2024. január 6. Vízkereszt

(Tit 2, 11–14; Mt 3, 13–17)

+

Vízkereszt ünnepi himnusza (tropárionja):

Kedves jó Testvéreim!

A mai ünnep görög neve Epifánia vagy Teofánia, azaz Úrjelenés vagy Istenjelenés. Az evangéliumi eseményeknek két harmincesztendős férfi a főszereplője. Egyikük a Szent Próféta, Előhírnök és Keresztelő János, aki eddig rejtőzködött. Egészen kis korától kezdve pusztai életet élt, angyali életmódot folytatott, azt ette és itta, amit a természet adott, abba öltözködött, amit a természet kínált neki, lemondott minden földi dologról, és teljesen átadta magát az imádságnak és az aszkézisnek. Arra készült, hogy ő legyen az az „angyal”, az a „követ”, akiről a próféta jövendölt: „Íme, elküldöm követemet, hogy elkészítse előtted a te utadat.” (Mal 3, 1; Mt 11, 10) Ezt a prófétai jövendölést maga az Üdvözítő alkalmazza Jánosra és önmagára. János tehát e hosszú készületi időszak után lép a színre, tömegek követik, mert vonzza őket ez a csapzott, szigorú, különös ember, aki azonban azonos önmagával, hiteles és igazat szól. Minden rendű és rangú ember kimegy hozzá a Jordán folyó partjára, hogy hallgassa igehirdetését, meghajtsa fejét és megkeresztelkedjen a bűnbánat keresztségében. Ez az út előkészítése: a felfuvalkodott emberi szíveket alázatra inteni és megmutatni, bármennyire is büszkék vagyunk atyáink hagyományaira és érdemeire, valójában mind bűnösök vagyunk, akiknek szükségük van a megtérésre.

A másik férfi a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki eddig szintén rejtőzködött, élte a családi életét, megtanulta az ácsmesterséget, nevelőatyja műhelyében dolgozott, úgy élt, mint mindenki más, miközben Ő volt Isten Fia, az Üdvözítő. Ő is készült erre a napra és a következő három esztendőre, amit a Krisztus nyilvános működésének szoktunk nevezni. Életének eddigi eseményei nagyrészt rejtve voltak az emberiség egésze előtt. Születésének történései csak a kiválasztottak számára voltak láthatók, édesanyja és nevelőapja, a napkeleti bölcsek, a pásztorok és a barlang jámbor jószágai előtt. Gyermekkorából egy eseményt ismerünk még, azt, amikor 12 esztendősen szülei tudta nélkül a templomban marad, és a tanítókat hallgatja és kérdezgeti (vö. Lk 2, 46), de ekkor sem lép nyilvánosan színre, csak néhányan hallják okos feleleteit. 

És mit látunk? Isten Fia megjelenik a tömegben, ahol voltak egyszerű emberek, de vámosok, bűnösök és katonák is, János pedig rámutat és ezt mondja: „Íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1, 29. 36) Hogy ezt a kijelentést akkor hányan értették meg, nem tudjuk. Bizonyos, hogy Keresztelő Jánosnak ez a rámutatása azt is jelenti: nézzétek Ő az, akit vártatok, Ő a Messiás, és nem én, hiszen azt olvassuk, hogy többen azon tanakodtak, vajon nem János-e a Messiás.

Jézus megjelenésekor János tiltakozik, vissza akarja tartani: „Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?” (Mt 3, 14) János nem törődik eddig megszerzett tekintélyével, nem bánja, hogy mindenki hallja ezeket a szavakat, hiszen erre várt mostanáig, hogy félreállhasson, és átadhassa helyét annak, aki majd „Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni” (Mt 3, 11) Krisztus válasza: „Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.” (Mt 3, 15)

A karácsonyi kiválasztottakat felsoroltuk már. Most itt látjuk a vízkereszti kiválasztottakat, a Jordán partján bűnbánatot tartó és János tanítását hallgató tömeget. Az ő szívükben készítette elő János az utat, hogy jelen lehessenek ennél a nagy eseménynél, és amennyire szívük engedi, be is fogadják.

Krisztus Urunk bűntelen lévén, megkeresztelkedik János keze által ugyanúgy, mint a többi ember. Bűne nincs, bűnbánatra és megtérésre nincs szüksége, de ezzel a cselekedetével kifejezi azt, ami születésének is titka: egy akart lenni velünk, nem akart megkülönböztetést, velünk, egyszerű emberekkel vállalt közösséget.

És ekkor történik meg a Teofánia, az Istenjelenés, mert amint feljött a vízből, mindenki füle hallatára egy hang, az Atya hangja hallatszott az égből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3, 17), és mindenki láthatta, amint a „Lélek galamb képében igazolta a szózat eredetét” . Ebben a pillanatban válik nyilvánossá, ami eddig rejtve volt, hogy kicsoda Jézus Krisztus, hogy Ő az Isten egyszülött Fia, ahogy a Hiszekegyben mondjuk, „a Világosságtól való Világosság, igaz Istentől való igaz Isten”. Jusson eszünkbe, mit énekeltünk az Úr születésének ünnepén: „a csillagimádók a csillagtól megtanulták, hogy Tenéked hódoljanak, az Igazság Napjának, és megismerjenek Téged, a fentről való Napkeltét”, aki Te magad vagy a tudás Fénye. Ezért a vízkereszti himnuszban is így énekelünk: „Krisztus Istenünk, aki megjelentél, és megvilágosítottad a világot, dicsőség Néked”. Értsük jól: nem fényt hozott Magával, hanem Ő Maga a Fény, és nem világosságot hozott, hanem Ő Maga a Világosság. Hallgassuk csak Ézsaiást:

„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát; akik a halál árnyékának országában laknak, azokra világosság ragyog. (…) Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk;
az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,
Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme.” (Iz 9, 1.5)

Hallgassuk Teológus Szent Jánost, az apostolt és evangélistát: „Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.” (Jn 1, 8) Itt természetesen az Előhírnökről, Keresztelő Jánosról van szó, akit sokan a Világosságnak hittek, de nem ő volt a Világosság, csak azért jött, hogy elkészítse a Világosság útját.

Ugyancsak Teológus Szent Jánosnál olvassuk: „Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak.”  (Jn 3, 19)

Krisztus Urunk Jeruzsálembe való bevonulása után ezt mondja a tömegnek: „Már csak kevés ideig van nálatok a világosság. Addig járjatok, amíg tiétek a világosság, hogy a sötétség el ne borítson benneteket. Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” (Jn 12, 35–36)

És, ahogy az lenni szokott, erre a csodálatos Istenjelenésre a természet is reagál. Ahogy a zsoltáros megjövendölte, „a tenger látta és megfutamodott, a Jordán visszafordult. A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, és a halmok, mint a juhok bárányai. Mi történt véled, tenger, hogy megfutamodtál, és véled, Jordán, hogy visszafordultál?” (Zsolt 113, 3–6) Az ünnep ikonján is általában a Jordán folyóban, Krisztus lábánál két figurát látunk. Az egyikük egy szakállas férfi, a Jordán folyó szimbóluma, a másik egy koronás nő, a Tenger. Az ókori ember gondolkodása tükröződik ebben, aki ezeket a mozgékony, élő vizeket megszemélyesítette. A Jordán megtorpanása és a tenger futása a mai napig megtörténik. A mi Urunk Megjelenésének, Vízkeresztjének ónaptár szerinti ünnepe előestéjén, január 18-án, amikor a jeruzsálemi pátriárka nagy tömeg kíséretében megszenteli a Jordánt, a folyó megtorpan a szent ünnep tiszteletére.

Kiáltsuk hát mi is örvendezve a vecsernyei sztichirák szavával:

„Megjelent nekünk is az Istennek Világossága és kegyelme, amely üdvössége minden embereknek.”

Legyen Néki dicsőség, tisztelet és hódolat most és mindenkor és mindörökkön örökké! Ámin.