2022. november 13. Pünkösd utáni 22. vasárnap.

Aranyszájú Szent János, konstantinápolyi érsek.

Szent Ahiás, silói próféta (Kr. e. X. sz.)

Ef 4,1-7; Lk 10,25-37 (olvasmányok a 25. vasárnap szerint); a főpapnak: Zsid 7,26-8,2; Jn 10,9-16.

+

Apostoli olvasmány (Ef 4,1-7)

Felolvasás Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt leveléből!

Testvéreim!

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van.
A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta.

 Az apostolnak: (1 Kor 4,9-16)

Úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat az utolsó helyre állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, s az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk, nincs otthonunk, és saját kezünkkel dolgozva fáradozunk. Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek a söpredékévé mind ez ideig.
Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet. Kérlek tehát titeket: kövessétek példámat!

Evangéliumi olvasmány (Lk 10,25-37)

Felolvasás Lukács Szent Evangéliumából!

(Az irgalmas szamaritánus)

Abban az időben

fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: »Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« Ő ezt válaszolta neki: »Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?« Az így felelt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat«. Erre ő így szólt: »Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.« De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: »De ki az én felebarátom?«
Jézus akkor így kezdett beszélni: »Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ‘Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.’ Mit gondolsz, e három közül melyik lett a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?« Az így felelt: »Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.« Jézus erre azt mondta neki: »Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!«

A főpapnak: Jn 10,9-16

(Hasonlatok a pásztorról és a juhokról)

Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál. ¹⁰A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.

(Jézus a jó Pásztor)

Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut – a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat –, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz, és egy pásztor.

„Életük, haláluk, csodáik”

Aranyszájú Szent János, konstantinápolyi érsek (407)

(szeptember 14., november 13., január 27., január 30.)

Aranyszájú Szent János, Konstantinápoly érseke, az Egyház három egyetemes nagy tanítójának egyike Nagy Szent Vazullal és Teológus Szent Gergellyel együtt. Antiochiában született 347 körül, katonai elöljárói családban. Atyja, Secundus, nem sokkal fia születését követően meghalt. Anyja, [Szent] Anthusza nem ment többé férjhez, hanem minden erejét fia nevelésére fordította. János a legkiválóbb filozófusok és rétorok tanítványa lett, korán elmélyült a Szentírás tanulmányozásában, és imádságos életet élt. Szent Meletiosz, Antiochia érseke (február 12.) fiaként szerette Jánost, megtanította az igaz hitre és 367-ben megkeresztelte. Három évvel később felolvasóvá avatták. Miután Szent Meletioszt Valens császár száműzte, Szent János 372-ben Teodorral (a későbbi mopszuesztiai püspökkel) együtt tanult  Flavianosz és Diodorosz tarzuszi presbitereknél, akik az aszketikus élet tapasztalt ismerői voltak. Amikor édesanyja, [Szent] Anthusza meghalt, János minden vagyonát szétosztotta a szegények között, és felvette a szerzetességet, amelyet „igazi filozófiának” nevezett. Környezetében nemsokára a püspöki szék méltó várományosának tartották, János azonban alázatból elzárkózott ettől. Ebben az időszakban írta az ortodox lelkipásztori teológia egyik nagyszerű munkáját „A papságról” címmel. A szent négy esztendeig remetéskedett, ekkor írta pl. „A szerzetességet támadók ellen” c. munkáját (…). Szent János további két évig élt teljes csendben, egy félreeső barlangban. Egészségi állapota miatt azonban vissza kellett térnie Antiochiába. 381-ben Szent Meletiosz diakónussá szentelte. A következő években új teológiai műveket írt: „Az isteni gondviselésről”, „A szűzességről”, „Két könyv az ifjú özvegyhez” és másokat.

386-ban Flavianosz antiochiai érsek, Szent Meletiosz utóda pappá szentelte. Isten igéjének hirdetését kapta meg szolgálatul. Kiváló prédikátornak bizonyult, és az Istentől ihletett beszéd különleges ritka ajándékáért kapta meg híveitől az „aranyszájú” („Khrüszosztomosz”) melléknevet. Tizenkét éven át prédikált rendszeresen a templomban, általában heti két alkalommal, máskor naponta, mellyel megérintette hallgatói szívét.

Szent János arra törekedett, hogy a keresztény hívők minél jobban megismerjék a Szentírást, ezért Isten igéjének tanulmányozása és magyarázása felé fordult. A Biblia számos könyvéhez írt magyarázatokat (Teremtés, Zsoltárok, Máté és János evangéliuma, Pál apostol levelei). Dialógusokat írt egyes bibliai szövegekhez, prédikációkat ünnepekre, a szentek életéről és az ő dicséretükre, valamint hitvédelmi írásokat a keresztény hitet támadók ellen. Papi szolgálata alatt nagy figyelmet fordított a szegények gondozására: az antiochiai egyház abban az időben naponta 3000 szüzet és özvegyet táplált, rajtuk kívül pedig foglyokról, utazókról és betegekről is gondoskodtak. János, a pap és prédikátor egyre nagyobb hírnévre tett szert.

397-ben, Nektáriosz konstantinápolyi érsek halála után Aranyszájú Szent Jánost Antiochiából Konstantinápolyba hívták, hogy a pátriárkai székbe ültessék. A császárvárosban a szent főpap nem prédikálhatott olyan gyakran, mint Antiochiában. Sok feladata között elsőként a papság lelki tökéletesítéséhez fogott hozzá, ehhez pedig ő maga volt a legjobb példa. Az érsekség anyagi javait több kórház és két zarándokszállás fenntartására fordította. Szent János kevés étellel is megelégedett, visszautasította a vacsorameghívásokat. A hit megerősítése iránti buzgósága nem csak a város lakóira, hanem Thrákiára, a szlávokra, a gótokra, Kis-Ázsiára és Pontuszra is kiterjedt. Ő nevezte ki az [Azovi-tenger partvidékén ill. a Krím-félsziget keleti oldalán elhelyezkedő] Boszporoszi Királyság első püspökét. Misszionáriusokat küldött Főníciába, Perzsiába, a szkítákhoz, leveleket írt Szíriába, hogy megnyerje a markionitákat, és elérte célját. Az istentisztelet végzésére nagy gondot fordított, összeállította a szent liturgia szertartását, bevezette az antifonális éneklést az éjszakai virrasztáson, és számos bűnbánati imát írt.

A birodalom fővárosának szokásai és a császári udvar életvitele szigorú kritikusra talált Aranyszájú Szent János személyében. Amikor Arkadiosz császár (395–408) felesége, Eudoxia császárné igaztalan módon elkobozta egy nemesember özvegyének és gyermekeinek vagyonát, a szent a védelmükre kelt. A büszke császárné nem engedett, és igen megharagudott Szent Jánosra, különösen akkor, amikor az érseket rosszakarói megvádolták, hogy a hiúságról és a pénz szeretetéről szóló beszédeiben a szent a császárnéra gondolt. Eudoxia olyan főpapokból hívott össze bíróságot, akiket Aranyszájú János korábban jogosan bírált, és azt az ítéletet hozták, hogy a főpapot a császárné megsértése miatt ki kell végezni. Arkadiosz császár azonban az ítéletet száműzetésre változtatta. A hír hallatára a nép összegyűlt a templom körül, hogy megvédje püspökét. János, hogy a zavargásokat elkerülje, önként vádlói kezére adta magát. Ugyanezen az éjszakán Konstantinápolyt földrengés rázta meg. A császárné ijedtében kérte a császárt, hogy hozassa vissza a száműzött főpásztort. Két hónappal később azonban Eudoxia újból megtámadta a főpapot, amiért nem helyeselte a császárnénak a város főterén, a nagy templom mellett felállított szobrát. 404 márciusában rablózsinatot hívott össze, amely újra Aranyszájú Szent János száműzéséről döntött. Miután a városból elüldözték, Konstantinápolyban a zavargások miatt leégett a szenátus épülete és a nagy templom is [amely a város első keresztény temploma volt, és amelyet Szent Konstantin császár építtetett], később barbár rajtaütések pusztították a várost és népét. Eudoxia 404 októberében meghalt.

Szent János igyekezett lelki gyermekeit megerősíteni örmény földről. Ázsia, Afrika és Európa püspökeinek és konstantinápolyi támogatóinak leveleket írt (245 db. maradt fenn ezekből), vigasztalta a szenvedőket, tanította és biztatta híveit. 406 telén a szentet betegség gyötörte, de ellenségei nem hagyták nyugodni. A fővárosból parancs érkezett, hogy helyezzék át Pitiusba (ma Pitszunda, Abházia). A legyengült főpap katonai kísérettel útnak indult, az időjárás viszontagságainak kitéve három hónapon át utazott. Komana közelében hagyta el végleg az ereje (az ókorban Comana Pontica, ma Gümenek, Törökország). Szent Basziliszkosz sírjánál (+308, ünnepe május 20., a hagyomány szerint Bizeri falucskában, amely 8 km-re volt Comana Ponticától) a vértanú megjelent neki, és ezekkel a szavakkal vigasztalta: „Örvendezz, János testvérem! Holnap együtt leszünk a mennyekben!” János Komanában magához vette a Szent Titkokat. Halála előtt ezek voltak az utolsó szavai: „Dicsőség Istennek mindenért!” [A hagyomány úgy tartja, hogy Aranyszájú Szent János ezeket a szavakat életében is gyakran mondta.] 407. szeptember 14-én költözött az Úrhoz.

Aranyszájú Szent Jánost Szent Basziliszkosz vértanú mellé temették el. 438-ban Proklosz konstantinápolyi pátriárka (434–447), miközben a Szent Bölcsesség templomában [nem a Jusztinianosz-féle Hagia Sophia, mert azt 532-ben kezdték építeni, hanem a II. Teodóz (408-450) által 415-ben építtetett bazilika!] szent liturgiát tartott, dicsőítő beszédet mondott, amelyben Aranyszájú Szent Jánost Keresztelő Szent Jánossal hasonlította össze. Keresztelő János az Úr Előhírnöke volt, bűnbánatot hirdetett és mások bűneinek hangoztatásáért szenvedett. Az Aranyszájú János iránti szeretettől vezérelve az egybegyűlt nép nem engedte, hogy a pátriárka befejezze beszédét, hanem egy emberként felkiáltva követelte, hogy a pátriárka a császár engedélyével hozassa át Aranyszájú Szent János ereklyéit Konstantinápolyba. Szent Proklosz II. Teodózhoz fordult, és az Egyház és a nép nevében továbbította a nép kérését. A császár beleegyezett, egy ezüst ereklyetartót készíttetett, és követeket küldött Komanába, hogy megfelelő tiszteletadás mellett szállítsák a szent ereklyéit Konstantinápolyba. A város lakói bánkódtak, hogy János ereklyéit elveszik tőlük, de nem állhattak ellen a császári rendeletnek. Amikor a követek a szent sírjához közeledtek, nem tudták elmozdítani az ereklyéket. Ennek hallatára a császár bocsánatkérő levelet írt Aranyszájú Szent Jánoshoz, anyja, [a főpapot halálra ítélő és kétszer száműző] Eudoxia és önmaga nevében, amit felolvastak a szent sírjánál, majd elhelyezték rajta. Ezt követően egész éjjel virrasztottak, majd a sírhoz menve könnyen fölvették az ereklyéket és a hajóra vitték. Ekkor történt egy másik csoda: egy nyomorék ember meggyógyult, amint a szent sírjának fedelét megcsókolta. Szent János ereklyéi 438. január 27-én érkeztek Konstantinápolyba. Kivonult elé a város egész népe, élén Proklosz pátriárkával és a császárral, annak kíséretével és egész udvartartásával. A papság égő gyertyákkal, tömjénezőkkel és himnuszokkal kísérte az ezüst ereklyetartót először Szent Tamás apostol templomába, ahol az ereklyék megjelenésére megszűnt a földremegés, amely már húsz éve zaklatta Eudoxia császárné sírját. Ezután az ereklyéket átvitték Szent Irén vértanú templomába. Amikor az ereklyéket a pátriárkai trónra helyezték, a jelenlévő nép egy emberként felkiáltott: „Foglald el trónodat, atyánk!” Amikor a pátriárka felnyitotta a szent koporsóját, Aranyszájú János testét romlatlanul találta, az ereklyéből pedig jó illat áradt. II. Teodóz a koporsó fölé hajolva könnyek között kérte a szentet, hogy bocsásson meg anyjának, Eudoxiának. A hívők egész nap és egész éjjel ott maradtak a templomban. Reggel ünnepélyes menettel az ereklyéket átvitték a Szent Apostolok templomába, a pátriárkák és császárok temetkezési helyére. Amikor az ereklyéket a pátriárkai trónra helyezték, mindnyájan hallották a szent hangját: „Békesség mindnyájatoknak!” Végül a szent liturgia alatt a szent ereklyéit az oltárasztal alá helyezték, és eközben számos csoda ment végbe. Aranyszájú Szent János ereklyéi, melyek később az egész keresztény világra eljutottak, mindmáig tanúskodnak a szent atyai és irgalmas jelenlétéről.

(A IX. században Énekszerző Szent József, Cosmas Vestitor bizánci író (850) és mások himnuszokat írtak Aranyszájú Szent János tiszteletére, amelyeket mind a mai napig énekel az Egyház ennek az eseménynek az emlékére.)

(Forrás: days.pravoslavie.ru; doxologia.ro/calendar-ortodox; Le Synaxaire par Macaire, moine de Simonos-Petras)

Ford.: Aranyosi-Vitéz Gellért)

+

„Szívünket ejtette rabul”

Hallottuk Lukács evangéliumából, „fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye” az Urat. Bizonyára tanúja volt előtte az Úr imájának, amikor az Úr Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt:

„Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”

Ilyen isteni hatalommal még soha, senki sem beszélt a próféták közül! A törvénytudó próbára akarta tenni, valóban ő-e az, akit várunk, valóban ő-e a mi Megváltónk. Mert akkor ő minden kérdésre tudja a választ. Ám Jézus egészen más választ ad a törvénytudó kérdésére: „De ki az én felebarátom?”, mint amit az elképzelhetett: A Megváltót arról is felismerjük, hogy mindent tud, mindent kinyilatkoztat nekünk, de a szívünket más valamivel ejti rabul: végtelen irgalmasságával. Azzal, hogy annyira szereti azokat, akikért jött, hogy életét is odaadja értük. Tudása is tökéletes, isteni, de igazán isteni szeretetével ejti rabul szívünket. Olyan szeretet és irgalmasság van benne, amilyen csak a Teremtő Istentől jöhet. Ez által ismerjük fel, hogy ő az, akit vártunk, ő az, aki valóban értünk jött, ő az, aki a mi megmentésünkért jött.  Ezért mondja el az irgalmas szamaritánus  példázatát, válaszul a törvénytudó kérdésére, „De ki az én felebarátom?” Mert az irgalmas szamaritánusban, aki nem félti életét a rablóktól, kis vagyonát is kockára teszi, élete veszélyeztetésével is megmenti szerencsétlen, félholt embertársát, maga az Úr Jézus jelenik meg előttünk. Ahogy egy ikonábrázolás is mutatja, ahol a szamaritánus alakjában maga Jézus áll előttünk. Ő a mi egyetlen igaz, tiszta, soha el nem múló, örök Felebarátunk, akiben nem csalódhatunk, „aki – ahogy az Apostol írja – a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül (Zsid 12,2).” Megváltó szeretetével, kereszthalálával és feltámadásával legyőzte ősi ellenségünket, a halált, és képes életet adni mindazoknak, akik hisznek benne, szeretik őt és belé kapaszkodnak.

János evangéliumában ezt mondja a Feltámadott Úr, amikor először jelenik meg a tanítványai előtt:

„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket (Jn 20,21).”

Tudásunk, felkészültségünk, jó érveink fontosak a mi keresztény küldetésünkben. De még fontosabbak a krisztusi szeretet és az irgalmasság cselekedetei. A keresztény vértanúk is, amikor lehetőséget kapta rá, érvekkel bizonyították a bírók székek előtt, és rájuk váró hóhéraik előtt, hogy csak egy igaz Isten van, és egy Megváltó, a Jézus Krisztus, a pogányok isteni pedig nem istenek, hanem élettelen bálványok. De nem az érvek, hanem nagy szeretetük Krisztus iránt és nagy irgalmuk ellenségeik iránt, az fogta meg ellenséges szívüket, az tette őket is Krisztus rabjaivá.

I. T.

2022. november 13.

+

Tropárionok

Feltámadási tropárion, 5. hang

 Az Atyával és a Lélekkel együtt öröktől való Igét,ki a Szűztől a mi üdvösségünkre született, magasztaljuk hívők, és hódoljunk Néki, mert kegyes volt testben felmenni a keresztre, és elszenvedni a halált, és az elhunytakat is feltámasztani, az Ő dicsőséges feltámadásával!

Aranyszájú SzentJános tropárionja, 8. hang

Szájadnak kegyelme, mint tündöklő fáklya, ragyogta be a föld­kerekséget, elhintette a világban az önzetlenség kincseit, meg­mutatta nekünk az alázatosság fennköltségét. Aranyszájú Já­nos atyánk, aki igéddel neveltél, járj közre Krisztusnál, az Igé­nél és Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket.

Szent György Nagyvértanú tropárionja, 4. hang

Mint a foglyoknak szabadítója, és szegényeknek oltalmazója, betegeknek orvosa, királyoknak pártfogója, győzedelmes György nagyvértanú, járj közre Krisztus Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket!

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek.

Aranyszájú Szent János kondákionja 6. hang

A mennyekből nyerted az Isteni kegyelmet, és ajkaiddal min­denkit hódolatra tanítasz, a Háromságban egy Isten iránt, Aranyszájú János, boldogságos Szentünk. Méltóképen dicsé­rünk Téged, mert az isteni dolgokat megvilágító tanító vagy.

Most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szűz Mária Bevezetése a templomba, kondákion, 4. hang

Az Üdvözítő legtisztább templomát, a legdrágább palotát, a Szüzet, Isten dicsőségének szent kincsét ma vezetik be az Úrnak templomába, vele együtt jár az Isteni Lélek kegyelme, Isten angyalai magasztalják őt, mert ő a mennyei sátor.

Magasztalás

Magasztalunk Téged, Szent János atyánk, és tiszteljük szent emlékedet, mert te közbejársz érettünk, a mi Krisztus Istenünknél!