Tanítás a mi Szentséges Úrnőnknek, az Istenszülő és Örökszűz Mária
Örömhírvételének ünnepén

(Az isteni  Írások, a szent atyák tanítása és hitelt érdemlő egyháztörténészek alapján)

Tropárion 4. h.ang:
Ma van üdvözülésünk kezdete,

és az öröktől való titok megnyilatkozása; 

Istennek Fia a Szűz Fiává lesz,

és Gábriel a kegyelemnek örömhírnöke.

Ezért vele együtt mi is kiáltsunk az Isten Szülőjéhez:

örvendezz, Kegyelembefogadott, az Úr van Teveled.

+

Amikor beteljesedett és elközelgett az emberi nem üdvözítésének ideje, amelynek Isten Fia megtestesülésével kellett történnie, mindenképpen szükséges volt, hogy legyen egy tiszta hajadon, érintetlen és szent, egy szűz, aki méltó lehet testet adni a testnélküli Krisztus Istennek, hogy így szolgálja a mi üdvösségünk titkát.

Találtatott tehát egy Szűz, aki tisztább volt a tisztaságnál, érintetlenebb az egész elgondolható teremtésnél, szentebb minden szentségnél, a Tisztaságos és Igen Áldott Szűz Mária, a szent és igaz istenősöknek, Joákimnak és Annának meddő gyökeréből kihajtott ágacska, szülei imádságának és böjtölésének gyümölcse, a királyi és főpapi nemzetségből származó leány. Salamon templomában találták meg, szent helyen, őt, akinek Isten lelkes templomává kellett lennie. Hajadon volt, akinek meg kellett szülnie a szenteknél is szentebb Igét, a templom oltárában találták, amelyet Szentek Szentjének neveztek, ott látogatta meg az Úr az ő királyi dicsőségének magasságából alázatos szolgálóleányát. Kiválasztotta hát minden nemzedékek legkiválóbbját a minden időknek előtte született Igének Anyjává, akinek benne való megtestesülését még az angyal örömhírhozása előtt titokban tudatta vele, ahogyan azt a szentek hitelt érdemlő történeteiből ezt bizonyítani fogjuk.

Hiszen amikor a Tisztaságos Szűz tizenkét évesen a templomban volt, nem csupán a szüntelen imádsággal és kétkezi munkával foglaltoskodott, hanem az isteni könyvek olvasásával is, és az Úr törvényén elmélkedett éjjel és nappal (Zsolt 1,2). Azt írja róla Szent Epifán és Szent Ambrus, hogy igen értelmes leány volt, szerette a tanulást és az isteni Írások olvasásával foglalatoskodott. Geórgiosz Kedrénosz pedig, az egyházi történetíró azt mondja róla, hogy még szent szülei életében jól megtanulta az Ószövetséget. Gyakran olvasta Izajás próféciájában ezeket a szavakat: „Íme, a szűz méhében fogan és Fiút szül, és az ő nevét Emmánuelnek fogják hívni, ami azt jelenti, velünk az Isten” (Iz 7,14), és ezeket olvasva a Szent Szűz buzgó szeretetre gyulladt nem csupán a várva várt eljövendő Messiás, hanem az iránt a szűz iránt is, aki majd méhében foganja és megszüli őt. Arra gondolt, milyen nagy méltóság Emmánuelnek, az Isten Fiának Szülőjévé lenni, és milyen kimondhatatlan titok az, hogy egy szűz anya legyen.

Tudta azonban a prófétáktól, hogy elközelgett a Messiás eljövetelének ideje – mert elvétetett a hatalom jogara Júdától és Dániel próféta évhetei véget értek (vö. Dán 9) – és bizonyosan tudta, hogy most kell a világra jönnie annak a szűznek, akit Izajás előre hirdetett, és szíve mélyéből gyakran sóhajtozott és könyörgött Istenhez, méltassa őt arra, hogy láthassa ezt a szüzet, és ha lehetséges, hadd lehessen legutolsó szolgálóleánya.

Egy alkalommal, amikor szokása szerint éjféli imádságát végezte a második függöny mögött (vö. Zsid 9,3: „a második függöny mögött volt az a sátor, amit a Szentek Szentjének neveztek”) és forró vágyakozással könyörgött Istenhez, hirtelen nagy fényesség támadt, ami teljesen beragyogta. A fényesség közepéből pedig egy hangot hallott, ami hozzá szólt: „Te szülöd majd meg az én Fiamat!” Akkor a Tisztaságos Hajadon olyan örvendezéssel telt el, amit nem lehet kimondani, a földre borulva hálát adott Istennek, Teremtőjének. Így tekintett az Úr az Ő szolgálóleányának alázatosságára (vö. Lk 1,48).  Hiszen az, aki Isten szeretetéért a Messiás Szentséges Szülőjének szolgálóleánya akart lenni, ő maga méltatott arra, hogy Krisztus Anyja és az egész teremtés Úrnője legyen. Ez a kinyilatkoztatás pedig a születésétől számított tizenkettedik évében történt, két évvel Józseffel kötött jegyessége előtt, és ezt a titkot senkinek sem mondta el Krisztus mennybemeneteléig. Így tehát ekkor tudta meg, hogy szűzi méhe titokzatos fogantatás helye lesz, és várta a titok beteljesedését.

Miután pedig Szent Evódiász apostol tanúsága szerint (vö. Fil 4,2, „Evódiát nagyon kérem”) véget ért a tizenegyedik év, amióta Salamon templomában tartózkodott, és elérkezett a tizenkettedik, születésétől pedig – Geórgiosz Kedrénosz tanúsága szerint – a tizennegyedik, a főpapok és a papság a Törvény szerint megparancsolta neki, hogy hagyja el templomi lakhelyét, ahogyan a többi vele egykorú szűz is, és menjen férjhez. Ő azonban azt felelte nekik, hogy kisgyermekkorától kezdve szülei Istennek ajánlották, és megígérte neki, hogy szüzességét örökre megőrzi. Lehetetlen tehát, hogy halandó emberrel összeházasodjon, nem is lehet házasságra kényszeríteni, mert ő a halhatatlan Isten jegyese.

A főpapok igen csodálkoztak e soha nem hallott dolgon, mert sosem volt olyan szűz, aki Istennek saját örök szüzességét ígérte volna, a világon egyedül Mária cselekedett először így. Tanácskoztak tehát, hogy mit tegyenek, mert az Úr templomában tartózkodott, de nem akarták többé a második függöny mögé engedni, mert eljött jegyességének ideje, de férfiúnak sem merték odaadni az Istennek szentelt szüzet. Nem tudták, hogyan határozzanak Isten tetszése szerint az ő férfiút nem ismerő szűzi életéről, hogy magukra ne haragítsák Istent, mert tudták, hogy mindkettő nagy bűn: vagyis házasságra kényszeríteni a szüzet, aki szüzességét örökre Istennek ígérte,  és asszonyszemélyt a házasságra érett életkor elérése után a Szentek Szentjébe engedni. Nüsszai Szent Gergely a következőképpen szól erről: „Míg a Szent Szűz kicsi volt, a papok Sámuel próféta szavai szerint hagyták, hogy az Úr templomában legyen. Miután azonban elérte az életkort, tanácskoztak egymás közt, mit tehetnének vele, nehogy Istent valamiképpen magukra haragítsák.” Niképhorosz Kallisztosz, az egyházi történetíró pedig így ír róla: „Miután Szűz Mária megnőtt, a papok tanácsot tartottak, hogyan rendelkezzenek felőle, nehogy igaztalanságot cselekedjenek az ő szent testével. Azt gondolták, hogy szentségtörést követnek el, ha férfiúhoz adják és alávetik a házasság törvényének azt, aki már Istennek ígérte magát. A Törvény azonban nem tette lehetővé, hogy egy szűz leány annyi éven keresztül a Szentek Szentjében legyen, és ez nem is tisztességes és illő dolog”, mondták.

A Szövetség Ládájához mentek tehát, és, ahogy Szent Jeromos mondja, buzgón imádkoztak és választ kaptak az Úrtól, hogy keressenek egy méltó férfiút, akire a Szent Szüzet bízhatják a házasság rendje szerint – és látszatával -, hogy ő óvja meg a szüzességét. Arra is adott tanácsot az Úr, hogyan találjanak ilyen férfiút: válasszanak ki Dávid házából és magvából való nőtlen férfiakat, és pálcáikat helyezzék el az oltárban, akinek pedig kihajt a pálcája, ő a kiválasztott, akire Szűz Máriát rá lehet bízni.

Ekkor volt a templomszentelés ünnepe, amit a Makkabeusok alapítottak. Ez az ünnep pedig november hónap huszonötödik napján kezdődött és december hónap harmadik napjáig tartott. A templomban nagy népsokaság gyűlt össze a környékbeli városokból, és az ünnepre olyan férfiak is eljöttek, akik Dávid nemzetségéből származtak és Szűz Mária rokonai és szomszédai voltak.

A főpap tehát, Zakariás, az Előhírnök atyja[1] kiválasztott tizenkét nőtlen férfiút Dávid nemzetségéből, akik között ott volt Szent József is, igaz és éveiben előrehaladott férfiú, összegyűjtötte pálcáikat és éjszakára a szent oltárba tette, így szólva: „Mutasd meg, Uram, a méltó férfiút, akivel illő eljegyezni a Szüzet”. Másnap pedig a papok a tizenkét férfiúval együtt beléptek a templomba, és József pálcáját kizöldülve találták, és egy galambot is láttak – ahogyan erről Szent Jeromos tanúskodik –, amint fentről odarepült és József pálcájára szállt. Megismerték tehát Isten szándékát, hogy József őrizetére bízhatják a Szüzet.

Egyesek úgy vélik, hogy a Tisztaságos Szűz aggódott, nehogy valami sérelem érje, amiért megtagadta a házasságot szüzességének megőrzése érdekében, ezért Isten külön megjelent neki és megnyugtatta, hogy ne féljen Józsefhez menni, aki rokona és jegyese volt, igaz, szent és Istennek tetsző férfiú, nem testi egyesülés, hanem szüzességének megőrzése miatt, mert őt a Magasságbeli gondviselése rendelte.

Miután a jegyesség megtörtént, Szent József a templomból Zakariás főpap és a többi pap kezéből magához vette a Tisztaságos Szüzet, tiszta és szeplőtelen életet élt vele, gondolatban sem érintette szüzességének virágát. Szent József csak látszat szerint volt a férje, valójában szüzességének tiszta őrzője és nagy szentséggel teljes életének szolgája volt.

Miután a Szentséges Szűz jegyesének házába költözött, nem változtatta meg korábbi életét, amelyet a Szentek Szentjében élt. Nem foglalkozott mással, csak az Istenről elmélkedő imádsággal, az isteni Írások olvasásával és szokásos, engedelmes kétkezi munkájával. 

Olyan volt számára József háza, mint a templom, amelyben imádkoznak, ahonnan sehova sem ment, hanem mindig bezárkózott, böjtölésben és hallgatásban élt, nem beszélt senkivel, csak József háza népével. Geórgiosz Kedrénosz így beszél róla: „Mária férje házában böjtölt és óvakodott attól, hogy kimenjen a nép közé; József két hajadon leányával élt, és egyedül hozzájuk szólt olykor egy-egy szót, azt is csak akkor, ha beszélni volt szükséges, és igen röviden.”

Szent Evódiász[2] tanúsága szerint négy hónapig élt így, amikoris elérkezett Isten Igéje megtestesülésének ideje, az időtelen időktől rejtett és az egész világ által sóvárogva várt óra, amelyben elkezdődött üdvösségünk. Elküldte Isten Gábrielt, a mennyei lelkek arkangyalát azok közül, akik legközelebb állnak trónusához az időtlen időktől rejtett és az angyalok előtt is ismeretlen titokkal, hogy örömhírt vigyen a Tisztaságos Szűznek, Isten Fiának idegen foganását, amely felül van az emberi természeten és minden értelmet meghalad, amelyről Szent Lukács apostol és evangélista így ír: „A hatodik hónapban elküldte Isten Gábriel angyalt.” (Lk 1, 26)

Ezt a hatodik hónapot az Előhírnök Szent János fogantatásától számítjuk, mert az angyal, aki Zakariásnak meghozta János foganásának örömhírét, a Tisztaságos Szűzhöz is elküldetett, hogy örömhírt vigyen Krisztus fogantatásáról.

(Ioanichie Balan anonim szerkesztésében, „Vietile sfintilor” (Szentek Élete). Editura Episcopiei Romanului si Husilor. 1991-1998. 7. kötet, március. Ford. A-V. Gellért.)

[1] Lukács evangélista szerint: „egy Zakariás nevű pap, Ábia papi osztályából” (Lk 1,19).

[2] Ld. fentebb.