3. A fordított perspektíva

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Mt 5,5

Először is arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy mi valójában a szelídség? Benne van a lélek szerénysége, jósága, békés állapota, óvatos megfontoltsága. A szelíd lélek az, aki nem ingerel másokat, és maga sem indulatoskodik.

Ám a szelídségről úgy tudunk meg legtöbbet, ha összegyűjtjük azokat a helyeket a Szentírásban, ahol éppen a szelídségről van szó.

Az Úr Jézus azt mondja, azért hiányzik lelkünkből a békesség, mert nem tanultunk még szelídséget és alázatot:

„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek.” Mt 11,29

Máté evangélista is szelídnek nevezi az Urat, amikor a prófétákat idézi az Úr jeruzsálemi bevonulása alkalmával:

Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az ige, amit a próféta mondott: Mondjátok Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád; szelíd ő, s szamárháton ül, szamárcsikón, teherhordó állat fián. Mt 21,4-5

Péter apostol az asszonyi lélek kapcsán így ír a szelídségről:

Ugyanígy az asszonyok is legyenek engedelmesek férjüknek, hogy ha egyesek nem hisznek is az igének, az asszonyok magaviselete beszéd nélkül is megnyerje őket, mikor látják istenfélő, tiszta életeteket. Ne a külső dísz, a hajfonogatás, az arany viselése vagy ruhák felöltése legyen az ékességük, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével, ami igen értékes Isten előtt. 1Pt 3,1-4

A szelídség parancsolatát akkor is szem előtt kell tartanunk, amikor a hitünkről kell tanúságot tennünk a jó szándékú kérdező előtt. Vagy pedig olyan valakinek kell választ adnunk, aki megrágalmaz bennünket:

Az Urat, az Istent őrizzétek szentül szívetekben. Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek. De ezt szelídséggel és félelemmel, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. 1Pt 3,15-16

Ám ne tévesszük össze a szelídségre és istenfélelemre való buzdítást a félénkséggel, ami távol legyen Krisztus lelki katonájától! Urunk épp arra bátorított bennünket, hogy emberi félelmek nélkül, bátran tegyünk tanúságot a bennünk lévő reménységről:

„Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről.” Mt 10,27

Ám igencsak ügyelnünk kell magunkra, hogy ezt valóban szelíden, és ne kérkedve, elbizakodva, másokat megítélve tegyük.

Egy alkalommal „szabad keresztény” közösség képviselői kerestek fel egy papot, alighanem „térítő” szándékkal, és neki szegezték a kérdést:

─ „Tisztelendő úr, részesült-e már a Szentlélek keresztségében?” A kérdésbe kimondatlanul is belecsúszott a kérkedés – „mi ugyanis részesültünk…”. És az ítélet: „föltételezzük, hogy ön még nem…”. A pap némi hallgatás után így válaszolt:

─ „A Szentlélek keresztségében akkor részesültünk, amikor Isten kegyelméből, méltatlanságunk ellenére, Jézust Urunknak, Megváltónknak és Istenünknek vallottuk meg:

Ezért tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: „Átkozott legyen Jézus!”, és senki sem mondhatja: „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által. 1Kor 12,3

Az Úr azt az ígéretet teszi a szelídeknek, hogy „öröklik majd a földet.” Hogyan kell ezt értelmeznünk? Egyrészt úgy, ahogyan a 36. zsoltár előre meghirdette:

A szelídek pedig öröklik majd a földet, és gyönyörködnek a béke teljességében. LXX, Zsolt 36,11 (37,11)

A bibliatudósok szerint ez a tanító-zsoltár a késő-fogság utáni időkből származik. A zsoltáros olyan gondról ír, amely mindig is foglalkoztatta a hívő embert: miért élnek jólétben a bűnösök, azok, akik elhagyták Istent, és miért szenvednek az igazak? Miért foglalják el újra és újra más és más hatalmak az országot? Ám Isten igazságos, mivel végső soron a szelídeknek tartja fent örökségét. Nem a milliárdosok vagy a hatalmasok lesznek a valódi örökösök, hanem a szelídek és igazak, akik félik Istent:

Vesd alá magadat az Úrnak, és esedezz Hozzá. Ne bosszankodj azon, akinek szerencsés az útja, azon az emberen, akinek cselekvése gonosz. Állj el a haragtól, és hagyj fel az indulattal. Ne bosszankodj, hogy gonoszul ne cselekedj, mert kiirtás vár a gonoszat cselekvőkre, ám akik az Urat várják, azok öröklik majd a földet. Kevés idő múlva a bűnös már nem lesz, a helyét sem találod, ha keresed. Ám a szelídek öröklik majd a földet, és gyönyörködnek a béke teljességében. LXX, Zsolt 36,1-11 (37,1-11)

