11. A hamis szó ereje

Egy tanú hamis vallomása, amelyet bíróság előtt tett, ártatlan emberhalálos ítéletét vonhatta maga után (Lev 19,16; 1Kir 21,10). Nemcsak a bibliai időkben, hanem a későbbi korokban, sőt a mi korunkban is. Elsősorban ettől óv a kilencedik parancsolat:

Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen! (Kiv 20,16; MTörv 5,20)

Talán nem is gondoljuk, milyen ősi története van az életet kioltó hamis szónak! Már a paradicsomban felüti a fejét, és az ember bukásához vezet. A Teremtés Könyvében ezt olvassuk:

A kígyó azonban eszesebb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: »Miért mondta nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?« Az asszony azt felelte neki: »A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért mondta nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.« A kígyó erre azt mondta az asszonynak: »Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint istenek: tudni fogjátok a jót és a rosszat!« Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott vele lévő férjének is, és ettek. Ter 3,1-6

A kimondott hamis szó még nem vezetne bukáshoz, ha az ember, aki arra hivatott, hogy Istenbe vetett hite és bizalma alapján megkülönböztesse a hamist az igaztól, nem adna neki hitelt. Ám az agyafúrt Ellenség jól tudja, hol van az ember gyönge pontja, hogyan kell a hazug szót elhitetnie: az emberben lappangó hiúságra, nagyravágyásra kell építenie. És ki az, akiben nem rejtőzködik ilyesféle emberi gyöngeség?

»Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint istenek…«

Nem elég tehát igaznak, tisztának lenni! Kellő alázatra és okosságra is szükség van a hamis szó kivédésére.
A kilencedik parancsolat a harmadikkal rokon, azt egészíti ki, amely az Istennel való kapcsolatunk alapját, az imát védelmezte:

Ne vedd hiába az Úr, a te Istened nevét! Kiv 20,7

A kilencedik viszont minden olyan vétektől óv, amelyet az ember szóval követhet el.
Ám nem feltétlenül szükséges bíróság elé állni ahhoz, hogy valaki hamisan tanúskodjon felebarátja ellen. Mivel keresztény meggyőződésünk szerint már az is hamis tanúság, ha az egyik ember megrágalmazza a másikat, vagy egyszerűen igazságtalanul elmarasztalja valamiben. Halljuk, mit mond a zsoltáros:

Uram, ki tartózkodhat hajlékodban, és ki lakozhat szent hegyeden? Az, aki szeplőtelenül jár, és igazságosságot cselekszik, aki igazat szól szívében, aki nyelvével nem követett el álnokságot, sem rosszat nem tett felebarátjának, és nem adott hitelt szomszédjai gyalázásának. Aki előtt a gonoszat cselekvő nem ér semmit, de nagyra tartja azokat, akik az Urat félik. LXX 14,1-4 (15,1-4)

A hamis, rágalmazó szó a jogtalan előnyszerzésnek, elsőségre törekvésnek, karrierizmusnak is árulkodó eszköze. Mindenütt, ahol ember él és cselekszik, így egyházi közösségen belül is felütheti a fejét:

Írtam az egyháznak, de Diotrefész, aki közöttük elsőségre vágyik, nem fogad el minket. Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti az egyházból. 3Jn 1,9-10

A rágalmazó szavakat tehát, éppen az igaz tanítás megvédése érdekében, vissza kell utasítani.
Ám az Úr arra is megtanít, hogyan kell fogadnunk, ha a rágalmazó, vagy gyalázkodó szó kívülről jön:

„Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” Mt 5,11-12

Nem akármilyen rágalomnak kell tehát örülnünk, hanem annak, ha az valóban rágalom, valóban hazugság, és ha azt Jézusért és az ő igazságáért terjesztik rólunk.

