Kelet Hírei Keresztény Testvéreinknek

Szegedi Szent György ortodox templom

Szeged, Kazinczy u. 7.

2020. május – december

_______________________________________________________________

Isten és ember szolgálatában fáradhatatlan, csodatévő Kronstadti János atya (†1908) „Életem Krisztusban” c. naplója 2014-ben jelent meg magyar nyelven, az Odigitria és a Jel Kiadó közös gondozásában. Egy-egy fejezetéből idézzük tovább tanítását 2020. évi Hírleveleinkben. 2020. január-áprilisi Hírlevelünkben „Az imáról” olvastunk. Most pedig:

„Az egyházról”

Az egyház – örök igazság, mivel egy az Igazsággal: Krisztussal, és az igazság Lelke tölti el: „Én veletek vagyok minden nap” (Mt 28,20).  „Az egyház – az ő teste” (vö. Kol 1,24) – mondja az apostol. Az egyházban jelen van valamennyi édes reménységünk és várakozásunk, békességünk, örömünk, a megtisztulással, a megszentelődéssel együtt. Minden, ami a legjobb, legmagasztosabb, legdrágább, legszentebb és bölcsebb – mindez csakis az egyházban foglaltatik benne; az egyház: a földi menny. Mekkora anyai, jobban mondva isteni szeretettel hordoz bennünket naponta, szinte a karjaiban az egyház, valamennyiünkért szüntelen imákat ajánlva fel az Úrnak, este és éjfélkor, reggel s a nap közepén: tanít, megtisztít, megszentel, gyógyít és megerősít a szentségekkel s minden eszközzel, a leggyöngédebb, legszelídebb módon az üdvösségre, az örök életre vezérel minket.

Az egyház a templommal és az istentisztelettel az egész emberre hatással van, teljes egészében neveli őt;  hat a látására, hallására, szaglására, tapintására, ízlelésére, a képzeletére, az érzékeire, az értelmére s az akaratára az ikonok csodálatos szépsége és az egész templom – a harangszó, az éneklés, a tömjénfüst, az evangéliumos könyv, a kereszt és a szent ikonok előtti hódolat – által, valamint a felajánlott szent kenyér, az énekek, valamint a zengő hangon felolvasott szentírási részletek révén.

Nincs annál fontosabb a világon, mint az emberi lelkek megmentése, és nincs méltóbb tárgya a szüntelen, folytonos megemlékezésnek, mint a világ megváltása az Isten Fia által a bűntől, az átoktól és az örök haláltól. A szent egyház kitörölhetetlen vonásokkal, ikonokkal és szertartásokkal rajzolta bele mindörökre a saját istentiszteleteibe az üdvözülés egész építményét azért, hogy az emberek, akik hajlamosak elfeledkezni Istenről s a lelki üdvösségükről, állandóan – úgyszólván – a szemük előtt tartsák azt, és mintegy a kezük ügyében legyen  Isten mindnyájunkat érintő, valamennyi hatalmas, bölcs és jóságos cselekedete, hogy szüntelenül bűnbánatra, megjavulásra és üdvösségre indítsa őket, s kerüljék az enyésző, gyorsan múló világ hívságait.

Mi történik azzal az emberrel, aki miután egy hajóról a vízbe esett, és észreveszi a kimentésére odadobott kötelet vagy a közeledő kis csónakot, nemcsak hogy nem ragadja meg, hanem inkább ellöki a segítséget? Elpusztul a mélységben. Ilyenek a keresztények, akiknek az örök pusztulástól való menekvés gyanánt mintegy kötélként adatott meg a mennyből a Szentírás és valamennyi szentség, a legnagyobb titokkal, Jézus Krisztus Testével és Vérével együtt. A mentőcsónak – Krisztus egyháza. Aki azt elutasítja, kétségkívül elpusztul, ráadásul méltán: tulajdon kevélysége, esztelensége, oktalansága, szenvedélyessége és saját szeszélye miatt. Hálát adok a legszentebb, mindenkinél jóságosabb és bölcsebb édesanyámnak, Isten egyházának: megmentőmként vezet ebben az átmeneti életben, s a mennyei polgárságra nevel. Hálát adok neki az imák, az istentiszteletek, a szentségek és a szertartások minden rendjéért, valamennyi böjtért, amely testileg-lelkileg olyan jótékony számomra; hálát adok tisztaságos anyámnak, Isten egyházának, amely fölfelé, az ég felé ragadja szellememet, megvilágosítja értelmemet a mennyei igazsággal, s megmutatja az örök élet útjait, megment a szenvedélyek kényszerétől és gyalázatától, áldássá változtatva életemet. Mekkora méltósága van a keresztény embernek, s még inkább a keresztény papnak: egy lesz Krisztussal és a Megváltó Istennel – a szent titkok által!

(Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban. VI. Az egyházról. (Ford. Havasi Á.) JEL – Odigitria, Budapest, 2014)

+

A nagy vendégségről

(Olvasandó: Lukács 14,16-24)

Urunk szombaton egy vezető farizeus házába ment étkezni. Vendégségben mondta el a nagy vendégségről szóló példabeszédét. Az egyik vendég volt ebben segítségére. Ezt mondja ugyanis az egybegyűlteknek: „Amikor vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Így boldog leszel, mert ők nem tudják azt viszonozni neked. De amikor az igazak feltámadnak, megkapod jutalmadat.”

A jót nem viszonzásért kell tenni, ahogy a mesében olvassuk – jótett helyébe jót várj -, hanem Istenért. Neki akarunk elsősorban tetszeni, kedvében járni. És azért, mert a második parancsolat hasonló az elsőhöz: “Szeresd felebarátodat mint saját magadat.” Mi, emberek, olykor figyelmesek vagyunk, máskor figyelmetlenek, olykor viszonozzuk a jót, máskor természetesnek vesszük, megint máskor keveseljük, amit velünk tettek. De a mi Istenünk igazságos, mindenkinek a tettei szerint fizet, és az utolsó ítélet napján ott a remény, hogy jobbjára állhatunk majd örök Országában!

Ekkor szólal meg egy vendég az asztalnál, megérti, hogy a hívő embernek mindig, mindent a végső, valódi, isteni célra tekintve kell tennie, és ezt mondja: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten Országában!” Ilyenek voltak a régiek, hitben őseink, akikre most, Karácsonyra várva emlékezünk: nem földi, hanem lelki dolgokra vágytak, nem emberi, hanem isteni viszonzásban reménykedtek. A megszólaló számára Isten Országára gondolni a legnagyobb boldogság – pedig még csak vágyik rá a jövőben!

Boldogok vagyunk-e mi, keresztények, hogy vasárnapról-vasárnapra, ünnepről-ünnepre Isten templomába jöhetünk, asztalhoz ülhetünk Isten Országában? Mert Isten Országának asztala ott van, ahol Krisztus Urunk utolsó vacsorájának asztala van! Ahol a kereszten szenvedett és harmadnapon Feltámadott Krisztus van, ott van már az Ő Országa! Ezzel a papi fennhanggal kezdődik a bizánci szent liturgia is, amelynek első részén a keresztelkedni vágyók is részt vehetnek: „Áldott az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek országa…”

Nemcsak „egy vendég” számára, Pál apostol számára is az volt a legnagyobb boldogság, azért ad hálát, hogy Isten Országába kerülhetett: „Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába.” (Kol 1,12-13)

Isten „nagy vendégségéről” és a meghívásról országába szól a példabeszéd, „sokakat meghívott”! Mégis kihűlt az első szeretet. A példabeszéd drámai fordulatot vett! Vannak dolgok, amelyek képesek a legnemesebb vágyat, örömet is kioltani az ember életében, egész addig, hogy visszautasítja az isteni meghívást. A pénz, a vagyon gondja, „földet vettem, ki kell mennem megnézni, nem mehetek…”, a munka gondja, „öt pár ökröt vettem, mennem kell kipróbálni őket…”, az élet örömei, „most nősültem, azért nem mehetek…” És ha az ember sikeres az említett dolgokban, ezért feledkezik meg Isten meghívásáról. Ha pedig nem sikeres, ha veszít, könnyen megharagszik Istenre, mint aki becsapta őt, és ezért utasítja vissza a meghívást.

Hol van tehát a baj? – Ha sikeresek lettünk a vagyon, a munka, az élet dolgaiban, örömeiben, így kellene imádkoznunk: „Uram, Istenem, hálát adok neked, hogy engem, érdemtelent elhalmoztál javaiddal, sikerre vitted dolgaimat. Nélküled, Teremtőm és Megváltóm, csak kevésre jutottam volna. De ne engedd soha elfelednem, hogy végső célom az, amit az a vendég mondott asztalodnál: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten Országában!” Ha viszont nem lettünk sikeresek, ha úgy érezzük, veszítettünk, sőt, földi értelemben mindent elveszítettünk, így kell imádkozzunk : „Uram, Teremtőm és Megváltóm, hálát adok néked, hogy nem adtad meg, amire nagyon vágytam, és elvetted, amit drágának tartottam. Megértetted velem, érdemtelennel, hogy egyetlen igazi cél van életünkben, amit az a vendég mondott asztalodnál: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten Országában!”

I. T.

+

Ima a nagy lenyugvási istentiszteletből

Urunk, bocsáss meg mindazoknak, akik gyűlölnek vagy megsértenek bennünket. Tégy jót azokkal, akik jót tesznek. Teljesítsd testvéreinknek és rokonainknak üdvösségükre szolgáló kéréseit és ajándékozz nekik örök életet. Keresd fel a betegeket és adj nekik gyógyulást. Vezé­reld azokat, akik tengeren vannak, kísérd az úton járókat. Adj bűnbocsánatot azoknak, akik szolgálnak minket és könyörülnek rajtunk. Bocsáss meg és irgalmazz mindazoknak, akik meghagyták nekünk, méltatlanoknak, hogy érettük imádkozzunk, a Te nagy irgalmasságod szerint. Emlékezz meg, Urunk, elhunyt atyáinkról és testvéreinkről, és nyugosztald őket, ahol a Te orcád világossága ragyog. Emlékezz meg, Urunk, fogságban lévő testvéreinkről, és őrizd meg őket minden veszedelemtől. Emlékezz meg, Urunk, azokról, akik szent templomaidba gyümölcsöket hoznak és jót cselekednek, teljesítsd üdvösségükre szolgáló kéréseiket és ajándékozz nekik örök életet. Emlékezz meg, Urunk, rólunk is, alázatos, bűnös és méltatlan szolgáidról, világosítsd meg értelmünket ismereted világosságával, vezess bennünket parancsolataid ösvé­nyén, tisztaságos Anyádnak, Nagyasszonyunknak, Isten Szü­lőjének és Örökszűz Máriának és minden szentjeidnek közbenjárásai által, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámen.

+

H-6720 Szeged, Kazinczy u. 7. Tel. 06 62 420-397. Email: szentgyorgyvertanu@gmail.com