(Folytatás)
Péter püspök: Tehát hagyatkozhatunk a szeretet és a béke szellemére, vagy inkább az igazságot kell mindenek fölé helyeznünk?
Makariosz atya: Az ortodox világban ez ma veszélyt jelent, mert mindenki a maga módján értelmezi és alkalmazza az igazságot, és így bizonyos értelemben protestánsokká válunk, akiknek nincs szüksége hierarchiára. Ez a fajta fanatizmus és fundamentalizmus általában azoktól származik, akik saját magukat akarják előtérbe juttatni, akik így akarnak érvényesülni. Azonban csak a gyenge emberek csatlakoznak ilyen mozgalmakhoz; ők folyton a külső ellenséggel vannak elfoglalva, amelyet gyakran ők maguk hoznak létre képzeletükben, és ez azért történik, mert nincs meg bennük az építő jellegű benső munkálkodás. Akiben Krisztus lakik, aki imádkozik, aki lelki ember, annak nincs szüksége arra, hogy fanatikussá váljék, de természetesen az ökumenizmus pártolója sem lesz. Mind a liberális ökumenizmus, mind a fanatikus fundamentalizmus (zelótizmus)[1] szélsőséget és veszélyt jelent, és azok számára szolgál eledelül, akik benső lelki munkálkodás és engedelmesség híján vannak; azok számára, akik maguk szemében fölöttébb felfuvalkodtak, és rendszerint csekély műveltséggel rendelkeznek. Elképzelhető, hogy egyesek közülük bizonyos szempontból nézve tehetségesek, de félek, hogy ehhez nem rendelkeznek megfelelő bölcsességgel. A szent atyák azt mondják, hogy az ortodoxia a királyi út, vagyis az arany középút, mind a teológiában, mind az életmódban. Szent atyáinktól (Emilianosz[2], Placide[3], Szofronyij[4]) mi egy kiegyensúlyozott ortodoxiát örököltünk, vagyis egy tradicionális ortodoxiát, amely nem változtat meg semmit az atyák hagyományában, de nem is zárkózik be önmagába a félelemtől vezetve, nem fél az eretnekektől, és nem harcol velük ok nélkül. Emilianosz vagy Szofronyij atya nem vitatkozó szellemiséget adott át nekünk, ellenkezőleg, örömet, és azt a tudatot, hogy ortodoxnak lenni azt jelenti, jól vagyunk és nincs mitől félnünk.
Péter püspök: Mi a véleménye arról, hogy 2025-ben egy időpontban lesz az ortodox és a katolikus Húsvét? Sokféle információ kering erről, amely az ortodox táborok között vitát szült.
Makariosz atya: A keringő információk nem mindig hitelesek, de ha azok is volnának, sokan saját fantáziájuk szerint értelmezik őket. Amit mi erről hivatalos forrásból, a Patriarkátustól tudunk az, hogy 2025-ben az I. egyetemes zsinat 1700. évfordulója alkalmából különféle rendezvényeket tartanak, a Húsvét közös időpontja pedig nem más, mint szép egybeesés.
Péter püspök: Ha ők megváltoztatják, ami mellett évszázadokon keresztül, mint igazság mellett kiálltak, nem lesznek nézeteltéréseik egymással ill. az anglikánokkal és a protestánsokkal, akik szintén a Gergely-naptár húsvéti időpont számítását veszik alapul?
Makariosz atya: Nekik sokkal fontosabb problémáik vannak. Nem hinném, hogy a Húsvét időpontjának megváltoztatása bármit is jelentene számukra. Nekünk fontos kérdés ez, számukra azonban semmibe sem kerül. Ha azonban mi bármilyen csekélységet megváltoztatunk, súlyos dolgok fognak történni, ahogyan száz évvel ezelőtt, amikor megjelentek az ónaptáros szakadárok[5], vagy a krétai zsinat után, amikor mindenféle ún. „megemlékezést (kommemorációt) megtagadók”[6] jelentek meg, és ezzel aláásták a hierarchiába vetett bizalmat.
Egyesek attól félnek, hogy ha sikerül a Húsvét időpontjának egységesítése, bizonyosan más tekintetben is változtatásokat és egységesítést fognak óhajtani, én azonban nem látok komoly okot arra, hogy ezzel foglalkozzunk… Az ökumenizmus mozgalma nem hozott semmit, csupán illúziókat alkotott. Ők bizonyos rendezvényeket tartanak, hogy azt mutassák, haladunk, mintha volna esély, ki tudja, miféle egységre. A valóságban azonban túlságosan különbözünk egymástól ahhoz, hogy akárcsak elméletben elképzeljük minden keresztény egységét. Éppen emiatt tűnik úgy nekem, hogy az ökumenizmus elleni harc, főként, ha a hierarchia feje fölött történik, és híján van a konkrét és evidens veszélynek, idő- és energiaveszteség, és nem ez manapság az ortodoxia számára a legfőbb veszély. Ezért a zelóták igen nagyot tévednek. A legnagyobb veszély az ortodoxia kebelén belüli szekularizáció, vagyis az élet és a gondolkodás elvilágiasodása. Mindnyájan részei vagyunk ennek a szekularizációnak, akár alanyaiként, akár tárgyaiként. A szekularizáció elleni megoldás pedig az Egyház aszketikus szellemisége és a tudatos liturgikus élet.
Péter püspök: Hogyan látja a hívők tudatos részvételét a szentliturgián? A különböző templomokban különböző hagyományokkal találkozunk, gyakran a hívők jelen vannak, de nem áldoznak. Egyesek azt javasolják, hogy a hívők kövessék a pap imádságait, bár a legtöbb helyen ezeket a pap csendben olvassa. Mások tanácsa szerint a hívőknek az Úr szenvedésein, a feltámadásán kellene elmélkedniük, vagy a Jézus-imát mondaniuk. Ön, Makariosz atya, mit javasol a hívőknek?
