogja örökölni a székét, aki most a felolvasók között szolgál.” Ezután Szent Mitrofán az isteni Alexandrosz, alexandriai pátriárkára nézett, és így szólt hozzá: „Ó, testvérem, téged is válogatott utód követ majd.” Azután kézen fogta Atanázt, az archidiakónusát, és így szólt hozzá: „Íme, Krisztus Urunk vitéz harcosa! Ő örökli majd pátriárkai székedet, és Árius pogányságával szemben nem csupán ellenállni fog testvéremmel, Alexandrosszal együtt, hanem nagy küzdelmekben lesz része és szenvedni fog, ugyanúgy, mint a vitéz Pál.”

Így prófétált a szent az eljövendő eseményekről, az Úr megjelenésétől számított tíz nap elteltével pedig békében visszaadta lelkét Istennek június hónap negyedik napján. Születésétől számítva 117 esztendeig élt, most pedig a vég nélküli életben részesül, és a Nagy Főpapnak, Jézus Krisztusnak, ami Üdvözítőnknek trónusa előtt áll, aki áthatolt az egeken, és akinek legyen dicsőség mindörökké.

(Forrás: doxologia.ro)

Ford. A-V. Gellért