CSODATEVŐ SZENT MIKLÓS főpap,
a lükiai Müra érseke,
december 6.

Idézetek a szent életrajzából

Ebben a jóságos és tiszta ifjúban Isten Lelke lakozott, teljességgel lelkinek mutatkozott, lelke lángolt, az Úrnak félelemmel szolgált, és semmiféle ifjonti rossz szokást nem lehetett benne találni, egyedül az idős emberek szokásait, amelyeken mindenki csodálkozott, és dicsőítették őt. Mert amint az idős embert, ha a fiatalok szokásait követi, mindenki kineveti, úgy az ifjút, ha az idős férfiú jó szokásainak nyomdokában jár, mindenki csodálkozva magasztalja. Mivel nem illenek az ifjak szokásai az idősekhez, de tiszteletreméltó és helyes, ha az ifjú az idősek szokásait követi.

✠ ✠ ✠

Szent Miklós, miután a papság fokozatát megkapta, fáradozást fáradozásra halmozott, böjtben és szüntelen imádságban élt, halandó testében pedig arra törekedett, hogy a testnélküliek életmódját kövesse. Így hát úgy élt, mint az angyalok, lelkének ékessége folytán napról napra jobban virágzott, és méltónak mutatkozott az Egyház kormányzására.

✠ ✠ ✠

Nem törődött a gazdagsággal, ami elvész, sem azzal, hogy vagyonát gyarapítsa, hanem megvetve a világ minden kívánságát, teljes buzgóságával azon munkálkodott, hogy egyesüljön Istennel, akihez így szólt: „Hozzád emelem, Uram, lelkemet; taníts meg cselekedni a Te akaratodat, mert Te vagy az én Istenem; Tereád szorulok az anyaméhtől kezdve. Anyám méhétől fogva Te vagy az én Istenem” (vö. Zsolt 142,8.10; 21,10). Kezét kinyújtotta a szegények felé, mint a bővizű folyó, amely mindeneket bőségesen megöntöz.

✠ ✠ ✠

Nem akart ama férfiú elé állni, hogy jótettét felfedje előtte, hanem töredelmes szívvel, titokban akart könyörülni rajtuk. Ezt pedig két okból akarta: először, hogy az emberi dicsőségtől meneküljön, mert elméjében forgatta a szent evangélium szavait: „Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne [úgy] osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket” (Mt 6,1); másodszor, hogy azt a férfiút, aki korábban gazdag volt, most pedig nagy szegénységre jutott, meg ne bántsa, mert tudta, hogy nehéz dolog az adományt elviselni azoknak, akik a gazdagságból és dicsőségből szegénységbe jutnak, és szégyellik magukat, amikor korábbi gazdagságukra gondolnak. Ezért tehát azt gondolta, hogy Krisztus szavai szerint cselekszik: „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” (Mt 6,3). Olyannyira menekült a hiú dicsőségtől, hogy még az előtt is el akarta rejteni jótéteményét, akivel jót cselekedett.

✠ ✠ ✠

Amikor pedig éjjel be akart lépni a szent templomba, hogy imádkozzék, és az ajtók zárva voltak, azok maguktól kinyíltak, és utat engedtek annak, aki előtt a menny kapui is nyitva álltak.

✠ ✠ ✠

Szent Miklós a monostorban csendes életre lelt, és megfelelő helyre ahhoz, hogy gondolatait szüntelenül Istenhez emelhesse, olyan volt számára, mint egy nyugalmas kikötő, és abban reménykedett, hogy életének hátralevő részét ezen a helyen töltheti. Isten azonban utat mutatott neki, mert azt akarta, hogy a jó cselekedetek teljességének ez a drága és bőséges kincse, amellyel az egész világot gazdaggá akarta tenni, ne maradjon a félreeső monostorban, egy szerzetesi cella rejtekében, mint a termőföld, amelyet betakarnak, hanem hadd lássa mindenki, hogy lelki kincseivel lelki kalmárkodást folytasson, és sok lelket megmentsen.

Így tehát a szent, amikor egy alkalommal imádkozott, hangot hallott fentről: „Miklós, ha mennyei koronámat el akarod nyerni, állj a nép szolgálatába.” Miklós e szavakat hallva félelemmel telt el és így gondolkodott magában: „Vajon mit akar tőlem ez a hang? Mit kér tőlem az Úr?” És ismét hallotta a hangot: „Miklós, nem ez az a termőföld, amelyet gyümölcsözővé kell tenned, nem ez, amelyről termést várok tőled. Térj vissza az emberek közé, hogy általad megdicsőüljön az én nevem.” Akkor Szent Miklós felismerte Isten akaratát, hogy el kell hagynia a csendességet és az emberek üdvösségét kell szolgálnia. Azon gondolkodott, hová menjen: hazájába, Patara városába, ismerősei közé, vagy más helyre. Mivel félt a hiábavaló emberi dicsőségtől, azt gondolta, más városba megy, ahol nem ismeri senki.

Lükiának tartománynak azon a részén volt egy nevezetes város, Müra, a tartomány metropolisza (fővárosa). Isten gondviselésétől vezetve ebbe a városba ment Szent Miklós, ahol senki sem ismerte. Ott élt, mint egy a szegények közül, mert nem volt hová lehajtania fejét. Nem ment máshová, csak az Úr házába, mert egyedül Isten volt nyugalmas kikötője.

✠ ✠ ✠

„Tekintetem azokon pihen, akik alázatosak és megtört szívűek, és akik remegve félik a szavam.” (Ézs 66,2)

✠ ✠ ✠

Főpapi szolgálata kezdetétől Isten kedveltje így szólt magához: „Ó, Miklós, ebben a szolgálatban és ezen a helyen más szokásokra van szükség, ettől kezdve tehát már ne magadért, hanem másokért élj”.

✠ ✠ ✠

Mivel juhait meg akarta tanítani a helyes viselkedésre, nem rejtette el többé jó cselekedetekben gazdag életét, mint korábban. Hiszen korábban egyedül az Egy Isten ismerte életmódját, akit titokban szolgált. Miután azonban főpappá tették, mindenki előtt felfedte életét, nem a hiábavaló dicsőség keresése miatt, hanem Isten dicsőségének gyarapítására és megsokasítására, hogy beteljesedjenek a szent evangélium szavai: „Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van” (Mt 5,16).

✠ ✠ ✠

Szent Miklós jó cselekedeteivel nyájának tükre volt, a hívőknek pedig példaképe, ahogy az apostol mondja: „beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban” (1Tim 4, 12). Szelíd volt, minden gonoszságtól mentes és lelkében alázatos, és mindenkor óvakodott a felfuvalkodástól. Egyszerű ruhában járt, eledele pedig a pusztaságban élők ételeihez hasonlított, napjában egyszer evett, estefelé. Egész nap szolgálatához illő dolgokkal foglalatoskodott, meghallgatta az őt felkeresők szükségét, házának ajtaja pedig nyitva volt mindenki előtt, mivel jó és közvetlen volt mindenkihez. A szerencsétleneknek atyja volt, a szegényeken könyörült, a sírókat vigasztalta, a tévelygőket útba igazította, és nagy jótevője volt mindenkinek.

Ford. A-V. Gellért