2022. november 27. Pünkösd utáni 24. vasárnap.

Perzsiai Szent Jakab nagyvértanú (V. sz.). Palesztinai Szent Mózes.

Sínai Szent Gergely (1346). Tirnovói Szent Teodóz (1363). Szent Jakab, rosztovi érsek (1392).

Krisztusért balga Szimbirszki Szent András (1841). A Szűzanya „Jel” ikonjának ünnepe.

Szent Miklós vlagyimiri érsek, Szent Vazul, Borisz, Teodor, Miklós, Elek, János, Szergiusz, János, Szergiusz, Miklós, Demeter, Vlagyimir, János új papvértanúk (1937),

Szentéletű Joaszaf, Kronyid, Miklós Kszenofont, Elek, Apollosz, Szerafim, Nyikon újvértanúk, Szent János újvértanú (1937). 

Kol 3,12-16; Lk 18,18-27 (olvasmányok a 30. vasárnap szerint). Hetedik hang.

(Hal fogyasztása meg van engedve.)

+

Apostoli olvasmány (Kol 3,12-16)

Felolvasás Pál apostolnak a Kolosszéiakhoz írt leveléből!

Testvéreim!

Evangéliumi olvasmány (Lk 18,18-27)

Felolvasás Lukács Szent Evangéliumából!

(A gazdag ifjú)

Abban az időben

Egy előkelő ember megkérdezte tőle: »Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« Jézus ezt mondta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, tiszteld apádat és anyádat«. Az így felelt: »Ezt ifjú korom óta mind megtartottam.« Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: »Egy valami hiányzik még belőled: add el mindenedet, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!« Ennek hallatára az nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. Amikor Jézus látta, hogy elszomorodott, így szólt: »Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akik gazdagok! Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni Isten országába.« Akik hallották, megkérdezték: »Hát akkor ki üdvözülhet?« Ezt felelte nekik: »Ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges.«

„Levetni a régit, felölteni az újat”

Akkor tudunk igazán dolgozni, ha látjuk munkánk célját. Akkor tudunk valódi életet élni, ha látjuk életünk végső, Istentől rendelt célját. Pál apostol így ír erről:

„Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”

Tiszta és ünnepi lelki ruházatot kell öltöznünk arra a nagy alkalomra! Esküvőre, keresztelőre, születésnapi vendégségbe milyen gondosan fel szoktunk öltözködni! Nem megyünk közönséges, hétköznapi ruhába.

Ez az a kép, amelyet Pál apostol elénk állít a ma olvasott levélben. Csak az ünnepi ruháról nem fizikai, hanem lelki értelemben beszél. Arra buzdítja a Kolosszéieket, vessék le a régi ruhát, és öltsék magukra az újat. Megmutatja azt is, hogy milyen volt a régi ruhánk, amikor még nem ismertük az Úr Jézust, vagy ha egykor ismertük is, hátat fordítottunk neki. Ezt írja:

„Vessétek el magatoktól mindezeket: a haragot, az indulatosságot, a rosszakaratot, szátokból a káromlást és a rút beszédet (Kol 3,8).”

Mielőtt ugyanis az új ruhát fölvennénk, le kell vetnünk a régit, ami még rajtunk van. Igen könnyű belátnunk, az sem illő, hogy a régit magunkon hagyva ráöltsük az újat. Más szavakkal, mi, keresztények nem köthetünk kompromisszumot az Isten törvényeit elutasító erkölcsi világgal. Ez a világ sajátos örömeivel kecsegtet bennünket, ámde a Krisztushoz is szeretnénk tartozni. Istent viszont nem lehet becsapni. Nem lehet a mai világ erkölcstelen tanításai fölött szemet hunyni, velük megalkudni ― hiszen mi mást tehetnénk, halljuk mindenfelé ― de templomba is járni, szentáldozáshoz is járulni. Ahogyan az ószövetségi próféták mondták Isten kiválasztott népének: nem lehet „kétfelé sántikálni”. A Királyok első Könyvében ezt olvassuk:

„Illés odalépett az egész nép elé és azt mondta: »Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.« A nép azonban egy szót sem felelt neki. Ám amikor meglátták, hogy Illés imájára a vízben úszó oltár és a rajta lévő áldozat magától meggyullad, felkiáltottak: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! (1Kir 18)”

Ugyanezt tanítja a zsoltárköltő is:

„Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!” (34,15).

