Pünkösd utáni 23. vasárnap. 2024. december 1.

Szent Náhum próféta (Kr. e. 7. sz.). Irgalmas Szent Filaret (792).

Ifjabb Szent Antal (865). Perzsa Szent Ananiás vértanú.

Szent Onészimosz, Ananiás és Szolokhón (Salamon) efezusi érsekek.

Szent Éloi, Noyon püspöke (660).

1Tim 1,15-17; Lk 18,35-43 (olvasmányok a 31. vasárnap szerint). Hatodik hang.

(Hal és bor fogyasztása meg van engedve)

+

Feltámadási tropárion, hatodik hang:

Szent György Nagyvértanú tropárionja, negyedik hang:

Karácsony előünnepének kondákionja, harmadik hang:

Előünnepi kondákion egyházi szláv nyelven:

Apostoli olvasmány: 

1Tim 1,15-17

Evangéliumi olvasmány:

Lk 18,35-43

„Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. Amikor hallotta az elvonuló tömeget, megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: »Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!« Akik elöl mentek, ráparancsoltak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: »Dávid fia! Könyörülj rajtam!« Erre Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék őt hozzá. Amikor odaért, megkérdezte tőle: »Mit akarsz, mit cselekedjem veled?« Az így szólt: »Uram! Hogy lássak!« Jézus azt mondta neki: »Láss! A hited megmentett téged.« Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.”

+

„A legfontosabb kérés”

A vak Bartimeus „az út szélén ült és kéregetett.”

Annak az útnak a szélén ült, amerre Jézusnak és tanítványainak vitt az útja.

Bölcs ember az, aki életének útját jól választja meg, nem a saját útján, nem a saját feje után megy, hanem a mellé az út mellé telepedik le, amelyen Jézus és a tanítványai járnak. És miután találkozik Jézussal, felismeri benne „Dávid Fiát”, Megváltóját, felismeri a legszebb életet, amelyet Isten készített az embernek, már nem követ más utat, csak azt, amelyen Megváltója és tanítványai járnak.

„Bartimeus „az „út szélén ült és kéregetett.”

Bölcs ember az, akiben alázat van, aki nem tartja magát nagyra, Isten előtt nincstelen koldusnak tekinti magát, mert tudja, hogy amit elért, nem csupán saját erőfeszítéséből, okosságából, szorgalmából érte el, hanem Ura és Megváltója irgalmából, kegyelméből, aki bőséges kegyelmét először a szent keresztségben árasztotta ki rá. És tudja, továbbra is az ő kegyelemére szorul, s koldusként kér, mint Bartimeus. Hiszen az evangéliumban ezt mondja: „… nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15,5). Mi keresztények nála nélkül semmi igazán jót, maradandó jót nem tehetünk. A lelki szegények, az alázatosak tudják, ha életük, testük, értelmük, szívük Istentől van, akkor minden tőle van. Ezért mondja: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).

„Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy arra.”

Bölcs ember Bartimeus, mert nem szalasztja el, hanem kihasználja a talán vissza nem térő alkalmat, hogy az Úr Jézussal találkozzon, szeme megnyíljon, élete meggyógyuljon. Bölcs ember az, aki nem szalasztja el, hanem kihasználja a kedvező alkalmat, hogy az Úr Jézus vele jót tegyen. Hiszen mindig is velünk van, csak hittel és szeretettel hozzá kell fordulnunk:

„És íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20).

Velünk van a templomban, a szent liturgiában, ahol hallhatjuk és „elfogyaszthatjuk” a katekumenek szentségét, az ő igéjének felolvasását, és velünk van a hívők liturgiájában, a szent eucharisztiában.

„Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!”

Rövid és tökéletes hitvallás: Ő a „Dávid fia”, az én Megváltóm, megtaláltam az igaz hitet, a megváltást, más hitre már nem vágyom, és kérem, könyörüljön rajtam, bocsássa meg vétkeimet, hogy ne vesszek el, hanem örököljem az örök életet.

„Ráparancsoltak, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltozott.”

Bölcs és bátor ember az, aki nem hagyja magát lebeszélni, eltéríteni a legfőbb Jótól, amelyre, akire rátalált. Attól, hogy a Megváltó magához fogadja és élete gyógyulást nyerjen. Leküzdi a kísértést, kiállja a próbát, amikor ellene mondanak. (Bár tudjuk, Jézus parancsa volt tanítványainak, hogy földi életében még ne hirdessék nyilvánosan, hogy ő a Megváltó, majd csak kereszthalála és feltámadása után. “Mert amit elültetnek, azután kitépnek, majd újra elültetnek – mondja Aranyszájú Szent János – kétséges, hogy megfogan; de amit egyszer és jól elültetnek, az mindvégig megmarad.”)

A bátorság, az állhatatosság elnyeri jutalmát, mert az Úr meghallotta Bartimeus hangját, megállt és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Ám előtte – Márk evangélista szerint – ledobta felső ruháját és úgy sietett az Úr elé. Ha végleg az Úr Jézus felé vesszük utunkat, mindent le kell vetnünk, mindent el kell hagynunk előző életünkből, ami nem az övé volt benne. Bármi is legyen ennek az ára.

„Mit akarsz – kérdezi az Úr -, mit cselekedjem veled?” Az így szólt: „Uram! Hogy lássak!”

Az ő saját személye számára ez volt élete legfontosabb kérése. És ez teljesen természetes!

Nekünk vajon mi a legfontosabb kérésünk, amikor az Úr Jézus elé állunk? Egészség, hosszú élet, boldogság, siker, békesség? Mindez természetesen fontos. Ám bölcs ember az, aki tudja, Bartimeus imája a legfontosabb kérése:

„Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” – A legfontosabb az igaz hit ajándékát elnyerni, azt, ha kell, mások előtt is megvallani, és elnyerni Istentől a könyörület, vagyis bűneink bocsánatát, s így az üdvösséget, az örök életet.

A Jézus-imában is ezért fohászkodunk:

„Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!”

 A „Mennyei Király” kezdetű imában is ez a legfontosabb kérésünk. Nem véletlen, hogy ez az első és közös könyörgése a papoknak, közvetlenül a szent liturgia megkezdése előtt:

„Mennyei Király, …jöjj, és lakozzál bennünk és tisztíts meg minket minden szennyfolttól és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.”

Akinek ez a legfontosabb kérése, annak mondja az Úr:

„Láss! A hited megmentett téged.”

I. T. 

2024. december 1.