2023. október 8. Pünkösd utáni 18. vasárnap

Szent Pelágia, antiokhiai szűz (3. sz.).

Szentéletű Pelágia, antiokhiai bűnbánó (457).

Szentéletű Doszifej (15. sz.) és Trifon (17. sz.).

Gal 1,11-19; Lk 7,11-16 (olvasmányok a 20. vasárnap szerint). Első hang.

(Kedves Látogatóink! Az itt következő új történetet, a korábbiakkal együtt, honlapunk “Olvasókönyvtár-Katekézis” oldalán is megtalálják a “Szentek Élete” c. sorozatunkban.)

Mindenkor nagy hálával tartozunk a mi Urunknak, mert nem akarja a bűnösök halálát, hanem hosszan és türelmesen várja, hogy megtérjenek az életre. Csodálatos dolog történt napjainkban, melyről én, a bűnös Jakab, beszámolok nektek, szent testvéreim, hogy meghallgassátok, elolvassátok és nagy hasznotok legyen belőle.

Antiókhia városának érseke bizonyos egyházi dolgok miatt magához hívott nyolc főpapot a környező városokból. Ezek között volt Isten embere, Szent Nonnosz, az én püspököm, aki Héliopoliszból ment oda és magával vitt engem is. Csodálatos férfiú volt ő, tökéletes szerzetes, aki korábban Thébában élt monostorában, míg szent élete miatt ki nem nevezték püspökké. Amikor pedig a püspökök egybegyűltek Szent Julianosz vértanú templomában, azt kívánták, hogy Nonnosz beszéljen hozzájuk, elhelyezkedtek tehát a templom bejárata közelében, Nonnosz pedig hallgatói számára üdvös és hasznos szavakkal tanította őket. Amint így hallgatták és csodálták szent tanítását, íme, a templom bejáratánál megjelent egy hitetlen asszony, aki hírhedt volt egész Antiókhiában tisztátalan életmódja miatt.

Az asszony drága ruhákat viselt, arannyal, drágakövekkel és igazgyöngyökkel ékesítette magát. Szüzek és ifjak sokasága követte őt, akik mind szép ruhába voltak öltözve és aranykarkötőket viseltek. Az asszony annyira szép volt, hogy a körülálló emberek nem tudtak betelni látásával. Ahogy elment mellettünk, a levegő megtelt kellemes illattal, az érsek pedig, látva a szégyentelen asszonyt kendőzetlen fejjel és fedetlen kebellel, behunyta a szemét, és magában sóhajtva a fejét elfordította, mint aki nagy bűnt látott. A boldog Nonnosz pedig szándékosan az asszony felé tekintett, amíg csak el nem haladt előttük. Majd a püspökökhöz fordult és azt mondta: „Nemde tetszett nektek ennek az asszonynak a szépsége?” Ők nem válaszoltak, Nonnosz pedig lehajtotta fejét, sírni kezdett, zsebkendőjébe törölte könnyeit és keblét áztatta velük. Aztán szíve mélyéből felsóhajtott, és ismét megkérdezte őket: „Nemde gyönyörködtetek, miközben néztétek az ő szépségét?” Ők pedig hallgattak. Akkor Nonnosz ezt mondta: „Igazat szólok. Sokat tanultam ettől az asszonytól, akit a mi Urunk az Ő félelmetes ítélete elé állít majd, és vele együtt ítélkezik felettünk is. Mit gondoltok? Hány órát késlekedett ez az asszony szobájában mosakodással, öltözködéssel és mindenféle ékeskedéssel, nézte magát a tükörben, és minden módon igyekezett, hogy szebb legyen azoknál a múlandó, rossz nőknél [kurtizánoknál], akik köréje gyülekeztek. Mi pedig, bár ott van a mennyekben a halhatatlan Vőlegény, nem igyekszünk felékesíteni ostoba, fedetlen, szégyentelen és teljességgel tisztátalan lelkünket, nem sietünk, hogy a bűnbánat könnyeivel mossuk meg és felöltöztessük a jócselekedetek ékességével, hogy tetszésére lehessen a mi Istenünk szemeinek, hogy ne legyen szégyellnivaló és megvetendő, amikor eljön a Vőlegény menyegzőjének ideje.”

