2023. október 15. Pünkösd utáni 19. vasárnap.

A VII. Egyetemes Zsinat atyáinak emléke (787, október 11-17.).

Szent Lukianosz, antiókhiai papvértanú (4. sz.).

Szent Barszesz, edesszai püspök, hitvalló (4. sz.).

Thesszalonikai „Ifjabb” Szent Euthümiosz (9. sz.).

Csodatévő Szent János, szuzdali püspök (14. sz.).

Gal 2,16-20; Lk 8,5-15 (olvasmányok a 21. vasárnap szerint); a zsinati atyáknak: Tit 3,8-15; Jn 17,1-13. Második hang.

+

Apostoli olvasmány:

Gal 2,16-20

Evangéliumi olvasmányok:

Lk 8,5-15

Jn 17,1-13

„A magvetés és veszélyei”

„Kiment a magvető magot vetni”, kezdi az Úr Jézus a mai példázatot. A szántóvető embert a jó szándék, az állhatatosság, a kötelességtudás jellemzi, kedvező vagy kedvezőtlen az időjárás, a munkát el kell végezni.

Ámde mindez nem elég. A szántóvetőnek a veszélyeket is ismernie kell: vetni kellő időben kell, nem korábban és nem későbben, fagy is jöhet, jöhetnek kártevők, lehet nyáron aszály vagy télen-tavasszal belvíz. Öntözésre is fel kell készülni tehát és a vízelvezető csatornákat is, amelyeket az elmúlt évtizedekben elszántottak, újra ki kell ásni s tisztán kell tartani.

Ugyanez érvényes Isten igéjére is, akinek az igét kell vetnie: igehirdetőként, gyóntatóként, szülőként, nagyszülőként, tanárként.

A fő szabály: Mindazt, ami valóban jó, mint árnyék a fényt, követi a kísértés, a veszély! Mindezekre fel kell tehát készülni.

Ezért mondta el nekünk az Úr ezt az egyszerű, de igen mély tanulságokat tartalmazó példabeszédet a magvetőről.

Az első veszély, amely a jó magra, Isten igéjére leselkedik, hogy „az útfélre hullik”. Azaz jön az Ellenség, mert a léleknek igen is van ellensége, és kikapja az igét a az ember szívéből, „nehogy higgyen és üdvözüljön”.

Az Ellenség különféle dolgokat sugallhat:

’Ne Isten igéjét hallgasd, abban túlzások vannak, lehetetlen követni, látod, nézz körül, ma már másként gondolkodnak az emberek, másként – progresszíven – élnek.’

Vagy ha mégis Isten igéjét választjuk, akkor akadályokra, kudarcokra, csalódásokra mutat rá: ’Látod, erőlködsz, erőlködsz, de semmire sem mész, add fel.’

Vagy a következő, „materialista” fondorlathoz folyamodik: ’Az Isten igéje csak ábránd,, önámítás, itt élünk, itt dolgozunk, itt vannak sikereink vagy kudarcaink, itt kapunk és adunk szeretetet, azután vége, elmegyünk. Egyszer élünk, élvezd tehát az életet, úgy, ahogy neked jó!’

A következő veszély, hogy a jó mag, Isten igéje „köves, vékony talajra” hullik, így gyönge a gyökere. Azoknak szól akik egy ideig hisznek, lelkesek, de ha megpróbáltatás vagy valamilyen csalódás jön, elpártolnak. Már Jeruzsálemi Szent Cirill, a 4. század nagy hitoktatója is figyelmeztette az előtte ülő fiatal hitjelölteket: „Talán vőlegényed vagy menyasszonyod hozott el most ide, ebbe a közösségbe, de tudd meg, Krisztus hálójába estél, most már ne csak kedvesedért légy itt, hanem az Úr Jézus Krisztusért!”

A félelem is lehet rossz tanácsadó. Emlékszem egy tudós házaspárra, akik részt vettek egy keresztény kiadói szolgálatban, de csak névtelenül, mert mint mondták, ’munkahelyükön problémák adódhatnak ebből’. Izajás próféta mondja: „Kitől rettegtél és féltél, hogy hűtlen lettél, nem emlékeztél meg rólam, és nem gondoltál rám szívedben?” (Iz 57.)

A harmadik veszély, amely a jó magra vár az, hogy „tövisek közé esik”. A sokféle gond, az anyagiaktól való függés, az élet örömei észrevétlenül körülfonják a jó magot, a vad növény befutja a nemes növényt, amely ugyan nem pusztult el, termése gyümölcse is ott van még, de elmarad a lényeg: a beérés.

Végül Urunk rátér a jó földbe esett mag történetére! Mi a titka a jó földbe esett magnak, hogy jó termés, bőséges hozam legyen?

„Tiszta és jó szívvel” kell hallgatni az igét! A tiszta, romlatlan és örök isteni igét, megtisztult szívvel és élettel csak lehet megérteni s befogadni. Emlékezzünk Milánói Szent Ambrusra, erre a negyedik századi szent főpapra. Olyan szépen beszélt, mint a tartomány bírája a székesegyházban egybegyűltekhez, akik új püspököt akartak választani, hogy egy hangon felkiáltottak: „Ambrust püspöknek!” „Hogyan – tiltakozott – hiszen én még csak hitjelölt, katekumen vagyok.” Még meg sem volt keresztelve, de már szent életet élt.

Az igét „jó szívvel” is kell hallgatni, azaz nem gőggel, nem előítélettel, nem válogatva: ’Ezt elhiszem, amazt nem, mert az túlzás, lehetetlen…’ Amit Urunk Jézus Krisztus az Új Törvényben, az evangéliumban mond vagy tesz, semmi sem túlzás, minden szava, tette igaz és örök, halálosan komolyan kell venni.

Azok, akik „tiszta és jó szívvel” hallgatják az igét, „meg is tartják”: készek erőfeszítéseket tenni, átmennek a próbatételeken és kiállják azokat. Tudnak örülni a sikernek, de nem roppannak össze, ha megpróbáltatás vagy kudarc következik be valamilyen okból. „Állhatatosan”, béketűréssel munkálkodnak és várják az aratást. Semmilyen komoly értéket sem lehet megszerezni ebben az életben türelem, állhatatosság, béketűrés, kitartás nélkül.

Határozzuk el, semmit sem adunk fel, hogy életünk Istennek tetsző jó, érett, nemes gyümölcsöt teremhessen: lelkünk üdvösségére, felebarátaink üdvösségére, azok üdvösségére, akiket szeretünk, akiket szolgálunk, akiket Isten valamilyen módon ránk bízott.

I. T.

2023. október 15.

+

Tropárionok:

Feltámadási 2. hang:

A VII. Egyetemes Zsinat atyái:

Szent György Nagyvértanú:

Kondákion:

Keresztények Csalhatatlan Oltalma: