Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely, Aranyszájú Szent János
Január 30.
A három szent főpap ünnepe létrejöttének a következő volt az oka: I. Alexiosz Komnénosz császár idejében (1181–1118), Konstantinápolyban vita támadt a tiszteletreméltó és jó erkölcsű emberek között. Mert egyesek a nagy Vazult tisztelték jobban, és azt mondták: szavai igen emelkedettek, megpróbálta a létezők természetét szavaival leírni, tettei kevéssel kisebbek az angyalokéinál, és nem bocsátott meg egykönnyen. Természete szigorú volt, és semmiféle földi dolog nem volt benne. Ezek Aranyszájú Jánost kisebbnek tartották, mintha valamiképpen ellensége lett volna Vazulnak, mert engedékenyebb volt, és mindenkit bűnbánatra sarkallt.
Mások pedig ezt az isteni Aranyszájú Jánost magasztalták, mert tanítása világosabb volt, és beszédének édessége mindenkit megjavított és bűnbánatra indított. A nagy Vazulnál és Gergelynél jobban tisztelték, mézet csorgató szavainak sokasága, gondolatainak mélysége és ereje miatt.
Ismét mások az isteni Gergelyt tisztelték, aki szerintük mindenkit túlszárnyalt, mind a régi pogány görög tanítókat, mind a mi keresztény tanítóinkat, szavainak fenségével, szépségével és hasznosságával. Ezek Gergelyt különbnek tartották a többinél, és így történt, hogy az emberek pártokra szakadtak: egyeseket johannitáknak, másokat bazilitáknak, ismét másokat gregoriánusoknak hívtak. Így nevezték magukat, és a szentekre hivatkozva vitatkoztak egymással.
Néhány esztendő múlva e szentek – előbb egyenként, aztán együtt – megjelentek a nagy Jánosnak, Eukhaita város főpapjának, aki minden dologban igen bölcs férfiú volt, ismerte a görög tudományokat is, amint ez írásaiból kiderül, és a szellemi javak hegycsúcsára jutott.[1]
Egy hangon így szóltak hozzá: „Amint látod, mi Isten előtt egyformák vagyunk, semmiféle ellentét vagy vita nincs közöttünk; mindegyikünk a maga idejében a Szentlélektől vezettetve lejegyezte azt a tanítást, ami az emberek üdvösségére szolgál, és amit tanultunk, továbbadtuk. Nincs közöttünk sem első, sem második, mert ha egyikünk szól, a másik kettő követi. Ezért tehát kelj föl és parancsold meg a vitatkozóknak, hogy miattunk ne pártoskodjanak. Azért küzdöttünk, amíg éltünk, és ugyanazért küzdünk, mióta elhagytuk ezt a világot, hogy békét teremtsünk és a világot egységre vezessük. Alapíts ezért számunkra illő módon egy közös ünnepet, és add hírül az utódoknak is, hogy mi egyenlőek vagyunk Isten előtt, és azoknak, akik megemlékeznek rólunk, együtt fogjuk az üdvösségét segíteni, mert úgy tűnik számunkra, hogy kegyelmet találtunk Istennél.
Ezeket mondva az égbe emelkedtek, miközben egymást néven szólították, és kimondhatatlan ragyogás vette őket körül. Az a csodálatos ember pedig, az Eukhaita-beli János fölkelt, és a szentek parancsa szerint lecsillapította a sokaságot, és azokat, akik üldözték egymást, mivel lelki javakban gazdag főpap volt, és ajándékul adta Isten Egyházának ezt az ünnepet. És íme, lásd a bölcs ember okosságát: mivel látta, hogy január havában mindhárom szentnek ünnepe van, a Nagy Vazulnak január 1-én, az isteni Gergelynek 25-én és az isteni Aranyszájúnak 27-én, egybegyűjtötte őket ugyanennek a hónapnak a 30. napjára, ünnepi szolgálataikat pedig illő módon kánonokkal, tropárionokkal és dicsérő himnuszokkal ékesítette fel. Úgy tűnik nekem, hogy mindez a szentek beleegyezésével történt. (…)
Forrás: (https://doxologia.ro/)
(Ford. A-V. Gellért)
[1] IÓANNÉSZ MAUROPUSZ EUKHAITÉSZ (1075 k.) bizánci tudós és egyházi író, levelek, költemények és számos egyházi himnusz és kánon szerzője.
