Odigitria Kiadó

Odigitria Kiadó – Odigitria Könyvek

Az Odigitria Kiadó – “szellemi műhelyként” – 2001-ben jött létre a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye támogatásával, és új könyvsorozatot indított el Odigitria Könyvek címmel. A sorozat feladata az ortodox kereszténység teológiájának, spiritualitásának, művészetének, valamint az ezeket tápláló ókeresztény és bizánci hagyománynak a bemutatása az apostoli időktől napjainkig.

A görög „odigitria” szó „útmutatót” jelent, ez egyúttal a legrégebbi és legelterjedtebb Mária-ikon elnevezése is. Legelső mintáját a hagyomány szerint maga Lukács apostol készítette el.

Az Odigitria Könyvek egy olyan keresztény hagyományt kívánnak megismertetni a magyar olvasóközönséggel, amely már a 10. századtól kezdődően folyamatosan jelen volt Magyarországon, ma is élő hagyományként mély nyomot hagyott a szomszédos országok és népek, illetve saját hazánk és népünk történelmében is, ennek ellenére Magyarországon csak kevéssé ismert, sőt, időnként félreismert. Így az Odigitria Könyvek – az ortodoxia hiteles hangjaként – kezdettől fogva hiánypótló szerepet kívántak betölteni.

Mivel a kiadói tervek szerint a sorozat nemcsak ókeresztény és bizánci, de mai görög, orosz, szerb, román, bolgár és más szerzőségű, illetve témájú műveket is magába foglal, kötetei a környező népek keresztény kultúrájába is betekintést nyújtanak, s így kimondott céljuk a magyarság és szomszédai közötti megértés és békesség előmozdítása.

Végül pedig az – mint a sorozat neve is mutatja –, hogy feltárják az ortodoxia kincseit mindazok számára, akik e művekből a spirituális útra szóló „útmutatást” és lelki vigaszt szeretnének meríteni.

+

A Kiadónak 2009-től együttműködő társa a Jel Kiadó, amelynek közreműködésével már több könyv jelent meg az Odigitria Könyvek sorozatban első és második kiadásban. Honlapjuk a www.jelkiado.com címen, ill. a “JEL-Odigitria Kiadó” keresőkérdéssel részletes felvilágosítást nyújt tevékenységükről.

Legújabb, 2016 tavaszán magyar fordításban megjelent könyvünk,  a “Légy elrejtett ember” ismertetője e lap végén található!

+

Az Odigitria Könyvek eddig megjelent kötetei:

IOANICHIE BĂLAN: A moldvai szerzetesek élete (2002)

Fordította: Korányi Mária és Pikler Mihály

Ioanichie Bălan (1930–2007) ortodox szerzetespap − a moldvai Sihăstria monostor néhány éve elhunyt apátja − gyűjtőmunkája nyomán jött létre három évtizeddel ezelőtt a Román atyák élete (Paterikon) című kötet. Ebből készítette Nicolae Steinhardt, a közelmúlt egyik legnagyobb hatású román ortodox gondolkodója ezt a válogatást, eredetileg a francia közönség számára. A könyv közel két tucat hosszabb-rövidebb történetet tartalmaz a romániai szent életű szerzetesek és apácák életéből. Ezeken az egyszerű nyelven megfogalmazott, tömör, csattanós mondásokban bővelkedő elbeszéléseken keresztül az olvasó egy szomszéd nép lelki kincsestárába nyerhet bepillantást. Az így kibontakozó világ olykor meglepő vagy különös lehet, de mégsem idegen tőlünk, már csak azért sem, mert a történetekben nemegyszer a szentek életeinek jól ismert fordulataival találkozunk.

+

ANTHONY BLOOM: Az élő ima (2002, 2. kiad.: 2010)

Fordította: Imrényi Tibor

Anthony Bloom püspök (1914–2003) a XX. század egyik legnépszerűbb ortodox főpapja volt. Nemcsak ortodox körökben ismerték jól, hanem szinte az egész keresztény világban. Számos könyvet írt, amelyek Krisztus csodáit, példabeszédeit magyarázzák, illetve a keresztény lelki életbe nyújtanak bepillantást. Ez utóbbiak sorába tartozik a püspök egyik legismertebb műve, Az élő ima, amely rövid időn belül több kiadást is megért Angliában. Bloom sikerének a titka, hogy nagy tapasztalattal rendelkező, személyes lelki élményeit megosztó kortárs tanítóként szól az olvasóhoz. Nyelvezete egyszerű, világos, modern, tanítása mély és ősi keresztény hagyományra támaszkodik.

