Makszimovics Szent János, „Sanghaji és San Franciscoi csodatévő”,
június 19.
Isten szent kiválasztottját, a csodatévő püspököt 1994. július másodikán avatta szentté a Határon túli Orosz Ortodox Egyház szinódusa.
János érsek 1896. június 4-én született egy Adamovka nevű faluban, a harkovi kormányzóságban. A keresztségben a Mihály nevet kapta, Mihály arkangyal, a Mennyei Seregek Fővezére tiszteletére.
Már gyermekkorában mély vallásosság jellemezte: éjjelente hosszasan és állva imádkozott, gyűjtötte az ikonokat, az egyházi könyveket. Leginkább a Szentek Életét szerette olvasni. Szívből megszerette őket, lelkületüket magáévá tette, és úgy kezdett élni, mint azok, akikről olvasott.
A kisgyermek élete olyan hatással volt francia katolikus nevelőnőjére, hogy a nevelőnő az ortodox egyházba tért.
A bolsevik üldözések évei, Isten gondviseléséből, Belgrádban találták, ahol felvételét kérte a belgrádi egyetem teológiai karára. 1926-ban nyírták szerzetessé János néven, családi őse, Tobolszki Szent János tiszteletére, majd pappá szentelték.
Miklós zsicsai és ohridi püspök így jellemezte János atyát: „Ha élő szentet akartok látni, menjetek János atyához, Bitolba.”
János atya szüntelenül imádkozott, szigorúan böjtölt, minden nap szent liturgiát végzett és áldozott, szerzetesi fogadalma napjától soha nem feküdt ágyba, reggel olykor úgy találták, hogy az ikonok előtt, a padlón szundított. Igazi atyai szeretettel buzdította nyáját a kereszténység legszebb eszményeivel. Szelídsége és alázata oly nagy volt, amihez hasonlót csak a legnagyobb aszkéták és remeték életrajzaiban találunk. Kivételes, imádságos ember volt. Oly mélyen elmerült az imák szövegében, mintha csak az Úrral, a Szent Szűzzel, az angyalokkal és a szentekkel beszélgetett volna, akiket lelki szemei előtt látott. Az evangéliumi eseményeket úgy ismerte, mintha azok a szeme előtt történtek volna.
1934-ben János szerzetespapot püspöki rangra emelték, majd Sanghajba küldték. Antal (Hrapovickij) metropolita tanúsága szerint János püspök „az aszkétikus szilárdság és szigor tükre volt korunk általános lelki lazasága közepette”.
A fiatal püspök szeretett naponta betegeket látogatni, meghallgatta gyónásukat és megáldoztatta őket. Ha a beteg állapota kritikusra fordult, a püspök nappal vagy éjjel bármikor felkereste, és hosszú ideig imádkozott az ágya mellett. Számos olyan eset vált ismertté, amikor reménytelenül betegek gyógyultak meg Szent János imáinak köszönhetően.
A kommunisták hatalomra kerülésével a Kínában élő oroszországi keresztények ismét menekülni kényszerültek, többségük a Fülöp-szigeteken keresztül. 1949-ben a Tubabao-szigeten, a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet táborában körülbelül ötezer, Kínából érkezett oroszországi menekült élt. A sziget a Csendes-óceán e részén átvonuló szezonális tájfunok útján feküdt. A tábor fennállásának mind a 27 hónapja alatt azonban csak egyszer fenyegette tájfun a szigetet, de akkor is megváltoztatta irányát és elkerülte. Amikor egy oroszországi menekült beszélgetés közben elmondta a filippínóknak, hogy fél a tájfuntól, azok azt válaszolták, nincs ok aggodalomra, mert „a ti szent emberetek minden éjjel, mind a négy oldalról megáldja táborotokat”. Amikor azonban a tábort evakuálták, egy rettenetes tájfun csapott le a szigetre, és földig rombolta az összes épületet.
Az oroszországi keresztények, akik szétszórtan éltek, a püspök személyében erős közbenjárót találtak az Úr előtt. Szent János, úgy gondoskodott nyájáról, hogy a lehetetlent is felvállalta. Személyesen utazott Washingtonba, hogy megállapodást kössön a rászoruló menekültek Amerikába történő áttelepítéséről. Imáinak köszönhetően csoda történt: az amerikai törvényeket módosították, és a tábor lakóinak nagy része, mintegy háromezer ember az Egyesült Államokba költözött, a többiek pedig Ausztráliába.
1951-ben János érseket kinevezték az Orosz Határon túli Egyház Nyugat-Európai Exarchátusának vezetőjévé. Európában, majd 1962-től San Franciscóban bőséges gyümölcsöt hozott térítő tevékenysége, amely szilárd fundamentumon: a szüntelen imádságon és az ortodox tanítás tisztaságán alapult.