Makariosz atya: A kérdés nagyon jó, és azt hiszem, nem csupán arra vonatkozik, hogy áldozunk-e vagy sem, hanem a szentliturgia alapvető értelmére kérdez rá. A szentliturgia nem Jézus Krisztus életének megjelenítése, ahogy egyes oktató liturgia-magyarázatok leírják; nem ez a szentliturgia értelme. A szentliturgia jelenlét (gör. paruszia), Isten megjelenésének, megmutatkozásának eseménye, aki mindig velünk van, de különleges módon lép be közénk itt és most, hogy felajánlja magát nekünk, és részesedhessünk őbenne. Nem olyan nagy tragédia, ha bizonyos szolgálatokon nem áldozunk, de nagyon súlyos gond, ha elveszítjük Isten jelenlétének érzését. Tragikus, ha megszokásból részesülünk a szentségekből, és nem értjük, mi történik. (…) A Szent Eucharisztia Isten jelenlétének, az ő dicsőségének legfontosabb helye, és én ebből részesülök, ebben veszek részt, Krisztus világosságával világosodok meg, és a középpontban a „szent részesülés” van. Természetesen minden imádság közösség, és amikor megcsókolok egy ikont, amikor meggyújtok egy gyertyát, ez is mind a közösség kifejeződése, és nem képzeletbeli, hanem nagyon is valóságos. A valóságos közösség megváltoztat, átvisz Isten Országába, amelynek dicsőségében már itt és most részesülünk. Nem látom ugyan, de a hit által Isten kegyelme megajándékoz azzal a meggyőződéssel, hogy Isten itt van velünk; ezek nem képzelődések Istenről, hanem maga Isten az, akiben részt veszek, akiből, mint Világosságból, részesülök. A Szent Eucharisztia ennek a részesülésnek a középpontja. Ez az a tanítás, amit a püspököknek és a papoknak tovább kell adniuk. Nem kötelezni kell az embereket, hogy gyakran vagy ritkán áldozzanak. Hiszen sem azok, akik ritkán áldoznak, nem lesznek automatikusan komolyabbak és jobban viselkedők, sem azok, akik bármikor és bármilyen körülmények között áldoznak. Tudnunk kell, hogy minden liturgikus egybegyülekezés közénk hozza Krisztust, jelenlévővé teszi Krisztust közöttünk. Emilianosz atya azt mondta, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Úr nevében (Mt 18, 20), nem Krisztus a negyedik, hanem mi magunk vagyunk Krisztus közössége (mint Krisztus tagjai), mi vagyunk az Egyház, Krisztus teste, azaz az én bensőmben jön létre ez a találkozás és ez az egység. A Szent Eucharisztiát nem jutalomként kapom erényeimért cserébe, hanem részt veszek benne, egy olyan eseményen, ahol az egybegyülekezés közösséggé válik Krisztussal és Krisztusban testvéreimmel.
[1] Az ún. „zelóták” szélsőségesen ökumenizmus ellenes csoportosulás. Magukat az „igaz ortodoxia” képviselőinek tartják, az utolsó védőbástyának a „kompromisszumokat kötő” kánoni Egyházzal szemben. Jellemzőjük az ónaptár használata mellett a szélsőséges ragaszkodás a törvény betűjéhez.
[2] Lásd az 1. lábjegyzetet.
[3] Placide Deseille archimandrita („főapát”, 1926–2018), francia születésű egykori katolikus (ciszterci) szerzetes. Az általa 1966-ban Aubazine en Corrèse-ben alapított bizánci rítusú szerzetesközösség tagjaival együtt 51 éves korában tért át az ortodoxiába. Az áthoszi Szimonosz Petrasz monostorban élt, később Franciaországba küldték, ahol szerzetesközösségeket alapított. Nevéhez fűződik a szent atyák tanításával és a szerzetesi élettel foglalkozó könyvsorozat, a „Spiritualité Orientale” alapítása. A párizsi Szent Szergiusz Ortodox Teológiai Intézet patrisztika-tanára volt.
[4] Szent Szofronyij (Szaharov) archimandrita (1896–1993) orosz származású szerzetes, képzőművész, teológus, Áthoszi Szent Sziluán lelki gyermeke és életrajzírója, a XX. század egyik legnagyobb ortodox írója és teológusa, az essexi Keresztelő Szent János monostor alapítója. Szent Sziluánról szóló könyve magyar nyelven több kiadást is megért. (Szofronyij Szaharov apát: A Szent Hegy titka. Áthoszi Sziluán élete, tanításai és írásai. Ford. Imrényi Tibor.)
[5] Lásd a 6. lábjegyzetet.
[6] A „meg nem emlékezők” a zelóták egy csoportja, akik a 2016. júniusában megrendezett krétai „ökumenizmus-párti” zsinaton résztvevő helyi egyházakat mind ökumenizmus-pártiaknak és ezért az egyetemes Egyháztól elszakadtnak gondolják. Nevük onnan ered, hogy nem hajlandók megemlékezni saját elöljáróikról sem, akik a fenti körbe tartoznak. Szakadárnak tartják a Görög Ortodox Érsekséget, a Román Ortodox Egyházat és a Konstantinápolyi Patriarkátust, de már az Orosz Ortodox Egyházat is, bár az a krétai zsinaton nem vett részt.
(Ford. A-V. Gellért)
(Folytatjuk)
