Vasárnapi délelőtti istentisztelet november 22-én, Szegedről

(Honlapunkon a vasárnapi szent liturgia első részét tesszük közzé szöveges és hangos formában, a “Délelőtti istentisztelet” rendje szerint)

+

November 22., Pünkösd utáni 24. vasárnap.

Szent Filemon apostol, a felesége, Apfia, a fiúk, Arkhipposz, valamint Onézimosz, a rabszolgájuk (I. sz.).

Szent Cecília vértanúnő és Szent Valerius, Tiburtius, Maximus, római vértanúk (III. sz.).

(Olvasmányok a 26. vasárnap szerint.

A hal fogyasztása meg van engedve.)

+

(Szent György nagyvértanú)

Délelőtti istentisztelet
„Szent Atyáink imái által, Urunk Jézus Krisztus, Istenünk, irgalmazz nékünk.”
Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nékünk. (3x)
Szentséges Háromság, irgalmazz nékünk…
Dicsőség…most és mindenkor…
Miatyánk…
  1. antifon, 102. zsoltár
Áldjad, én lelkem, az Urat! Áldott vagy, Uram!
Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, én lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé…
Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.
Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldott vagy, Uram!
  1. antifon, 145. zsoltár
Dicsérd, lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, kiszabadítja a foglyokat az Úr. Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket, az Úr szereti az igazakat. Az Úr őrzi a jövevényeket, támogatja az árvát és az özvegyet; de a bűnösöket tévútra vezeti. Mindörökké uralkodik az Úr, a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre.
„Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.
Istennek Egyszülött Fia és Igéje, aki halhatatlan vagy, és aki a mi üdvösségünkért megtestesülni kegyeskedtél, Istennek Szent Szülőjétől és Örökszűz Máriától, változatlanul lettél emberré. Megfeszíttetvén, Krisztus Isten, halállal eltiportad a halált, ki egy vagy a Szentháromságból, és kit együtt dicsőítünk az Atyával és a Szentlélekkel, üdvözíts minket!
  1. antifon.
Boldogságok: Máté evangéliuma: 5. fej., 3-12.
Emlékezzél meg rólunk Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.
Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyek Országa.
Boldogok, akik bánkódnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik majd a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok, akik szívükben tiszták, mert ők meglátják az Istent.
Boldogok a békéltetők, mert ők Isten fiainak neveztetnek.
Boldogok, akik üldöznek az igazságért, mert övék a Mennyek Országa.
Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazudva, minden gonoszságot mondanak ellenetek énérettem.
Örvendezzetek és vigadjatok, mert bőséges a jutalmatok a mennyekben.
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindenkor és mindörökkön örökké.
Apostoli olvasmány (Ef 5,9-19)
Felolvasás Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt leveléből!
Testvéreim!
Valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei – a világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és igazság –, keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. Innen a mondás: »Kelj fel alvó, támadj fel a halottak közül, és Krisztus rád ragyog!« Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk! Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata! Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad, inkább teljetek el Lélekkel! Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek, énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak!
 
Evangéliumi olvasmány (Lukács 12,16-21 )
Felolvasás Lukács Szent Evangéliumából
Abban az időben az Úr
példabeszédet is mondott nekik: »Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: „Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.” Majd azt mondta: „Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!” Isten azonban így szólt hozzá: „Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?” Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.«
Pár szó elmélkedés 
Hitvallás
„Hiszek egy Istenben…”
Bűnvalló imádság
„Nézd el, engedd el, bocsásd meg, Isten, vétkeinket, amelyeket szándékosan vagy szándéktalanul, szóval vagy cselekedettel, tudattal vagy öntudatlanul, nappal vagy éjjel, értelemmel vagy gondolattal elkövettünk, bocsásd meg nékünk mint jóságos és emberszerető.”
„Miatyánk, ki a menyekben vagy…”
Tropárionok
Feltámadási tropárion, 7. hang
Elpusztítottad kereszteddel a halált, a latornak megnyitottad a Paradicsomot, a kenethozó asszonyok siralmát megváltoztattad, és apostolaidnak megparancsoltad, hogy hirdessék: Feltámadtál Krisztus Isten, megadva a világnak a nagy irgalmat.
 
