11. „ÚGY JÖN EL, AHOGYAN LÁTTÁTOK ŐT FELMENNI”

(Csel 1,11)
Látni fogjuk, miért került ez a cím a Hitvallás hatodik ágazata elé. Urunk mennybemeneteléről így vallunk a Hiszekegyben:
„és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján”.
 Mennybemenetelében és második eljövetelében való hitünk azonban elválaszthatatlan egymástól, mivel rögtön utána hozzátesszük a hetedik ágazatban:
„és újból eljő dicsőséggel ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége.”
Hogyan jön el újból? Nem a földről, hanem a mennyből! Erre figyelmezteti a „két fehérruhás férfi” az apostolokat, Jézus mennybemenetelének szemtanúit:
„Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett tőletek az égbe, úgy jön el, ahogyan az égbe felmenni láttátok.” (Csel 1,11)
Vegyük sorra a Krisztus Urunk menybemeneteléről szóló leírásokat. Három helyen is megtaláljuk az újszövetségi Szentírásban. Feltámadása és az asszonyok és az apostolok előtt történt megjelenései után egyszerűen „eltűnhetett” volna tanítványai szeme elől. Úgy, ahogyan az emmauszi fogadóban tette, miután a tanítványok felismerték a kenyértörésnél:
Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől.
 (Lk 24,30−31)
 Ám Szent Márk és Lukács evangéliuma, valamint az Apostolok Cselekedeteinek könyve egybehangzóan arról számol be, hogy nem így távozott el, hanem elbúcsúzott tanítványaitól, és miután elbúcsúzott, „felvétetett” a mennybe.
Szent Márk evangéliumában ezt olvassuk:
Az Úr Jézus, miután ezeket mondta nekik, felvétetett az égbe, és Isten jobbjára ült. (16,19)
Szent Lukács pedig ezt írja:
Áldás közben eltávozott tőlük, és fölvitetett az égbe. (24,51)
Áldás közben …
 Tehát az apostolokkal szemben állt, és úgy távozott el, hogy közben áldásra emelte kezét föléjük. Mintha nem tudott volna elszakadni tőlük, örökre velük akart volna maradni. Velük is maradt. És velünk is, akik hittünk az apostolok tanúságtételében a Messiás megváltó haláláról, harmadnapi feltámadásáról, mennybemeneteléről és második és dicsőséges eljöveteléről:
„Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Az Újszövetség legrészletesebb leírását Jézus mennybemeneteléről az Apostolok Cselekedeteiben találjuk:
Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak:  „Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett tőletek az égbe, úgy jön el, ahogyan az égbe felmenni láttátok.” (Csel 1,9−11)
Az apostoli levelekben is fennmaradt a tanúságtétel az Úr mennybemeneteléről:
Ezért mondja az Írás: „Felment a magasba, foglyokat vitt magával, s ajándékokat adott az embereknek.” Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint hogy le is szállt a föld alsóbb részeire? Aki leszállt, ugyanaz, mint aki felment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindent. (Ef 4,8−10)
 Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendelt papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút. Mindabból azonban, amit mondunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített. (Zsid 7,26−8,2) (szjbt)
Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely az igazinak csak jelképe, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen Isten színe előtt értünk. (Zsid 9,24)
Jézus Krisztus … az Isten jobbján van, miután felment a mennybe, és … uralma alá vannak vetve az angyalok, hatalmasságok és erők. (1Pt 3,22)
Az ószövetségi Szentírásban is találunk előzményeket, olyan részeket, amelyek az Isten szemében különösen kedves emberek „elviteléről” vagy „mennybe” emelkedéséről szólnak.
Már a Teremtés Könyvében, Ádám nemzetségének felsorolásakor találkozunk Hénok nevével, Ádám utódjával. Fel van jegyezve róla – akárcsak Noéról[9] –  hogy „tetszésre talált Istennél”, mivel Isten parancsai szerint élt, és Isten „elvitte”:
Hénok tetszésre talált Istennél, és nem találták, mert Isten elvitte. (LXX Ter 5,22−24)
Sirák Fiának Könyve tárja fel a titkot, az ősatyákról szóló dicséretében, miért is vitte el Hénokot Isten:
Hénok tetszésre talált Istennél, ezért elvitte, hogy minden nemzedéknek bűnbánatra szolgáljon. (LXX Sír 44,16)
Illés elviteléről a Királyok második Könyvében olvasunk:
Illés vette a palástját, összegöngyölítette, ráütött vele a vízre, s az két részre vált, s ők mindketten átmentek a szárazon. Amikor aztán átmentek, azt mondta Illés Elizeusnak: „Kívánj valamit, amit akarsz, hogy megtegyek neked, mielőtt felvesznek engem tőled.” Azt mondta erre Elizeus: „Kérlek, legyen a lelkedből kétszeres osztályrész rajtam.” Ő azt felelte: „Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor felvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg.” Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felvétetett a forgószéllel mintegy az égbe. (LXX 4Kir 2,8−11)
Hénok és Illés „felvételében” az ószövetségi tanúságtételek  alapján nem kételkedünk. Ugyanígy hiszünk az Úr Jézus testi mennybemenetelében. Mennybemenetele földi küldetésének utolsó állomása volt, amelyet, akárcsak szenvedését, halálát és harmadnapi feltámadását, előre megjövendölte tanítványainak:
„Eljöttem az Atyától, és idejöttem a világba; most újra elhagyom a világot, és elmegyek az Atyához” Tanítványai erre azt mondták: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz.” (Jn 16,28−29)
 Térjünk vissza Hitvallásunk szövegéhez. Honnan származik az, hogy „ül az Atyának jobbján”? A zsoltárosköltő ezt mondja:
Szólt az Úr az én Uramnak: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.” (LXX 109,1)
A zsoltár szavait természetesen spirituális értelemben kell venni, hiszen tudjuk, Isten mindenütt jelen van, még az alvilág sincs előle elzárva. Az, hogy „ül az Atyának jobbján” azt jelenti, hogy az Úr Jézus Krisztus ugyanolyan hatalommal és dicsőséggel rendelkezik, mint az Atya. Mind a Szentírás, mind az apostoli igehirdetés megerősíti ezt.  Jézus örök uralma, végső győzelme az Antikrisztus és erői felett második eljövetelével válik nyilvánvalóvá a maga teljességében mind hívők, mind nem hívők számára:
Ő viszont csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre ott ül Isten jobbján, arra várva, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék. Mert egy áldozattal örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. (Zsid 10,12−14)
Az, aki az Isten jobbján ül, újból eljön, úgy, ahogyan az apostolok látták a mennybe emelkedni. Az Úr ezt mondja második eljöveteléről Nátánáelnek:
„Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” (Jn 1,51)
Lukács evangéliuma óva int az ámítóktól:
„Ha azt mondják majd nektek: ‘Íme, itt van’, ‘íme, ott van’; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján.” (Lk 17,23-24)
 Második eljövetele tehát nem a földről, hanem a mennyből lesz!
Ugyanerre figyelmeztet Pál apostol, amikor vigasztalja azokat, akik szeretteik elvesztése fölött bánkódnak:
