2024. febr. 4. Szeged. Pünkösd utáni 35. vasárnap.

Péluszioni Szent Izidor (449). Sztudioni Szent Miklós hitvalló (868). Szent Ábrahám vértanú Arbela (Erbíl) püspöke (4. sz.).

Aleppói Szent József újvértanú (1686). Szent György vlagyimiri fejedelem (1238). Újtói (Novojezerszkij) Szent Cirill, csodatévő (1532).

Oroszországi szent újvértanúk és hitvallók főünnepe.

2Kor 4,6-15; Mt 22,35-46 (olvasmányok a 15. vasárnap szerint); az újvértanúknak: Róm 8,28-39; Lk 21,8-19. Második hang.

+

Mt 22,35-46

Abban az időben

egyikük, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: „Mi a véleményetek a Krisztusról? Kinek a fia?” Ezt felelték: „Dávidé.” Majd újabb kérdést tett fel nekik: „Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által Urának, amikor ezt mondja: Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet. Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, miképpen lehet a Fia?” De senki sem tudott neki felelni egyetlen szót sem, és megkérdezni sem merte őt többé senki attól a naptól fogva.

+

„Látszat szeretetről – valódi szeretetről”

Egy farizeus-törvénytudó szólította meg Jézust, azért, hogy próbára tegye, és megkérdezte, melyik a „nagy parancsolat” a törvényben.

Úgy néz ki, nem azért kérdezi, hogy tanuljon valamit, hanem hogy „fogást” találjon rajta. Talán változtat valamit a nagy és első parancson. Hozzátesz, vagy elvesz belőle. Jézus azonban így válaszol:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Miért válaszol most az Úr, ahogyan korábban, más esetekben is, hiszen próbára teszik, kísértik?

Azért, mert nemcsak végtelenül bölcs, hanem jó is, mindent értünk, emberekért tett. A jót és nem a rosszat feltételezi az emberekről. Azt tanítja nekünk magatartásával, hogy az ember alapvetően jó, és kész megítélni, mi az, ami bölcsebb, mi az, ami jobb, mi az, ami szebb, és azt fogadja majd el. Így bölcsebb lesz és jobb. Az egészséges gondolkodású ember a bölcsebbre, a jobbra, a szebbre vágyik, és meg is tudja ítélni, hogy azt hol és kinél találja meg. A többség ilyen és most bizonyára ilyen hallgatók is állnak körülötte! Ám, aki nem ilyen, aki vitatkozó, gőgös, irigy, engedetlen, vagy ellenséges, arról sem mond le.

Visszatérve Jézus válaszára, bár lehet, van, aki számít rá, semmit sem változtat a nagy és első parancsolaton!

Ezzel mit tanít? Azt, hogy Isten igazságát, ha kérdőre vonnak, semmiben sem szabad megváltoztatni, netán elhallgatni egy nem tiszta szándékkal kérdező kedvéért, mert ott áll mellettünk, alázatos lélekkel az is, aki kész a bölcsebbet, a jobbat, a szebbet befogadni, aki a teljes, ép, örök és egyedül vonzó igazságot akarja hallani és befogadni. És, ahogy mondtuk, aki vitatkozó, gőgös, irigy, vagy ellenséges, arról sem mond le.

Ne feledkezzünk meg a legfontosabbról sem: Miért „hasonló” a második parancsolat az elsőhöz?

Azért, mert a nagy és első parancsolat útját készíti elő, voltaképpen annak a próbája:

„Mert mindaz, aki gonoszat tesz – mondja Aranyszájú Szent János – gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra (Jn 3,20).” Tehát, akinek rossz a viszonya felebarátjával, szükségszerűen rossz lesz a Teremtővel is.

És ez fordítva is igaz. Aki megtagadja a Teremtőt, könnyen megtagadja felebarátját is:

„Így szól szívében az esztelen: »Nincs Isten!« Romlottak és utálatosak lettek törekvéseikben, nincs, aki jót cselekedne (Zsolt 14,2).”

Végül, itt van a két parancsolat „hasonlóságának” még egy bizonyítéka: Mit mond a feltámadott Úr Péternek a Tibériás-tó partján, miután harmadszor jelenik meg előttük?

„Ha szeretsz engem, legeltesd juhaimat!”

Istent szeretni tehát azt jelenti, hogy a felebarátot szeretni, szolgálni, szívünk mélyéből a javát kívánni és munkálni.

Ha egy, a Szentírásra vonatkozó kérdés nem tiszta szándékból származik, hanem próbatételből, irigységből, versengésből, akkor nem a felebarát szeretetéből, így Isten szeretete is csak látszat szeretet a kérdezőben.

Ne más fölött mondjunk azonban ítéletet, hanem vizsgáljuk meg saját szívünket, a belőle fakadó szavainkat, tetteinket, milyen szándék áll mögöttük! Mert ha irigység, féltékenység, gőg, vagy engedetlenség, akkor ott nincs a felebarát szeretete, így Isten szeretete sem.

Pál apostol viszont ezt írja:

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel (1Kor 13,4-7).”

I. T.

2024. február 4.