Tropárion, 4. hang
Ma van Isten jóakaratának előképe, és az emberek üdvözülésének előhirdetése: Isten templomában a Szűz tündöklően megmutatkozik, és a Krisztust mindeneknek előre hirdeti. Kiáltsunk hát hozzá mi is hangosan: Örvendezz, az Alkotó gondviselésének beteljesedése!
Szent György tropárionja, 4. hang
Mint a foglyoknak szabadítója, és szegényeknek oltalmazója, betegeknek orvosa, királyoknak pártfogója, győzedelmes György nagyvértanú, járj közre Krisztus Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
 
Kondákion, 4. hang (Szűz Mária Bevezetése a templomba)
Az Üdvözítő legtisztább templomát, a legdrágább palotát, a Szüzet, Isten dicsőségének szent kincsét ma vezetik be az Úrnak templomába, vele együtt jár az Isteni Lélek kegyelme, Isten angyalai magasztalják őt, mert ő a mennyei sátor.
„Uram irgalmazz” (Tizenkétszer)
(OlvasvaHymnologion I. 311. old.)
„Szentséges Háromság, egylényegű Hatalom, oszthatatlan Királyság, minden javak Kútfeje, légy kegyes hozzám, bűnöshöz, erősítsd meg, tedd értelmessé szívemet, és moss le rólam minden tisztátalanságot. Világosítsd meg elmémet, hogy mindenkor dicsőítselek, dicsérjelek és imádjalak, ezt mondván: Egy a Szent, egy az Úr: Jézus Krisztus, az Atyaisten dicsőségére. Ámin.”
„Legyen áldott az Úr neve, most és mindenkor és mindörökkön örökké.”
„Dicsőség…most és mindenkor…”
  1. zsoltár
„Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van. Az Úrban dicsekedik az én lelkem. Hallják ezt a szelídek és örvendeznek. Dicsőítsétek az Urat énvelem, és magasztaljuk együtt az Ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden gyötrelmeimtől megszabadított engem. Járuljatok Őhozzá, és megvilágosodtok, és a ti orcátok meg nem szégyenül. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta őt, és minden gyötrelmeitől megmentette őt. Őrködik az Úrnak angyala azok körül, akik félik Őt, és megszabadítja őket. Ízleljétek és lássátok, hogy jóságos az Úr. Boldog az a férfiú, aki reménykedik Őbenne. Féljétek az Urat, minden Ő szentjei. Mert nincsen nélkülözésük azoknak, akik félik Őt. Gazdagok elszegényednek és éheznek, azok pedig, akik keresik az Urat, semmi jóban nem szűkölködnek. Jertek gyermekeim, hallgassatok reám: az Úr félelmére tanítalak benneteket. Ki az az ember, aki akarja az életet, és jó napokat szeretne látni? Tartóztasd meg nyelvedet a gonoszságtól, és ajkaidat attól, hogy csalárdságot beszéljenek. Kerüld a rosszat, és cselekedjél jót. Keresd a békességet, és kövesd azt. Az Úrnak szemei az igazakon vannak, és az Ő fülei azoknak könyörgésén. Az Úr orcája pedig a gonosztevőkön van, hogy kiirtsa a földről az ő emlékezetüket. Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, és minden gyötrelmeiktől megszabadította őket. Közel van az Úr a töredelmes szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sokak az igazak gyötrelmei, és valamennyitől megszabadítja őket az Úr. Megőrzi az Úr minden csontjaikat, és egy sem töretik meg azokból. Gonosz a bűnösök halála, és meglakolnak azok, akik gyűlölik az igazat. Megmenti az Úr az Ő szolgáinak lelkét, és senki meg nem lakol, aki Őbenne reménykedik.
Apostolok magasztalása
Magasztalunk Téged, Szent Filemon apostol, és tiszteljük szenvedéseidet és fáradozásaidat, amelyeket elvállaltál Krisztus hirdetésére.
Vértanúk magasztalása
Magasztalunk Titeket, Szent Apfia, Arkhipposz, Onézimosz, Cecília,Valerius, Tiburtius és Maximus vértanúk, és tiszteljük drága szenvedéseiteket, amelyeket a Krisztusért kiállottatok.
Az istentisztelet befejezése
Szent Atyáink imái által, Urunk Jézus Krisztus, Istenünk, irgalmazz nékünk.

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra