Kelet Hírei Keresztény Testvéreinknek
„A szív gondolatairól”
Szegedi Szent György ortodox templom
Szeged, Kazinczy u. 7.
2018. január – február
+
Áthoszi Porfíriosz atya tanításaiból
A szív gondolatairól
Mindig jóság és szeretet legyen a lelkünkben!
Az emberben olyan erő rejlik, hogy képes a jót és a rosszat átadni környezetének. Ez egészen különleges dolog. Nagy elővigyázatosságra van szükség. Minden dologra jó szándékkal kell gondolnunk. Semmi rosszat ne gondoljunk másokról! Még egy tekintet, még egy sóhaj is hatással lehet embertársainkra. Még a legkisebb felháborodás is árthat. Mindig jóság és szeretet legyen a lelkünkben, s ezeket adjuk át másoknak! Imádkozzunk, hogy ne háborodjunk fel azok miatt, akik megbántanak bennünket; csak imádkozzunk értük szeretettel! Bármit tesz is embertársunk, soha semmi rosszat ne gondoljunk róla. Mindig szeretettel imádkozzunk! Nézzétek Szent Istvánt, az első vértanút! Ő így imádkozott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” (ApCsel 7,60). Ugyanígy kell nekünk is tennünk. Sohasem szabad azt gondolnunk, hogy Isten majd megfizet valakinek, és meg fogja büntetni a vétkeiért. Ez a gondolkodás észrevétlenül is nagyon nagy kárt okoz. Sokszor felháborodunk, s azt mondjuk a másiknak: „Nem félsz Isten ítéletétől, nem félsz, hogy megbüntet?” Máskor meg azt mondjuk: „Isten megbüntet téged azért, amit tettél”, vagy „Istenem, ne fedd meg azért, amit velem cselekedett!”, vagy „Ne szenvedje el ugyanazt a rosszat!” Mindegyik esetben lelkünk mélyén az a vágy él bennünk, hogy a másik megbűnhődjön. Ahelyett hogy beismernénk: haragszunk rá, más módon mutatjuk ki felháborodásunkat, és úgymond „imádkozunk” érte az Úrhoz. A valóságban azonban megátkozzuk testvérünket. Ha pedig ahelyett, hogy imádkoznánk, azt mondjuk: „Isten majd megfizet mindazért a rosszért, amit velem tettél!”, akkor is azért imádkozunk, hogy Isten büntesse meg felebarátunkat. Még ha azt mondjuk is: „Jól van így, ahogy van, Isten a tanúm!”, a lelkünk szándéka valamilyen titokzatos módon beteljesül, befolyásolja embertársunk lelkét, és baj éri.
Amikor rosszat gondoltok, valami rossz erő árad ki belőletek, amely átterjed a másik emberre, éppen úgy, mint a hang a hanghullámokkal, és a másiknak valóban baja történik. Ha rosszat gondolsz valakiről, az olyan, mint a szemmel verés. A harag miatt van így. Titokzatos módon átadjuk a rosszat. Nem Isten okozza a rosszat, hanem az emberek bűnei. Nem Isten büntet, hanem a saját rosszakaratunk, amelyet titokzatos módon átadunk a másik lelkének, és az árt neki. Krisztus sohasem akar rosszat. Ennek ellenkezőjére szólít fel bennünket: „áldjátok azokat, akik gyűlölnek titeket” (vö. Mt 5,44).
A szemmel verés nagyon rossz dolog. Ez a rossz hatás érvényesül, ha valaki irigykedik, és megkíván valamit vagy valakit. Felettébb vigyáznunk kell! Az irigység nagy ártalmára lehet másoknak. Ha valaki megront valakit, még csak nem is sejti, hogy rosszat tesz. Emlékezzetek, mit mond az Ószövetség: „Mert a romlottság varázsa tönkretesz minden jót” (Bölcs 4,12). Ha azonban a másik személy istenfélő, gyón, áldoz, és viseli a keresztet, akkor nem érheti bántódás. Még ha valamennyi démon ráveti is magát, akkor sem érnek el semmit.
