Krisztus után a 626. évben történt:
Amikor Hérakliosz császár elkezdte uralmát, Khoszroesz perzsa király fölismerte, hogy a birodalmat milyen nyomorba döntötte Phókasz császár zsarnoksága. Ezért elküldte Szárvarosz nevű satrapáját több ezres hadsereggel, hogy foglalja el számára az egész keletet… Ez a Szárvarosz fővezér tehát végig fosztogatta az egész keletet, s eljutott egészen Khrüszopoliszig, amit most Szkutarinak hívnak. Erre Hérakliosz császár állami vagyon híján az egyházi kincseket váltatta aprópénzre, hogy bővebb és jobb viszonzást nyerjen. Majd a Fekete tengeren hajóhaddal vonult a perzsa határon belülre, s megsemmisítő csapást mért arra, úgyhogy Khoszroesz egész hadseregével együtt alulmaradt. Nemsokára azonban Sziroész, Khoszroesznek pártütő fia szerezte meg apjának hatalmát, s miután atyját, Khoszroeszt megölte, Hérakliosszal fegyverszünetet kötött. A szittya hadvezér, Hagánosz közben megtudta, hogy a császár a tengeren túl a perzsáknál járt. A birodalmi fegyverszünetet megsértve igen nagyszámú hadsereget küldött, s Istent káromló szavakkal nyugat felől megtámadta Konstantinápolyt. Egyszerre tehát a tenger megtelt hajóhadakkal, a szárazföldet pedig gyalogos és lovas hadsereg lepte el. Ekkor Szergiusz páriárka igen bíztatta Konstantinápoly népét, hogy ne essenek kétségbe, hanem minden reményüket Istenbe és az Ő Anyjába, a tisztaságos Istenszülőbe vessék. A város kormányzásával megbízott Bónosz patrícius pedig minden szükséges óvintézkedést megtett az ellenséges támadás elhárítására. A pátriárka az Istenszülő szent ikonjával az egész nép kíséretében járta körül a várost, s így rendíthetetlen megerősítést adott. Amikor pedig Szárvarosz keletről, Hagánosz pedig nyugat felől tüzes ostrom alá vette a várost, a pátriárka már Krisztusnak nem kézzel festett ikonjával és a Szent Kereszt ereklyéivel együtt az Istenszülő tiszteletreméltó köntösét is előhozatta, s így vonult körbe. A szittya Hagánosz viszont már a szárazföldi védősáncok felől olyan mérhetetlen nagy hadsereggel és akkora hadi felszereléssel támadott a városra, hogy egy-egy bizánci ellen tíz szittya harcos is jutott.
De legyőzhetetlen Hadvezérünk azzal a néhány leleményes harcossal, akik a Forrásról elnevezett templomában összegyűltek, ezeknek túlnyomó többségét elpusztította. Ettől kezdve a Birodalom polgárai felbátorodtak és új erőre kaptak, s az Istenszülő legyőzhetetlen vezérletével hatalmas diadalt arattak az ellenségen. Akik pedig a főváros békéjét háborgatni akarták, azok kudarcot vallottak. Hagánosz ezt mondogatta: Ne engedjétek magatokat lépre csalni Istennel, hanem higgyétek el, hogy holnapra mindenképp elfoglalom a városotokat. A város lakói azonban ennek hallatára csak még inkább kitárták karjaikat Isten felé. Ekkor Hagánosz és Szárvarosz egyezményt kötve egyszerre tört rá a városra tengeren és szárazföldön, s háborús felszerelésükkel egyszerre akarták elfoglalni a várost. De a bizánciak olyan mértékben visszaverték őket, hogy az életben maradtak még arra sem voltak elegen, hogy elégessék halottjaikat. Fából készült harci szerkezetük pedig, amelyet az úgynevezett szarvas Öblön keresztül az Istenszülő Blakhernai temploma felé irányítottak, egy hirtelen érkezett tengeri vihar következtében darabokra hullott, s az ellenség teljes hajóhadával együtt megsemmisült. S ha még látott valaki a teljesen Tisztaságos Istenszülőtől ilyen csodát: a tenger mindezt kivetette a Blakhernai templom mellett a partra. A nép pedig igyekezett minél gyorsabban kinyitni a kapukat, s gyorsan maradéktalanul elpusztították mindezeket, úgyhogy még a gyermekek és asszonyok is bátran részt vettek benne. Az ellenség hadvezérei pedig gyászolva és elkeseredve fordultak vissza. Ekkor Konstantinápoly istenszerető népe az Istenszülő iránti hálából egész éjszaka dicshimnuszt énekelt, leülés nélkül, mivel Ő is virrasztott értük és természetfölötti erővel megvalósította az ellenséggel szemben ezt a nagy diadalt. Ekkortól kezdve szokás lett tehát, hogy erre a rendkívüli csodára emlékezve az Egyház éppen annak a napnak, amikor az Istenszülő ezt a diadalt aratta, ünnepet szenteljen. Akathisztosznak pedig éppen ezért nevezték el, mert akkor a város egész papsága és népe leülés nélkül végezte ezt az imádságot.
Harminchat év múlva aztán Konstantinápolyban, Pogonátosz Konstantin császár idején a muzulmánok támadták meg végtelen nagy hadsereggel a fővárost, s hét éven át ostromolták. Küzikében teleltek, és az ottaniak közül is sokakat elpusztítottak. Aztán amikor útnak indultak és hajóhadukkal együtt megfordultak, a Tisztaságos Istenszülő pártfogása folytán a tengerbe vesztek.
Aztán egy harmadik alkalommal Iszauri Leó császár uralma idején több tízezer muzulmán harcos először a perzsák királyságát semmisítette meg, majd Egyiptomot és Líbiát, s hadjáratot indított egyszerre India, Etiópia és Hispania irányában is. Végül aztán ők is Konstantinápolyt támadták meg ezernyolcszáz hadihajójukkal. Körül is fogták a várost, s csak azt várták, hogy megszállhassák. A város szent népe azonban a drága és életadó szent keresztfával és az Istenszülőnek tiszteletreméltó „Utat mutató” (Odigitria) ikonjával körmenetet tartott szerte a falakon belül, s könnyezve kérték, hogy Isten könyörüljön meg rajtuk… A hajók többségét ezután elsodorta az északi szél, úgyhogy még akik megmaradtak közülük, azok is nagy nyomorúságra jutottak, s emberi húshoz is hozzányúltak… Elmenekültek az Égei tengeren, de ott hajóik és ők maguk is a tenger mélyére kerültek, mert hirtelen jégeső támadt az égből, és olyan vihart keltett a tengeren, hogy a megrázkódtatás a hajókban szétverte a kátrányt, s így végtelen nagy hajóhaduk ott pusztult, úgyhogy csak három maradt meg hírmondónak közülük.
Tehát a teljesen Tisztaságosnak és Istenszülőnek ezeket a természetfölötti csodáit ünnepeljük ezen a mai ünnepnapon…
Legyőzhetetlen és megtámadhatatlan Anyád közbenjárására, Krisztus Istenünk, bennünket is ments meg a minket környező csapásoktól, és könyörülj rajtunk, mint egyedül irgalmas!
(Forrás: Nagyböjti Énektár vagyis a három ódás bűnbánati énekek könyve, amely a szent nagyböjtben végzendő összes szent szolgálatot tartalmazza. Nyíregyháza, 1998. 524-525. o.)
+++
A Szentséges Istenszülőnek egy másik csodás megjelenése a tizedik században, ugyancsak a konstantinápolyi Blakhernai templomban történt, ahol a Szűzanya fejkendőjét, fátylát és övének egy darabját őrizték. Egyik vasárnap hajnalban, a negyedik órában, amikor a virrasztást végezték és a templom tele volt imádkozókkal, Szent András, Krisztusért balga szemeit az ég felé emelte és látta, hogy a levegőben a Szentséges Istenszülő közeledik, mennyei fénnyel, angyalokkal és szentekkel körülvéve. Két oldalán Keresztelő Szent János és János apostol haladt. Térdet hajtott és könnyek között, hosszasan imádkozott az egész keresztény népért. Majd az oltárhoz ment és folytatta az imádkozást. Miután befejezte, megfordult, fátylát levette a fejéről és végig terítette az imádkozó nép fölé, így védelmezve őket minden látható és láthatatlan ellenségtől. Szent András ámultan szemlélte a csodás látványt és megkérdezte tanítványát, Boldog Epifánt: „Testvérem, te is látod Királynőnket és Úrnőnket? Epifán így válaszolt: „Látom, szentatyám és remegek.”
A Szentséges Istenszülő így kérlelte imájában Szent Fiát:
„Mennyei Király, fogadd el minden ember imáját, aki Hozzád fohászkodik és az én nevemben járul Eléd, hogy senki se távozzon színem elől üres kézzel, vagy úgy, hogy imája nem talált meghallgatásra.”
A csodás látvány egyszer csak megszűnt, az Istenszülő elvonult, vele fátyla is eltűnt, de kegyelme ottmaradt a templomban.
(Forrás: https://days.pravoslavie.ru/Life/life1638.htm; https://www.saint.gr/2566/saint.aspx)
Ford. I. T.
+++
A Görögországi Egyházban is ismerik az október elsejei ünnepet, de a II. világháború után átették október 28-ra, az ún. „Tagadás Napjának” évfordulójára (Epétiosz tu OHI 1940), amikor a görög kormány miniszterelnöke nemet mondott az olasz diktátor ultimátumára. Az ünnep története a szemtanúk vallomása szerint a következő:
Az olasz-görög háború megindulása után, 1940-1941 telére vastag hó borította a Píndosz hegységet. A Krisztus után a közbenjáró Szűzanya segítségében is mélyen hívő, az albán fronton szolgálatot teljesítő görög katonák előtt ― akiknek nyomasztó túlerővel kellett szembenézniük ― kevesebb mint húsz méterre egy magas, bő fekete köpenybe burkolt női alak jelent meg. Az őrök rákiáltottak: „Áll, ki vagy, jelszó!” Csönd volt a válasz, majd a női alak megfordult, eliramodott, olyan könnyedséggel mind egy sasmadár, és e pillanatban a katonák felkiáltottak: „A Szűzanya!” Majd mindnyájan utána iramodtak és győzelmet arattak. Másutt is beszámoltak katonai csoportok arról, hogy látták éjszakánként, a levegőben a szűzanyát, amint a fátylát szétteríti a katonák fölé, mintegy pajzsként és a látvány után győzelem következett.
Egy másik hosszú küzdelem ugyancsak az albán-görög határon volt. Heves olasz tűzérségi támadások sok kárt és sebesültet okoztak a görög egységek számára. A felderítők képtelenek voltak megtalálni az ütegek pontos helyét, mert a helyüket minden éjjel változtatták. Igen veszélyes helyzet alakult ki. A katonák őrnagya így kezdett imádkozni: „Szűzanyánk, ments meg minket, elveszünk.” Nemsokára fényes felhő jelent meg, egyfajta mandorlát képezve, benne a Szűzanya sziluettjével. A felhő lebukott a földre, mintegy megjelölve a pusztító ütegek helyét, amelyek egy szűk szurdokban voltak elhelyezve. Minden katonát reszketés fogott el, ahogyan a csodát szemlélték: „Ez egy csoda, ez egy csoda!”, kiáltozott mindenki. Imádkoztak és vetették a keresztet. Azonnal értesítették a görög tűzérséget és az ütegek örökre elhallgattak.
A következő kritikus helyzet ugyancsak ezen a fronton alakult ki: a katonák egy osztaga már éhezett, és csak egy napi élelmük maradt. De olyan nagy volt a lelkesedés, hogy éhségükben minden maradékot elfogyasztottak és a Szűzanyához imádkoztak, hogy mentse meg őket. Nemsokkal ezután a méteres hóban megjelent egy szamár, hajcsár nélkül, roskadásig rakva kenyérrel, sajttal, gyümölccsel.[1]
Isten Szülőjének közbenjárásai által Urunk Jézus Krisztus Istenünk, irgalmazz nékünk!
(Forrás: https://www.johnsanidopoulos.com/2009/10/panagia-world-war-2-and-why-we.html#google_vignette)
(Ford. I. T.)
[1] A görög hadsereget, amelyet a brit légierő is támogatott, végül csak az 1941 tavaszán megindult hitleri invázió tudta térdre kényszeríteni. Ám 1944-re a görög ellenállás reguláris és irreguláris egységei, még jóval a németek év végi visszavonulása előtt, már az ország igen jelentős vidéki területeit ellenérzésük alatt tartották.
