(Az oldal frissítve: 2024. június 3.)

Akik házasságra készülnek, boldog családot szeretnének alapítani, mindenekelőtt szívleljék meg a hetedik parancsolatot:

„Ne törj házasságot (ne paráználkodj)!” (Kiv 20,13; MTörv 5,17)

Jó pár évvel ezelőtt történt. Budapestről tartottam autóval Szeged felé, a régi 5-ös úton. Az egyik pihenőnél stoppos integetett. Megálltam. Pécsre tartott, kérdezte, elvinném-e egy darabon. Mondtam, szívesen elviszem Szegedig. Beült, együtt folytattuk az utat. Nem kérdezősködtem, az útra figyeltem. A csendet útitársam törte meg: Pécsre tart, és most nagyon jól érzi magát, boldog. Miért olyan boldog, kérdeztem. Azért, válaszolta, mert van egy új kapcsolata, egy kedves lány, most épp ahhoz igyekszik. Ez nagyon jó, jegyeztem meg, és tervezik-e, hogy összeházasodnak. Á, nem, válaszolta, hiszen van feleségem, gyermekeim is vannak. Elakadt a szavam, de kis idő elteltével csak folytattam. És a kettőt hogyan tudja összeegyeztetni? Úgy, válaszolta, hogy ebben az új boldogságban még jobban tudja szeretni a feleségét! Szólt-e neki erről az újsütetű boldogságról, kérdeztem. Természetesen nem, válaszolta. Hát szóljon neki, mondtam, hiszen a hites felesége, tudnia kell erről! És kérdezze meg tőle, ő is ugyanolyan boldognak érzi-e magát…

A boldogság, ami kizárólag az én számomra boldogság, az hamis, hazug boldogság! Csak együtt lehetünk igazán boldogok! A másik ember rovására sohasem leszünk azok.

A hetedik parancsolat eredetileg férfiaknak szánt figyelmeztetés volt, hogy ne törjenek be egy másik ember házasságába, ne vegyék el annak feleségét, ne veszélyeztessék az utódok tisztaságát.

Vigyázat, ez a parancsolat ― a hagyományos magyar szóhasználatban, „ne paráználkodj” ―, olykor félreértésre, téves lelkiismeretfurdalásra is okot ad azok körében, akik az isteni parancs szerint és az Egyház által megáldott, törvényes házasságban élnek. Ráadásul a házasságtörés és a paráznaság nem ritkán egymással váltakozva szerepel a Szentírásban. Ezért kell majd mindkettőről külön-külön is szót ejtenünk.

A férfi vagy a nő úgy is válhat a hetedik parancsolat megszegőjévé, ha nyomós indok nélkül elválik házastársától. Ám ha az egyik fél házasságot tör, és ezzel visszautasítja a házasság szentségét, a házasságot végső soron fel is lehet bontani.

Maga az Úr Jézus mondja:

„Mindaz, aki elbocsátja feleségét, kivéve a paráznaság esetét, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör.” (Mt 5,32; Mt 19,9)

Ez az asszonyra is vonatkozik, ha ő a kezdeményező fél:

„És ha az asszony elhagyja férjét, és máshoz megy, házasságot tör.” (Mk 10,12)

Vajon mi a mozgatórugója a házasságtörésnek? Az, ahogyan számos esetben halljuk, „nem értették meg egymást”, „más volt az érdeklődési körük”, „anyagi vitáik” voltak? Ezek alighanem mind lehetnek kiváltó okok, ám Urunk rámutat a két legfontosabb okra:

Az egyik, a szeretet kihűlése. Hagytuk, hogy a szeretet tüze kialudjon. Fogadjuk meg ezért azt a buzdítást, amelyet a Jelenések Könyvében olvasunk, és amely nemcsak a Krisztus iránti hitünkre és szeretetünkre vonatkozik, hanem most házastársaknak is szól:

„Van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Térj meg, és térj vissza korábbi cselekedeteidhez!” (Jel 2,4-5)

A másik döntő ok: a szív hamis vágya, amikor az ember megfeledkezik az isteni törvényről és csupán ösztöneit követi. Ezért kell az embernek minden kincsnél jobban őrködnie a szíve fölött, megvizsgálnia, a vágy, ami a szívében keletkezett, jó, tiszta vágy-e, vagy csak jónak tűnik, ám valójában hamis: 

„Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már házasságtörést követett el vele a szívében.” (Mt 5,28)

„Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodás, káromkodások.” (Mt 15,19)