(Áthoszi Porfíriosz atya tanításai. X. A szív gondolatairól. Odigitria–Jel, Budapest 2014)
+
Nagyböjti gondolatok
(Olvasandó: Máté 6,16-21)
Több hetes lelki készülődés után érkeztünk el a Nagyböjt kezdetéig, s láttuk, hogy Egyházunk milyen gondos fokozatossággal vezetett el bennünket addig a napig, amikor belépünk a böjt küzdelmes időszakába. Egyesek ilyenkor megijednek, és a tilalom idejének élik meg a böjtöt, mások valamiféle hasznos tisztítókúráként értelmezik. Mi keresztények másként vélekedünk erről, ezért jó, ha elgondolkodunk azon, milyen céllal fogunk hozzá a böjtöléshez.
A keresztény ember életcélja túlmutat az anyagi világon. Különösen erre összpontosítunk a nagyböjti időszakban. Egyre inkább szeretnénk elszakadni az anyagias gondolkodásmódtól, és sokkal inkább a lelki építkezésre fordítjuk figyelmünket. Megpróbáljuk alázattal alávetni magunkat egy nem általunk írt szabálynak, a böjti fegyelemnek, amely sokszor nem könnyű. Ebben az időszakban, a korábbi gyengeségünk miatt elhagyott imádságainkat, vallásos gyakorlatainkat megpróbáljuk újra szorgalmasabban végezni, megtisztítjuk magunkat a bűnbánat szentsége által. Úgy is mondhatjuk, megpróbálunk egyre inkább visszatérni az ősi paradicsomi állapothoz. Visszatérni ahhoz a hithez, szeretethez és engedelmességhez Isten iránt, és egyúttal felebarátaink iránt, amely az ősrégi, paradicsomi korban még a sajátunk volt. Ha lelki életünk, böjtölésünk csak arra lenne jó, hogy saját problémáinkra nyújtson választ és útjelző legyen hétköznapjainkban, s csupán önmagunk lelki előrehaladását segítené, akkor valami hiányozna belőle. Ha böjti lemondásunk a világ számára nem jár semmilyen haszonnal, akkor még igen töredékes. A küzdelem mások számára is érzékelhető vetülete a szeretet növekedése bennünk, Isten és az egész teremtett világ iránt. „Gyümölcseiről ismerni meg a fát” – mondja Jézus (Mt 13,33). És valóban, az önmegtagadás számtalan jó gyümölcsöt teremhet bennünk. A megbocsátás, valamint az embertársaink iránti szeretet és tisztelet növekedése igen értékes lelki gyümölcs. A keresztény szeretet – ahogy A. Schmemann írja – az a „lehetetlen lehetőség”, hogy Krisztust lássuk meg embertársainkban, és életünk minden találkozásában Isten csodás gyöngédségét, a világot apró jelek által kormányzó szeretetét szemléljük. Ha lelki erőfeszítéseink által megtanulunk ezzel a lelkülettel élni, rájövünk, hogy életünk minden történése mögött, egy jelenleg talán még érthetetlen isteni terv rejlik. Ekkor válik világossá számunkra, hogy életünk eseményei mindig valamiért és nem valami ellen történnek, s így tanulhatunk meg igazán Isten jelenlétében élni. Természetesen sok türelemre van szükségünk a Nagyböjt alatt vívott testi-lelki harc során, és nem szabad elcsüggednünk, ha olykor el is bukunk. Essünk el akár többször is, akkor is csak felfelé tekintsünk! Nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki elestében is „igent” mond, hiszen „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 10,22). A szeretetről való helyes gondolkodásmód hosszas lelki érlelődéssel, sok hibán, bukdácsoláson keresztül tanulható csak meg. A böjti időszak lényege éppen abban áll, hogy az Egyház által előírt testi lemondások révén kereszthordozókká váljunk, és ahogyan Krisztus képes volt kínok árán is szeretni, úgy mi is képessé váljunk testi és lelki lemondások révén előrehaladni a szeretet útján.
Strijk András diakónus
+
