„Ahogy sokasodtak a gyerekek, úgy gazdagodtunk mi is!“

A Neamţ megyei Roznov helységben él Neculai és Georgeta Popa, akik 13 gyermeket nevelnek, és nemrég magas egyházi kitüntetésben részesültek elismerésként az örömért, amellyel az életet a családjukba fogadták, és a gyermekek nevelésében vállalt áldozatkészségükért. Ismerkedjünk meg velük!

A 22 éves Gabriela mutatja be a családot: Édesapánk, Neculai, 52 éves, Édesanyánk, Georgeta, 48.

Mi pedig: Rebeca – 26 éves papfeleség, aki a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem matematika szakán végzett. Ligia – 24 éves, festőművész, a iași George Enescu Művészeti Egyetem képzőművészeti karát végezte el. Cornel – 23 éves, honlaptervező, a iași Alexandru Ioan Cuza Egyetem gazdasági karán szerzett diplomát. Gabriela – 22 éves, IV. éves egyetemi hallgató a iași Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem orvosi karán, általános orvosi asszisztens szakon. Estera – 21 éves, III. éves egyetemi hallgató a iași Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógyszerészeti karán. Silvia – 19 éves, I. éves egyetemi hallgató a iași Alexandru Ioan Cuza Egyetem pszichológiai és neveléstudományi karán, elemi és iskolára felkészítő nevelés szakon. Mihaela – 17 éves, XII. osztályos tanuló a roznovi Elméleti Gimnáziumban. Cristiana – 16 éves, X. osztályos tanuló a piatra neamți Petru Rareș Nemzeti Kollégiumban. Iuliana – 14 éves, VIII. osztályos tanuló, Paula – 11 éves, V. osztályos tanuló, Emilian – 8 éves, II. osztályos tanuló, Matei – 6 éves, 0. osztályos tanuló, mind a roznovi Elméleti Gimnáziumba járnak. Andrei – 3 éves.

Milyen egy ekkora nagy családban élni?

Gabriela: Nagyon szép, de olykor nagyon nehéz is. Nagyon szép, amikor mindannyian összegyűlünk az asztal körül, amikor együtt vagyunk és közösen teszünk valamit, pl. énekelünk. Nehéz, mert dolgoznunk kell, hogy megkeressük a kenyerünket.

Az iskolában nem csodálkoztak rajtatok, hiszen az átlagnál többen vagytok testvérek?

Estera: Sokan voltunk, de az osztálytársaink idővel megszokták. Tudták, hogy testvérek vagyunk és hasonlítunk egymásra.

Hogyan értitek meg egymást, nem szoktatok veszekedni?

Estera: Néhanapján szoktunk veszekedni is, de végső soron igyekszünk megegyezni.

Popa Asszony, Popa Úr, Önök nagy családban nőttek fel?

Neculai Popa: Mi négyen voltunk.

Georgeta Popa: Mi hatan maradtunk. Édesanyánk tíz gyermeket szült, de négyen még kis korukban meghaltak.

“Ha az életben céljaid vannak, nem törődsz az apróságokkal”

Érezték valaha, gondoltak valaha olyasmire, hogy „már megint egy gyermek, ez túl sok lesz“?

Neculai Popa: Ez kizárt volt. Az első lányunk, Rebeca 1988-ban született Bukarestben. 26 éves voltam, a feleségem 22. Ha az életben céljaid vannak, nem törődsz a mellékes apróságokkal. Mi rögtön az elején megegyeztünk: minden gyermeket, amelyet a Jóisten ad, elfogadunk. Így mindig gond nélkül haladtunk. Ez természetes volt. A gyermek számunkra nem feltétlenül volt különleges újdonság, olyasmi, ami negatívan érintett volna. Egyik gyermek sem azért jön erre a világra, hogy nyomorúságot hozzon. Mind áldást hoztak, mind gazdagítottak bennünket. Amikor kevesebb gyermekünk volt, szegényebbek voltunk. Ahogy sokasodtak a gyerekek, úgy gyarapodtunk, úgy gazdagodtunk mi is.

A világ azt mondja, sok pénzre van szükség egy gyermek felneveléséhez. Hogyan tudnak boldogulni?

Neculai Popa: Szükség van pénzre, de… Isten nem szegény! Tette-e már próbára valaki Istent? És szegénynek találta? Isten nem szegény! Isten gazdag, és ad. Nem tudunk annyit kérni, amennyit Ő ne lenne képes adni. Nem aprópénzzel fizet, hanem teli erszénnyel. Így nincs mitől félned.

Éreztek-e valaha megkülönböztetést, ill. csodálkozást amiatt, hogy ilyen sok gyermekük van?

Neculai Popa: Amikor Roznovra költöztünk, először így tekintettek ránk. A helyzet azonban rendeződött, amikor látták, hogy a gyermekek iskolába járnak, köszönnek stb. Mindenki elkezdte szeretni őket, és a rólunk alkotott képük hamar megváltozott. Csak az első „összeütközés” volt nehéz, a helyzet hamar megváltozott. Az emberek nem hisznek többé korábbi előítéleteiknek, miután látják a valóságot. Azt mondhatom, soha nem éreztem magamat megalázva azok előtt, akik csodálkoztak gyermekeink számán. Úgy tekintettem az ilyen emberekre, hogy ők még nem értik ezt. Én sajnáltam őket. Hiszen tudtam, milyen sors vár a többségükre… Azok, akiknek egy gyermekük van, azután a gyermek elmegy, vagy ki tudja, mi történik vele, siratják a magányukat.

Sok mai fiatal azt mondja, hogy nincs még felkészülve a házasságra, nincs felkészülve a gyermekvállalásra… Mit üzenne nekik?

Neculai Popa: Nincs mire felkészülni! Egyetlen dolgunk az, hogy teljesen Isten kezére bízzuk magunkat, és mindenkit elfogadjunk, akit Ő ad. Mire készüljünk mi fel? „Uram, várj, mert még nem vagyok készen, várd meg, míg cipőt veszek, hogy legyen miben elmennem a szülészetre“?

Popa asszony, az Ön gyermekei jól megértik egymást. Tettek valami különlegeset azért, hogy ne legyenek önzőek?

Georgeta Popa: Nem tudom. Azt hiszem, minden magától ment, hiszen egy családban nőttek fel. Nem volt velük gond. Amikor a kicsik érkeztek, mindig azokat vártuk a legjobban, azokat szerettük, senki sem gondolt olyasmire, hogy most neki ezentúl kevesebb jut, hogy elveszít valamit, vagy nem vesszük többé figyelembe. Ellenkezőleg, mindannyian nagyon örültek, amikor hazatértem az újszülöttel a kórházból.

Ön szerint a fiúk és a lányok közötti kapcsolat szabályait az iskolában lehet megtanulni?

Georgeta Popa: Nem az iskolában, ezeket mind a családban kell megtanulni.

Vittek haza olyasmit az iskolából, amivel Önök nem voltak megelégedve?

Georgeta Popa: Nem hiába mondják, hogy az első hét év a legfontosabb. Minden a családból indul ki. A nevelés is. Mindent otthonról kapnak. Éppen ezért van annyi gond az iskolában, mert nincs meg a családban megszerzett első hét évi nevelés. Hazajönnek a gyermekek és azt mondják: „Nézd, anya, mit mondtak“, vagy „Hallgasd meg, hogyan beszélnek“. Mi pedig igyekszünk tudatosítani bennük, hogy mitől óvakodjanak. A többi az ő dolguk. Mi szülőként megtesszük a magunkét, tanítjuk őket, azután ők is meg kell, hogy tegyék a saját részüket. Elsősorban nekünk kell példát állítanunk eléjük.

Mi lehet a szülő legfontosabb tulajdonsága?

Georgeta Popa: Ő maga legyen a példa a gyermekei számára. Hiába beszélsz, a a szó tettek nélkül semmit sem ér.

Hogyan szerzik meg ─ és őrzik meg ─ gyermekeik bizalmát? Hogy tartanak fenn egy ilyen stabil kapcsolatot ilyen hosszú időn keresztül, olyankor is, amikor a gyermekek nehéz helyzetben vannak, pl. a kamaszkorban?

Georgeta Popa: Ez egy érzékenyebb terület. Azt hiszem, nem tudok mindig minden követelménynek eleget tenni, nem tudok annyi felé osztódni, ahány felé kellene, de ezt ők is megértik. Időről-időre ugyan a szememre hányták, de mindig tanulunk, mindig törekszünk.

Ha a szemére hányták, az jó, azt jelenti, hogy szükségük van Önökre, nem távolodtak el Önöktől. A kamaszkorban általában eltávolodás tapasztalható.

Georgeta Popa: Nem távolodtak el. Mindegyik azt szeretné, hogy csak vele foglalkozzunk, hogy neki külön időt szenteljünk. De megértőek, mindig elfogadtak bennünket, mert látták, hogy mindannyiukat szeretjük, egyik sem volt a másiknál rosszabb helyen a szívünkben.

Hogyan akarták a kamaszkor sajátos gondjait megoldani?

Georgeta Popa: Amikor én nem tudtam mellettük lenni, akkor ők tudták, mit kell tenniük. Nem jöttek minden gondjukkal hozzám, hanem mindegyik talált magának egy jó lelki atyát. Nagyon sokat jelent, ha a gyermekeket jó lelki atya vezeti. Vannak dolgok, amit nem tudnak elmondani a szülőknek, ezt nekünk tudnunk kell. Ám egy jó lelki atya segítségével, aki előtt megnyílnak, és aki tudja, milyen tanácsot kell adni, szerencsésen átesnek mindenen.

Mit gondol, hagyjuk gyermekeinket teljesen szabadon, vagy tartsuk őket rövid pórázon?

Georgeta Popa: Nem kell a gyermekeket elkeríteni. Az elkerített gyermekek fellázadnak. Hagyni kell nekik bizonyos mértékű szabadságot. Ám én azt mondom, Krisztusban legyenek szabadok. Ez az igazi szabadság, nem értelem nélküli, nem az élet értelme nélküli szabadság. Ma sok fiatal azt hiszi, a szabadság abban áll, hogy bármit megtehet. Ez nem szabadság, és láthatjuk, hogy nem vezet jóra, mert az ilyenfajta szabadság sokszor tönkreteszi azt, aki él vele. Nem vagy szabad, ha drogozol, a drogok rabja vagy. És ugyanígy van ez minden rossz dologgal.

Mi a különbség a ti családotok és egy olyan család között, ahol egy vagy legfeljebb két gyermek van?

Ligia: Megtanultuk, hogy mindent megosszunk egymással, mindig volt játszótársunk, soha nem éreztük magunkat egyedül.

Cristiana: Segítettük egymást az iskolai feladatokban, a nagyobbak segítettek a kisebbeknek. Nekünk nem kellett különórákra járni, mint azoknak, akiknek nincs testvérük.

Emilian: Együtt játszottunk, és soha nem unatkozunk!

Ford. A-V. G.

(Forrás: Ştefana Totorcea, Stiripentruviata.ro ─ „Hírek az életért” ─, 2014. október 14.)