2023. január 8. Vízkereszt utáni vasárnap.
Szentéletű Domniké. Szent Agathon egyiptomi remete. Khodzebai Szent György.
Szent Semaja próféta. Szentéletű Gergely, csodatévő, a Kijevi Barlangkolostorból.
Ef 4,7-13; Mt 4,12-17. Ötödik hang.
+
Szent György nagyvértanú imája,
melyre szenvedése előtt kis haladékot kért, hogy elmondhassa
Uram és Istenem, Te vagy, akihez születésemtől fogva tartozom, és akibe minden reményemet vetettem; Te vagy, aki bátorságot adtál és felkészítettél e küzdelemre; Te, aki édes reményem vagy, ígéret, akiben nem csalatkozom, a szent lelkek állhatatos szerelme; Te, aki figyelmesen vizsgálod szívünk szándékait, és teljesíted kívánságainkat, mielőtt kérésünkkel Hozzád fordulnánk; kérlek, segíts, hogy e küzdelem, melyet neved megvallásáért vállaltam, sikeres véget érjen, és fogadd magadhoz lelkemet; és ha sértetlenül megóvod a gonosz lelkektől, számláld azok közé, akik kezdettől fogva örvendeznek Benned. Bocsásd meg, Uralkodóm, e népnek mindazt, amit ellenem tudatlanságból elkövetett, és méltasd őket arra, hogy valóban megismerjenek Téged, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.
Apostoli olvasmány (Ef 4,7-13)
Testvéreim!
A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra.
Evangéliumi olvasmány (Mt 4,12-17)
Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határában, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: 
»Zebulon földje és Naftali földje,
a tengeri út, a Jordánon túl,
a pogányok Galileája;
a nép, amely sötétségben ült,
nagy világosságot látott,
s akik a halál országában és árnyékában ültek:
világosság virradt rájuk«.
Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: »Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa.«
Pár szó elmélkedés
Urunk ott kezdi meg evangéliuma hirdetését, ahol a 732-ben betörő asszír hódítás után az igazhitű izraeliták kisebbségbe kerültek. Ahol először feledkeztek el a törvényről. Ahol joggal volt mondható, hogy a hívő nép már „sötétségben”, a „halál országában” ült. Ezen az elhagyatott vidéken vesz kezdetet a Megváltó földi szolgálata.
Milyen hasznos lehet a hívő ember számára, ha saját elhatározásából tanul meg szerény, nehéz, idegen körülmények között élni, dolgozni, szolgálni!
Milyen megerősödést jelent egy kereszténynek, ha kísértésben, nehézségben, ellentmondásban, rágalmak közepette kell hitét megvallania, kereszténynek lennie, Krisztushoz hűnek maradnia! Nem ez a hit igazi próbája?
Mert könnyű hűségesnek lenni akkor, amikor körülöttünk mindenki az. Ám hitünk valódiságának a próbája az, amikor úgy érezzük, mindenfelől hűtlenség vesz körül bennünket.
Milyen hit az, amely nem állta ki a próbát? Milyen értékrendet követ az, aki nem tanulta meg ellenszélben a jót a rossztól, az igazat a hamistól, az értékest az értéktelentől megkülönböztetni? Az utóbbiakat elkerülni, az előbbieket pedig követni?
Erre utal az Apostol, amikor így ír:
„Ne legyünk többé kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus” (Ef 4,14-15).
„A nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk.”
A próféta nem az érzékelhető sötétséget nevezte „sötétségnek”, hanem az Isten nélküli létet, amely egyenlő „a halál országával és árnyékával”. A fényt sem egyszerűen „fénynek”, hanem „nagy fénynek” nevezte, hogy megértsük, másról van szó, mint a nap világosságáról. Az Úr Jézust befogadni, követni, vele élni, hozzá hűségesnek maradni, akkor is, ha mások elhagyják vagy elfordulnak tőle, több mint a szemünkkel érzékelhető fényben való fizikai tájékozódás. Mert az Úr nem a test, hanem a lélek számára hoz le nem alkonyodó fényt, örök életet!
Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.”
A hasonlót csak a hasonlóval lehet megismerni! Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát — mondja János evangéliumában az Úr (7,17) —, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.
„Térjetek meg”, tartsatok bűnbánatot, gondolkodjatok másként, vizsgáljátok felül eddigi gondolkodásotokat, életmódotokat. Tisztuljatok meg, szabaduljatok meg mindattól, ami bennetek nem a Megváltóé, akkor felismeritek, hogy az Úr Jézus tanítása valóban Istentől való, nem magától szólott!
I. T.
