Nagyböjt 3. vasárnapja. Kereszthódolás Vasárnapja – 2025. március 23.

Szent Nikón itáliai papvértanú és 199 tanítványa (251 k.). Szent Nyikon, a Kijevi

Barlangmonostor szerzetese (1088). Szent Lukács újvértanú (1802).

Zsid 4,14-5,6; Mk 8,34-9,1. Hatodik hang.

+

 Apostoli olvasmány (Zsid 4,14-5,6)

Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, bűn nélkül. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre. Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmaga dicsőítette meg magát, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki:
»Fiam vagy te, ma nemzettelek téged«.

És ahogy más helyen is mondja:
»Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint«.

Evangéliumi olvasmány (Mk 8,34-9,1)

(Jézus követése; az önmegtagadás)

Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: »Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a házasságtörő és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.« Ezután így folytatta: »Bizony, mondom nektek: vannak egyesek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják, hogy eljön az Isten országa hatalommal.«

+

A Szent Kereszt himnusza (tropárion):

Audió lejátszó

A Szent Kereszt kondákionja:

Audió lejátszó

+

„Vereség, ami győzelem”

Íme, előttünk áll a mi Urunk Jézus Krisztus drága, életadó és üdvösséghozó Szent Keresztje! Íme, a termő gyümölcsfa, a mi szabadulásunk gyümölcseivel! Íme, életünknek és feltámadásunknak a Fája!

Amikor rátekintünk, az Úr feje fölött egy feliratot veszünk észre. János evangéliuma szerint, miután Pilátus kihallgatta Jézust és háromszor nyilatkozott, hogy „semmi vétket sem találok őbenne” (Jn 18, 38; 19, 4. 6), feliratot készíttetett, amit Krisztus feje fölé helyeztek. Ez volt ráírva: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya.” (Jn 19, 19).

A legtöbb keresztábrázoláson azonban a megszentelt egyházi hagyomány más feliratot használ, és ezt írja az Úr feje fölé: Krisztus, a dicsőség királya.

Ez a megszólítás a 23. zsoltár ismert soraiból származik: „Emeljétek föl kapuitokat ti fejedelmek, és emelkedjetek föl ti örökkévaló kapuk, és bemegy a dicsőség Királya. Kicsoda a dicsőség Királya? A hatalmas és erős Úr, az Úr, aki erős a háborúban. Emeljétek föl kapuitokat ti fejedelmek, és emelkedjetek föl ti örökkévaló kapuk, és bemegy a dicsőség Királya. Kicsoda ez a dicsőség Királya? A Seregek Ura, Ő a dicsőség Királya.” (Zsolt 23,7–10)

Itt feltehetjük magunknak a kérdést: hát ez volna a dicsőség? És Ő volna a dicsőség királya? Miféle dicsőség ez? Megcsúfolás, megkínzatás, vér és halál.

Valóban, a dicsőségről és a győzelemről egészen más fogalmaink vannak. A szentek életében gyakran olvassuk, hogy az első századokban a vértanúk elítélői és kínzói felteszik a kérdést: „Hát ti is azt a megfeszítettet követitek?” „Hát ti is annak a názáretinek vagytok a tanítványai?”

Válaszoljuk mi is a szent vértanúkkal együtt: igen, mi is azt a megfeszítettet követjük. Sőt, nem csupán követjük, hanem a megdicsőült Kereszt jelét lépten-nyomon használjuk. Imádságaink alatt, vagy csak úgy, napközben, ha eszünkbe jut. Otthonaink keleti falát a Szent Kereszt díszíti. Ételeink fölé keresztet vetünk, és tudatában vagyunk, hogy az étel, ami asztalunkon van, többé már nem közönséges étel, mert a Szent Kereszt jele és Krisztus ereje megszenteli. Autónkban, munkahelyünkön, kulcstartónkon és határidőnaplónkon ott van a Szent Kereszt jele. Mint egykor Szent Konstantin császár serege, mi is magunkon viseljük a Szent Kereszt jelét, mert tudjuk, hogy amit az ünnepi vecsernye sztichiráiban énekeltünk, az a valóság:

„Ó, legyőzhetetlen fegyver, ó, leronthatatlan bástya, királyoknak győzedelme, papok büszkesége; enyészhetetlenség fája; istenfélelemnek győzhetetlen diadaljelvénye, Paradicsom kapuja, a hívőknek támasza, az Egyháznak védőfala; győzhetetlen fegyverünk, démonoknak ellenfele, vértanúknak dicsősége, szentek igaz ékessége, üdvösség révpartja.” („Uram, tehozzád kiáltottam” utáni sztichirák)

Krisztussal győzedelmeskedni azonban nem ugyanaz, mint világi értelemben győzelmet aratni. Emlékezzünk csak, mit mond az Úr Pilátusnak:

„Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.” (Jn 18, 36)

Magyarul: az én hadakozásom egészen más, mint amit ti elképzeltek. Ha földi módon gondolkodnék, angyalaim már rég elsöpörték volna ellenfeleimet. Ám az én országomban nem a földi törvények uralkodnak.

Vetítsük most az Úr szavait a szent és nagy böjt időszakára. Nem mondhatjuk, hogy valamiféle dicső diadalmenet volna: tele van eleséssel, küzdelemmel, sóvárgással, kudarcokkal, időnként megnyert, olykor elveszített csatákkal. A böjt kellős közepén azonban ott vár bennünket a Szent Kereszt, mint nyugalmas kikötő, és azt mondja nekünk az Úr: „Látjátok, hát én is küzdöttem, hát én is elbuktam, hát engem is legyőztek, sőt, úgy látszott, végleg legyőztek.”

„Tekintsetek fel rám, arra, akit keresztülszúrtak, és gyógyuljatok meg, ahogy egykor a választott nép tekintett föl a rézkígyóra, és megmenekült.”

Sőt, ha a példát kiterjesztjük az életünkre, akkor is érvényes. Nekünk nem a világ szája íze szerint kell győznünk, hanem Isten tetszése szerint. Pontosabban, nem kell állandóan győznünk, mert az Úr sem győzött állandóan. A végső győzelem azonban az övé lett, és vele együtt a miénk is.

Ez a gondolat legyen előttünk az idei szent és nagy böjtben, hogy bármilyen kudarc vagy veszteség is érne bennünket, akárhányszor essünk is el, a mi Urunk is veszített, ami Urunk is elesett, sőt, el akarták pusztítani, ám ő harmadnapra legyőzte legnagyobb ellenségeit, a bűnt és a halált, és győzedelmesen feltámadt halottaiból. Tartsunk mi is Vele a küzdelemben, és bízzunk szavában:

„Aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 10, 22).

A-V. Gellért

2025. Kereszthódolás Vasárnapján