Január 4. A 70 apostol közös főünnepe.
(Róm 8,8–14; Lk 10,1–15)
A tizenkét apostol kiválasztása után a mi Urunk, Jézus Krisztus másik hetven apostolt is választott, hogy elküldje őket szent evangéliumának hirdetésére. Erről ír Szent Lukács apostol és evangélista: „Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenet (ill. hetvenkettőt), és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült” (Lk 10, 1). A tizenkettőt ugyanis maga mellett tartotta az Úr, hogy tanúi legyenek földi életének, ezeket pedig elküldte.
Ámde, hogy név szerint kik voltak ezek hetvenen, arról nem olvasunk, mert ahogy Szent János apostol és evangélista írja: „Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele” (Jn 6, 66). Azután történt mindez, hogy az Úr az Ő testéről és véréről tanította őket, és első hallásra számukra megbotránkoztató dolgokat mondott, amelyeket ők nem értettek. Például ilyet: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, ne haljon meg. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.” (Jn 6,48–51); „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” (Jn 6,53–56). Ezek után sokan elhagyták Őt. Az Úr pedig ezt kérdezte a tanítványoktól: „Talán ti is el akartok menni?” (Jn 6, 67) Simon Péter pedig ezt válaszolta: „»Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi Nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje«” (Jn 6, 68–69). Azért kérdezte ezt az Úr, mert a hetven tanítvány létszáma igen megcsappant, és még a tizenkettőből is egy áruló lett. Júdás helyét betöltötte Mátyás, a hetven apostol helyére azonban csak lassan kerültek újabb tanítványok a tizenkettő igehirdetésének és Pál apostolnak köszönhetően.
Első volt a hetven apostol közül Szent Jakab, az Úr testvére, Jeruzsálem első püspöke, akit maga Krisztus helyezett ebbe a székbe, és aki ahelyett, hogy a főpapok kívánságára Krisztus ellen prédikált volna, a krisztusi hitet hirdette, amiért is letaszították a templom tetejéről és megkövezték.
A következő Szent Márk apostol és evangélista, akit Szent Péter nevezett ki Alexandria püspökévé, és akit bálványimádók kötöztek meg és kínoztak, mígnem az Úr megjelent és magához vette lelkét.
Utána Szent Lukács apostol és evangélista következik, aki szent evangéliumán kívül az Apostolok Cselekedeteit is megírta, orvos volt és ikonfestő, a Szentséges Istenszülő több képmását is neki köszönhetjük. Sok fáradozás után a beóciai Thébában nyerte el a vértanúk koronáját. Szent Kleofás apostol a Szent és Igaz Józsefnek, a Szentséges Istenszülő jegyesének volt az öccse. Lukács evangéliumában olvashatunk róla, ő volt az egyik emmauszi tanítvány Lukács mellett, aki saját nevét szerényen elhallgatta. Feltámadása után tehát találkozott Krisztussal, és felismerte a kenyértörésben. A hagyomány szerint ugyanabban az emmauszi házban halt vértanúhalált, ahol Krisztus megtörte nekik a kenyeret. Szent Simeon apostol az Úr rokona volt, a fent említett Kleofás fia, Jeruzsálem második püspöke, akit ugyanúgy keresztre feszítettek, mint Urunkat. Szent Barnabás apostol Pál apostol tanítványa volt, később Rómában hirdette Krisztus örömhírét, majd Mediolanum (Milánó) püspöke lett, később pedig Ciprus szigetén folytatta püspöki szolgálatát. Zsidók és hellének kövezték meg. Szent Máté apostol evangéliumával temették el szent testét, amelyet a saját kezével jegyzett le.
(Forrás: https://doxologia.ro/calendar-ortodox)
Ford. A-V- Gellért
2024. január 4.
