(Frissítve: 2023. október 30.)
Isten megelőző, „vonzó” kegyelme, tudjuk, nélkülözhetetlen számunkra:
Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza (Jn 6,44).
Az Atya kegyelme az Úr Jézushoz vonz, aki azért jött, hogy „Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse” és mint egyetlen, biztos út, az Atyához és az örök életre vezesse:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6)
„Nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya, ő parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet.” (Jn 12,49)
Megnyílt előttünk az „út”, amely a földről a mennybe vezet. Ha egy földi úton, már induláskor, majd amikor elágazáshoz érkezünk, szükségünk van a helyes irányt jelző táblákra, hogy célhoz érjünk, az előttünk most tágasra nyílt úton hogyan tudnánk ezeket nélkülözni? Ezért nem közönséges, szent táblákra van szükségünk, a szeretetnek táblákra írt parancsolataira, a „Tízparancsolatra”.
Ezenkívül, ha már e kivételes útra léptünk, azt sem nélkülözhetjük, hogy megbízható társ legyen mellettünk, olyan, aki a járást nálunk jobban ismeri, akitől tanácsot kérhetünk, akinek van kellő tudása, tapasztalata, aki Krisztusban és az ő Egyházában él, és igaz keresztény életre törekszik. Mindezt azért, hogy az apostoli intelmet megfogadva, ne hagyatkozzunk kizárólag saját tudásunkra, tapasztalatunkra:
Ne legyetek bölcsek a magatok szemében! (Róm 12,16; Péld 3,7)
A „szeretet parancsolatai”, amelyeket a Biblia tíz „szónak”, tíz „igének” is nevez, két helyen vannak feljegyezve a Szentírásban: a Kivonulás Könyvében (20,1-17) és a Második Törvénykönyvben (5,6-21). A két „táblán” négy, majd további hat parancsolat áll. Miért kettőn? Krisztus Urunk egy alkalommal szadduceusokkal vitázott, amikor egy írástudó, aki hallotta őket vitázni, odament hozzá, és mivel tudta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle:
„Melyik a legelső az összes parancs közül?” Jézus így felelt neki: „Az összes parancs közül a legelső ez: »Halld, Izráel! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” (Mk 12,28-32)
A tíz parancsolat valójában kettő és két dologról szól: Isten szeretetéről és a felebarát szeretetéről. Többségük tiltó értelmű, mivel azokat a fő akadályokat veszi számba, amelyek képesek letéríteni az embert az Istennek tetsző és a hozzá vezető igaz útról.
A Tízparancsolatot — ne értsük félre — külső isteni törvénynek is szoktuk nevezni. Amit pedig belső isteni törvénynek, vagy „természetes” törvénynek mondunk, az nem más, mint a lelkiismeret hangja:
Ugyanis a pogányok, holott törvényük nincsen, a természettől vezérelve megteszik mindazt, ami a törvényben van, s noha törvényük nincsen, ők maguk a törvény maguknak, és így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint. (Róm 2,14-16)
Ám ha van „belső” isteni törvény, miért van szükség a „külsőre”?
A kérdésre Aranyszájú Szent János ad választ. Máté evangéliumának kommentárját ezekkel a szavakkal vezeti be:
Valójában nem lenne szükségünk a Szentírásra, ha az életünk olyan tiszta volna, hogy könyvek helyett maga a Szentlélek kegyelme íródna be a lelkünkbe, és ahogy a könyveket tintával írják, úgy írná tele lelkünket a Lélek. Mivel azonban elveszítettük ezt a kegyelmet, buzgón a második útra kell lépnünk. Ámde, hogy az első út jobb, mind szavaival, mind tetteivel kijelentette Isten. Noéval és Ábrahámmal, valamint leszármazottjaival, Jóbbal és Mózessel ugyanis nem írásokon keresztül, hanem személyesen érintkezett, mivel tiszta lélekre lelt bennük. Miután azonban a kiválasztott nép mélyre süllyedt, szükség volt írásokra és táblákra, hogy ezek által frissüljön fel az emlékezet.
Ugyanez az Újszövetség igazaira is érvényes. Mert az apostoloknak sem adott Isten semmilyen írást, vagy parancsot az írásra, hanem a Szentlélek kegyelmét ígérte:
„Ő – mondta nekik – eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26)
És hogy ez valóban sokkal jobb, lássuk, mit mond a próféta:
„Új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával… Elméjükbe adom törvényeimet, s a szívükbe írom azokat.” (Zsid 8,8-10)
Pál apostol is azt írja, hogy az új törvényt a Lélek írja a szívünkbe:
Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira. (2Kor 3,3)
Ám idővel a keresztények is eltévelyedtek ― folytatja Aranyszájú Szent János ―, ki a tanításban, ki az erkölcseiben, ezért volt szükség Írások által is emlékeztetni őket.
Gondoljuk csak meg, milyen nagy baj lenne, ha nekünk, akiknek ilyen tisztaságban kellett volna élnünk, hogy könyvek helyett elég lett volna szívünket kitárnunk a Szentléleknek, viszont a korábbi tisztaságot elveszítve most az Írásokra szorulunk, nem használnánk ki e második fajta segítséget, gyógymódot. Ha lebecsülnénk az Írásokat, mintha hiábavaló és valójában nem fontos dolog lenne.[1]
Mi tehát a törvény? ― teszi fel a kérdést az apostol. A bűnök miatt hozták, amíg el nem jön az utód, akinek az ígéret szól. (Gal 3,19)
A törvényszegések miatt kaptuk tehát a „külső” isteni törvényt! Itt egy újabb kérdést tehetünk fel:
Miért kell megtartanunk a Tízparancsolatot? Hiszen az apostol ezt írja:
Amíg a hit el nem érkezett, a törvény őrizete alatt voltunk, egybefogva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennélfogva a törvény nevelőnk volt Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban (Gal 3,23-26)
Mert a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. (Gal 2,19)
Az Efezusiakhoz szóló levélben pedig ezt olvassuk:
Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. (Ef 2,14-16)
A parancsolatokat azért kell megtartanunk, mert maga az Úr Jézus tanította így:
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem.” (Mt 5,17)
A gazdag ifjúnak így válaszolt:
„Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus ezt felelte: »Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat!«” (Mt 19,17-19)
Tekintsünk most bele az első törvénytábla első parancsolatának tükrébe.
I. T.