2023. szeptember 17.

Szent Kereszt Felmagasztalása utáni vasárnap.

Szent Zsófia (Bölcsesség) és leányai: Pisztisz, Elpisz és Agapé római vértanúnők (137).

Szent Agathokleia vértanúnő. Szent Luca özvegy és lelki gyermeke Geminianosz vértanúk (303).

Nikaiai Szent Theodoté vértanúnő (3. sz.).

Szent Péleasz és Nílus vértanú püspökök, Szent Illés és Patermuthiosz vértanúk, az egyiptomi Szent Száz vértanú, az Ötven Palesztinai vértanú (309-310).

Szent Lambert maastrichti püspök (705).

Szent János újvértanú (1941).

Olvasmányok: Gal 2,16-20; Mk 8,34-9,1. Hatodik hang.

 +

Apostoli olvasmány (Gal 2,16-20)

Felolvasás Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből!

Testvéreim!

Mivel pedig tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg. Hogyha mi, akik Krisztusban keresünk megigazulást, magunk is bűnösöknek bizonyulunk, vajon akkor Krisztus a bűn előmozdítója? Semmi esetre sem! Mert ha ismét felépítem azt, amit leromboltam, önmagamat teszem törvényszegővé. Én ugyanis a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 

Evangéliumi olvasmány (Mk 8,34-9,1)

Felolvasás Márk Szent Evangéliumából!

Abban az időben,

Jézus elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: »Kinek tartanak engem az emberek?« Ők azt felelték neki: »Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.« Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok engem?« Péter felelt neki: »Te vagy a Krisztus.« Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.

(Első jövendölés a szenvedésről és a feltámadásról)

Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt, és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: »Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.« Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: »Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a házasságtörő és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.« Ezután így folytatta: »Bizony, mondom nektek: vannak egyesek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják, hogy eljön az Isten országa hatalommal.«

 

„A fentről való bölcsesség”

Szent Zsófia és három leánya, Pisztisz (Hit), Elpisz (Remény) és Agapé (Szeretet)
(szeptember 17.)

A hitetlen római uralkodó, Hadrianus császár (117–138) idejében élt Rómában egy itáliai nemzetségből származó özvegyasszony, Zsófia, kinek neve azt jelenti: „bölcsesség”. Ő, amint neve is mutatja, életét keresztény hitben és bölcsességben töltötte. Az ilyen bölcsességet dicséri Jakab apostol, amikor azt mondja: „A fentről való bölcsesség pedig először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés.” (Jak 3, 17) Ez a bölcs Zsófia, amíg törvényes házasságban élt, három leányt hozott a világra, akiket a három evangéliumi erényről nevezett el: az elsőt Pisztisznek, azaz Hitnek, a másodikat Elpisznek, azaz Reménynek, a harmadikat pedig Agapénak, azaz Szeretetnek nevezte. Hiszen mi mást szülhetett volna a keresztény bölcsesség, ha nem az Istennek tetsző javakat? Miután azonban ők hárman megszülettek, az asszony rövidesen megözvegyült, életét pedig Istennek tetsző módon igaz hitben, imádságban, böjtben és az irgalmasság cselekedeteivel gazdagon élte három leányával körülvéve. Gyermekeit olyan nevelésben részesítette, amelyet csak egy ilyen bölcs anya adhatott nekik, hiszen a leányok a nagy evangéliumi erények nevét viselték, ezért anyjuknak semmi más dolga nem volt, mint mindegyiket az általa névként viselt erény gyakorlatához szoktatni, és ez meg is történt. A leányok növekedtek éveik számában, és életkorukkal együtt erényeik is gyarapodtak. Megismerték a próféták és apostolok könyveit, elsajátították a tanítást, magukat pedig az olvasásnak, az  imádságnak és háztartási munkáknak szentelték Istentől bölccsé tett anyjuknak engedelmeskedve, az erények lépcsőjén pedig jócselekedetről jócselekedetre haladva egyre magasabbra jutottak, gyarapodtak és előre haladtak.

Akkoriban mindenki feléjük fordította tekintetét kiemelkedő szépségük és tökéletes erényeik miatt, és az egész Római Birodalomban elterjedt mindenkit felülmúló szépségük híre, amely a bölcsességből forrásozott. Hallott erről Antiochus prefektus is, és látni akarta őket, és amikor eléje álltak, megtudta, hogy keresztények, hiszen nem rejtették el Krisztusban való hitüket, nem is kételkedtek Krisztus iránti reménységükben, és nem lett bennük kevesebb a szeretet sem Krisztus iránt, sőt, még nyíltabban dicsőítették mindenki előtt Krisztust, az Isten előtt gyűlöletes bálványoktól pedig undorodtak.  A prefektus mindezeket elbeszélte Aelius Hadrianus császárnak, az pedig rögtön elküldte szolgáit, és maga elé hívatta őket. Elmentek hát a szolgák Zsófia házába, és az anyát leányai tanítása közepette találták, és elhívták leányaival együtt a császár elé. Ők pedig, mivel tudták hívatásuknak okát, imádságba merültek, és így szóltak: „Mindenható Isten, tégy velünk a Te szent akaratod szerint és ne hagyj el minket, hanem add nekünk a Te szent segítségedet, hogy ne félemedjen meg szívünk a felfuvalkodott zsarnoktól, ne féljünk az ő rettentő kínzásaitól, ne rettenjünk meg a keserű haláltól és ne szakítson el bennünket semmivel Tőled, a mi Istenünktől!” Miután pedig imádkoztak, mind a négyen útnak indultak, az anya és a leányai, egymás kezét fogva, mint egy megfont koszorú. Miközben mentek, tekintetüket gyakran az ég felé fordították, sóhajtoztak és magukban imádkoztak, reménykedtek Annak segítségében, Aki azt parancsolta, „ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.” (Mt 10, 28)

Amikor a császári palotákhoz értek, keresztet vetettek és ezt mondták: „Segíts meg minket, mi üdvözítő Istenünk, a Te Szent Neved dicsőségéért”. Megálltak a császár előtt, aki büszkén egy széken ült, és amikor meglátták, illő módon, tisztelettel köszöntötték. Úgy álltak ott, mint akiket vendégségbe hívtak, örömmel jöttek kihallgatásra az ő Urukért minden félelem nélkül, arcuk ragyogott, szívük megbátorodott, szemeik pedig vidáman tekintettek a körülállókra. A császár látva tiszteletreméltó, ragyogó és félelem nélküli arcukat, megkérdezte az anyát származásáról, nevéről és hitéről. Ő pedig, bölcs lévén, értelmesen felelt, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott, hogy hogyan lehet valakiben ekkora bölcsesség. Röviden megemlítette származását és nevét, majd elkezdett beszélni Arról, Akinek „nemzetségét ki beszélheti el” (ApCsel 8, 33) (…), és  Akinek neve előtt mindenkinek hódolnia kell. Megvallotta hitét Jézus Krisztusban, Isten Fiában, szolgálójának nevezte magát és az ő nevében dicsekedett. Azt mondta: „Ez a tisztességes nevem, amelyben dicsekszem, hogy keresztény vagyok.” Elmondta azt is, hogy leányait Krisztussal jegyezte el, hogy érintetlen tisztaságukat őrizzék meg a romlatlan Vőlegény, Isten Fia számára. A császár látta ezt a bölcs asszonyt, nem akart vele hosszasan beszélgetni és ítéletet mondani, hanem későbbre halasztotta, most pedig ideiglenesen elküldte őket egy jó családból való asszonyhoz, Palladiához, rábízta őket, hogy vigyázzon rájuk és harmadik nap vezesse ismét elé ítélethirdetésre.

Zsófiának, míg Palladia házában voltak, volt ideje okítani gyermekeit, bátorította őket éjjel és nappal, és Istentől sugalmazott szavakat mondott nekik a következőképpen: „Szeretett leányaim! Most van a ti küzdelmeiteknek ideje, most érkezett el a nap, amikor halhatatlan Vőlegényetek mennyasszonyai lesztek, hogy nevetek szerint megmutathassátok Iránta erős hiteteket, hajlíthatatlan reményeteket és tettetés nélküli szereteteteket, amely soha el nem fogy! Most jött el örvendezésetek órája, amikor vértanúi koronával megkoronáztattok a ti szeretett Vőlegényetekkel együtt, és Vele az ő fényes hajlékaiba beléphettek örömkiáltások között. Leányaim, ne sajnáljátok ifjú testeteket, mert Krisztus dicsőségét kapjátok helyette, ne sirassátok ifjúságotok szépséges virágát, mert a legszebb ékesség lesz osztályrészetek (…), ne sóhajtozzatok az ideig való élet elvesztése miatt, mert örök életet nyertek helyette. Mert felbecsülhetetlen égi Vőlegényetek, Jézus Krisztus maga az örök egészség, a kimondhatatlan szépség és a halhatatlan élet. Amikor testeteket Őérte kínozzák majd halálra, ő romlatlanságba öltöztet benneteket, sebeiteket pedig ragyogóvá teszi, mint az ég csillagait. Amikor az érette elviselt kínok között megfosztanak benneteket szépségetektől, ő majd égi szépséggel ruház fel benneteket, amelyet még szem nem látott. Amikor pedig ideig való életeteket elveszítitek érette, ő majd a vég nélküli életet ajándékozza nektek, és örökre megdicsőít benneteket Mennyei Atyja és szent angyalai előtt; minden mennyei lelkek mennyasszonyoknak és Krisztus hitvallóinak hívnak majd; a szentéletűek titeket dicsérnek, a bölcs szüzek nektek örvendeznek és körükbe fogadnak benneteket. (…)”

Amikor elérkezett a harmadik nap, a pogány császár elé vezették őket. A császár azt hitte, hogy, mivel a leányok fiatalok, könnyen hallgatnak majd álnok szavaira, ezért hozzájuk kezdett beszélni. (…)

A szent szüzek pedig egy szájjal ezt felelék neki: „A mi atyánk a mennyei Isten, aki megőri minket és irgalmaz a mi lelkünknek. Azt akarjuk, hogy ő szeressen bennünket, hogy az ő igaz leányainak hívjanak minket, csak neki hódolunk és az ő parancsolatait tartjuk meg, a ti bálványaitokat megvetjük, fenyegetéseidtől pedig nem ijedünk meg, hanem szenvedni akarunk és elviselni a keserű kínokat a mi édes Urunkért, Jézus Krisztusért.”

Ezt hallva a császár megkérdezte Zsófiától leányai nevét és életkorát. Ő ezt felelte: „Első leányom neve Pisztisz, tizenkét esztendős, a második Elpisz, tíz esztendős, a harmadik neve Agapé, és kilenc esztendős.” Csodálkozott tehát a császár a gyermekek lelkének vitézségén és az értelmes és bátor feleleten. (…)

Ezek után egyenként elkezdte kínozni a gyermekeket, hogy a pogányság elfogadására bírja őket. Pisztiszt kegyetlenül megkínozták (…), és amikor a császár már nem tudta, mit tegyen vele, kard általi halálra ítélte, melyet meghallva Pisztisz nagyon örvendezett. (…)

Levágták hát Szent Pisztisz tiszteletreméltó fejét, anyja pedig fogta sokat szenvedett testét, megcsókolta, örvendezett és dicsőítette Krisztus Istent, Aki mennyei hajlékába fogadta leányát. (…)

A pogány császár a másik leányt, Elpiszt vette sorra. A zsarnok császár hiába látta a gyermekek hősiességét, nem akarta megismerni az igaz Istent, mert szíve ördögi sötétségbe borult, veszedelmes tévelygésbe, és szégyellte magát, amiért egy ilyen kis gyermek csúfot űz belőle. Nem bírva tovább elviselni a szégyent, Elpiszt is kard általi halálra ítélte. (…) Elpisz megölelte kishúgát, és azt mondta neki: „Ne maradj itt, húgocskánk, hanem siess, hogy együtt állhassunk meg a Szentséges Háromság színe előtt.” Aztán nővére, Pisztisz halott, levágott testéhez ment, szeretettel átölelte, a természet szerint könnyezni kezdett, a Krisztus iránti szeretet miatt pedig örömre gyulladt. Aztán lehajtotta szent fejét a kard alá, és őt is lefejezték. Anyja pedig felvette testét és dicsőítette Istent, örvendezett két leányának vitézségén, és a harmadik leányt is édes és bölcs szavakkal biztatta.