Nem lehet addig igazán jót tenni, amíg fel nem hagyunk a rosszal. Miután az apostol részletesen felsorolja, mit kell levetnünk, arra is emlékeztet, hogy mit kell felöltenünk:

„Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottjai, szentek és szeretettek, irgalmat, jóságot, alázatosságot, szelídséget, béketűrést! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ahogy az Úr megbocsátott nektek! Öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke! Krisztus békéje… uralkodjék a szívetekben!”

Az apostol Isten választottjainak nevez bennünket, szenteknek és szeretetteknek. Isten kiválasztott minket a többségből, ezért nagy hálával tartozunk Istenünknek: ránk talált, elhívott minket, és itt lehetünk szent egyházának közösségében! Ámde nemcsak hálával, felelősséggel is tartozunk:

„Szenteknek” is nevez, ahogy a liturgiában a pap hívja az áldozni készülőket: „Szentségek a szenteknek”! Az apostol és az egyház nem kevesebbet, az élet szentségét tűzi ki elénk célul. Valaki azt mondhatná, ez nagyon magas mérce, vajon ki teljesítheti? Ez igaz. De gondoljuk csak el, milyen lenne az a matematika tanár, az a zongoratanár, vagy az a festőmester, aki ezt mondaná tanítványának: old meg valamennyire ezt a példát, tanuld meg, ahogy tudod ezt a zenedarabot, fesd meg, ahogy tudod ezt a képet. Nem a legjobbra buzdítaná a tanítványát? Mert ha nem, akkor nem jó mester. Így a legfőbb Mester tanítványa és apostola, Pál apostol is a legjobbra hív el bennünket. Krisztus Urunk megalkuvások nélküli követésére:

„Isten választottjai, szentek és szeretettek” vagytok.

A mi Istenünk nem akármilyen szeretettel szeretett meg bennünket. János apostol írja:

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

„Isten választottjai, szentek és szeretettek” vagyunk.

Milyen buzdítást kaptunk! Nem vetnénk-e le vagy ki ezért mindent, ami nem Krisztusé rajtunk, bennünk? Nem tennénk meg ezért mindent, hogy új ruhánkat magunkra ölthessük?

I. T. 

2022. november 27.

A „Háromkezű” Istenszülő ikonja,

amelyet Damaszkuszi Szent János ikonjának is neveznek

(június 28./július 11., július 12./július 25.)

A „Háromkezű” Istenszülő ikonjának tisztelete a VIII. századra, az ikonrombolás időszakára nyúlik vissza. Iszauriai Leó bizánci császár (717–741) katonái szent képek után kutatva feldúlták a keresztények házait, az ikonokat elvitték és elégették, az ikonok tisztelőit pedig bebörtönözték, kínozták vagy halálra ítélték.

A Bizánci Birodalmon kívül, a muszlim Damaszkuszban a keresztények között nem üldözték az ikontisztelőket. Damaszkuszi Szent János (ünnepe: december 4.), a damaszkuszi kalifa első bizalmas embere és pénzügyminisztere, buzgó keresztény volt, teológus és énekszerző. János kiterjedt levelezést folytatott bizánci barátaival. Leveleiben a Szentírás és a szent atyák tanítása alapján az ikontisztelet helyessége mellett foglalt állást. János Istentől ihletett leveleit Bizáncban a keresztények titokban másolták és kézről-kézre adták, ez nagyban segítette az igaz ortodox hit fennmaradását és az ikonrombolás eretnekségének későbbi elítélését.

Amikor Leó császár értesült János munkálkodásáról, elhatározta, hogy megöleti. Ezért írástudóinak megparancsolta, hogy tanulmányozzák alaposan Szent János kézzel írott leveleit, és kézírását utánozva hamisítsanak egy levelet János nevében, amelyben János, mint a damaszkuszi kalifa legbizalmasabb embere, vállalja, hogy Damaszkuszt a bizánci császár kezébe adja. A hamis levelet a császár, bizonyíték gyanánt, barátsága jeléül elküldte a kalifának, és arra kérte, hogy végeztesse ki az áruló minisztert.

A kalifa dühében, Damaszkuszi János sok esztendőn át végzett hűséges szolgálatáról megfeledkezve elrendelte, hogy fosszák meg beosztásától és vágják le a jobb kezét, amellyel az állítólagos áruló sorokat írta. A levágott kezet elrettentésül a város piacterén közszemlére állították.

Szent János igen szenvedett a fájdalomtól, de még inkább a méltatlan vádaktól. Aznap este megkérte a kalifát, hogy eltemethesse a levágott kezet, az pedig korábbi szolgálataira való tekintettel megengedte. János hazament, bezárkózott imádságos kamrájába, amelyben családjának féltve őrzött Istenszülő ikonja is volt. Ezen a képen a Szentséges Istenszülő a karjaiban tartotta a gyermek Krisztust. A szent a kezet a helyére illesztette, és buzgó imádságba merült az ikon előtt. Arra kérte az Istenszülőt, hogy gyógyítsa meg a szent hit védelmében munkálkodó jobb kezét. Miközben imádkozott, mélyen elaludt. Álmában megjelent neki az Istenszülő, és azt mondta: „Meggyógyultál, munkálkodj továbbra is szorgalmasan ezzel a kézzel.”

Amikor János felébredt, látta, hogy keze a helyén van, és teljesen meggyógyult. Hálából egy himnuszt írt a gyógyító Istenszülőhöz, amelyet az Egyház Nagy Szent Vazul liturgiáján szokott énekelni a „Valóban méltó…” ének helyett: „Benned örvendezik, Kegyelembefogadott, az egész teremtés…”. A csoda híre hamar elterjedt a városban. A kalifa beismerte tévedését, és arra kérte Jánost, hogy térjen vissza a szolgálatába, ám ő a továbbiakban minden erejét Isten szolgálatának akarta szentelni. Nagy vagyonát szétosztotta a szegények között, szolgáit szabadon engedte, és a Szent Száva által alapított palesztinai lavrába vonult vissza, ahol szerzetesi fogadalmat tett. Magával vitte az Istenszülő csodatévő ikonját is, amelynek bal alsó részéhez egy ezüstből készített kezet ragasztott gyógyulása emlékére. Azóta minden ilyen ikonra ráfestik ezt a harmadik kezet, ezért nevezik az ikont „Háromkezű” Istenszülőnek.

Az ikon a XIII. századig Szent Száva lavrájában maradt, amikor is a monostori atyák egy másik Szent Szávának, Szerbia érsekének ajándékozták. Amikor a szaracénok megszállták Szerbiát, az ortodoxok meg akarták óvni az ikont, ezért egy szamárra tették, és a szamarat szabadon engedték. A szamár pedig minden emberi segítség nélkül elvitte az ikont az Áthosz-hegyre, a Hilandar-monostorba, amelyet Szerbiai Szent Száva alapított, és amely a szerbek nemzeti monostora. A szerzetesek igen megörültek az ikonnak, és elhelyezték a monostor főtemplomában, a katholikonban.

Történt egy alkalommal, hogy a monostor apátja meghalt, és a szerzetesek között viszály támadt, ki legyen az új vezetőjük. Ekkor az Istenszülő megjelent az egyik remetének az álmában, és kijelentette, hogy mostantól ő lesz a monostor apátnője. Ennek jeleként az ikon, amely a templom oltárában volt elhelyezve, magától átkerült a monostor apátjának fenntartott templomi trónusra, és elfoglalta új helyét. Azóta szokás a Hilandar-monostorban, hogy csak egy helyettes apátot választanak, és a szerzetesek, amikor áldást kérnek, mindig az Istenszülő „Háromkezű” csodatevő ikonja elé járulnak.

A görög-török háborúk idején az Áthosz-hegyét a törökök nem tudták uralmuk alá venni. A törökök látták a titokzatos Asszonyt, amint őrködik a Hilandar-monostor falai között, és emberi kéz nem árthat neki.

A „Háromkezű” Istenszülő ikonját orosz földön is régóta tisztelik, számos másolata található az ország templomaiban, amelyek maguk is csodatévő ikonok. A legismertebb Moszkvában található, amelyet 1661-ben küldtek a szerzetesek Hilandarból Nyikon pátriárkának.

(Forrás: doxologia.ro; days.pravoslavie.ru)

(Ford.: Aranyosi-Vitéz Gellért)

 Tropárionok