Miután tanítását elmondta, boldog Nonnosz magához vett engem, bűnös diakónusát, és szállásunkra mentünk a Szent Julianosz templom közelébe. Püspököm bement a szobájába, arcra borult és sírva így szólt: „Uram, Jézus Krisztus, bocsáss meg nekem, bűnösnek és méltatlannak, mert annak az asszonynak a gondja, amit testének felékesítéséért viselt, meghaladta az én igyekvésemet ostoba lelkemért, mert az az asszony annyira igyekezett, hogy az őt körülvevő, lelkük üdvösségét elveszítő rossz nőknek tetsszék, én pedig nem igyekszem, hogy Neked, az én Istenemnek tetszek, hanem lustaságban és hanyagságban töltöm az életemet. Vajon hogyan jelenhetnék meg színed előtt, és milyen szavakkal szólhatnék Hozzád? Jaj nekem, bűnösnek! Hiszen, míg szent oltárod előtt állok, nem viszem Eléd lelkem ékességét, amelyet kérsz tőlem. Az az asszony, romlott szokása szerint, halandó embereknek tett ígéretet, hogy tetszésükre felékesíti magát, és megteszi, amit ígért; én pedig, bár azt ígértem, hogy Neked, az én Istenemnek tetszésére leszek, hazudtam, mert ellustultam. Szegény vagyok, nem törődöm parancsaiddal, és nem reménykedhetek tetteimben, egyedül csak a Te irgalmasságodban, mely által üdvözülhetek.” Szent Nonnosz, miközben beszélt, igen sóhajtozott, és az asszonyért is könyörgött: „Uram, ne vesd meg kezeidnek alkotását, ne szolgáljon testi szépségével a démonoknak, hanem fordítsd őt magadhoz, hogy általa megdicsőüljön a Te szent Neved, mert Neked minden lehetséges.”

Amikor elmúlt a nap, vasárnap éjjel a hajnali szolgálat után mesterem így szólt hozzám: „Jakab testvér, halld álmomat, amelyet ezen az éjszakán láttam. Úgy tűnt nekem, hogy a szent oltár egy sarkában állok, a szent liturgiát végzem, és íme, egy fekete, piszkos és csúnya galambocska repdes körülöttem, én pedig nem bírom elviselni tisztátalanságát. Amikor pedig a diakónus azt mondta: »Katekumenek, mindnyájan távozzatok!«, a galambocska elrepült és nem láttam többé, amíg véget nem ért a szolgálat. Amikor pedig elvégeztük a liturgiát és kimentünk a templomból, újra megláttam a tisztátalan galambocskát, kinyújtottam kezemet utána, megfogtam és a templom udvarában lévő kútba dobtam. A galambocska a kútban megmosakodott, minden tisztátalanságát lemosta, tiszta és fehér lett, mint a hó, felrepült magasra, és nem láttuk többé.”

Miután ezt elbeszélte, boldog Nonnosz magával vitt a templomba, ahol a többi érsekkel együtt, Antiókhia érsekét megcsókolva, szent liturgiát végeztek. A szent liturgia után Antiókhia érseke megparancsolta Nonnosznak, hogy tanítsa a népet, ő pedig isteni bölcsességgel beszélt hozzájuk. Szavait nem e világ bölcseletének mesterkedésével állította össze; egyszerűek, mindenki számára érthetőek és a lélekben munkálkodók voltak, mert a Szentlélek szólt az ő ajkaival. A mi Urunk félelmetes második eljöveteléről beszélt, a bűnösök ítéletéről és az igazak jutalmáról. A hallgatóság pedig annyira megindult szívében, hogy a padló átázott az emberek könnyeitől.

