2024. május 12. Húsvét utáni második, Tamás Vasárnapja.

Csodatévő Szent Epifán ciprusi érsek. Szent Germán konstantinápolyi érsek.

ApCsel 5,12-20; Jn 20,19-31. Első hang.

+

Evangéliumi olvasmány (Jn 20,19-31)

Felolvasás János Szent Evangéliumából!

Jézus megjelenik a tanítványoknak

Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!« Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: »Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.« S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: »Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.«

Jézus és Tamás

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: »Láttuk az Urat!« Ő azonban így szólt: »Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!«
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt: »Békesség nektek!« Azután azt mondta Tamásnak: »Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!« Tamás azt felelte: »Én Uram és én Istenem!« Jézus erre azt mondta neki: »Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.«

Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen.

+

„Békesség nektek!”

Így köszönti a feltámadott Úr az apostolokat, miután Húsvét vasárnapján, a zárt ajtókon át megjelenik előttük.

Beteljesedett a szenvedése előtt tett ígéret. Ez az a békesség, amelyet „nem úgy ad nekik, ahogyan a világ adja:”

„Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok.” (Jn 14,27)

A békességes köszöntés után „megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat.”  Újabb, a szenvedése előtt tett ígéret, amely most beteljesedett:

„Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki.” (Jn 16,22)

Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

Milyen küldetésre hívja az apostolokat? A választ ismét János evangéliumában találjuk meg:

„Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét.”  (Jn 5,30)

Az apostolokat és bennünket is így küld el az Úr: úgy engedelmeskedjünk az Úr Jézus minden szavának, parancsának, ahogyan ő engedelmeskedett mennyei Atyjának. Ne a magunk akaratát, a magunk gondolatait, a magunk terveit és kedveit keressük, hanem mindenben annak akaratát, annak gondolatait, annak kedvét, aki elküldött bennünket!

„A többi tanítvány elmondta Tamásnak: »Láttuk az Urat!« Ő azonban így szólt: »Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!«”

Nem szól az evangélium arról, hogy az apostolok elítélték volna Tamást a kételkedéséért. Nem ítélik el, hiszen – János apostolt kivéve, aki „hitt”, amikor meglátta az üres sírt – ők sem voltak jobban, amikor az asszonyok az üres sírról és angyalok megjelenéséről hoztak nekik hírt!

Ámde, emlékezzünk csak vissza: Tamás volt az, aki ezt mondta Nagy Csütörtök este: „Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16)

Tanuljunk mi is ebből: ne a szavainkról, hanem a tetteinkről ismerjen meg bennünket a mi Istenünk ─ és ismerjenek meg minket embertársaink!

„Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött, bár az ajtó zárva volt, megállt középen, és így szólt: »Békesség nektek!«”

Az Úr Jézus megvárakoztatja Tamást, ahogyan olykor bennünket is megvárakoztat. Azért, hogy még jobban és még nagyobb hittel vágyódjunk utána. És milyen alázat és milyen szeretet van benne az ember iránt: egyetlen ember megtéréséért megismétlődik a Húsvét!

„Azt mondta Tamásnak: »Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!«” 

Dehogyis merte Tamás a kezét az Úr sebeire tenni! Akkor sem, ha egyes ikonokon, a mi hitben való megerősödésünkért, ez így van ábrázolva. Az istenfélő ember nem él mindazokkal a jogokkal, amelyet mások felkínálnak neki. Hogyan élet volna hát Tamás ezzel a jogával, amikor az élő Isten előtt állt!

„Ne légy hitetlen, hanem hívő!”

Arra kapott Tamás elhívást, és vele együtt mi is, hogy legyünk hívők, legyünk hűségesek, legyünk megbízhatók Krisztus Urunk parancsainak a teljesítésében, a szolgálatainkban, a munkánkban, a tanulásunkban, a jótetteinkben, akkor is, ha jó sorban, de akkor is, ha nem jó sorban van osztályrészünk.

Tamás nem merte kezeit az Úr sebeire tenni, hanem válaszul ezt mondta:

„Én Uram és én Istenem!”

A legtökéletesebb hitvallás volt Tamás válasza a felkínált megtapintásra!

Jézus erre azt mondta neki:

„Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.”

Valóban, mi, mai keresztények nem láttuk a Feltámadott Urat úgy, ahogyan az apostolok látták.

Ámde mégis láttuk! Hiszen miután a kehely a pap kezében kilép az oltárból, a pap felmutatja és mondja: „Isteni félelemmel és hittel közeledjetek”, mit válaszolunk rá? A kórus énekli a köszöntést:

„Áldott aki az Úr nevében jó, Isten az Úr és megjelent nékünk!”

Nem azt éneklik, hogy „hittünk benne”, hanem azt, hogy „megjelent nékünk”.

És az áldozás után mit énekelünk? Nem azt, hogy „Hiszünk az igazi világosságban”, hanem ezt:

„Láttuk az igazi világosságot, befogadtuk a mennyei Lelket, megtaláltuk az igazi hitet…!”

Végül János apostol ezt teszi hozzá a Tamás vasárnapi húsvéti újbóli megjelenés történetéhez:

„Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen.”

Nem az mondja, hogy „elhiggyétek”, hanem azt, hogy „higgyétek!”

Azaz, ne kételkedjetek, hanem erősödjetek meg és tartsatok ki ebben a hitben. Győzzétek le a kísértéseket, az ellentmondásokat, a hittel szemben támadásokat! Higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, a Messiás, és ne inogjatok meg, mint a szektások, higgyétek azt is, hogy ő „valóban az Isten Fia”, ahogyan Longinus százados kiáltotta a kereszt alatt (Mt 27,54)!

I. T. 

2024 Tamás vasárnapján

+

Tamás vasárnapjának ünnepi kondákionja

Szorgos jobbjával tapintotta meg Tamás, a Te életetadó oldaladat, Krisztus Isten, s amint a bezárt ajtókon át beléptél, a többi apostolokkal együtt így kiáltott Hozzád: Uram vagy és Istenem!

Tamás vasárnapja, magasztalás