(Folytatás)
(Látogatóink az “Olvasókönyvtár” menüpontban is megtalálják sorozatunkat a korábbi fejezetekkel együtt.)
„A léleknek hasznos és üdvös tanítás a józanságról és az imáról”
Az újabb fejezetet a Filokália tanításaiból egy idézettel kell kezdenünk Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből:
„Igaz beszéd ez: aki püspökségre vágyik, derék dolgot kíván.”
Mielőtt folytatnánk az idézetet, és rátérnénk a „józanságról” szóló tanításra, tegyünk egy rövid kitérőt a „derék dologgal” kapcsolatban. Aranyszájú Szent János atyánk úgy magyarázza, hogy a „derék dolog” mögött valójóban „derék munkát” (kalon ergon) kell értenünk. Ezért, mondja, ne kívánd a püspöki hivatalt, mivel kemény munkáról, nagy felelősségről szól.
„Éppen azért a püspöknek feddhetetlennek, egyszer nősült férfinak, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra alkalmasnak kell lennie. Nem iszákosnak és verekedőnek, hanem szelídnek, nem viszálykodónak és kapzsinak, hanem olyannak, aki házát jól vezeti, fiait engedelmességben és mindenképpen tisztességben tartja, hiszen aki a maga házát nem tudja vezetni, hogy tudná gondját viselni Isten egyházának? Ne legyen újonnan megtért ember, nehogy felfuvalkodjék, és ugyanaz az ítélet érje, mint az ördögöt. A kívül levőktől is jó tanúságot kell kapnia, nehogy gyalázatba és az ördög kelepcéjébe essék (1Tim 3,1-2).”
A ”józanság” első és legegyszerűbb értelme az, hogy egy püspöknek nem szabad bortól befolyásolt állapotban lennie. Ámde a püspökjelölt személyét tekintve az is a józanságnak, a „népszisznek” komoly ismérve, ha szelíd, nem viszálykodó, azaz uralkodni tud az akaratán.
Iszíkhiosz atyánk már a legelső, rövid fejezetben a „szent” vagy „lelki józanság”, a „népszisz” pontos meghatározását adja, és ezzel egész tanításának a lényegét fogalja össze. Sokkal többről van szó, mint amit a „józanság” szavunk magában rejt. Ugyanis, ahogy Szent Photiosz pátriárka írja rövid méltatásában, vannak, akik minden igyekezetüket a testi cselekedetekben való tökéletesedésre fordítják, és a szellemi küzdelmeknek kevés figyelmet szentelnek.
Minden művészetet szorgalmas munkával és állhatatossággal lehet csak elsajátítani. Ilyen a józanság is: olyan lelki művészet, amelyet, ha hosszasan, kitartóan és állhatatosan gyakorol valaki, Isten segítségével teljesen megszabadítja a gondolatban, szóban vagy cselekedetekben jelentkező vétkektől. Röviden: a józanság – a „szív tisztasága”, amely manapság, figyelmetlenségünk és nemtörődömségünk következtében igen ritka a keresztények között. Ezért oda kell figyelnünk a Példabeszédek szerzőjének intelmére:
„Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad (Péld 4,23)!”
Gyakran felteszik a kérdést, honnan lehet megismerni egy embert? A szívbéli gondolatokból, hiszen a szív – Az Úr Jézus tanítása szerint – a jó és a rossz gondolatok kiindulópontja:
„A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj (Mt 15,18-19; Lk 6,45).”
„Ami a szájból kijön, a szívből származik, és ez teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a rossz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, erkölcstelenségek, lopások, hamis tanúskodás, káromkodások. Ezek teszik tisztátalanná az embert (Mt 5,8).”
Az Úr Jézus „boldognak” mondja azokat, akik „szívükben tiszták, mert ők meglátják az Istent (Mt 5,8).”