A zsarnok most a harmadik leányt hívta maga elé, és rá akarta venni, hogy hagyja el a Megfeszítettet (…), de hiába fáradozott.

Miközben kínozták, a zsarnok ezt mondta a kis leánynak: „Ó, szűz, csak ennyit mondj:  Artemisz istennő nagy, és rögvest szabadon engedünk. (…)” A leány ezt válaszolta: „Nagy az én Istenem, Jézus Krisztus! Artemisz pedig veled együtt elvész.” Hosszas kínzások után végül Agapét is karddal végezték ki.

Anyja pedig fogta testét, nővéreivel együtt szép koporsóba helyezte és felékesítette őket, ahogy illett, és egy kocsin a városba vitette, ahol egy magas helyen örömkönnyek között tisztesen eltemette leányait. Ő maga pedig leült a sír mellé, és három napig alázattal imádkozott az Úrhoz, és ott az Úrban halálos álomba merült. A hívők ugyanazon a helyen temették el leányai mellé, akikkel együtt részesültek az égi dicsőségben és a vértanúi koronában, mert bár Zsófia testében nem szenvedett, de szívében igen sok kínt elviselt Krisztusért.

Ilyen bölcs módon fejezte be Zsófia földi pályafutását, a Szentséges Háromságnak e három erényes leányt adva ajándékul, Pisztiszt, Elpiszt és Agapét. Ó, szent és igaz Zsófia! Melyik asszony nyert üdvösséget hozzád hasonlóan gyermekek szülése által? Te leányokat szültél, akik az Üdvözítő menyasszonyaivá lettek, szenvedtek érte, most pedig vele uralkodnak és vele együtt megdicsőíttetnek. Valóban csodálatos anya vagy és méltó a jó emlékezetre, mert végignézted szeretett leányaid kegyetlen és keserves kínjait, de nem fájt a szíved, mint ahogy az anyáknak fájni szokott, hanem annál inkább örvendeztél Isten ajándékain, és te magad tanítottad őket, hogy ne sajnálják ideig való életüket, hanem bánkódás nélkül ontsák ki vérüket Krisztus Urunkért, Akinek fényességes arcát látva te is örvendezel szent leányaiddal együtt. Tégy minket is bölcsekké, hogy teremjük a hit, a remény és a szeretet gyümölcseit, és arra méltassunk, hogy a szentséges, teremtetlen és Életadó Háromság színe előtt állhassunk, és dicsőíthessük őt mindörökkön örökké. Ámin.

Feltámadási tropárion, 6. hang

Keresztfelmagasztalási tropárion 1. hang

Üdvözítsd Uram a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet; aki győzelmet ajándékoztál a keresztényeknek a barbárok fölött, és kereszted által védelmezed a Te népességedet.

Keresztfelmagasztalási tropárion 1. hang, szlávul

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Keresztfelmagasztalási kondákion, 4. hang

Aki a keresztre önként emelkedtél, ajándékozd könyörületedet a Te nevedet viselő új népednek, Krisztus Isten. Örvendeztesd meg hatalmaddal hűséges vezetőinket, győzelmeket adva nékik az ellenségek fölött. A Te szövetséged legyen nekik a béke fegyvere, verhetetlen győzedelmi zászló.

Magasztalás (a Szent Keresztnek)

Magasztalunk Téged, Életet adó Krisztus, és tiszteljük Szent Keresztedet, mellyel megszabadítottál minket az ellenség rabságából!