Krisztus követői esetében a boldogság-parancsolat részben már be is teljesedett. A keresztények ─ ahelyett, hogy a pogányok eredeti szándéka, ellenszenve, abszolút politikai, pénzügyi és fizikai hatalma eltüntette volna őket a föld színéről ─, mind a pogány római, a tatár, az oszmán birodalmat, mind a bolsevik keresztényüldözést túlélve, az egész világon elterjedtek. És túl fognak élni minden újabb megpróbáltatást. Ha hitük és hitből fakadó szeretetük semmi pénzért sem lesz eladó! És ha hisznek abban, hogy az egyház Feje nem ember, hanem maga a testté lett Isten Ige:

„Én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta.” Mt 16,18

„Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességetek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.” Jn 16,33

Ám sok igaznak az életén keresztül is igazolva látjuk a boldogság-parancsolat beteljesedését: Jordániai Szent Geraszimosznak jámbor háziállatként állt a szolgálatába a vad oroszlán, akinek a lábából a tüskét kihúzta, és meggyógyította. A Szent Balázs barlangja előtt tolongó erdei vadakból az éppen arra vadászó katonák egyetlen-egyet sem voltak képesek elejteni. Szárovi Szent Szerafim imádságos szelídsége a legvadabb állatokat is magához vonzotta. És sok példát sorolhatnánk a szentek életéből.

Aranyszájú Szent János szerint az Úr Jézus Krisztus, alkalmazkodva az egyszerű ember felfogásához, a lelki és a kézzel fogható jutalmat egyaránt ígéri ebben a boldogságban. Mintha azt mondaná: a szelíd ember, aki nem meggondolatlan, nem hirtelen természetű, biztonságban tudhatja javait, mivel a hirtelen természetű gyakran nemcsak örökségét, hanem az életét is kockára teszi. Az Úr, amikor a lelki jutalomról beszél, a földi jutalom ígéretét sem zárja ki:

„Keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindez ráadásul megadatik nektek.” Mt 6,33

„Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy anyját, apját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, üldöztetésekkel együtt, az eljövendő világban pedig örök életet.” Mk 10, 29-30

Szent Ágoston egyértelműen az „örök jutalomra” helyezi a hangsúlyt. Ez a boldogság az örökké tartó örökség biztonságáról és el nem múló voltáról szól, amelyben a lélek mintegy a saját helyén megpihen. Mert ahogyan a test a földön pihen, a földből táplálkozik, hiszen a földből is származik, úgy a lélek a szentek helyén, a szentek életében pihen meg.[1]

A 26. zsoltárban is a végső, lelki jutalom ígérete van jelen. Az istenfélő emberek az „élők földjén” nyernek majd örökséget, ott, ahol mindenki él:

Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. LXX, Zsolt 26,13( 27,13)

Végül, egy kis kitérőt téve, gondoljunk arra a jelenségre, amelyet az ikonokon ábrázolt tér nyomán „fordított perspektívának” szoktunk nevezni. Az ikonfestő szándékosan követ olyan törvényszerűséget, amely ellentétes a látható valósággal. Az optikai törvények szerint a tárgy méretei a távolsággal arányban csökkennek, a perspektíva vonalai a látóhatáron keresztezik egymást. Az ikonon épp a fordítottja történik: a perspektíva kiindulópontja nem a kép mélységében található, hanem a kép előtt, azaz, magában a nézőben.

Az evangéliumokban ugyanígy minden, mintegy „fordított perspektívában” van ábrázolva: „Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” (Mt 20, 16). A „szelídek” és nem a hatalmasok vagy az erőszakosak öröklik a földet. A keresztfa végső megaláztatása voltaképpen a legnagyobb diadalt hozta az emberiség számára. A fordított perspektíva nem „szemfényvesztés”, nem azért ragadja meg a nézőt, hogy a látszatok játékának a világába csábítsa. Hanem azt az érzést sugallja számára, hogy egy út kezdeténél áll, amely ahelyett, hogy elveszne a térben, kinyílik a végtelen teljességre. Valójában ez a szoros kapu, amely az életre visz:

„A szűk kapun át menjetek be, mert tágas a kapu és széles az út, amely a pusztulásba visz, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!” Mt 7,13-14

 

3 hozzászólás

  1. Plesz Mária
    Plesz Mária at | | Reply

    Nagyon jó volt olvasnom ezt a kifejtést. Köszönet érte!

    1. imreni
      imreni at | | Reply

      Köszönjük az észrevételt!

    2. imreni
      imreni at | | Reply

      Köszönjük a buzdítást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Tovább az eszköztárra