Szentéletű Barüpszabász, dalmáciai remete,
aki keleten nyerte el a vértanúság koszorúját
szeptember 10. [1]

„Urunk isteni véréért Barüpszabasz,

botokkal veretve saját vérét ontja” [2]

Abban az időben, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus Poncius Pilátus idejében szenvedett, Annás és Kaifás főpapok kormányzása alatt, valaki vért és vizet fogott fel az Úr oldalából. Pilátus átadta a mi Urunkat, hogy megfeszítsék, a katonák pedig elvitték egy Golgota nevű helyre, a Koponya-hegyre, a Kálváriára, és keresztre feszítették. Arimateai József, egy igaz és istenfélő ember pedig bement Pilátushoz, elkérte Jézus testét, és Pilátus megparancsolta, hogy adják neki oda. A katonák a kereszthez érve látták, hogy Urunk már meghalt. Ekkor „egy a vitézek közül lándzsával átszúrta az Ő oldalát, és azonnal vér és víz jött ki.” Amikor látta ezt egy Jakab nevű ember, akit Isten a megismerésére méltatott, fogott egy tökből készült edényt[3], nagy örömmel felfogta a vért és a vizet, hitt Krisztusban, ám a zsidóktól való félelmében[4] elrejtőzött. Mivel azonban hívő ember volt, nem törődött félelmével, mert nem akarta az embereket attól a drága és életadó kincstől megfosztani, amely számunkra az Úr oldalából fakad.

Miután pedig az edény befogadta a szent vért és a vizet, Jakab tiszta olajat töltött rá, hogy senki ne tudja meg, mi van az edényben, hanem higgye azt, hogy csupán tiszta olaj van benne. Így őrizte a hűséges Jakab a Krisztus oldalából kifolyó ajándékot sok esztendőn át, és az olaj által számos gyógyulás történt. Halála után a kincs két szentéletű aszkétához, szerzeteshez került, bár ők nem tudták, hogy a halhatatlan forrás ajándéka van náluk. Amikor egy alkalommal az úton mentek, megjelent nekik az Úr angyala és így szólt: „Békesség nektek, az Úr tanítványai! Tudjátok meg, hogy nagy félelemmel kell őriznetek azt a kincset, ami a birtokotokba került, mert az a mi Urunk, Jézus Krisztus drága vére, amely az Ő oldalából fakadt, és amelyet ebben az edényben őriztek. Őrizzétek jól, legyetek tiszták és szentek testben és lélekben, mint akik tudják, milyen kincs van a birtokukban, és tudjátok meg, hogy e kincsből minden ember gyógyulást nyer. Ne vessetek hát gátat Krisztus ajándékának.” Miután pedig ezt elmondta, távozott. A szerzetesek pedig dicsőítették Istent ajándékáért, amelyet a pusztában találtak.

A szent ajándék híre mindenhol elterjedt, az emberek jöttek a világ minden tájáról, és aki hittel közeledett, meggyógyult, bármilyen betegség is gyötörte, és Istent dicsőítve térhetett haza.

Sok esztendő elteltével az egyik szentéletű remete békében megpihent az Úrban, de Isten akaratából épp arra járt egy alázatos szerzetes, aki meg akarta látogatni az atyákat. Amikor a másik szerzetes meglátta, megkérdezte tőle: „Mi a neved, atyám?” Ő pedig így felelt: „Barüpszabasz a nevem.” Amíg náluk tartózkodott, a szentéletű szerzetes nem mondta meg neki, hol van az olaj. Hosszú idő elteltével azonban ez az igaz remete is meghalt, de halála előtt magához hívta Szent Barüpszabaszt és így szólt hozzá: „Atyám, úgy hiszem, eljött az óra, amikor el kell hagynom ezt a világot. Kérlek, hallgass ide, és tartsd meg, amit neked mondok és légy irgalmas minden ember iránt. Nevedet az egész világon emlegetni fogják azért a letéteményért, amit neked adtam. Ne vesd meg tehát az ajándékot, amit rád hagyok, hanem lélekben és testben légy tiszta és szent életed minden napján.” Ezután fogta a szent edényt, átadta Szent Barüpszabasznak és hozzátette: „Akinél ez az edény van, az magát a mi Urunkat, Jézus Krisztust hordozza, mert benne van az a vér és víz, amely a Golgotán, a drága kereszten az Ő oldalából kifolyt. Ezért tehát parancsold meg mindenkinek, aki hisz Őbenne és gyógyulásért Hozzá folyamodik, hozzon tiszta olajat, keverje bele ezt a gyógyító olajat, és osztogasd mindenkinek, minden időben és helyen, ha valaki gyógyulásért hozzád jön. Vigyázz, atyám, el ne hanyagolj semmit abból, amit neked parancsoltam és el ne hagyd a fáradozást, ami mellett minden áldott nap, egészen a mai napig kitartottál.”

