Pünkösdi himnusz (tropárion)

Pünkösdi magasztalás

Urunk Jézus Krisztus megígérte tanítványainak a Szentlélek eljövetelét búcsúbeszédében:

„Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra…” (Jn 16,13).  „Az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok…” (Jn 16,7). „Kérni fogom az Atyát, és másik Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké, az igazság Lelkét” (Jn 14,16).

Isten Lelkét „másik” Vigasztalónak nevezi. Azért – olvassuk a pünkösdhétfői ünnepi kalendáriumban –, hogy érzékeltesse, a „másik” ugyanolyan, mint az első, Vele egylényegű. Ha „más” Vigasztalót mondott volna, azt jelentette volna, hogy más természetű az, aki eljön hozzánk.

„Elküldte az Atyától a Szentlélek vikárius erejét”, írja Tertullianus a „Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben” c. művében. A Szentlélek tehát Krisztus Vikáriusa, „Helytartója”, hogy „velünk legyen mindörökké” Urunk ígérete szerint.

Tűzben száll le a Szentlélek az apostolokra, mert „a mi Istenünk – írja Szent Pál ─ megemésztő tűz” (Zsid 12,29). Szolgáljuk hát mi is a mi Istenünket „tüzes lelkülettel” (Róm 12,11), és ne kötelességből, megszokásból vagy szétszórtságban.

Tűzben jön el a Szentlélek, mert a tűz mindent megtisztít. Szolgáljuk hát a mi Urunkat tisztaságban, kerülve minden tisztátalanságot.

Zúgó szélben és tűzben jön el, akárcsak egykor a Sínai-hegyen, hogy kinyilvánítsa, ugyanaz az Úr jön el újra.

Nyelvek alakjában jön el a Szentlélek – olvassuk tovább az ünnepi kalendáriumban –, hogy kijelentse  teljes rokonságot Krisztussal, az Isten Ígéjével.

Nyelvek alakjában jön el, hogy jelezze, az apostolok is nyelvükkel fogják megvilágosítani, és Krisztus igájába terelni a nemzeteket.

Szétoszló nyelvek alakjában jön el Isten Lelke, hogy jelezze, minden apostol, sőt, minden keresztény megkapja ajándékát, karizmáját Istentől képességei szerint, és azért kapja, hogy szolgáljon vele.

Szétoszló nyelvek alakjában jön el Isten Lelke, hogy hírül adja: Istenünk egykor azokat, akik Bábelben egy nyelvet beszéltek, sok nyelvre osztotta szét és összezavarta, most pedig az egy nyelven beszélő apostolok anyanyelvét sokféle nyelvre osztotta, hogy a sokféle nyelven beszélőket egybegyűjtse a világ minden tájáról Krisztushoz. Azt is jelezve, hogy az Egyház a sok nyelven beszélő egyetértők Egy-háza, mindannyiónk „üdvözülésének” Szent-háza. Az Egyházban egyetértésnek kell uralkodnia, az Egyházban egy lelki nyelvet kell beszélni, mert „egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4,6)!

„A tüzes nyelvek nem az apostolok szájára ereszkedtek le”, olvassuk az ünnepi kalendáriumban, hanem a fejükre, ahol az értelem lakozik, mert az értelem parancsol a gondolatnak, majd a nyelvnek, az értelem dönt arról, hogy mit mondunk, és mit nem mondunk.

De azért is a fejükre, az értelem lakására szállt, hogy emlékeztessen bennünket arra, amire Szent Pál int:

„Senki se vezessen félre benneteket üres beszéddel…” (Ef 5,6)

Ügyeljünk tehát arra, melyik az a beszéd, amely Istentől való, és melyik az, amelyik üres, nem Istentől való. A mi beszédünk se legyen üres, hanem legyen a „világosság beszéde csupa jóságban, igazságosságban és igazságban”.

„A Te Szentlelked alászállásával, szent apostolaid közbenjárásával, Krisztus Istenünk, irgalmazz nékünk!”

I. T.