  Mi történt Dávid királlyal, amikor egy alkalommal a palotája tetején sétált, és a tetőről megpillantotta a szép Batsebát, aki a szemközti kertben fürdött? Olyan vágy fogta el, amelynek nem tudott ellenállni. Erővel elhozatta az asszonyt, ágyasává tette, a férjét, a hettita Uriást pedig Joáb hadvezér segítségével az ütközet élére állította, ahol a biztos halál várt rá (2Sám 11-12). Nem a szívben megfogant vágy irányította Dávid király cselekedetét? A puszta vágytól indíttatva cselekedett és nem kérdezte meg Nátán prófétát, jó lesz-e, ha elveszi az Uriás feleségét. Ahogyan Éva és Ádám sem kérdezte meg az Urat, jól teszik-e, ha gyümölcsöt szakítanak a jó és a rossz tudás fájáról.

Heródes is vétkezett, elvette Heródiást, Fülöp testvérének a feleségét, pedig Keresztelő János több ízben figyelmeztette, hogy nem szabad testvérének feleségével élnie.

Mégis, döntő különbség van Dávid, a próféta és Heródes között. Dávid, miután Nátán próféta súlyos szemrehányást tett neki, azonnal mélységes bűnbánatot tartott. Heródes viszont csak „elszomorodott” (Mk 6,26) azért, mert a táncos Szalomé, anyja tanácsára, Keresztelő János fejét kérte tőle „ajándékként”, de akaratát nem változtatta meg és bűnbánatot nem tartott!

A vízválasztó valójában nem is az igazak és a hamisak között van, mint inkább a bűnbánók és a bűnbánatot elutasítók között. Nem ez különbözteti meg Pétert döntően Júdástól? Hiszen Péter háromszor tagadta meg az Urat a főpap udvarában, azon a bizonyos éjjelen, amely csütörtökről péntekre virradt. Ámde miután megszólalt a kakas, visszaemlékezett az Úr Jézus jövendölésére, hogy meg fogja őt tagadni, elhagyta az udvart, és keserves sírásra fakadt, mélységes bűnbánatot tartott. Júdás viszont csak megbánta a tettét, visszahajította a pénzt a templomba, majd elment és felakasztotta magát.

Idézzük fel az intelmet a Példabeszédek Könyvéből, amelyről majd a tizedik parancsolat kapcsán is beszélnünk kell. A szív — életünk középpontja, legféltettebb kincsünk. Mindennél jobban kell tehát vigyáznunk rá:

Óvd a szívedet minden gonddal, mert belőle fakadnak az élet forrásai!  (LXX, Péld 4,23)

Nemcsak külsőleg kell magunkat megőrizni a bűntől, hanem a bensőnkben is.  A szívünket is meg kell tisztítanunk, hiszen belőle indul ki az élet!

Mossátok tisztára kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti kettős lelkűek! (Jak 4,8)

Úgy érzem, itt a helye annak, hogy szóljunk arról, az egyáltalán nem veszélytelen dologról, ami semmiképp sem nevezhető „felvilágosításnak”, ha egy serdülő, vagy bárki, akár felnőtt ember „művészinek” mondott, ám kétes erkölcsű filmet néz meg. Vagy éppen tanárként ajánlja megnézésre diákjainak, ilyen tartalmú „regényeket” olvas, ill. olvastat, vagy a világhálón gyanús oldalakat keres fel. Azért nem veszélytelen, mert ha nem féli Istent, eljuthat odáig, hogy a rosszat megtegye. Ám ha féli is Istent, kicsoda ő, hogy Dávid királynál is erősebbnek gondolja magát, aki ― az Írások tanúsága szerint ― nem tudott ellenállni az őt rabul ejtő vágynak?

Most már tudjuk, mit jelent a házasságtörés, de azt mondtuk, azt is meg kell magyaráznunk, mit jelent a paráznaság.  „Erkölcstelenséget, fajtalanságot”, amit a Szentírás a „porneia” szóval jelöl. Elsősorban a törvényes és Isten által megszentelt házasságon kívüli törvénytelen kapcsolatra vonatkozik. Idézzük fel azt a négy dolgot, amitől a pogányságból megtért keresztényeknek óvakodniuk kellett az első jeruzsálemi zsinat döntése szerint:

Meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. (ApCsel 15,20)

Az Efezusiakhoz írt levélben ezt olvassuk:

Paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön közöttetek, ahogyan ez a szentekhez illik. (5,3)

Az apostol az első Korinthusi levélben és a Zsidókhoz írt levélben külön is említést tesz a „paráznaságról” és a „házasságtörésről”:

Ne ámítsátok magatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak… nem részesülnek Isten országában… A test… nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és minket is fel fog támasztani hatalmával… nagy árat fizettek értetek! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben. (1Kor 6,9-20)

