2024. december 19.
(Kedves Látogatóink! Szent Bonifác életrajzát és a többi, az éves egyházi kalendáriumban szereplő válogatott életrajzokat “Olvasókönyvtár-Katekézis” / “Szentek Élete” oldalunkon is megtalálják.)
December hónap tizenkilencedik napja
Szent Bonifác vértanú emléke
(Versek)
Vértanúk csontjait kereste Bonifác,
s maga lett vértanú, karddal fejét vették.
Tizenkilencedikén hullott a porba Bonifác feje.
Szent Bonifác egy gazdag római úrnő, Aglaia, Róma prokonzulja leányának rabszolgája volt Diocletianus császár (284-305) idejében. Mivel asszonya mérhetetlen vagyonának intézője volt, az akkori rómaiak laza erkölcseihez hasonló léha életet élt. Átadta magát az italozásnak és a testi vágyaknak, Aglaiával bűnbe esett, és emiatt nem érzett lelkifurdalást. Ugyanakkor jó és nagylelkű volt, tágas szívvel gyakorolta a vendégszeretetet az idegenekkel szemben, és bőséggel, együttérzéssel osztott alamizsnát a szegények számára.
Így telt el pár év, és Aglaia, akit furdalt a lelkiismeret, hogy egy napon számot kell adnia Isten előtt a vétkeiért, hallotta a keresztényektől, hogy azok, akik szolgálnak és tisztelettel adóznak a keresztények ereklyéinek, számíthatnak közbenjárásukra Isten előtt és elnyerik vétkeik elengedését.
Ez reménnyel töltötte el, magához hívta Bonifácot és megbízta azzal, hogy menjen Kis-Ázsiába, oda, ahol a keresztények üldözéseket szenvednek, és ellátta pénzzel, hogy vegyen szent ereklyéket és hozza azokat Rómába. Szolgája, aki még érzéketlen volt Isten dolgai iránt, tréfásan ezt válaszolta: „És ha én a saját testemet hozom neked ereklyeként, tisztelni fogsz, mint egy szentet?” „Ez nem a tréfa ideje, válaszolta Aglaia szemrehányón. Józanodj ki, és siess, készülj az útra, mert én, bűnös, türelmetlenül várom visszatérésedet, hogy Istentől bocsánatot nyerjek.”
A szolga, népes csapat élén megérkezett Tarzusba, tetemes mennyiségű arannyal, ami a szentek ereklyéinek bebalzsamozásához és elszállításához szolgált. Bonifác azonnal az amfiteátrumba ment, ahol megdöbbenve lett szemtanúja mintegy húsz vértanú gyötrelmeinek… Mindegyik tántoríthatatlan maradt és olyan állhatatosságot mutatott, hogy a tékozló szolga azt érezte, a szíve megolvad bensőjében. Sírva borult a vértanúk lábaihoz, tisztelettel megcsókolta ruháikat, és miután kérte, hogy járjanak közben érte imáikkal, nyilvánosan kijelentette, hogy immár ő is Krisztus tanítványa lett. A kormányzó bírósága elé vezették, viszolyogva visszautasította, hogy szolgáljon a bálványoknak, és bátran vallomást tett az Üdvözítő mellett. A cirkuszba vitték, ahol, a szentek imáinak köszönhetően olyan érzéktelenül fogadott mindenfajta kínzást, mint aki már nem is e testben él, hanem elhagyta a világot… Másnap Krisztus bajnoka örömmel fogadta a végső ítéletet. Miután a kereszt jelét vetette magára, buzgó imádsággal fordult az Úrhoz, hogy erősítse meg a szenvedő keresztény népet, és halála hozza meg számára bűnei bocsánatát, és belépést az örök boldogságba.
Útitársai arra gondoltak, hogy Bonifác szokása szerint valamelyik kocsmába vagy más züllött helyre ment, nyugtalankodni kezdtek és keresésére indultak. A városban rátaláltak a hóhér testvérére, aki elmondta nekik, hogy előző nap kivégeztek egy rómait, akire illik a leírás, akit az útitársak kerestek. Bár elképzelhetetlennek találták, hogy az említett vértanú Bonifác lenne, az amfiteátrumba rohantak, és megdöbbenéssel találtak rá Bonifác testére. Ötven aranyat fizettek érte és nagy tisztelettel szállították Rómába.
Ekkor angyal jelent meg Aglaiának, és így szólt: „Kelj fel és fogadd azt, aki a te szolgád, és a kicsapongásban társad volt, és aki most testvérünk lett. Fogadd, mint mesteredet, mert hála néki minden bűnöd bocsánatot nyert.” Aglaiát nagy öröm töltötte el, és nagy kísérettel ment, nem messze Rómától Szent Bonifác testének fogadására, aki így igazolta saját, öntudatlan jövendölését. Később tágas templomot építtetett tiszteletére azon a helyen, ahol később, századokon át sok-sok csoda történt.
Maga Aglaia pedig lemondott a világról és annak hiúságairól, szétosztotta vagyonát a szegények között, átadta magát az aszkézisnek és az imának, és olyan tökéletességre jutott, hogy elnyerte a csodatételek karizmáját. Tizenhárom évvel később, békében elhunyt az Úrban, azzal a bizonyossággal, hogy életének foltjai ki lettek törölve Szent Bonifác közbenjárásai által.
Az ő szent esedezéseik által, Istenünk, irgalmazz nékünk!
(Forrás: Hórologion to mega. Apostoliké Diakonia tész Ekklésziasz tész Helladosz, 1991.
Macaire, de Simonos-Petras: Le Synaxaire II. To Perivoli Tis Panaghias, Thessalonique, 1988.)
Ford. I. T.
