2025. március 9. Nagyböjt első vasárnapja. Az ortodoxia vasárnapja.
A Szebasztei Negyven Szent Vértanú (4. sz.). Szent Urpaszianosz vértanú (4. sz.). Szent Abd al-Masih sínai apát, vértanú (8. sz.). Szent Hrísztosz pap és Panágiosz újvértanúk (1716). A Momisicsi (Montenegró) Szent új papvértanúk (1688).
Zsid 11,24-26;32-12,2; Jn 1,43-51. Negyedik hang.
+
ORTODOXIA VASÁRNAPJÁRA,
a 842. évi konstantinápolyi zsinat határozatából
„Amiként a próféták látták, az apostolok tanították, az Egyház átvette, az egyháztanítók dogmákba foglalták, s a földkerekség egyetértett benne, amiként a kegyelem felragyogott, az igazság bebizonyosodott, a hazugság elűzetett, a bölcsesség bátorsággal szólott, ahogy maga Krisztus határozott, mi is úgy vélekedünk, úgy szólunk, úgy hirdetjük a Krisztust, a mi igaz Istenünket és az Ő szentjeit, szóban, írásban, gondolatban, áldozatokban, templomokban és képmásokban fejezve ki tiszteletünket; és a Krisztust mint Istenünket és Uralkodónkat imádjuk és féljük, szentjeit pedig a mi közös Uralkodónk igaz szolgáiként tiszteljük, és az őket megillető hódolatban részesítjük.
Ez az Apostolok hite, ez az Atyák hite, ez az igazhitű keresztények hite, ez a hit erősítette meg a földkerekséget.
Ezenkívül, az istenfélelem hirdetőit, annak az istenfélelemnek a dicsőségére és tisztességére, amelyért küzdöttek, testvéreket és atyákat megillető szeretettel magasztaljuk és ezt mondjuk:
Az igaz keresztény hit élharcosainak, istenfélő uralkodóknak, szentséges pátriárkáknak, főpapoknak, egyháztanítóknak, vértanúknak, hitvallóknak legyen örök az emlékezete!
Esedezünk Istenhez, hogy az ő halálig tartó istenfélő harcaik, küzdelmeik és tanításuk által nevelődve és erősödve, és az ő istenes életmódjuk bátor követését mindvégig felmutatva, méltónak találtassunk mindarra, amit kérünk;
Krisztusnak, a mi nagy és első Főpapunknak és igaz Istenünknek könyörülete és kegyelme, és a mi fölöttébb dicsőséges Nagyasszonyunknak, Isten Szülőjének és Örökszűz Máriának, az Istenhez hasonló angyaloknak és minden szenteknek közbenjárásai által.
Ámin.”
+
Jn 1,43-51
Audió lejátszóMásnap, amikor Jézus Galileába készült menni, találkozott Fülöppel. Azt mondta neki: »Kövess engem!« Fülöp Betszaidából való volt, András és Péter városából. Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: »Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.« Natanael erre megjegyezte: »Jöhet valami jó Názáretből?« Fülöp azt felelte neki: »Gyere és lásd!« Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: »Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.« Natanael megkérdezte: »Honnan ismersz engem?« Jézus azt felelte: »Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.« Natanael azt válaszolta: »Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!« Jézus erre így szólt: »Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.« Aztán hozzátette: »Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.«
+
„Így születik az Egyház”
Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „Íme, az Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. (Jn 1,35-37)
A tanúságtétel olyan hatással volt Andrásra és Jánosra, hogy elhatározták, követik Jézust. Sőt, úgy érezték, Keresztelő János egyenesen nekik tett tanúságot, felszólította őket, hogy Jézust kövessék. Ám valójában csak tanúságot tett, a döntést rájuk bízta. Nem azt mondta: „Kövessétek őt”, hanem így szólt: „Íme az Isten Báránya…” Milyen bölcs tanító! És milyen magas életszentségre vall, mennyire tudja a helyét, Istentől kapott küldetésének a mértékét! Teljességgel hiányzik belőle az irigység: jóllehet közvetve, de Jézus követésére hívta el Andrást és Jánost. Mintha ezt mondta volna: ’Többé már ne engem, hanem Jézust kövessétek.’
A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték Jézust, András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást.” (Jn1,41)
„Megtalálni” Jézust, a Messiást csak akkor lehet, és csak annak lehetséges, aki vágyik rá, hogy megtalálja, aki keresi, akinek ez a keresés és a találkozás áll élete középpontjában.
András nemcsak továbbadja a hírt Simon Péternek, hanem Jézushoz is vezeti. A Jézussal való találkozás, a felismerés, hogy ő a megígért Megváltó, olyan lelki élmény, olyan határtalan öröm, hogy akiben igazi szeretet van, az nem képes ezt nem megosztani! Így születik az Egyház, egyik ember hívja a másikat és Jézushoz vezeti.
Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” – (ami azt jelenti: Kőszikla). (Jn 1,42)
„Nomen est omen”, ahogyan a régi bölcsek mondták. Jézus így jelzi Péter hivatását. Ha minden egyes hívő úgy érezné, hogy ő az Egyház egyik sziklája, akire az Egyháznak rá kell épülnie, és így is élne, hogy érezné, milyen felelősség van rajta, akkor valóban a „pokol kapui sem vennének erőt”, nemcsak az egyetemes egyházon, hanem egy helyi közösségen sem!
Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” (Jn 1,43)
Azaz: „Légy a tanítványom!” Fülöp azonnal követte. Ő is hallhatta Keresztelő János tanúságtételét, jól tudta, kit követ! Hallhatta András és Péter tanúságtételét is, hiszen nem hiába írja meg János evangélista:
Fülöp pedig Betszaidából származott, András és Péter városából. (Jn 1,44)
Még nem mint apostol követte Fülöp, András és Péter Jézust. Tudjuk, még visszatértek mesterségükhöz, csak egy második alkalommal, amikor a Genezáreti-tó partján látta meg őket, akkor kapták a végleges elhívást az apostolságra.
Karpathoszi Szent János atyánk mondja a Filokáliában:
„Ha most életed útján buzgón elindultál, hogy kövesd Uradat, aki után vágyakozol, és a szenvedély kövébe ütötted lábadat, vagy váratlanul valamilyen vétekbe estél, vagy iszapos helyre érve akarva-akaratlanul elcsúsztál, elestél, akárhányszor is estél el, akárhányszor is megsebesítetted magadat, annyiszor kelj föl és korábbi buzgóságoddal fuss a te Urad után, amíg el nem éred Őt.”
Fülöp találkozott Natanaellel, és így szólt hozzá: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.” „Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte tőle Natanael. Fülöp így válaszolt: „Jöjj, és lásd meg!” J(n 1,45 -46)
Fülöp nem maga akarja meggyőzni Natanaelt, nem kezd vele teológiai vitát, hanem a Jézussal való személyes találkozásban bízik: az majd meggyőzi Natanaelt.
A mi szerepünk tehát Jézushoz vezetni a másikat, a felebarátunkat. Mindenekelőtt el kell jönni Krisztus Egyházába, amelyet ő alapított az apostolokra, amelynek azt az ígéretet adta, hogy a „pokol kapui sem vesznek erőt rajta”. Fontos az erőfeszítés, a cselekvés. Fontos, hogyha kell, ezért áldozatot is hozzunk. Ám az eljövetel után a valódi cél Jézus belső meglátása, felismerése, a meggyőződés arról, hogy valóban Ő a megígért Messiás, Ő a megígért Isten Fia, és egyedül Ő az, aki valóban értünk jött a földre. Ő az, aki minden várakozásunkra, minden kérdésünkre, minden bánatunkra választ adott. Ő az, akinek hangjára mint Teremtőre és mint jó és igaz Pásztorunkra ráismerünk. Ezért életünket készek vagyunk az Ő parancsolataihoz igazítani, életünket teljesen neki adni. Ezt jelenti bensőnkben „meg is látni” őt.
Mi keresztények sokat segíthetünk a másiknak, felebarátunknak, de mindenkinek személyesen kell meghoznia a döntését Jézus mellett. Ha az Egyház közösségébe hívunk valakit – „Jöjj és lásd meg” -, akkor az Egyház közösségi életéből fel kell tudnunk mutatnunk Jézust, aki ott van közöttünk. Ám vajon amit hallottak rólunk, amit olvastak rólunk, az megegyezik-e azzal, amit most látnak és hallanak tőlünk? A közös imádságaink, énekeink, ahogyan imádkozunk és ahogyan énekelünk, és ─ ahogyan élünk, ahogyan a másikat, a felebarátunkat szeretjük, ahogy a bűnöst vagy tévelygőt szánjuk, abból fel tudjuk-e mutatni Urunkat, Jézus Krisztust? Nagy és szent dolog a keresztények felelőssége:
„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19)
És itt van most Natanael:
Amikor Jézus látta, hogy Natanael közeledik feléje, azt mondta róla: „Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.” Nátánáel megkérdezte tőle: „Honnan ismersz engem?” Jézus így válaszolt neki: „Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.” (Jn 1,47-48)
A lélekbe látás elegendő volt ahhoz, hogy feltétel nélkül igazat adjon Fülöpnek. Mert „csodákat tenni” a Sátán is tud valamilyen szemfényvesztéssel, illúzióval, hamis látomással, mondja Aranyszájú Szent János, de lélekbe látni és a jövőt biztosan feltárni, csak a próféta tud. Natanael ezt ismeri fel, sőt, ennél is többet, Isten Fiát, Izráel királyát, a Megváltót:
Natanael így szólt hozzá: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”
Honnan vette a biztos tudást? A második zsoltárból:
„Ő pedig királlyá tett engem a Sionon, az Ő szent hegyén, és hirdetem az Úr parancsolatát. Az Úr így szólt hozzám: Fiam vagy te, a mai napon szültelek téged. Kérd tőlem, és néked adom a nemzeteket örökségül, és birtokodul a föld határait.” (LXX Zsolt 2,7-9)
Jézus így válaszolt neki: „Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.” (Jn 1,50)
A hit teljessége, a teljes tudás csak az Egyházba való belépés után nyílik meg az ember előtt:
„Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” (Jn 1,51)
Ez Jákob látomása:
„Álmában azt látta, hogy egy létra áll a földön, a teteje pedig az eget éri, és Isten angyalai fel és le járkálnak rajta.” (Ter 28,12)
De még inkább az Utolsó Ítélet képe, és bölcs ember az, aki tudja, nekünk, keresztényeknek, ahogy a szent liturgiában is kérjük, ez a legnagyobb, a végső célunk:
„Hogy életünket keresztény módon, fájdalom nélkül, tisztességesen és békességesen fejezhessük be, és arról Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt jól adhassunk számot, kérjük az Úrtól.”
I. T.
2025. Ortodoxia Vasárnapján