2024. június 13 – Az Úr Mennybemenetele
Szent Aquilina, bibloszi vértanúnő.
ApCsel 1,1-12; Lk 24,36-53.
+
Ünnepi tropárion, 4. hang
Mennybe mentél dicsőséggel, Krisztus Istenünk, megörvendeztetvén tanítványaidat a Szentlélek ígéretével; bizonyságot nyertek azok a Te áldásod által, hogy Te vagy Istennek Fia, a világnak Megváltója.
Ünnepi kondákion, 6. hang
Betöltvén a rólunk való gondviselést, és a földieket az égiekkel egyesítvén, mennybe mentél dicsőséggel Krisztus Istenünk, el nem válva egyiktől sem, hanem távozás nélkül köztünk maradva, és így kiáltva azokhoz, kik szeretnek Téged:
Én vagyok tiveletek, és senki ellenetek.
Apostoli olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (1,1-12)
Az első könyvben, Teofil, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva addig a napig, amelyen felvétetett, miután a Szentlélek által parancsot adott apostolainak, akiket kiválasztott. Kínszenvedése után élve megmutatta magát nekik, számos csalhatatlan jellel bizonyította be számukra, hogy él, és negyven napon át megjelenve Isten országáról beszélt nekik.
Amikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: »Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.«
Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: »Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?« Ő azonban azt mondta nekik: »Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A rátok lejövő Szentlélek azonban erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.«
Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: »Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.«
Ekkor visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, amelyet Olajfák hegyének hívnak, s amely Jeruzsálem mellett egy szombatnapi járásra van.
Evangéliumi olvasmány Lukács Szent Evangéliumából (24,36-53)
Abban az időben, amíg ezekről beszéltek, egyszer csak maga Jézus állt közöttük, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!« Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: »Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.« Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: »Van itt valami ennivalótok?« Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle.
Azután így szólt hozzájuk: »Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.« Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: »Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni a halálból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én majd elküldöm nektek azt, amit Atyám ígért. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból.«
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, felemelte a kezét, és megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölvitetett a mennybe. Leborulva imádták, azután nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Szüntelen ott voltak a templomban, és áldották Istent.
“Eltávozott, de köztünk maradt”
Kedves jó Testvéreim!
Húsvét óta állandóan ajkunkon vannak a 67 (68). zsoltár szavai. Mondhatjuk, hogy kívülről tudjuk őket, és a zsoltár emelkedett, ünnepi hangulata megerősíti bennünk e heteknek fényes, győzelmi jellegét:
Támadjon fel az Isten, és szóródjanak szét az Ő ellenségei,
és meneküljenek az Ő színe elől, akik gyűlölik Őt.
Amiként szertefoszlik a füst, úgy oszoljanak széjjel,
amiképen elolvad a viasz a tűz közelségétől,
úgy vesszenek el a bűnösök az Isten színe elől,
és az igazak örvendezzenek. (LXX Zsolt 67,2–4)
Ma pedig, amikor elérkeztünk a mi Urunk Mennybemenetelének ünnepi napjához, tovább is olvassuk a zsoltárt:
Készítsétek az útját a nyugat fölé emelkedőnek, Úr az Ő neve;
és vigadjatok az Ő színe előtt.
Megrettennek az Ő orcájától, mert az árváknak atyja és az özvegyeknek gyámolítója Ő,
Isten az Ő szent hajlékában.
Felmentél a magasságba, foglyokat vittél magaddal,
embereket fogadtál ajándékul, még az ott lakozni vonakodókat is.
Áldott az Úr Isten, áldott az Úr napról napra;
segítsen meg minket a mi üdvösségünk Istene.
A mi Istenünk az üdvözítés Istene,
és az Úrnak vannak a halálból kivezető útjai is.
Látták menetedet, ó, Isten,
az én Istenemnek és Királyomnak menetét a szentélybe.
Földnek királyságai, énekeljetek Istenhez,
zengedezzetek az Úrhoz.
Zengedezzetek Istenhez, aki az egek egén száll kelet felé;
íme hangjával erős hangot hallat.
Zengjetek dicsőséget Istennek,
fensége Izráelen van, és hatalma a fellegekben.
Csodálatos az Isten az Ő szentjei között,
Izráelnek Istene; Ő ad hatalmat és erőt az Ő népének.
Áldott az Isten!
Két alászállása van a mi Urunknak, és két felemelkedése. Először leereszkedik a földre és emberi testet ölt magára, ezt ünnepeljük Karácsonykor. Másodszor meghal a kereszten, és még mélyebbre száll, le, az alvilágba, hogy kiszabadítsa az ott várakozókat. Ezt ünnepeljük Nagy Szombaton. Az alvilágból azután ragyogó isteni lelke visszatér halott testébe, hogy feltámadjon, ezt ünnepeljük Húsvétkor. Ma pedig az Úrnak e második felmenetelét ünnepeljük, amikor visszatér oda, ahonnan lejött, de már nem ugyanúgy, ahogy eljött.