Pál apostol arra tanít, hogy a rágalmazó szóval a szelíd szót, a jó lelkiismeretet, a vallásos élet tisztaságát kell szembeállítani:

Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk… 1Kor 4, 12-13

Péter apostol pedig ezt írja:

Az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. 1Pt 3,15-16

Vajon mivel kerülhetjük el, hogy valamilyen meggondolatlan, hamis szóval vétkezzünk felebarátunk ellen? Mindenekelőtt Isten félelmével, de nyelvünk megfékezésével is:

Ki az, aki élni akar, s jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelvedet a gonosztól, s ajkad ne beszéljen csalárdságot! LXX, Zsolt 33,13-14 (34,13-14)

Nem egyfajta hamis tanúság-e, ha valaki, aki maga is vétkes, ahelyett, hogy önvizsgálatot tartana, elmarasztalja felebarátját? Méghozzá semmiségekért. Amíg az ember szenvedélyek vagy vétkek rabja, nem képes tisztán látni felebarátját és annak baját. Ha mégis felcsap sebésznek, s így lát neki a műtétnek, nem jótékony gyógyítás, hanem még nagyobb kár lesz a végeredmény:

„Miért nézed a szálkát testvéred szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát? Hogyan mondhatod testvérednek: »Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát!« ─ mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből.” Lk 6,41-42

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.” Mt 7,1-2

Ezek szerint lehet ítélni, de akkor vállalni is kell a számunkra ugyanolyan mértékkel kiszabott ítélet nem veszélytelen kockázatát.
Lehet ítélni, de csak messzemenő óvatossággal, mivel a látszat sokszor csal, és csak egyedül Isten tud igazságosan ítélkezni. És az, aki Istenben él. Mi gyakran ítélünk a látszat alapján:

„Ha körülmetélitek az embert szombaton, hogy ne sértsék meg Mózes törvényét, akkor miért haragudtok énrám, hogy egy embert teljesen meggyógyítottam szombaton? Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet.” Jn 7,23-24

Lehet tehát ítélni, de csak igazságosan, és ami ettől elválaszthatatlan, irgalommal, saját vétkes voltunk tudatában. Boldog Ágoston ezt írja:

Gondoljuk meg, amikor a szükség arra kényszerít, hogy mást megintsünk, vajon olyan vétekről van-e szó, amit mi soha nem követtünk el? És akkor jusson eszünkbe közös gyarlóságunk, így a megintéshez nem haraggal, hanem könyörületes szívvel fogunk hozzálátni. Együtt fogunk sóhajtozni, testvérünket együttes megtérésre fogjuk hívni.[1]

Nem valami hasonlóra figyelmezteti Titust Pál apostol?

Emlékeztesd őket arra, hogy senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt. Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket. Tit 3,1-7

Nem erre emlékezteti Timóteust?

Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék. 2Tim 2,24-26

Az igazságosnak vélt ítélet könnyen válik „ítélkezéssé”, amikor felebarátunk bűnét láttuk, vagy hallottuk ugyan, ám bűnbánatának nem voltunk tanúi. Péter háromszor tagadta meg az Urat a főpap udvarában, ezt mindenki hallhatta, ám bűnbánatáról csak Isten tudott:

Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt. Mt 26,75

Megeshet, hogy Isten, aki mindent lát, és mindenben helyesen ítél, már régen megbocsátott egy bűnösnek, mi viszont, akik még nem láttunk, és nem hallottunk, pálcát törünk fölötte.
Szentéletű Dorótheosz mond el egy tanulságos példázatot ezzel kapcsolatban. A történet így szól:

Egyszer egy városba hajó érkezett, tele rabszolgákkal. Élt a városban egy szentéletű nő. Egy kislányt akart kiváltani magának, azzal a szándékkal, hogy magához veszi, és vallásos életre neveli. Két kislányt talált, az egyiket ki is váltotta. Amikor a hajó egy másik városba ért, ugyanezzel a szándékkal egy feslett életű nő jött oda, és kiváltotta a másik lányt. Az egyik Isten félelmében, a másik az ördög eszközének nevelte az általa kiváltott kis teremtést. Vajon elképzelhető-e, hogy Isten egyforma mércével ítéli majd meg mind a két életet? Hiszen az egyik csak jót, a másik pedig csak rosszat látott egész életében. Ha egyszer valamilyen testi bűnbe esnek, vajon mind a ketten egyforma ítélet alá esnek?[2]

