2021. augusztus 1. vasárnap
A Szent és Életet adó Kereszt konstantinápolyi körmenetének emlékezete.
A Hét Szent Makkabeus Testvér vértanú, anyjuk Szolomoné és mesterük Eleazár írástudó (Kr. e. II. sz.).
(Gondolatok a gadarai történetről – Máté 8,28-9,1)
Milyen jó, ha már van két ember, aki összefog valamilyen jóban és teljes összhang van közöttük. És milyen jó, ha összefognak a legfőbb jóban: Isten igazságában és Isten szeretetében. Mert csak egyvalaki a legfőbb jó ezen a világon:
„Miért kérdezel engem a jóról? – mondja az Úr a gazdag ifjúnak – Csak egyvalaki a jó, az Isten.”
Milyen tökéletes összhang volt az apostolok között! András és Péter, János és Jakab között az Úr Jézus követésében. A végsőkig, együtt kitartottak követésében. Semmi sem tudta megbontani közösségüket. Pünkösd után együtt követték az Urat mindenben és mindenhová, a vértanúságba is.
A bajban, a megpróbáltatásban is összefognak az emberek. És a baj ellenére megmaradnak jóknak, megmaradnak Isten igazságában és szeretetében.
Ám a gadarai megszállottak történetében két szerencsétlen fogott össze, ösztönösen, érezték, nagy bajban vannak. Minden bizonnyal ők maguk voltak a baj okai, mert elhagyták Isten igazságát és szeretetét, és hagyták, hogy a rossz, a bűn sodorja őket az Istennel szembeszegülő világba. De nem voltak teljesen menthetetlenek! Ezt ismerte fel a mi Urunk, ezért szánta meg őket, ezért ment eléjük nagy együttérzéssel, félelem nélkül, azon az úton, amelyen senki sem mert miattuk járni.
Tisztában kell lennünk azzal is, hogy vannak, akik szándékosan a bűnre szövetkeznek, és másokat is erre a szövetségre akarnak rávenni. Ezért nekünk az erényt a bűntől, a jót a rossztól minden esetben meg kell tudnunk különböztetni. Egyiptomi Szent Antal atyánknak tulajdonítja a Filokália a mondást, miszerint az igazi okosság a jó és a rossz ez a fajta megkülönböztetése. Nem a könyvtárnyi tudomány. Az Úr nem rejtette véka alá, hogy a bűnben való összefogás is létezik. Mit is mondott apostolainak?
„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok.”
De térjünk vissza a gadarai történethez. „Mi közünk hozzád, Isten Fia…?” – így fogadják a megszállottak az Urat. Felismerték és vallomást tettek az Úr Jézusról, ki is valójában ő. Igaz hitvallást tettek. Mit ér azonban, ha igaz hitünk van, életünk mégsem változott meg gyökeresen. Akkor még nem lettünk Krisztus valódi követői. De ha már szeretnék valódi követői lenni, ha már szeretnénk teljes szívünkből szeretni őt, ha már vágyunk erre, ha már komoly erőfeszítéseket is teszünk ezért, áldozatokat is hozunk, akkor már a jó úton vagyunk!
„Ha kiűzöl minket, küldj a sertésekbe!” – kérik a gonosz lelkek az Urat.
Miért engedte meg nekik, hogy a sertésekbe menjenek? Megszánta talán őket? Távolról sem! Hanem azért, hogy megmutassa a két megszállottnak és mindenkinek, nekünk is, akik ebbe a mai világban élünk, hogy milyen pusztító ereje van a bűnnek, ha valaki a rossz útjára, a hamis próféták útjára lép vagy téved.
Másrészt azért engedte meg nekik, hogy a sertésekbe menjenek, hogy megtanítson arra, semmilyen körülmények között se féljünk Isten igazságához és szeretetéhez ragaszkodni, mert a rossznak, a sátánnak csak korlátozott hatalma van, csak arra van hatalma, amit Isten megenged neki.
Láttuk a történet végét is. A város lakói, bár megtudták és látták, hogy a megszállottak meggyógyultak, amikor szembe találták magukat a vagyonukban esett kárral, megijedtek, babonás félelem fogta el őket, és kérték Jézust, menjen máshová tőlük.
Ha valóban Isten igazságát és szeretetét választottuk, készen kell állnunk rá, ha Isten úgy akarja, hogy megfizessük választásunk árát…
I. T.
(2021. július 25.)