A léleknek van három képessége: az értelmi, az érzelmi-vágyódó és az indulati-akarati képesség. A józanság épp arra nevel, hogyan kell a lélek e három képességét helyes irányba terelni. Ezekkel a képességekkel ugyanis igen gyakran helytelenül élünk. Indulatunkat-akaratunkat nem a másik ember, hanem a bűn és a sátán ellen kell terelnünk. Írva van ugyanis: „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek, a nap ne menjen le a ti haragotokkal (Ef 4,26; Zsolt 4,5).” Ez két dolgot jelent: elsősorban azt, hogy ne feküdjünk le úgy, hogy valakivel haragba maradtunk, mert, ahogy az Atyák mondják, az éjszaka közénk állhat, de azt is, hogy a haragot ne helytelen, hanem helyes irányba tereljük. A lelkünk indulati képességét mindig elsősorban a helytelen, rossz gondolat ellen kell fordítanunk. Lelkünk vágyódó képességét mindenekelőtt Isten és az erényes keresztény élet, értelmi képességünknek pedig mind a kettőt irányítania kell, tehát meg kell ítélnie, mi a helyes, Isten szerint való „érzelem-vágyódás”, és mi a helyes „indulat-akarat”. Mert, emlékezzünk csak, az a bizonyos alma „csábító, szemre szép és kívánatos” volt, de csak rosszat szült!
A józanság, e mindent átfogó erény első megfogalmazása valójában Mózestől származik, aki arra is megtanít, mivel kell a gyakorlását kezdeni. Természetesen a szívvel:
„Vigyázz, nehogy istentelen gondolat támadjon benned, szívedben (MTörv 15,9).”
Miért fontos a józanság elsajátítása nemcsak cselekedeteinkben, hanem szavainkban, gondolatainkban is? Azért, mert a fentről jövő isteni kegyelem nem tudja elérni azt, aki nem akar megszabadulni nemcsak az Istennek nem tetsző cselekedetektől, hanem a szavaktól sőt gondolatoktól is.
Beszéljünk a józansággal kapcsolatban a „figyelemről” is, amit Iszíkhiosz presbiter „proszokhénak” nevez. A figyelem minden megkörnyékező gondolat kizárása, és az Istenhez intézett ima szavaira való összpontosítás. Ezzel kapcsolatban is ad két fontos figyelmeztetést. Ha Isten kegyelemmel válaszol az imára, és az Úr Jézus költözik az ember szívébe, nem szabad vele kérkedni, nem szabad az emberek előtt feltárni, nehogy az ellenség ellopja a közszemlére kitett kincset. A másik, hogy az Úr Jézus nevének állhatatos segítségül hívása nélkül, bármilyen erőfeszítést is teszünk, lehetetlen az embernek megtisztítania a szívét mindattól, ami szemben áll Istennel.
Nagy segítséget jelent a józanság gyakorlásában, ha a nap végén lelkiismeretvizsgálatot végzünk, és sorra vesszük, mi az amiben vétettünk, és mi az, amiben helyesen cselekedtünk.
Sok fölösleges szenvedést okozunk magunknak azzal, hogy a szó negatív értelmében igényesek és rátartiak vagyunk. Iszíkhiosz atyánk ezt írja erről:
A józanságot gyakorló, de úgy is mondhatjuk, a vallásos, istenfélő ember egyik legelső jellemzője az egyszerűség (szó szerint: „olcsóság”) és az alázat. Ez egyben Krisztus tanítványainak is kivételes ismertető jele, hiszen Krisztus Urunk maga mutatott példát erre: „az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét (Mt 8,20).” És másutt: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig (Fil 2,8).”
A „szent”, vagy „lelki józanság” a szent áldozásra is vonatkozik. Miután kellően fölkészültünk és „isteni félelemmel és hittel közeledtünk” az Úr Jézus legtisztább Testéhez és Véréhez, utána álljunk is őrt a szívünk ajtaján, az elménket is őrizzük, hogy ez az isteni tűz, a belénk költözött Úr Jézus Krisztus valóban meg tudjon tisztítani minket minden gyarlóságunktól. Így, amikor újra és újra részesülünk Testéből és Véréből, egyre jobban és jobban megtisztítja elménket.
(Folytatjuk)