Szent Barüpszabász pedig úgy cselekedett, ahogy a szentéletű szerzetes meghagyta és nem sok idő elteltével – isteni sugallatra – fölkelt, magához vette a mi Életünk ajándékát, amelyet ez az igaz aszkéta neki átadott, és bárhová ment, a mi Urunk Jézus Krisztus gyógyító ereje volt vele és cselekedett a keze által.

Attól a naptól fogva mind a mai napig e szent olaj kivételes csodákat művel. Mi pedig, testvéreim, mint hívő keresztények, hisszük, hogy aki ehhez az olajhoz közeledik, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz közeledik, és a Benne való hit által testének minden tagja gyógyulást nyer.

Szent Barüpszabasz pedig az Úr kinyilatkoztatása szerint fogta a drága kincset, a mi Életünk ajándékát, elment Perzsiába és attól kezdve mind a mai napig, ahol csak megfordul, mindazok gyógyulást nyernek betegségeikből, akik hittel, és a szent és dicséretre méltó Barüpszabasz atya nevében járulnak a mi Urunk, Jézus Krisztus életadó erejéhez.

Amikor a Szentéletű Barüpszabasz érezte, hogy számos küzdelem és testi-lelki önmegtartóztatás gyakorlása után az Úr magához akarja venni, tanítványára hagyta a csodákat és gyógyulást hozó edényt, amelyben a mi Életünk kincse volt. Járuljunk mi is tiszta szívvel e szent ereklyéhez, és dicsőítsük az Atya, Fiú és Szentlélek Istent, mindig, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

Ámen.

+

Források:

https://www.heiligenlexikon.de/ActaSanctorum/10.September.html

https://www.oca.org/saints/lives/2022/09/10/102565-martyr-barypsabas-in-dalmatia

(Synaxarium ecclesiae Constantinopolitanae, Sept. 10. Ed. Hyppolyte Delehaye. Bruxellis, Apud Socios Bollandianos, 1902.)

https://www.saint.gr/2370/saint.aspx#References

Le synaxaire. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe, t. I., dix septembre („Szinaxárion. Az Ortodox Egyház szentjeinek élete”, I. k. szept. 10.). Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Pétras. To Perivoli tis Panaghias, Thessalonique, 1987.

Megjegyzés:

1. Vazul bizánci császár Ménologionja (Havi Kalendárium) megemlékezik Szent Barüpszabasz vértanúságáról is, amelyet a fenti életrajz nem említ. Eszerint bizonyos rablók, akik hallottak a szent edény miatt történt gyógyulásokról és csodákról, megtámadták és megölték Szent Barüpszabászt, mert a csodatévő edénnyel kereskedni akartak. Éjszaka támadtak a szent öregre, de az edényben már nem találták, amit kerestek. A Konstantinápolyi Szinaxárion megemlíti, hogy azért, mert Barüpszabasz tanítványa időben biztonságba helyezte és egy idő után átadta a császárvárosnak megőrzésre. (Synaxarium ecclesiae Constantinopolitanae, Sept. 10. Ed. Hyppolyte Delehaye. Bruxellis, Apud Socios Bollandianos, 1902.)

[1] Névtelen szerző írása nyomán, az Acta Graecából, az 1589-es sz. vatikáni kódexből (Vat.Gr.1589)

[2] Átoszhegyi Szent Nikodémus (1809) írja, korábbi szentatyákra és szerzőkre hivatkozva, hogy a szent vérrel és vízzel kapcsolatos későbbi csodás gyógyulásokban nem arról a vérről van szó, amely Krisztus oldalából fakadt, mivel, „ahogy egyes teológusok mondják, testének feltámadásával az ő valódi vére is életre kelt”, hanem arról a Krisztus-ikonról, amelyet a Krisztusban nem hívők lándzsával átszúrtak, és az ikonon Krisztus oldalából ugyanúgy vér folyt, mint egykor a keresztre feszített Krisztus oldalából, amelyet a katona átszúrt. Ezt az ikont a mai Bejrútban őrizték. (https://www.saint.gr/2370/saint.aspx#References). Ld. még: Le synaxaire. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe, t. I., dix septembre („Szinaxárion. Az Ortodox Egyház szentjeinek élete”, I. k. szept. 10.). Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Pétras. To Perivoli tis Panaghias, Thessalonique, 1987.

[3] Gör. κολόκυνθα, lat. cucurbita, rég. magyar fordításban köpöly: gömbölyű vagy hosszúkás, kiszárított tökből készült kis edény vagy palack, amely többek között folyadékok, gabonamagvak tárolására is alkalmas volt.

[4] Ld. Jn 7,13; Jn 19,38.

(Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért)