Nolai Szent Paulinusz, az irgalmas (353–431)
január 23. / június 22.
(Dialógus Szent Gergely atyánk Paterikonjából)
Istennek kedveltje, Paulinusz Aquitániából származott. Egyike volt a római szenátoroknak, igazhitű és istenfélő ember, felesége, Taraszia pedig férjével tartott a hitben és a jócselekedetekben. Mivel nem voltak gyermekeik, szegény gyermekeket fogadtak örökbe, táplálták testüket és lelküket és istenfélelemre tanították őket. Napról-napra gyarapították jócselekedeteiket, a szegényeket adományokkal segítették, végül pedig ők maguk is arra vágytak, hogy Istenért szegények lehessenek. Eladták hatalmas vagyonukat, mindenüket szétosztották a szükséget szenvedők között, és önként vállalt szegénységben éltek úgy, mint akik szegények közé tartoznak, és reménységüket egyedül az isteni gondviselésbe vetették. Így tehát semmijük sem maradt, amikor egy napon szegény ember jött hozzájuk és irgalomért könyörgött. Nekik egyetlen kenyerük volt csupán, és Paulinusz megparancsolta feleségének, hogy adja oda ezt az utolsó kenyeret a szegénynek. „Rólunk majd gondoskodik Isten” –, mondta, „mi pedig ne sajnáljunk odaadni annak, aki az ő nevében kér tőlünk.” Taraszia azonban nem adta oda, hanem megtartotta saját szükségleteikre, mert aznapra nem volt más, amit az asztalra tehetett volna.
És íme, a boldog Paulinuszhoz követ érkezett egy gazdag barátjától, azzal a hírrel, hogy barátja a tengeren sok élelmet küldött neki, azonban az utolsó hajó, ami az élelmet szállította, elsüllyedt és a tengerbe veszett. Ezt hallva Paulinusz így szólt a feleségéhez: „Látod, ha odaadtad volna a szegénynek azt az utolsó kenyeret, nem süllyedt volna el a tengerbe az utolsó hajó, amely az élelmet szállította, mivel fösvénység miatt Isten sokak vagyonát elveszi.”
Miután vagyonukat már eladták, ezzel együtt a világi dicsőséget is elhagyták, minden hiábavalóságával együtt, és távoztak Rómából. Campaniába mentek, ahol még volt egy kis maradék vagyonuk saját szükségleteikre. A várost, ahová költöztek, Nolának hívták. Paulinusz és Taraszia lakása Szent Félix vértanú sírja közelében volt, ott éltek, az Úrnak szolgáltak, a világ szemei elől elrejtőztek, ám Paulinusz jócselekedeteit nem lehetett hosszú ideig elrejteni, ezért erővel a Nolai Egyház fejévé tették és akarata ellenére püspöki méltóságra emelték. Ő pedig szentségben és igazságban tanította nyáját, mint bölcs vezető, akit az Úr a szolgái fölé rendelt. Táplálta a rábízottakat, nem csupán lelki eledellel, tanítással vezette őket az igazság útjára, hanem testi eledellel is, így gondoskodott nyájának engedelmes juhairól. A szegényeket és elesetteket, a szerencsétleneket és az özvegyeket táplálta és öltöztette, a fogságba esetteket kiváltotta és visszaadta szabadságukat. Azokban az években Isten akaratából a vandálok özönlötték el Itália földjét, mindent felprédáltak, Campania földjére is eljutottak, ahol Nola városa volt. Sokakat fogságba ejtettek és tengeren saját hazájukba, Afrikába vitték őket. Akkoriban Paulinusz püspök a püspökség minden vagyonát a fogságba esettek kiszabadítására költötte és azok táplálására, akik a vandálok miatt elszegényedtek, és már semmijük sem maradt. A vandál katonák kegyetlenek és embertelenek voltak, kínozták a keresztényeket, és kényszerítették őket földbe ásott kincseik felfedésére. Paulinusz a szenvedőkkel együtt szenvedett, így kiáltott Istenhez: „Uram, add, hogy engem kínozzanak aranyért és ezüstért, mert Te tudod, hová rejtettem kincseimet, a Te szolgáid, a szegények és elesettek kezeibe.”
Egy alkalommal egy szegény özvegyasszony sírva jött Paulinuszhoz: „Fiamat a vandálok fogságba vetették és azt hallottam, hogy Afrikában van, a vandálok fejedelmének, Rigának a vejénél. Kérem szentségedet, mentse meg, mert ő az én megélhetésem egyetlen reménye és öregkorom támasza.” Isten embere mindent megtett, hogy valamit találjon az asszony számára, de nem talált semmit, ezért azt mondta a szegény özvegyasszonynak: „Asszony, semmit sem tudok adni neked, hacsak saját magamat nem. Íme, a kezeidbe adom magam, rabszolgád leszek, adj el engem, és vásárold vissza fiadat, vagy adj oda engem a fiad helyett.”