Drága jó Testvéreim!
Szent atyáink hangsúlyozzák, ahogy Krisztus valóságosan, testben támadt fel, és, ahogy maga is mondja, feltámadása után nem szellem volt, hanem valóságos ember, akinek húsa és csontja van (vö. Lk 24, 39), ugyanúgy megy fel a mennybe. Kezein ott vannak a szegek nyomai, oldalában ott van a jövendöléseket beteljesítő lándzsa nyoma.
Istenként jön le a földre, és Isten-emberként megy vissza a mennybe, emberi testben tér vissza az Atyához – jóllehet megdicsőült állapotban, hiszen falak és zárt ajtók már nem jelentenek számára akadályt – és emberi testben ül az Ő jobbján. Nagy titok ez, és nagy ajándék!
Az Apostolok Cselekedeteiből hallottuk, hogy amikor az Úr mennybe ment, két fehér ruhás férfi jelent meg az apostoloknak, akik ezt mondták nekik:
„Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogyan az égbe felmenni láttátok.” (ApCsel 1,11)
Ezért néznek templomaink kelet felé, ezért fordulunk imádságainkkal kelet felé, ezért helyezzük otthonainkban az ikonsarkot a szoba keleti falára, mert Krisztus „úgy jön el ismét”, kelet felől fog érkezni, és úgy, mint amikor elment: emberi testben, a szegek nyomával a kezén.
Egyes régi Mennybemenetel-ikonokon Krisztus két kézzel ad áldást azokra, akik itt maradtak, ugyanúgy, mint a püspök, amikor két kézzel oszt áldást. Ez a papi hatalom teljességének a jele, hiszen a diakónus nem adhat áldást, a pap egy kézzel áld, míg a püspök két kézzel, mint Krisztus a régi ikonokon.
Jóllehet búcsúzásról van szó, az apostolok mégsem szomorkodnak. Hogy is szomorkodnának, amikor már mindent értenek! Az Úr megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és Vigasztalót is ígért nekik:
„Én majd elküldöm nektek azt, amit Atyám ígért. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból.” (Lk 24,49)
Úgy tűnik, az Úr itt már visszatartja őket. Már megnyílt a szemük, már nem félnek, már készek az útra, de még nem szabad elindulniuk, meg kell várniuk a Szentlélek eljövetelét.
Az ünnepi tropárionban így énekelünk:
„Bizonyságot nyertek azok a Te áldásod által, hogy Te vagy az Istennek Fia, a világnak Megváltója.” A Mennybemenetel erősíti meg az apostolokat, már másképp gondolkodnak, de gondolkodásuk még nem tökéletes, szükségük van a Szentlélek eljövetelére.
Szent Lukács szimferopoli és krími érsek, „az orvosok dicsősége és Szimferopol büszkesége”, ahogy tropárionja is mondja, egyik mennybemeneteli prédikációjában az ünnep kondákionját magyarázza, amely így hangzik:
„Betöltvén a rólunk való gondviselést, és a földieket az égiekkel egyesítvén, mennybementél dicsőséggel Krisztus Istenünk, el nem válva egyiktől sem, hanem távozás nélkül köztünk maradva, és így kiáltva azokhoz, kik szeretnek Téged: Én vagyok tiveletek, és senki ellenetek.”
A kondákionban ezt énekeljük: „el nem válva egyiktől sem, hanem távozás nélkül köztünk maradva”. Ez azt jelenti, hogy a mennybe emelkedett, de nem hagyott el bennünket, hanem örökre, szüntelenül velünk marad.
Jussanak eszünkbe Magának az Úr Jézusnak szavai, soha ne felejtsük el őket: „aki engem szeret, azt Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála”. (vö. Jn 14,23)
Látjátok, mondja az érsek, ez Krisztus ígérete. Azt mondja, mindenkihez, aki szereti őt és teljesíti parancsait, el fog jönni Atyjával együtt, és szállást vesznek bennük: eljönnek a szívükbe és benne fognak lakni, mint a Szentlélek templomában:
„Távozás nélkül köztünk maradsz, és így kiáltasz azokhoz, kik szeretnek Téged: Én vagyok tiveletek, és senki ellenetek.”
Aki teljes szívéből szereti Krisztust, aki az ő igéje szerint él, és teljesíti parancsait, az folytonos közösségben lesz Vele, örök oltalma alatt áll majd, mindig a mi Urunk, Jézus Krisztus fogja védelmezni és Isten angyalai. Az ilyen embert semmi rossz nem érheti, mert Krisztus szüntelenül vele lesz.” 
(Krími Szent Lukács: Beszéd az Úr Mennybemenetelének ünnepén, 1953. május 14.)
A-V. Gellért
2024. Mennybemenetel ünnepén