Ámde hívjuk fel még egyszer a figyelmet a félreértések elkerülésére! Az Úr Jézus nem azt parancsolja nekünk, hogy semmiféle bűnt sem szabad elítélnünk, vagy másokat megfeddenünk! Hiszen ő is számos esetben leleplezte a képmutatást, Pál apostol is megítélte a korinthusiak testi vétkeit, Péter apostol is megvádolta a birtoka eladásával kapcsolatban hazugságon kapott Anániást:

„Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” ApCsel 5,4

Megfeddeni, megróni lehet, és szükséges is felebarátunkat, ha ez az ő saját javát és egyben a közösség javát szolgálja. Ha ezt nem tesszük, számot kell adnunk róla Isten előtt. Elsősorban annak kell számot adnia, akit Isten „őrállóvá” tett mások számára. Ezékiel prófétánál ezt olvassuk:

Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: »Emberfia, őrállóul rendeltelek Izrael házához; halld a szót az én számból, és fenyegesd meg őket az én nevemben. Ha azt mondom a gonosznak: „Halállal halsz meg!” ─ és te nem utasítottad, és nem parancsoltad meg neki, hogy térjen vissza útjairól és éljen, maga a gonosz a saját gonosztette miatt hal ugyan meg, de a vérét a te kezeden keresem. Ha azonban utasítod a gonoszt, de ő nem tér meg gonoszságából és útjáról, ő maga ugyan meghal gonosztette miatt, te azonban megmented lelkedet…« Ez 3,16-19

Annak kell tehát elsősorban feddeni, megróni, akit Isten „őrállóvá tett”. És csak „Izráel házában”, vagyis az Egyház tagjai és nem a rajta kívül állók között. Erről ír Pál apostol a korinthusiaknak:

Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! 1Kor 5,12-13

Ha az eddig mondottakkal egyetértettünk, azt is kimondhatjuk, hogy az intelem, sőt ─ az intelem elutasítása esetén ─ a büntetés egyenesen kötelességünkké válik:

„Ha testvéred vétkezik ellened, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt.” Mt 18,15-17

Befejezésként tegyünk még valamit hozzá az eddigiekhez. Felebarátunk vétkének a kiteregetése, jóllehet valótlan dolog állításának a szándéka nélkül, mégis felér egyfajta hamis tanúsággal. A Teremtés Könyvében, Noé és fiai történetében tanulságos elbeszélést olvashatunk arról, hogy a másik ember bűnének az elhíresztelése vétek, „átkos” dolog, míg annak eltakarása „áldásos”:

Noé aztán, mint földművelő ember, elkezdett szőlőt ültetni. Ivott a borból, lerészegedett, és mezítelenül feküdt a sátrában. Amikor Kánaán apja, Kám meglátta apja mezítelenségét, hírül adta kint levő két testvérének. Ám Szem és Jáfet vállukra terítették a palástot, és hátrafelé haladva betakarták apjuk mezítelenségét. Arcukat hátrafordították, így nem látták apjuk mezítelenségét. Amikor aztán Noé felébredt a részegségből, s megtudta, mit tett vele a kisebbik fia, így szólt: »Átkozott legyen Kánaán, legyen utolsó szolgája testvéreinek!« Majd ezt mondta: »Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Szem sátraiban, s Kánaán legyen a szolgájuk!« 9,20-27

Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. 1Pt 4,8

Felebarátunk bűnének eltakarása tehát keresztény lelkületre vall, kivéve, ha ebből neki, vagy valaki másnak kára származna. Erre utal Palamasz Szent Gergely intelme:

Ne tégy hamis tanúságot, hogy ne válj hasonlóvá ahhoz, aki a kezdetekben hamis tanúságot tett Istenről Éva előtt, és nehogy hozzá hasonlóan átkozott légy (Ter 3,14). Inkább takard el felebarátod bukását — kivéve, ha ebből másoknak valamilyen kára származna —, hogy ne Kámhoz, hanem Szemhez és Jáfethez légy hasonló, s részesülj az áldásban.[3]
(Folytatjuk)

———————————–
[1]

[2] 6. tanító beszéd

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Tovább az eszköztárra