Mert a parancsszóra, a főangyal hangjára és Isten harsonájának szavára az Úr maga leszáll az égből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, az élők, a megmaradtak, velük együtt elragadtatunk a felhőkön az égbe az Úr elé, s így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel. (1Thessz 4,16-18)
Nem lehet kétségünk, honnan várjuk vissza Megváltónkat. Mégis, minden korok keresztényeinek meg kell szívlelniük Jeruzsálemi Szent Cirill, a nagy negyedik századi egyházatya figyelmeztetését:
„Vigyázzatok, mert Jézus Krisztus, aki mennybement, másodszor a mennyből jön el, nem a földről!”
És miért jön el? Hogy „ítéljen élőket és holtakat”. Első alkalommal nem ítélni, hanem megmenteni jött a világot:
Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. (Jn 3,17)
 Másodszor viszont azért jön el a Bíró, aki nemcsak irgalmas, de igazságos is, hogy ítéletet tartson, és elválassza azokat, akik a jót tették, azoktól, akik a rosszat cselekedték:
„Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát, és előjönnek: akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására.” (Jn 5,28-29)
Az Ítélet Napját már az ószövetségi próféták is megjövendölték. Dániel próféta könyvében ezt olvassuk:
Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren segédkeztek neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották… Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul” (LXX Dán 7,9-14).
Urunk nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse. Eljövetele mégis az igazság és a világosság eljövetele volt. Második eljövetelére várva nincs már többé mentség a tudatlanságra vagy a bűnre:
„Ítélkezni jöttem erre a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.” (Jn 9,39)
 „Ha nem jöttem volna, és nem beszéltem volna nekik, nem volna vétkük, de most nincs mentségük a bűneikre.” (Jn 15,22)
Az Úr ismét eljön, ámde akkor „dicsőséggel”. Első eljövetele, jóllehet rendkívüli jelek kísérték ─ a titokzatos csillag feltűnése, amely a napkeleti bölcseket vezérelte, Gábriel arkangyal megjelenése Zakariás papnak a templomban, majd Szűz Máriának Názáretben, az angyali sokaság éjjeli dicsérete a mezőn, a szűzi születés, Keresztelő János tanúságtétele ─, mindez egyszerűségben és alázatban történt, pásztoroktól, napkeleti bölcsektől és ártatlan jószágoktól körülvéve, egy barlang-istálló falai között.
Másodszor viszont dicsőséggel jön el, az összes angyalok kíséretében, és azért, hogy ítéletet tartson:
„Azután feltűnik az égen az Emberfia jele, s akkor mellét veri majd a föld minden népe. Látni fogják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel.” (Mt 24,30)
 „Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.” (Mt 25,31-32)
Mi lesz az Emberfiának az égen feltűnő „jele”? Jeruzsálemi Szent Cirill azt mondja, az ő kiváltságos, dicsőséges és királyi jele, a Kereszt, amellyel győzelmet aratott a sátán és a halál uralma felett.[22] És az Úr dicsőségének fénye, amiről pedig Izajás próféta ír:
Tündökölj, tündökölj, Jeruzsálem, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felvirradt fölötted (LXX Iz 60,1-3)
 Damaszkuszi Szent János nevezetes húsvéti kánonjának 9. irmoszában hozzáteszi a Jeruzsálem szóhoz az „új” jelzőt[23], hogy hírül adja, Krisztus feltámadása, a Húsvét az újszövetségi egyházra és annak végső beteljesedésére, az új, mennyei Jeruzsálemre mutat:
 „Tündökölj, tündökölj, új Jeruzsálem, mert az Úr dicsősége felvirradt fölötted! Vigadj most és örvendezz, Sion, Te pedig, Istennek tiszta Szülője, gyönyörködj Szülötted feltámadásában!”

Nem egyszer hallottam hívő keresztényektől: „Nagy félelem fog el az ítélettől, attól tartok, a kárhozatra jutok.” Hogyan gondoljon Krisztus második eljövetelének és az Utolsó Ítéletnek napjára az, aki másoknál jóval érzékenyebb az isteni parancsolatok bármilyen áthágására? Akinek komoly aggályai vannak üdvössége felől, sőt, olykor kétségbeesés is kerülgeti? Természetesen szükségünk van az istenfélelemre, mert azzal kezdődik a bölcsesség, az őriz meg bennünket a nagy bűntől: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Péld 9,10). De a bűnbocsánatban való kételkedés, a kétségbeesés már lelkünk Ellenségétől származik. Bátorítsa hát magát a keresztény lélek azzal, amit a próféta mond:

„Vajon a gonosznak halálát akarom-e, – mondja az Úr Isten, – és nem inkább azt, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen?” (LXX Ez 18,23)

És azzal, amivel az apostol bátorítja Timóteust:

Istenünk … azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. (1Tim 2,3-4)

 Mivel a Megváltó „élők és holtak” bírája lesz, a keresztény embernek őrizkednie kell minden ítélkezéstől:
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd.” (Mt 7,1-2)
Erre int az apostol is:
Tehát ne mondjatok ítéletet idő előtt, amíg el nem jön az Úr, aki a sötétség titkait megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza. Akkor majd mindenki megkapja a dicséretet Istentől. (1Kor 4,5)
Teljes biztonsággal csak az Úr képes „megvilágítani a sötétség titkait és nyilvánosságra hozni a szívek szándékait”. Hiszen emberek vagyunk és előfordulhat, hogy egybeesik, ám az is, hogy eltér a bensőnkben megszülető szándék  a nyilvánosságra jutó cselekedetünktől.
Ám nem kerülhetjük ki, hogy vannak ezen a földön bírák, mind az egyházban, mind a világban, akiknek éppen az a kötelességük, hogy az isteni és az emberi jogrend megsértése esetén igazságot tegyenek. Urunk figyelmét ez sem kerüli el, ezért arra figyelmeztet, ha már ítélnünk kell, igazságosan tegyük:
„Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet.” (Jn 7,24)
Az Úr eljövetelének számos előjelét ismerjük a Szentírásból, ám határozottan óv bennünket az időpontok vizsgálatától:
„Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!” (Mt 25,13)
Márk evangéliuma ezen is túlmutat. Akik második eljövetelének pontos idejét kutatják, az Atya kiváltságát vonják kétségbe:
„Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.” (Mk 13,32)
 Miért hagyott Urunk bennünket egy részről bizonyosságban, más részről viszont bizonytalanságban? Azért, hogy a pontos idő ismeretének hiányában mindig készen álljunk fogadására. Az Úr napja úgy lepi majd meg az embert, mint valami „tolvaj”:
Egy valami pedig semmiképpen se kerülje el figyelmeteket, szeretteim: Egy nap az Úrnál annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretével, ahogy egyesek gondolják. Türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindnyájan megtérjenek. Az Úr napja úgy jön majd el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, ugyanígy a föld is, és annak minden műve, mely rajta található. (2Pt 3,8-10)
 Melyek lesznek az Úr közelgő eljövetelének nyilvánvaló jelei? A hit és a szeretet megfogyatkozása az emberek között, a vétkek és csapások megsokasodása, kozmikus katasztrófák és népek közötti háborúk, az evangélium hirdetése minden népnek és az Antikrisztus eljövetele.[31] Minderről Máté evangéliuma 24. fejezetében olvashatunk:
Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odamentek hozzá, hogy megmutassák neki a templom épületeit.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Ugye, látjátok ezeket mind? Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.”
Mikor az Olajfák hegyén leült, a tanítványok külön odamentek hozzá és kérték: „Mondd meg nekünk, mikor történnek ezek? És mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?”
Jézus azt válaszolta nekik: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: ‘Én vagyok a Krisztus’, és sokakat félre fognak vezetni. Harcokról és háborús hírekről fogtok majd hallani. Vigyázzatok majd, meg ne rémüljetek. Ennek be kell következni, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. De mindez csak a fájdalmak kezdete lesz. Akkor majd gyötrelmeknek vetnek alá benneteket és megölnek titeket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért. Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül. Az országnak ezt az örömhírét pedig hirdetni fogják az egész világon, tanúságot tesznek róla minden nép előtt – és akkor eljön majd a vég.
Amikor tehát látjátok, hogy a pusztító gyalázat, amelyről Dániel próféta beszélt, ott áll a szent helyen – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Aki a tetőn van, ne szálljon le, hogy elvigyen valamit a házából, aki pedig a mezőn, ne térjen vissza, hogy elvigye a köntösét! Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!