Az asszony ezt hallva egy ilyen férfiú szájából, azt hitte, gúnyolódik, a szent azonban biztosította, hogy nem tréfál, hanem igazat beszél, és azt tanácsolta, ne féljen püspökét rabságba vetni, cserébe fia szabadságáért. Így hát mindketten Afrikába mentek, felkeresték a vandálokat, és megálltak a fejedelem vejének kapuja előtt, ahol az özvegy fia volt. A ház ura éppen kijött a kapun, az özvegy pedig a lábai elé hullott, és sírva könyörgött, hogy engedje szabadon a fiút. A férfi viszont gőgösen válaszolt, nem akarta a kérést meghallgatni és a fiút elengedni. Akkor az asszony Isten szolgájára, Paulinuszra mutatott, és így szólt: „Íme, ezt a férfit adom cserébe fiamért, csak könyörülj rajtam és engedd szabadon a fiamat, mert ő az egyszülöttem.” Az pedig szelíd arccal ránézett és megkérdezte: „Mi a mesterséged?” Szent Paulinusz azt felelte: „Nincs semmiféle mesterségem, egyedül a kerti munkákhoz értek, azokat jól ismerem.” Ezt hallva igen megörült, mert éppen ilyen emberre volt szüksége, kiadta az özvegy fiát és mindketten visszatértek hazájukba. Szent Paulinusz viszont fogságban maradt, gondozásába vette a kertet, fáradozott benne, gazdája pedig kezdett sűrűn járni a kertbe és mindenfélét kérdezett tőle. Látta, hogy bölcs és okos ember, ezért mindenféléről beszélgetett vele, sokszor még a házbelieket vagy a vendégeit is otthagyta, csak hogy Paulinusz szavaiban gyönyörködhessen. Egy napon, amikor ura beszélgetett vele, Szent Paulinusz halkan így szólt hozzá: „Óvakodj attól, hogy elutazz oda, ahová szándékozol, jobban tennéd, ha a vandálok fejedelmi székén törnéd a fejed. Apósod, a fejedelem, hirtelen meg fog halni, ha pedig te elmész, másvalaki fogja átvenni a hatalmat.” Gazdája pedig, miután ezt hallotta a kertészétől, nem hallgatott, elment és elmondta a fejedelemnek. Ekkorra már a szent közeli bizalmasa lett és jobban szerette őt mindenki másnál. A fejedelem viszont kételkedett és így szólt: „Látni akarom ezt a férfit, akiről beszélsz”. A veje ezt válaszolta: „Megparancsolom neki, hogy a mai ebédhez hozzon neked zöldséget a kertből, és akkor találkozni fogsz vele.” Ebédhez ült hát a fejedelem, és Paulinusz bement hozzá, hogy ura parancsa szerint zöldségeket tegyen a fejedelmi asztalra. A fejedelem pedig, amikor meglátta őt, remegni kezdett, és gazdáját, azaz a vejét magához hívatta és elmondta neki a titkot, amit rejtegetni akart: „Igaz minden, amit ettől az embertől hallottál, mert az éjjel álmot láttam, urakat, akik trónusokon ültek és felettem mondtak ítéletet, ő is közöttük ült, ítéletet mondott és elvette fejedelmi pálcámat s hatalmamat, amelyet korábban elnyertem.” Megkérdezte tehát tőle, hogy kicsoda: „Nem hinném, hogy ez a férfiú ostoba emberek közül való lenne, mert nagy tisztességben láttam őt.” Akkor a fejedelem veje félrehívta Paulinuszt, és megkérdezte tőle, hogy kicsoda. Isten embere pedig így válaszolt: „A te rabszolgád vagyok, akit az özvegy fiáért cserébe elfogadtál.” Ő azonban tovább faggatta, mondja el, ki volt hazájában, ne arról beszéljen, aki most. Esküvel kényszerítette, ne rejtse el előle titkát, hanem mondja el neki az igazságot. Isten embere pedig elszomorodott, az esküt nem akarta megszegni, és elmondta, hogy püspök. Az pedig ezt hallva igen megijedt és alázattal így szólt: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, hogy nagy ajándékokkal térhess vissza saját földedre.” Isten kedveltje, Paulinusz pedig ezt mondta neki: „Egyetlen jótéteményt kérek tőled, amit meg is tudsz tenni: a hazámból idehurcolt embereket engedd szabadon, hogy hazamehessenek.” És azonnal, a parancsára egész Afrikában felkutatták a campaniai származású keresztény rabszolgákat, és Szent Paulinuszhoz hozták. Akkor a szent pásztort nagy tisztességgel szabadon engedték nyájának engedelmes juhaival együtt, sok ajándékkal ellátták és mindenféle élelemmel, msajd hajóval hazájukba indultak nagy vigassággal és örömmel. Nem sok idő elteltével meghalt Riga, a vandálok fejedelme, úgy, ahogy a szent megjövendölte, helyét pedig a veje vette át. Így történt, hogy Paulinusz egymagát adta rabságba, és nagy népsokaságot szabadított meg a rabszolgaságból, követve a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki szolgai alakot vett magára, és megszabadította az emberi nemet az ördög rabszolgaságából.
Szent Paulinusz, miután a vandálok távoztak az országból, sok esztendőt ért meg, jó pásztorként legeltette a rábízott nyájat, életét adta juhaiért, a szegény testvéreknek sok alamizsnát adott, és nem kímélve magát, a pásztorok elöljárójához, Krisztushoz, az ő Urához költözött, akitől most százszoros jutalmat élvez és örök éltet örököl, mindörökké dicsőítve őt.
Megjegyzés: Nolai Szent Paulinuszra szenátor korában nagy hatással volt Roueni Szent Victriciusz püspök (407 k., ünnepe augusztus 7.) és Tours-i Szent Márton püspök (ünnepe november 11.), aki Paulinuszt kigyógyította szembetegségéből.
Szent Paulinusz számos írást hagyott ránk. Levelezett korának nagy szentjeivel, a Boldog Ágostonnal, hippói püspökkel, Szent Ambrus milánói püspökkel, Boldog Jeromossal, a nagy Szentírás-tudóssal és Szent Nikétász remesziánai püspökkel. Prózai művei és költeményei is híresek.
(Forrás: Vieţile Sfinţilor [A szentek élete]. Editura Episcopiei Romanului şi Huşilor. Megjelent 1991 és 1998 között, 12 kötetben.)
(Ford. A-V. Gellért)