Tisztességes legyen a házasság mindenben, és szeplőtelen a házaságy; mert a paráznákat és a házasságtörőket megítéli Isten. (13,4)

Az apostol jól ismeri az emberi természet gyöngeségét, amellyel együtt érez, és a kísértésekkel szemben a legtermészetesebb védekezést javasolja:

A paráznaság miatt azonban minden férfinak legyen meg a maga felesége, és minden asszonynak legyen meg a maga férje. (1Kor 7,2)

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a „porneia” szónak van egy másik, sajátos értelme is a Szentírásban: az Istentől való elpártolást, a hitetlenséget, a bálványimádást bélyegzi meg. A Jelenések Könyvében több helyen is találkozunk vele:

A tiatírai egyház angyalának írd meg: …Ismerem műveidet, hitedet, szeretetedet, szolgálatodat és béketűrésedet, és utóbbi tetteidet, amelyek számosabbak az előbbieknél. De van ellened egy kifogásom, hogy megengeded Jezabel asszonynak, aki magát prófétanőnek mondja, hogy tanítson, és elcsábítsa szolgáimat, hogy paráználkodjanak és egyenek a bálványáldozatokból. Időt adtam neki, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából. (2,18-21)

Kinek szól a figyelmeztetés? Elsősorban annak, aki a legnagyobb felelősséggel tartozik egy helyi egyházban az igaz keresztény hit és az igaz élet védelmében. Hol van egy „tanító Jezabellel” szemben a türelem határa? Ott, ameddig nem terjeszt hamis tanítást, hamis erkölcsöt, vagy nem folytat a Krisztus követésével össze nem egyeztethető életmódot az egyházi közösségben.

Ezékiel próféta könyvében van egy példázat, amely két házasságtörő asszonyról szól, és amellyel az idegen hatalmakkal kötött, felelőtlen politikai szövetségeket ostorozza, valamint azt, ami ezzel elkerülhetetlenül együtt jár, az idegen istenek tiszteletét:

Mert így szól az Úr Isten: Íme, azok kezébe adlak, akiket gyűlölsz, azok kezébe, akiket elutasított a lelked. Gyűlölettel bánnak majd veled, elviszik munkád minden gyümölcsét és verejtékét, mezítelen és szégyenletes leszel, és nyilvánvaló lesz paráznaságod szégyene és istentelenséged. A te paráznaságod cselekedte mindezeket veled, mivel szajhák után járva követted a nemzeteket, és beszennyezted magadat elgondolásaikkal. (LXX, Ez 23,28-30)

Milyen időtálló, örök igék! Mai világunkban is azt tapasztaljuk, hogy egyes országok ─ látszólagos politikai és gazdasági előnyök ígéretével ─ olyan törvényeket próbálnak elfogadtatni kisebb, kevésbé gazdag, eredetileg a keresztény hit alapján szerveződött államokkal, amelyek egyenlők egy új bálványimádással.

Nyissuk ki még egyszer a Jelenések Könyvét. A vége felé a „nagy paráznáról” olvashatunk, aki általában az istentelenséget, sajátos módon pedig a keresztényellenes, keresztényüldöző hatalmat személyesíti meg:

A hét angyal közül az egyik odajött, és így szólt hozzám: »Jöjj, megmutatom neked a nagy parázna asszony kárhozatát, aki a nagy vizek fölött ül, akivel a föld királyai paráználkodtak, és akinek paráznasága borától megrészegültek a föld lakói!« És lélekben elvitt engem a pusztaságba: egy asszonyt láttam skarlátvörös fenevadon ülni, amely tele volt a káromlás neveivel, és hét feje és tíz szarva volt. Az asszony pedig bíborba és skarlátba volt öltözve, felékesítve arannyal és drágakővel és gyöngyökkel. Kezében arany serleget tartott, telve utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságával. A homlokára ez a név, ez a titok volt írva: »A nagy Babilon, a föld paráznáinak és utálatosságainak anyja!« És láttam, hogy az asszony részeg a szentek vérétől és Jézus vértanúinak vérétől. (Jel 17,1-6)

A látvány magáért beszél! A fényesen kiöltözött, ékszerekkel díszített asszony ugyancsak csábító kép lehet!  Nem az asszony látványa az igazán ijesztő, hanem a skarlátvörös fenevadé a hét fejével és a tíz szarvával. Nem az asszony, hanem a fenevad van tele istenkáromló nevekkel! Az asszonyt mindenki láthatja, ám a fenevad valószínűleg nem mindenki számára látható. Az asszony aranypoharába se mindenki pillanthat bele. Azt hihetnénk, drága, finom italokkal van tele, ám a látomás leírója szerint épp az ellenkezőjével: utálatossággal és tisztátalansággal.

Lelki éleslátásra vall, és megmenekül az, aki biztosan meg tudja különböztetni a valóban jótól és széptől azt, ami kizárólag csak látszatra jó és szép!

Környező világunkban gyakran tapasztaljuk, hogy a szabados életmód „divat”, „sikk”. Sokan ezt értékelik, nem ritkán az ilyen dolgok képezik humor tárgyát. A megírt vagy megfilmesített történetek szereplőit „korszerűnek”, „bátraknak”, „őszintéknek”, „szabadoknak” tartják. Milyen veszélyes ostobaság! Ahelyett, hogy az ember megbánná és meggyónná vétkeit, még henceg is velük! Mit mond az apostol?

Dicsekvésük az, ami a szégyenük. (Fil 3,19)

Ugyanakkor a házastársi hűséget gyakran említésre sem tartják méltónak, mert nem olyan „izgalmas” téma.

Ugyanezt a papsággal kapcsolatban is elmondhatjuk. Ha száz pap között akad egy vagy kettő, akinek az élete valamiért kisiklott, sőt, ráadásul valami kihágást is elkövetett, „érdekes”, hamar szétfutó hírnek számít a nyomtatott és az elektronikus média nagy részében. Azoknak az élete viszont, akik odaadóan végzik szolgálatukat, kevésbé érdekes, és a médiában sem számíthat ilyen „figyelemre”.

Olykor hallani lehet, olyanok szájából, akik egykor templomba járók voltak: „Azért nem járok templomba, mert arról a papról ezt és ezt hallottam.” Hát az iskolába, a gimnáziumba vagy az egyetemre megszűnünk járni, csak azért, mert egy tanítóban, tanárban emberi szempontból csalódtunk? És nem gyógyíttatjuk többé magunkat, csupán azért, mert egyszer valamelyik orvost házasságtörés gyanújába keverték, netán el is követte? Ha ilyen és hasonló dolgokért nem járnánk többé templomba, vajon ki olvasná fel nekünk a Hegyi Beszédet, a Boldogságokat vagy a Krisztus kereszthaláláról és harmadnapi feltámadásáról szóló híradást? Ki jelenítené meg előttünk azt, ahogyan egykor maga az Úr prédikált a körülötte tolongó tömegnek? Ahogy a kereszten szenvedett, eltemettetett, a harmadik napon feltámadt, és megjelent a kenetvivő asszonyoknak és apostoloknak? Vajon kinek a kezéből vennénk magunkhoz az Úr Jézus Krisztus legszentebb Testét és legdrágább Vérét?

Emlékezetünkbe kell vésnünk ezt a szabályt: Az engedelmességet egy egyházi elöljáróval szemben csak az írhatja felül, ha netán eretnek tanítást kezd hirdetni.

Amit az előzőekben mondtunk, most is meg kell ismételnünk: a hetedik parancsolat nemcsak tilt, hanem az erények megszerzésére is ösztönöz. A házasságban élőket a szeretetben és az egymás iránti hűségben való növekedésre buzdítja, akiket pedig Isten másfajta útra hívott, tisztaságra és önmegtartóztatásra.

Idézzük ismét Palamasz Szent Gergely atyánk szavait, aki a hetedik parancsolatot magyarázva először a teljes önmegtartóztatásról beszél, majd a tiszta házasságról. A férfiakhoz szól, de  szavait természetesen a nőkhöz is intézi:

Ha el tudod fogadni, válaszd a szüzesség aszkézisét (Mt 19,12), hogy teljesen Istené lehess, és a tökéletes szeretet által hozzá ragaszkodj, előre befogadva az eljövendő életet angyal módjára élj itt a földön. Mert angyaloké a szüzesség, és hozzájuk válik hasonlóvá testben az, aki a szüzességgel kötelezi el magát. Ám ha nem szándékozol szűzi életmódot élni, ne is tégy ilyen ígéretet Istennek, mert a törvény szerint szabad neked egy feleséget az Úrban magaddal vinned, és egyedül vele laknod, szentségben vele élned (1Thessz 4,4). Más asszonytól pedig minden erőddel tartsd távol magad. Elvágva magadat a keserű gyökerektől, nem hozol majd halált termő gyümölcsöt, hanem tisztaságot, és a benne rejlő szent élet gyümölcsét, amely nélkül senki sem látja meg az Urat (Zsid 12,14).

I. T.