Imádkozzatok azért, hogy menekülésetek ne télen, és ne szombaton legyen. Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat. Akkor, ha valaki azt mondja nektek: ‘Íme, itt a Krisztus’, vagy ‘ott’, ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Íme, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek: ‘Íme, a pusztában van’, ne menjetek ki; ‘íme, a belső szobákban’, ne higgyétek. Mert amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is…”
 (Mt 24,1-27)
Az Ítélet leírását a Húshagyó Vasárnap evangéliumi olvasmányában találjuk:
„Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.’ Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ A király így válaszol majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.’
   Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.’ Erre azok is megkérdezik: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?’ Akkor ő így felel majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.’ És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.”
(Mt 25,31-46)
Nem az Atya, hanem Krisztus fog ítélni. Az ember és a világ fölött annak kell ugyanis ítéletet tartania, aki maga is valódi ember, aki e világ minden kísértését megismerte, és győztesen került ki belőlük. Az ítéli meg a világot, aki maga is tudta, mi a szenvedés, a nélkülözés, az éhség, a szomjúság, a mezítelenség, a fedél nélküliség, a megsebzettség, a bebörtönzés, a megvetettség, a számkivetettség, a halálra ítéltség. Aki keresztre feszíttetett, jogosan kapta meg az Atyától az ítélkezés hatalmát, mivel az Atya egyetlen és tökéletesen hűséges Szolgájának bizonyult, és saját tapasztalata révén egyedül ő ismeri az emberi bukás tragédiáját, annak teljes mélységét.
A Szentírásból azt is megtudjuk, mi lesz az Ítélet kritériuma. A hit szerinti  feltételét Márk evangéliumában találjuk:
„Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,16)
A hit cselekedeteiről viszont Máté evangéliumában olvasunk:
„Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.’” (Mt 25,31-46)
 Ahogyan egy 19. századi orosz szent mondta: „Üdvösséged útja felebarátodon keresztül vezet.”
Maradt még valami, amiről még nem beszéltünk a hetedik ágazatban:
„…és az Ő Országának nem lesz vége”.
Az Ítéletkor megjelenő Ország az ő Országa, Krisztus Országa lesz, amely titokzatosan, de mégis látható és megtapasztalható módon már itt a földön jelen van az Egyház által. Az Egyházban Krisztus már elismert és megdicsőült Király. Ő az egyetlen Úr és Király, akinek a hívő keresztények szolgálnak. Ezt a titokzatos, ám mégis valóságos uralmat fejezi ki keresztelési szertartásunkban a pap által háromszor megismételt kérdés:
„Csatlakoztál-e Krisztushoz?” Amelyre ez a válasz: „Csatlakoztam.”
Aki a keresztséghez járul, ennek az Úrnak és Királynak lesz lelki katonája, más Urat nem szolgálhat. Ebbe a Királyságba, azaz az Egyházba jött el Isten Szentlelke az első keresztény Pünkösd napján. Isten Egyháza, egykor a maga teljességében megnyilvánuló Ország tehát isteni valóság, Isten jelenlétének valósága az emberek között, a közénk jött Krisztus és a Pünkösdkor alászállott Szentlélek által:
„Az Isten országa ugyanis nem evés és ivás, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.” (Róm 14,17)
Isten Országát már itt a földön ünnepelhetjük, részesévé válhatunk az Egyház szentségei által. Olyan Ország részesévé válhatunk, amelynek „nem lesz vége.”
Dániel próféta látomása meggyőz bennünket arról, hogy Istennek a maga teljességében, hatalmában és dicsőségében eljövő Királysága nem e világból való, örök uralom lesz:
Hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul. (LXX Dán 7,14)
Ezt erősíti meg az újszövetségi prófécia az angyal által, aki az örömhírt viszi Szűz Máriának:
„Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és országának nem lesz vége.” (Lk 1,32-33)
Az Úr maga is tanúságot tesz Dániel látomásáról és Gábriel arkangyal örömhíréről, amikor így válaszol Pilátusnak:
„Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.” (Jn 18,36)
Krisztus Országa nem ebből a világból való, ezért az apostol is ezzel vigasztalja és buzdítja a kolosszei keresztényeket:
Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben. (Kol 3,1-4)

[9] Ter 6,9.

[22] Jeruzsálemi Szent Cirill Katekézis XV, 22 in. Jeruzsálemi Szent Cirill összes művei, (ford. Vanyó L.), Budapest, 1995, 175. o.

[23] Az izajási idézetben „Jeruzsálem” a görög Septuagintában szerepel.

[31] Az Antikrisztus, ahogyan neve is mutatja, valójában Krisztus ellensége, aki arra fog törekedni, hogy a kereszténységet felszámolja, ehelyett azonban ő maga pusztul el: „Akkor majd megjelenik az a gonosz, akit az Úr Jézus elpusztít szájának leheletével, és megsemmisít eljövetelének fényességével.” (2Thessz 2,8)

I. T. 

(Folytatjuk

Tovább az eszköztárra