Ekkor történt, hogy Isten rendelése szerint a tisztátalan asszony éppen akkor lépett be a templomba. Ő, aki soha azelőtt nem tette be oda a lábát, és soha meg nem emlékezett bűneiről. Hallotta szent Nonnosz tanítását, megértette, mit jelent az istenfélelem, bűneire gondolt és az értük megérdemelt örök büntetésre, sírásra fakadt, könnyek árja patakzott a szeméből és felidézte bűneit.  Szíve annyira összetört, hogy nem tudta abbahagyni a sírást, ezért megparancsolta két szolgájának: „Várjatok itt, és amikor az a szent férfiú, aki Isten igéjét tanította, kijön a templomból, kövessétek, tudjátok meg, hol lakik, és jelentsétek nekem.” Az ifjak teljesítették a parancsot, és elmondták, hogy a püspök Szent Julianosz temploma mellett szállt meg. Ő pedig rögvest levelet írt Szent Nonnosznak a saját kezével:

„Krisztus szent tanítványa, én írom ezeket a sorokat, az ördög bűnös tanítványa. Hallottam a te Istenedről, hogy a mennybe ment, és hogy eljött a földre, de nem az igazak, hanem  a bűnösök megmentéséért. Annyira megalázta magát, hogy vámosokkal ült egy asztalhoz. Ő, akire a kerubok sem mernek tekinteni, bűnösök között lakott és tisztátalan asszonyokkal állt szóba. Így hát, uram, ha valóban Krisztus tanítványa vagy, ahogy a keresztényektől hallom, ne vess meg engem, aki segítségeddel a világ Üdvözítőjéhez akarok térni, hogy megláthassam az Ő szent arcát.”

Az asszony elküldte a levelet, Nonnosz elolvasta és a következőt válaszolta:

„Bármilyen terved is legyen, asszony, tudd meg, hogy Isten lát téged, gondolataidat és céljaidat, ezért azt mondom neked: ne kísérts engem, mert én Isten gyarló szolgája vagyok. Ha valóban jószándékkal közeledsz és hinni szeretnél az én Istenemben, és ha valóban látni akarsz, velem vannak a püspökök, jöjj és láss az ő körükben. Ha azonban egyedül lennék, nem találkozhatsz velem.” Ezeket olvasva a bűnös asszony nagyon megörült, Szent Julianosz templomába sietett, és üzent, hogy megérkezett. Ő pedig a többi püspököt maga mellé vette és megparancsolta az asszonynak, hogy jöjjön eléjük.

Az asszony belépett a püspökök elé, sírva földre vetette magát és megcsókolta Szent Nonnosz lábait, majd így szólt: „Könyörgök, uram, mutasd meg, hogyan kövessem a te Uradat, Jézus Krisztust, mutasd meg ajándékaidat, amelyeket Tőle kaptál és tégy engem kereszténnyé, mert a bűnök tengere és a törvényszegések mélysége vagyok, moss meg hát engem a keresztségben.”

A jelenlévő püspökök és klerikusok arca könnyben úszott, amikor látták a tisztátalan asszonyt, hogy ilyen bűnbánattal és hittel tért meg. A boldog Nonnosz alig tudta őt felemelni a földről, a lábai elől. Aztán így szólt hozzá: „Az egyházi rendtartás szerint biztosíték nélkül nem lehet megkeresztelni a tisztátalan életűt, nehogy visszatérjen előbbi életmódjához.” Amikor ezt meghallotta az asszony, újra a püspök lábai elé vetette magát, és úgy cselekedett, mint az evangéliumi asszony, aki megmosta Krisztus lábát: ő is könnyeivel mosta meg Nonnosz lábát és hajával törölte meg, és így szólt:

„Számot fogsz adni Isten előtt a lelkemért, ha nem keresztelsz meg ma; kezedből kérje Isten az én lelkemet, szálljanak rád gonosz tetteim; ha hagyod, hogy kereszteletlenül távozzak innen, te leszel mocskos és tisztátalan életem okozója. Ha nem teszel ma engem idegenné eddigi életmódom és gonosz tetteim számára, elhagyom a te Istenedet és bálványok előtt fogok hódolni. Ha nem teszel ma engem Krisztus mennyasszonyává, és ha nem vezetsz a te Istened színe elé, ne legyen többé részed Őbenne és az Ő szentjeiben.”