Az élő ima az Isten imádságban való kereséséhez segíti a kezdőt, feltárja előtte a Miatyánk szavainak a jelentőségét, megismerteti a kereszténység egyik legősibb imájával, a Jézus-imával, megvilágítja az elmélkedés és az ima közötti különbséget, szól a hívő ember számára sok gondot okozó viszonzatlan imáról, s végül letisztultabb formákhoz, az aszketikus imához és a csend imájához vezeti el az olvasót.

+

ARANYSZÁJÚ SZENT JÁNOS: A Felfoghatatlanról és az Egyszülött dicsőségéről (2002)

Fordította: Perczel István

Aranyszájú Szent János (349−407) előbb egyszerű szerzetesként, majd antiokhiai papprédikátorként, végül konstantinápolyi érsekként tevékenykedett. Mind prédikációiban, mind egyéb tevékenységeiben a szegényeket, betegeket és elesetteket védte a gazdagokkal és elnyomóikkal szemben, s ezért a császári hatalommal szembekerülve végül száműzetésben fejezte be életét. Itt közölt kilenc prédikációját 386/387-ben mondta el az akkoriban igen elterjedt ariánus eretnekséggel vitázva. A beszédekben az ariánusok két fő tételét cáfolja: 1. „Az isten mivolta tökéletesen megismerhető” és 2. „ebből következően tudjuk, hogy a Krisztus nemcsak hogy kisebb az Atyánál, de még csak nem is hasonló hozzá, tehát teremtmény”. János az első öt beszédben azt bizonyítja, hogy nemcsak az Isten mivolta, de még a világban való jelenléte, tevékenységei is tökéletesen felfoghatatlanok számunkra, és így egyedül csak a Fiú és a Szentlélek ismeri az Atyát. A második négy beszédben azt elemzi, mi az oka a Krisztus alázatos kijelentéseinek, amelyek alapján az ariánusok az Istenatyánál kisebbnek gondolták őt. Minden prédikációt erkölcsi buzdítás zár, amelynek szövege gazdag forrásul szolgál nemcsak a kor liturgiájáról, egyházi szokásairól és aszketikus gyakorlatáról, de a kor hellenisztikus nagyvárosainak életéről, bűneiről és erényeiről, társadalmi viszonyairól is.

A kötetet kiterjedt jegyzetanyag, bevezetés, teológiai szótár, bibliai konkordanciatáblázatok és egy tanulmány kíséri. A tanulmány János életét, az ariánus viták történetét, a János által cáfolt ariánus teológiát, az arra adott ortodox választ, valamint Aranyszájú Jánosnak a zsidósággal kapcsolatos teológiai nézeteit tárgyalja.

+

JEAN MEYENDORFF: Krisztus az ortodox teológiában (2003)

Fordította: Imrényi Tibor, Perczel István, Szegedi Iván

Jean Meyendorff nemcsak a XX. század egyik legjelentősebb ortodox teológiai gondolkodója, de általánosságban is a század egyik kiemelkedő egyháztörténésze és bizánci tudósa volt, aki teológiai témáit mindig történeti összefüggésben vizsgálta. Ez a mű is dinamikusan, megfogalmazódásának történeti kereteiben tárgyalja az ortodox krisztológiai gondolkodást a Kr. u. 451-ben tartott Kalkédóni Zsinattól az ortodox teológia végső kikristályosodásának idejéig, vagyis a XIV. századi konstantinápolyi, úgynevezett hészükhaszta zsinatokig. Ekként ez a monográfia, amely először 1969-ben jelent meg franciául és angolul, nemcsak az ortodox krisztológiai hagyománynak máig egyetlen átfogó kifejtése − legalábbis nyugati nyelven és a nyugati közönség számára −, de egyedülálló az egész modern teológiatörténeti irodalomban. Meyendorff itt kora filológiai és történeti kutatásaira támaszkodva érvel a Krisztus személyére vonatkozó ortodox teológiai hagyománynak a dinamikus történeti fejlődésben megmutatkozó szerves egysége mellett, szembeszállva a nyugati teológiatörténészek körében általános, a hagyományos krisztológiai tanítást radikálisan kétségbe vonó állásponttal.

+

SZOFRONYIJ (SZAHAROV) APÁT: A Szent Hegy titka. Áthoszi Sziluán (1866−1938) élete, tanításai és írásai (2006, 2. kiad.: 2010)

Fordította: Imrényi Tibor

Sziluán atya, az orosz származású áthoszi szerzetes, a XX. századi ortodox keresztény spiritualitás kivételes alakja, akinek személyes vallomásként megörökített tanításai a nyugati egyházban Szent Ágostonéhoz hasonlíthatók.

Szülei egyszerű földművesek voltak. 1892-ben, a katonai szolgálat letöltése után egy héttel, az áthosz-hegyi Szent Panteleimon monostor felé vette az útját. A falusi iskolában mindössze két osztályt végzett el. A monostorban viszont magába szívta azt a gazdag örökséget, amely a keresztény szerzetesség forrásáig nyúlik vissza, és az egyiptomi, palesztinai pusztaságokban élő ókeresztény remete atyákhoz hasonló bölcsességre tett szert. Valódi sztarec, „öreg” lett, azaz olyan szerzetes, akit évtizedek alatt megszerzett bölcsessége, lélekbe látása alkalmassá tett arra, hogy mások számára is tanító legyen.

Kivételes alkatú ember volt, nem mindennapi fizikai erővel rendelkezett. Ezek a különleges adottságok tették rendkívüli teljesítményekre képes aszkétává. A konstantinápolyi egyház szinódusa 1988-ban avatta szentté.

+

HÉSZÜKHASZTA JÓZSEF: Az Isten megismeréséről. Egy áthoszi lelkiatya levelei (2006, 2. kiad.: 2011)

Fordította: Imrényi Dávid

„Ha teológus vagy, akkor valóban imádkozol; és ha valóban imádkozol, akkor teológus vagy” – olvashatjuk a Filokália egyik művében. Ezt a mondást követte egész életében Hészükhaszta József (1898–1959), a huszadik századi ortodox keresztény spiritualitás egyik meghatározó alakja. Fiatalon azzal a szándékkal ment Áthosz hegyére, hogy Krisztus keskeny ösvényén járva remeteként az egykori nagy aszkéták, a pusztai atyák útját kövesse. Sokat tanult korának nagy remetéitől, s aszkézisének középpontjába a szív szüntelen imádságát és az engedelmességet helyezte. A lélek Istenhez vezető útjának hagyományos három fokozatát – megtisztulás, megvilágosodás és beteljesedés – végigjárva számos kegyelmi ajándékban részesült, s ezeket közvetítette tanítványainak, akik mind Áthoszon, mind másutt, többek között Amerikában is nagymértékben hozzájárultak az ortodox lelki élet újjászületéséhez.

Ez a könyv, amelyet már számos nyelvre lefordítottak, József atya lelki gyermekeihez írt leveleinek gyűjteményét tartalmazza. A nyolcvanegy rövidebb levél Áthoszon kívül élő szerzeteseknek és világiaknak szól, míg a kötetet záró hosszú írás, melyet egy remetének címzett, a lelki út teljes keresztmetszetét vázolja fel. Hészükhaszta Józsefnek a levelekből feltáruló küzdelmei a legkorábbi egyiptomi remeték aszketikus hőstetteit idézik, tanítása pedig a megélt teológiát, Isten közvetlen megismerését tárja olvasói elé. Ugyanakkor lelki gyermekei iránti gondoskodása, alázata és az emberi gyengeségek megértése egyszerű, szerető, érző szívű emberként mutatják be őt.

+

IOANICHIE BĂLAN: Három beszélgetés moldvai sztarecekkel (2008, megj.: 2009)

Fordította: Mezei Balázs, Kicsi Sándor

Ioanichie Bǎlan (1930–2007) román ortodox szerzetespap 1949-ben lépett be a Sihǎstria monostorba, ahol közel két évtizedig szerzetesként élt, illetve diakónusként szolgált. 1971-ben áthelyezték a Bistriţa monostorba. A bukaresti teológiai főiskola elvégzése után 1979-ben pappá szentelték, később protoszinkellosz, majd archimandrita lett. 1990-ben visszatért Sihǎstriába, ahol a szerzetesi közösség vezetőjévé nevezték ki. Fél évszázadon át számos lelkipásztori könyvet, lelki hasznú gyűjteményt, leírást, szerzetesi életrajzot tett közzé. Nagy érdeme, hogy többször is kiadott interjúköteteiben megörökítette a román ortodoxia nagy „öregjeinek”, az idős lelki vezetőknek a tanításait.

Magyar nyelven 2002-ben jelent meg első könyve: A moldvai szerzetesek élete címmel az Osiris és az Odigitria Kiadó gondozásában.

+

SZENT SIMEON az ÚJ TEOLÓGUS: Az isteni szerelmek himnuszai (2010)

Fordította: Perczel István

Új Teológus Szent Simeont (949−1022) a „legnagyobb bizánci misztikusként” tartják számon. Jelentősége azonban túllép a szigorú értelemben vett misztika területén. Radikális vallási újítóként és társadalmi reformerként lépett fel Konstantinápolyban. Azt hirdette, hogy az isteni jelenlét, a megváltás közvetlen és valóságos érzékelése a keresztény egyén és társadalom megítélésének egyetlen ismérve, és hogy ebben a perspektívában csak az elfogadható, ami megfelel Krisztus parancsolatainak, és az isteni valóság fényének közvetlen megismeréséhez vezet, de elfogadhatatlan minden, ami anyagi érdekből, e világi gondolkodásból, vagy akár csak lanyhaságból fakad. Simeon volt a kor legnagyobb hatású lelki vezetője is, követői megújították az ortodox szerzetességet.

Ámde Simeon költő is volt, aki tartalmában és formájában is megújította a bizánci vallásos költészetet, közvetlen és őszinte szavakkal beszélte el belső élményeit, vallotta meg bűneit, és gazdag költői képvilággal fejezte ki nemcsak misztikus teológiáját, de egyház- és társadalomkritikáját is. A jelen kötet összes fennmaradt költői művének magyar fordítását tartalmazza Oláh Mátyás művészi illusztrációival.

+

Áthoszi Porfíriosz atya élete (1906–1991) (2011)

Fordította: Imrényi Dávid

Görögországban 2003-ban látott napvilágot az Áthoszi Porfíriosz atya (1906–1991) életét és tanításait bemutató kötet, amelynek első részét adjuk most közre. Porfíriosz atya kisgyermekkorában Kunyhós Szent János életrajzát olvasva határozta el, hogy szerzetes lesz. Tizenkét éves korában az Áthosz-hegyre szökött, ahol a Kafszokalívia remeteségben – két szent életű „öreg” tanítványaként – imádság, munka és feltétlen engedelmesség lett az élete. Fiatalon kivételes lelki ajándékok birtokába jutott. Egy súlyos betegség miatt vissza kellett térnie szülőföldjére. Pappá szentelték, majd kinevezték az Athéni Központi Kórház és Rendelőintézet kis templomába lelkésznek. „Földi angyalként” végezte a szent szolgálatokat a város sivatagában. Lelki ajándékait mindenkor gazdagon kamatoztatta.

Számos helyen teljesített szolgálatot, sok lelki gyermeket és követőt hagyva maga után. Halála közeledtével visszatért az áthosz-hegyi remeteségbe, és itt diktálta lelki útmutatásnak szánt búcsúlevelét: „Mindig azért imádkozom, hogy lelki gyermekeim szeressék Istent, aki számunkra minden, és méltasson bennünket arra, hogy belépjünk földi, nem teremtett Egyházába. Mert itt, a földön kezdődik minden.”

+

Áthoszi Porfíriosz atya tanításai (2012)

Fordította: Sinka Borbála Julianna

Áthoszi Porfíriosz atya (1906−1991) neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Az áthoszi remeteségben töltött ifjúkor után az Athéni Központi Kórház és Rendelőintézet kápolnájában lelkipásztori szolgálatot teljesítő szerzetespap színes, saját maga által elbeszélt élettörténete korábban már megjelent magyar fordításban. Jelen kötet ennek folytatása: Porfíriosz atya gondolatait gyűjti egybe tematikus fejezetekben, amelyeket konkrét beszélgetésekről készült hangfelvételek és feljegyzések alapján állítottak össze. Így a tanítások között nemcsak a lelki irodalomban gyakran érintett témák kerülnek elő (pl. az imádság vagy a bűnbánat), hanem olyan, a mindennapi élet alapproblémáival foglalkozó kérdések is, mint a betegség, a házasság vagy a gyermeknevelés. Porfíriosz atya az Athénban töltött évtizedek során a hétköznapok ugyanazon társadalmi, családi és lelki problémáival szembesült, mint bármelyik világi hívő, ám ezekre egy szent életű aszkéta lelkiségével adott választ.

A könyv lapjairól egy jelenkori szent szól hozzánk életről és halálról, emberi kapcsolatokról, s nem utolsósorban önmagáról. „Azt gondolom magamról, hogy ócska, rozsdás cső vagyok, amelyben éltető, kristálytiszta víz folyik, mely a Szentlélektől ered… Bár rövidesen eltávozik belőlem a lélek, az emberek mégis hozzám, nyomorulthoz jönnek. Pedig semmim sincs, amit elvihetnének. Semmim sincs, minden csak Krisztusé.”

„Esőt ad igazaknak és hamisaknak” [1]

[Részlet az “Áthoszi Porfíriosz atya élete (1906–1991)” c. könyvből]

A Központi Kórház és Rendelőintézet Szent Geraszimosz templomába sok hívő tért be gyertyát gyújtani. Voltak, akik ott maradtak gyónni, mások csak áldást kértek, ismét mások gyertyát gyújtottak, keresztet vetettek, és elmentek. Volt köztük férfi, nő, fiatal, öreg, művelt és egyszerű ember. Az Omónia tér környékén a legkülönfélébb emberek laktak.

Szent Porfíriosz atya
Áthoszi Szent Porfíriosz

Régebben szokásban volt, hogy Vízkereszt ünnepén megszenteltük a házakat. Az egyik évben én is körbejártam, hogy megszenteljem a házakat. Bekopogtam a lakások ajtaján, és amikor kinyitották, beléptem, és már énekeltem is: „Midőn a Jordánban megkereszteltettél, Urunk…”[2]. Történt, hogy a Maizón utcába is eljutottam, ahol megláttam egy vaskaput. Kinyitottam, beléptem az udvarra, amely tele volt mandarin, narancs és citromfákkal, majd elindultam a lépcső felé. A lépcső a ház falához volt építve, fel kellett rajta menni, az épület alatt pedig pince volt. Fölmentem a lépcsőn, bekopogtam, és egy asszony nyitott ajtót. Amint kinyitotta, máris énekelni kezdtem, amint szoktam: „Midőn a Jordánban megkereszteltettél Urunk…” Ám az asszony félbeszakított. Közben a folyosón lévő szobákból, jobb és baloldalról is lányok jöttek elő, mert hallották az éneket. „Ezek szerint egy nyilvánosházba kerültem” – gondoltam magamban. Az asszony elállta az utamat:

─ Távozz innen! Nekik nem szabad megcsókolniuk a keresztet. Majd én megcsókolom, azután kérlek, távozz!

Erre már szigorú, szemrehányó arckifejezést öltöttem, és ezt mondtam:

─ Nem tehetem! Pap vagyok, nem mehetek el. Azért jöttem, hogy megszenteljem a házat.

─ Rendben van, de nekik akkor sem szabad megcsókolniuk a keresztet.

─ Honnan tudhatjuk, hogy ők csókolhatják meg a keresztet vagy te? Mert ha Isten megkérdezné tőlem, mondjam meg neki, kinek szabad megcsókolnia a keresztet, a lányoknak vagy neked, lehet, hogy azt válaszolnám, hogy a lányoknak szabad, de neked nem. Mert az ő lelkük tisztább, mint a tiéd.

Erre az asszony kissé elpirult. Én pedig folytattam:

─ Engedd ide a kislányokat, hadd csókolják meg a keresztet!

Intettem nekik, hogy lépjenek csak közelebb. Majd az eddiginél is ünnepélyesebb hangon folytattam, „Midőn a Jordánban megkereszteltettél, Urunk…”, mert a szívemben örömet éreztem, hogy Isten úgy rendezte a dolgokat, hogy ezekhez a lelkekhez is eljussak.

A lányok sorra odajöttek, megcsókolták a keresztet. Mindannyijuknak ápolt külseje volt, tarka szoknyákat és más egyebet viseltek. Így szóltam hozzájuk: „Áldott ünnepeket, gyermekeim! Isten mindnyájunkat szeret. Igen jóságos, »esőt ad igazaknak és hamisaknak«. Ő mindnyájunk Atyja, és mindnyájunkra gondja van. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy megismerjük Őt, szeressük Őt, és mi magunk is jókká váljunk. Ti is szeressétek Őt, és meglátjátok, milyen boldogok lesztek! A lányok tágra nyílt szemekkel néztek rám. Elgyötört kis lelkükben valami megmaradt.

─ Boldog vagyok, mert Isten arra méltatott, hogy ma eljuthassak ide, és megszenteljelek benneteket – mondtam nekik. Áldott ünnepeket!

─ Áldott ünnepeket! – mondták ők is, én pedig elmentem.

+

KRONSTADTI SZENT JÁNOS: „Életem Krisztusban” (2014)

Válogatta és összeállította: A. V. Jelcsanyinov

Fordította: Havasi Ágnes és Pikler Mihály

Kronstadti Szent János
Kronstadti Szent János

Kronstadti Szent János (1829–1908), e kivételesen nagy hatású orosz szent „Életem Krisztusban” című lelki naplójának ez a válogatása hosszabb-rövidebb bekezdéseket tartalmaz: a Lélek kegyelmétől áthatott gondolatokat és érzéseket, amelyeket a szerző az önvizsgálat és a próbatételek, illetve az imádságos elmélyülés idején örökített meg.

János atya Észak-Oroszország szülötte, akit a Szentpétervári Teológiai Akadémia elvégzését követően 1855-ben pappá szenteltek, majd Kronstadt szigetén, a Szent András-székesegyházban teljesített papi szolgálatot egészen haláláig. Ez a könyv az ő életrajzával kezdődik, amely a lelki napló tényleges bevezetője és az ott leírt gondolatok, igazságok hiteles bizonysága. Isten szent embereként, magának semmit meg nem tartva, saját életét is szétosztva, képes volt a legmegterhelőbb életkörülmények között arra, hogy tömeggel és zajjal dacolva, idejét és figyelmét egészen Istennek szentelje.

János atya csodatevő volt, aki imáival számtalan nagyszerű dolgot vitt véghez, de a legnagyobb csodának mégis a személyét és egész életét nevezhetjük. Csodatevőként is lelki józanságra inti olvasóit: „Az Úr tökéletesen tiszteletben tartja az általa alkotott természetet és annak törvényeit (…); ezért akaratát is rendszerint a természet, illetve annak törvényei révén viszi véghez, például amikor megbünteti vagy megáldja az embereket. Ezért csak végszükség esetén várj tőle csodákat!”

Odigitria — Jel, Budapest 2014

+

DIONÍSZIOSZ TÁCISZ: “Légy elrejtett ember!”

Szemelvények XX. századi görög ortodox atyák tanításaiból  (2016)

Fordította: Pikler Mihály

Διδαχές Γερόντων„Éjinai Jerónimosz atya hasznos tanácsa: »Légy másmilyen kívülről, mint amilyen belül vagy. Hogy is mondjam csak? Légy elrejtett ember!«”

Többek között ezeket a belső életre ösztönző egyszerű, ám lelki hasznú szavakat idézi könyvében a szerző, Dionísziosz Tácisz ortodox pap, aki a görögországi Kónica városában templomi elöljáróként szolgál. Gyűjteménye, amelyet nem csupán szerzeteseknek, hanem világi hívőknek is szánt, tizennégy, közelmúltbeli görög lelkiatya mondásait, spirituális tanácsait tartalmazza. Közülük néhány név már ismerősen cseng a magyar olvasók számára. Többségüket azonban csak most ismerhetjük meg e különböző, mindenkori problémákat és napjaink aktuális kérdéseit is érintő, témák szerint csoportosított válogatásban, amely egyszersmind töretlen, eleven folytatása a kora keresztény „atyák mondásai” (apophthegmata patrum) műfajnak.

E kötet végén az idézett lelkiatyák életrajzából nemcsak különleges, XX. századi görög ortodox életutak rajzolódnak ki, hanem az is kiderül, hogy közülük sokan szent életükkel igazolták szóbeli tanításaikat.

+

(Az Odigitria Könyvek sorozatban megjelent kiadványok kaphatók a nagy könyvesboltokban, ill. kedvezményesen megrendelhetők a következő internetes helyen: http://www.prosperod.hu/katalogus/index.html)

—————————————————-
[1] Mt 5,45.

[2] A vízkereszti himnusz. Liturgikon I. Ford. Berki Feríz. Budapest, 1980, 278. o.

 

2 hozzászólás

  1. procession
    procession at | | Reply

    Gratulálok a kiadónak, csodálatos könyvek, több ilyen igényes kötetre lenne szükség!
    2016-ban lesznek uj kiadások?

    1. imreni
      imreni at | | Reply

      Most fölfedezve, “kicsit” megkésve, hálásan köszönjük az érdeklődését!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Tovább az eszköztárra