A püspök hírneve mind ortodox keresztények, mind más felekezetűek körében terjedt. Párizs egyik katolikus templomában például a helyi pap a következő szavakkal igyekezett lelkesíteni a fiatalokat: „Bizonyítékokat követeltek, azt mondjátok, hogy manapság nincsenek sem csodák, sem szentek. Miért is adnék nektek erre elméleti bizonyítékokat, amikor ma Párizs utcáit a Mezítlábas Szent János járja?”
A püspököt az egész világon ismerték és nagy tiszteletben tartották. Párizsban a vasútállomás vezetője késleltette a vonat indulását, amíg meg nem érkezett az „orosz érsek”. Minden európai kórházban ismerték a püspököt, aki egész éjjel tudott imádkozni egy haldoklóért. Hívták őt súlyos betegek ágyához, katolikushoz, protestánshoz, ortodoxhoz vagy bárki máshoz, mert amikor ő imádkozott, Isten irgalmas volt.
Egy párizsi kórházban feküdt Isten szolgálója, a beteg Alexandra, és szóltak róla a püspöknek. Ő üzent, hogy jön, és megáldoztatja. Alexandra egy körülbelül 40–50 fős közös kórteremben feküdt és zavarban érezte magát a francia hölgyek előtt, hogy egy ortodox püspök látogatja meg, aki hihetetlenül kopott ruhát visel, ráadásul mezítláb jár. Miután a püspök részesítette a szentségekben, egy közeli ágyon fekvő francia hölgy így szólt hozzá: „Milyen szerencsések vagytok, hogy ilyen lelkipásztorotok van. A nővérem Versailles-ban él, és amikor a gyerekei megbetegednek, kiküldi őket az utcára, ahol János püspök sűrűn megfordul, és kéri, áldja meg őket. Az áldás után a gyerekek azonnal meggyógyulnak. Mi szentnek hívjuk őt.”
A gyermekek – annak ellenére, hogy a püspök általában szigorú volt – teljes mértékben hűségesek voltak hozzá. Számos megható történet kering arról, hogy ez a boldog honnan tudta meg, megmagyarázhatatlan módon, hol található egy beteg gyermek, és éjjel-nappal, bármikor eljött, hogy megvigasztalja és meggyógyítsa. Isteni kinyilatkoztatás útján sokakat mentett meg közeledő bajoktól, olykor olyanoknak jelent meg, akik kivételes szükségben voltak, jóllehet fizikailag egy ilyen helyváltoztatás lehetetlen lett volna…
A történelem tanulságait idézve és a jövőbe tekintve Szent János azt mondta, hogy a „zűrzavaros időkben” országa annyira lehanyatlott, hogy minden ellensége biztos volt benne, végzetes csapást szenvedett… A történelemben nem találunk példát arra, hogy egy állam ilyen mélyre süllyedt, majd ilyen gyorsan és csodálatos módon talpra állt… Országa fel fog támadni, amikor a hit lángra lobban. Amikor az emberek szellemileg felkelnek, amikor újra megnyílik előttük az út, és szilárd hittel vallják a Megváltó szavainak igazságát: „Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,33) Országa fel fog támadni, amikor megszereti a hitet és az igaz keresztény hitvallást, amikor tudomást vesz és megszereti az igaz ortodox keresztényeket és hitvallókat.
János püspök előre látta halálát. 1966. június 19-én (július 2-án), Júdás apostol emléknapján, a Kurszk-korennai Csodatévő Szűz Mária-ikon kíséretében, Seattle-ben tett püspöki látogatása során, 71 éves korában, a Határon túli Egyház Odigitria ikonja előtt távozott az Úrhoz ez a nagy és igaz ember. A gyász szerte a világon sok ember szívét eltöltötte. A püspök elhunytát követően egy holland ortodox pap megrendült szívvel írta a következő szavakat: „Nincs és nem is lesz többé olyan lelki atyám, aki éjfélkor felhívna egy másik kontinensről, és azt mondaná: „Most menj aludni, amiért imádkozol, meg fogod kapni.”
A négy napos virrasztást temetési szertartás zárta. A szertartást vezető püspökök nem tudták visszatartani a zokogást, könnyek csorogtak az arcokon… Mindeközben csendes öröm töltötte be a templomot. A szemtanúk megjegyezték, úgy tűnt, mintha nem is egy temetésen, hanem újonnan szentté avatott szent ereklyéinek feltárásán vennének részt.
Nemsokára a püspök sírkamrájában is csodák történtek: gyógyulások és ima meghallgatások az élet mindennapi ügyeiben.
Az idő igazolta, hogy Szent János, a Csodatévő gyors segítője mindazoknak, akiket bármilyen baj, betegség vagy szenvedés ér.
(Forrás: https://days.pravoslavie.ru/Life/life6630.htm)
(Ford. I. T.)
