2014. január-február

Hírlevél keresztény Testvéreinknek

2014. január-február Szegedi Szent György ortodox templom

____________________________________________

Zákeus vasárnapjára – 2014. január 26.

Olvasandó: Lk 19,1-10

Jézus Jerikóhoz közeledett, a városon kellett keresztülhaladnia, a jerikói fővámszedő és gazdag Zákeus pedig szerette volna őt látni.

Amíg élünk, nincs késő, hogy Jézussal találkozzunk. Zákeus számára most jött el a vissza nem térő alkalom. Vajon puszta kíváncsiságból szerette volna Jézust látni? Hiszen Jézus híre már Izráel határain túl terjedt. Vannak vágyak, amelyek jóknak tűnnek, de végül rossz a gyümölcsük. Ezzel szemben vannak vágyak, amelyek jóknak tűnnek, a gyümölcsük is jó, és üdvös változásokat hoznak létre az ember életében. A vágy természetét a gyümölcse felől kell megítélni. Ha a történet végére pillantunk, meg is ítélhetjük!

Ám ne szaladjunk előre. Lássuk, hogyan teljesül be Zákeus vágya. Mert ahhoz, hogy nemcsak a megpillantás, a találkozás is létrejöjjön Jézussal, a szégyent és a habozást is le kell küzdeni. Ezért szól fel Jézus a fák lombja között rejtőzködő Zákeusnak: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” A kísértés mindig ott ólálkodik a jó tett körül. Zákeus megérti a bíztatást, „sietve” le is jön. Ha nem küzdi le a kísértést, a vágy puszta vágy marad. Nem ismerős ez a fajta szégyenérzés? „Régen voltam templomban, hogyan fognak rám tekinteni, ha ismét megjelenek…” „Van egy haragosom, nem szeretnék vele találkozni, ezért nem tudok jönni…” Ha erősen vágyódsz Isten után, le kell küzdened a kísértést, vagy a szégyent, hogy újra találkozhass vele. És íme, ha igaz és erős a vágy Isten után, és az élet megjavítása után, Isten észrevesz és válaszol! Zákeus „sietve lemászott, és örömmel befogadta”. Itt a jó bizonyíték: nem puszta kíváncsiság, valódi vágyakozás volt Zákeusban Jézus után!

„Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!«” Mi a legjobb válasz a zúgolódásra? Az érvek, a fogadkozás a megváltozásra, a meggyőzés? Mindez nem sokat ér, ha nincsenek tettek. Zákeus nem fogadkozik, nem érvel, nem védekezik, hanem odaáll Jézus elé, és ezt mondja:

„Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” „Vagyonom felét a szegényeknek adom…” Az írástudók a vezeklés jeléül az éves összbevétel egyötöd részét írták elő, mint első teljesítményt, amelyet minden évben az éves bevétel további egyötödével kellett megújítani. Zákeus messze túltesz az előírásokon…

Ám a fővámszedő nem csak az irgalmasság cselekvése iránti kivételes készségét mutatja meg, hanem nagy bölcsességét, megtérése valódiságát is. Mit ér ugyanis az irgalmasság cselekvése a vagyonból, ha ez továbbra is egy maffiózó vagyona? Akkor csupán egy lelkiismeret furdalással, önváddal küszködő rabló jó cselekedeteiről van szó. Ezért teszi hozzá: „ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” A törvény az elvett jószág vagy annak ára visszaadását követelte meg, amelyet a százszázalékos kár egyötöd részének a megtoldásával kellett visszaszolgáltatni. Zákeus ezt mondja: „négyannyit adok helyette.” Itt is messze túltesz az előírásokon.

Jézus így szólt hozzá: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia.” Egy bűnös élet az egész családra nagy teherként nehezül, a bűnös megtérése ugyanúgy az egész család részére üdvösség lesz!

Zákeus csupán egy hétköznapi, bűnös ember volt. De nagy volt a vágya és erős az elhatározása. És Isten válaszolt rá. Mindenkiből lehet szent!

+

Szofronyij (Szaharov) apát:

A Szent Hegy titka. Áthoszi Sziluán (1866–1938) élete, tanításai és írásai.

I. Gyermekkor és ifjúkor.

Miután Simeon érezte, hogy megtalálta a hitét, az Istenről való elmélkedés kötötte le gondolatait. Sokat imádkozott könnyek között. Belső változást észlelt magában, érezte, hogy a szerzetességhez vonzódik, és ahogyan később vallotta, a herceg szép hajadon lányaira úgy kezdett nézni, mint nővéreire, szeretettel, minden vágy nélkül, holott korábban felkavarta, ha meglátta őket. Ekkor még arra is megkérte apját, engedje el őt a Kijevi Barlangmonostorba, de apja határozottan így válaszolt: „Először töltsd le a katonaidőt, azután szabad vagy, elmehetsz.”

Ez a rendkívüli állapot három hónapig tartott, majd véget ért, és Simeon ismét a vele egyívásúak társaságát kezdte keresni, sétálgatott a falubeli lányokkal, vodkát ivott, harmonikázott, egyszóval úgy élt, mint a többi falusi legény.

A fiatal, szép szál, erős Simeon, aki addigra már tehetős ember volt, élvezte az életet. Jó természete volt, békeszerető és vidám, ezért szerették a faluban, a lányok pedig úgy néztek rá, mint irigylésre méltó vőlegényre. Az egyikükbe bele is szeretett, és mielőtt a házasság szóba jöhetett volna, egy késő esti órán megtörtént a baj.

Másnap reggel az apjával ment dolgozni, aki meglepő módon, csöndesen csak ennyit mondott neki: „Fiacskám, hol jártál tegnap? A szívem nem hagyott nyugodni.”

Simeon lelkét megfogták a gyöngéd szavak, és később így emlékezett vissza: „Soha nem tudtam olyan lenni, mint az apám. Teljesen tanulatlan ember volt, olykor még a Miatyánkot is elvétette, a templomban tanulta meg, fejből mondta, de szelíd volt és bölcs.”

Nagy volt a család: két szülő mellett öt fiú és két lány. Egyetértésben éltek együtt. A felnőtt fiúk az apjuk mellett dolgoztak. Egy ízben aratás volt, és Simeonnak kellett ebédet vinnie a mezőre, de ő elfelejtette, hogy péntek van, disznóhúst készített, és mindnyájan ettek belőle. Fél év is eltelt már, tél volt, valamilyen ünnep, amikor az apja kissé elmosolyodva egyszer csak így szólt Simeonhoz:

— Fiacskám, emlékszel, amikor nyáron kint voltunk a mezőn, és disznóhúst hoztál ebédre? Pedig péntek volt. Tudod, úgy ettem, mintha döghúst ettem volna. — De miért nem szóltál? — Tudod, fiacskám, nem akartalak megbántani.

Ilyen történeteket mesélt a sztarec azokból az időkből, amikor még a szülői házban élt, majd hozzátette: „Tudjátok, mindig ilyen sztarecre vágytam: sohasem bosszankodott, mindig nyugodt volt és szelíd. Gondoljátok csak el, fél évet kibírt, várta a kedvező pillanatot, hogy a hibát szóvá tegye, de úgy, hogy közben ne bántson meg.”

Sziluán sztarec rendkívüli fizikai erővel rendelkezett. A következő események is erről tanúskodnak… Egy ízben olvadás után kemény fagy köszöntött be, ő pedig a fogadóban ült. Egy vendég, aki ott éjszakázott, haza akart indulni; kiment, hogy fölnyergelje a lovát, de csakhamar visszatért, és így panaszkodott: „Nagy baj van! El kellene indulnom, de nem tudok. A jég vastagon odafagyott a ló patájára, de fáj neki, nem hagyja, hogy leverjem.” Simeon így szólt hozzá: „Majd én segítek.” Bement az istállóba, hóna alá fogta a ló nyakát, és odaszólt az embernek: „Most verd le róla!” A ló meg sem moccant, a vendég pedig leverte a ló patájáról a jeget, majd felnyergelt, és elment.

Ford. I. T.

(Folytatjuk)

+

„Urunk, Jézus Krisztus, Szent Sziluán atyánk imái által könyörülj rajtunk!”

Levélcím: H-6720 Szeged, Kazinczy u. 7. Tel. 06 62 420-397. E-mail: sztgyn@gmail.com

Honlap: szeged.orthodoxia.org

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Tovább az eszköztárra