Mindnyájan csodálkoztak és dicsőítették az emberszerető Istent, látva és hallva, mint gyulladt a bűnös asszony isteni buzgóságra. Akkor a boldog főpap rögtön elküldött engem, az alázatos Jakabot, az érsekhez, hogy elmondjam neki, ami történt, ő pedig, ezeket hallva, igen örvendezett és így szólt hozzám: „Menj és mondd meg püspöködnek: Tiszteletreméltó Atya, terád vár ez a dolog, hiszen jól tudom, hogy Isten szól általad, aki azt mondta: »tedd a méltatlant tiszteletreméltóvá, és olyan leszel, mint az én szám« [?].” Hívta tehát a tiszteletreméltó Románát, aki a templomi diakonisszák vezetője volt, és elküldte velem.

Amikor megérkeztünk, Pelágiát még a földön találtuk, a boldog Nonnosz lábainál, aki alig bírta felemelni, miközben így beszélt hozzá: „Kelj föl, leányom, és tanuld meg, mi hiányzik még neked a keresztséghez.” Ő fölkelt, a püspök pedig ezt mondta neki: „Mindenek előtt valld meg bűneidet.” Ő pedig sírva válaszolt: „Ha megvizsgálom lelkiismeretemet, egyetlen jó dolgot sem találok. Tudom, hogy sok vétkem van, mint a tenger fövénye, és a tengervíz sokasága sem elég, hogy lemossa tisztátalan cselekedeteimet. Azonban a te Istenedben reménykedem, hogy megkönnyíti vétkeim súlyát, és irgalommal tekint majd rám.” A püspök megkérdezte: „Mi a neved?” Ő ezt válaszolta: „Szüleim Pelágiának neveztek, Antiókhia polgárai azonban elneveztek Margarétának [Margitnak] szépséges és drága ékszereim miatt, melyeket bűneimmel együtt viseltem.”

Akkor a püspök megtanította neki a hitvallást, és megkeresztelte az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében, megkente szent mironnal és részesítette a mi Urunk, Jézus Krisztus tisztaságos és életet fakasztó Testéből és Véréből, bűneinek bocsánatára. Romána diakonissza lett a lelki anyja, ő emelte ki a keresztség fürdőjéből. Aztán a templomból elvitte a hitjelöltek oktatásának a helyére, ahol mi is szállást kaptunk. A boldog Nonnosz pedig így szólt püspöktársaihoz: „Gyertek a vendégasztalhoz, testvéreim, Isten angyalaival együtt örvendezzünk, hogy megtaláltuk az elveszett bárányt, ízleljünk olajat és bort lelki örvendezéssel.” Így hát mindnyájan asztalhoz ültek és a frissen megkeresztelttel együtt ettek. Az ördög pedig mindenki füle hallatára kiabálni kezdett, a hangja olyan volt, mint egy siránkozó emberé: „Keserves, keserves, mit kell még elszenvednem ettől a borissza káromlótól! Ó, te gonosz öregember! Nem volt elég az a harmincezer szaracén, akiket elraboltál tőlem és megkereszteltél? Nem volt elég neked Héliopolisz városa, amely egykor az enyém volt, és mindenki, aki benne lakott, nekem szolgált, te pedig elvetted és a te Istenedhez vezetted őket? Most pedig tönkretetted utolsó reményemet is! Mihez kezdjek most, te álnok és rosszindulatú szerzetes? Nem akarom többé elviselni álnok munkálkodásodat! Átkozott a nap, amikor megszülettél, te gonosz öregember, mert könnyeidnek árja lerombolta szentélyemet és pusztasággá változtatta.” Így siránkozott az ördög, az ajtók előtt kiabált, és mi mind, akik ott voltunk, hallottuk a hangját. És ismét megszólalt az ördög, és az újonnan megkeresztelthez szólt: „Ezt tetted velem, Pelágia asszony? Júdást követted te is, aki, bár az apostoli tisztségben volt, mégis elárulta az Urát. Hasonlóképpen cselekedtél te is.” Akkor a püspök megparancsolta Isten szolgálójának, hogy a szent kereszt jelével védekezzen, ő pedig arcára rajzolta a kereszt jelét, és így felelt az ördögnek: „Űzzön el téged Jézus Krisztus, aki megszabadított tőled.” És ahogy ezt kimondta, az ördög rögvest eltávozott.

Két nap múlva, miközben Pelágia a tiszteletreméltó Románánál, lelki anyjánál aludt, eljött az ördög, felköltötte és beszélni kezdett hozzá: „Drága Margaréta asszonyom, mi rosszat tettem neked? Hát nem tettelek gazdaggá arannyal és ezüsttel? Nem ékesítettelek fel nagy értékű drágakövekkel, nyakékekkel és ruhákkal? Kérlek tehát, mondd meg, mivel haragítottalak magamra? Kész vagyok teljesíteni minden parancsodat, csak arra kérlek, ne hagyd, hogy így nevetségessé váljak”. Pelágia pedig a szent kereszt jelével megerősödve ezt mondta neki: „Az én Uram, Jézus Krisztus, aki kimenekített engem a te karmaidból, és az mennyei királyságának mennyasszonyává tett, Ő űzzön el tőlem”. Az ördög rögtön távozott, Pelágia pedig felkeltette Szent Románát, és ezt mondta neki: „Imádkozz értem, anyám, mert az ördög kínoz engem.” Ő azt felelte neki: „Leányom, ne félj tőle, hiszen most ő az, aki tőled fél, és reszket a te árnyékodtól.”

A harmadik napon Pelágia magához hívatta egyik szolgálóját, és azt mondta neki: „Menj a házamba, írj össze mindent, ami aranyos ládáimban van, és hozd ide nekem minden ékszeremet.” A szolgáló elment, és teljesítette, amit úrnője parancsolt. A boldog Pelágia pedig elhívta Szent Nonnosz püspököt, minden kincsét átadta neki és így szólt hozzá: „Ez az a vagyon, amellyel az ördög gazdaggá tett engem, most íme, a te kezedbe adom, hogy tégy vele, amit óhajtasz, mert úgy illő, hogy én már csak az én Uram, Jézus Krisztus kincseit keressem.” A boldog püspök pedig elhívta az egyház kincstartóját, mindenki előtt átadta neki Pelágia kincseit, és azt mondta: „Esküdj meg a Szent és Oszthatatlan Háromság nevére, hogy ebből az aranyból semmit sem viszel a püspöki rezidenciára, sem Isten Egyházának nem adod, sem valamely egyházi személy házába nem viszel belőle semmit, hanem mindent, ami itt van, szétosztasz az árvák és a rászorulók között. Mert így illik, hogy amit gonosz módon gyűjtöttek, azt helyes módon osszuk szét, a bűnök útján összegyűjtött vagyont pedig tegyük az igazságosság eszközévé. Ha pedig megszeged ezt az esküt, legyen átkozott a te házad, és legyen részed azokkal, akik azt mondták: »Feszítsd meg, feszítsd meg Őt!«” Isten szolgálója, Pelágia pedig semmit sem tartott meg magának vagyonából, tiszteletreméltó Romána látta el őt élelemmel, mert megesküdött, hogy nem ízleli meg többé a bűnnel szerzett gazdagságot. Ezek után magához hívta házának minden szolgáját és szolgálóját, szabadon engedte őket, bőségesen ellátta arannyal és ezüsttel és ezt mondta nekik: „Gyermekeim, felszabadítalak benneteket az ideig való szolgálat alól, ti pedig azon igyekezzetek, hogy ennek a bűnnel teli világnak a szolgaságától megszabaduljatok. Miként ebben a világban együtt voltunk, remélem, arra méltatunk, hogy a boldog életben is együtt legyünk.” Ezekkel a szavakkal elbocsátotta őket.

A nyolcadik napon, amikor a szokás szerint le kellett vetnie a keresztségkor kapott fehér ruhát, vasárnap volt. Pelágia kora hajnalban fölkelt, levette fehér ruháját és egy durva szőrből készült ruhát vett magára. Majd a boldog Nonnosznak egy régi ruháját öltötte fel, titokban elhagyta Antiókhia városát, és többé semmit sem hallottak róla. Romána diakonissza pedig igen siratta őt. Isten pedig, akinek mindenről tudomása van, felfedte a boldog Nonnosz püspök előtt, hogy Pelágia Jeruzsálembe ment. A püspök így vigasztalta Románát: „Ne sírj, leányom, hanem örvendezz, mert Pelágia, miként Mária, a helyes utat választotta, nem is hagyja el soha.” (vö. Lk 10,42)

Néhány nap múlva a város érseke elbocsátott minket, és hazamentünk. Három év elteltével vágyakoztam, hogy Jeruzsálembe mehessek, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadásának templomában hódolhassak, és kértem püspökömet, a boldog Nonnoszt, hogy adjon áldást utamra. Ő pedig megáldott és azt mondta: „Jakab testvérem, ha meglátogatod a szent helyeket, keress fel egy Pelágiosz nevű szerzetest. Ő eunuch, igen szent életetű és titokban él azon a környéken. Ha megtalálod, beszélgess vele, mert igen nagy lelki hasznodra lesz, hiszen ő Krisztus igaz szolgája és tökéletes szerzetes.” Ezeket pedig Isten szolgálójáról, Pelágiáról mondta Nonnosz, de nem beszélt el mindent, mert Pelágia, midőn Jeruzsálembe ment, az Olajfák hegyén épített magának kunyhót, ahol a mi Urunk gyakran imádkozott, és abba bezárkózva, Isten törvényei szerint élt.

Fölkelve tehát elmentem a szent helyekre, hódoltam a mi Urunk Szent Feltámadása és a Szent Kereszt előtt, következő nap pedig elkezdtem keresni a szerzetest, akit Pelágiosznak hívtak, ahogyan püspököm megparancsolta, és meg is találtam őt az Olajfák hegyén, a kunyhójában. A kunyhónak nem volt ajtaja, hanem minden oldala zárt fal volt, csak egy kis ablak volt rajta, amin bekopogtam, Isten szolgálója pedig kinyitotta, és amikor meglátott, felismert. Nem mondott el nekem mindent magáról, én pedig nem ismertem fel. Hogyan is ismerhettem volna fel, amikor az a szépség elhervadt, mint a virág? Szemei mélyen ültek, arcvonásai pedig a mértéken felüli önmegtartóztatástól igen elváltoztak. Jeruzsálem minden lakója eunuchnak tartotta, és senki sem tudta, hogy asszony, én magam sem, hiszen püspököm csak annyit mondott, hogy egy eunuch szerzetes. Megáldott engem, mint ahogy a férfi szerzetesek szokták. Így szólt hozzám: „Bizony, testvérem, vajon nem te vagy Jakab, a boldog Nonnosz püspök diakónusa?” Én pedig igen csodálkoztam, hogy a nevemen szólított és tudta, hogy a boldog Nonnosz diakónusa vagyok. Azt válaszoltam: „Így van, atyám.” Azt mondta nekem: „Mondd meg püspöködnek, hogy imádkozzon értem, hiszen ő valóban szent férfiú és Jézus Krisztus apostola.” Aztán így szólt hozzám: „Téged is kérlek, testvérem, imádkozz értem.” Ezeket mondva bezárta a kis ablakot és elkezdte olvasni a harmadik imaórát, és pedig elvégeztem imádságaimat, elmentem onnan, és nagy hasznomra volt az ő meglátogatása, mert hasonló volt az angyalokhoz, és a beszéde édes volt.

Miután otthagytam őt, felkerestem a monostorokat, testvérekkel beszélgettem és szent férfiakkal találkoztam, akik lelkem hasznára voltak és megáldottak. Bármelyik monostorban is jártam, mindenütt hallottak az eunuch Pelágioszról…, ezért arra vágytam, hogy újra meglátogassam és lelkemnek hasznos szavait hallhassam.

Amikor a kunyhójához értem és a kis ablakon bezörgettem, nevén merészeltem szólítani: „Nyisd ki, Pelágiosz atya!” Ő azonban nem felelt. Azt gondoltam, imádkozik vagy pihen, vártam egy kicsit, aztán újra zörgettem, és kértem, hogy nyissa ki, de senki sem felelt. Kis idő múlva megint zörgettem. Három napig maradtam ott, a kis ablak mellett ültem, mert nagyon szerettem volna újra találkozni vele, hogy szent arcát láthassam és áldást kaphassak tőle, de semmilyen nesz sem hallatszott. Ekkor azt mondtam magamban: vagy elhagyta a kunyhót, és nincs benne senki, vagy meghalt. Felbátorodtam és kifeszítettem a kis ablakot, és láttam, hogy holtan fekszik a földön. Elteltem félelemmel és sírni kezdtem, mert nem méltattam arra, hogy végső áldását elnyerjem. Visszazártam az ablakot, Jeruzsálembe siettem és elmondtam a szent atyáknak, hogy meghalt Pelágiosz atya, az eunuch. Rögtön elterjedt a hír a városban, hogy Pelágiosz atya, a jeleket cselekvő szerzetes megpihent az Úrban. Össze is gyűltek a szerzetesek minden monostorból, Jeruzsálem és Jerikó egész városából és a Jordán folyó környékéről, nagy népsokaság is odament, hogy szent ereklyéit eltemessék.

Betörték a kis ablakot, készítettek egy akkora bejáratot, hogy egy ember beférjen, jámbor férfiak léptek be, és kihozták a tiszteletreméltó testet. Eljött Jeruzsálem pátriárkája is és vele együtt atyák sokasága, és szokás szerint elkezdték megkenni a testet jó illatú olajokkal. Ekkor látták, hogy az eunuchnak hitt szerzetes asszony volt, és hangos szóval, könnyek között kiáltották: „Csodálatos vagy, Isten, a Te szentjeid között, mert a földön is vannak elrejtett szentjeid, nem csupán férfiak, hanem asszonyok is.” El akarták titkolni ezt a nép elől, de nem tudták, mert Isten azt akarta, hogy minden nyilvános legyen, hogy így dicsőíthesse meg az Ő szolgálóleányát.

Sokan összegyűltek a népből, a szerzetesnővérek is eljöttek monostoraikból, gyertyákkal és tömjénezőkkel, és zsoltárok éneklése közben fölvették a tiszteletreméltó és szent testet, visszavitték a kunyhóhoz, ahol küzdelmeit folytatta, és ott eltemették.

Ez az egykor volt tisztátalan asszony története, így esett az elveszett asszony megtérése, ezek voltak az ő fáradozásai és küzdelmei, melyek tetszettek Istennek. Ő adja meg nekünk, hogy rajtuk keresztül mi is irgalmat nyerjünk az ítélet napján a mi Urunktól, Jézus Krisztustól, akinek legyen dicsőség az Atyával és a Szentlélekkel együtt most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

(Forrás: https://doxologia.ro/calendar-ortodox)

(Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért)