2025. február 23. Húshagyó vasárnap. Az Utolsó Ítélet emlékezete.

Szent Polikárp vértanú, szmirnai püspök. Szent Gorgonia, Teológus Szent Gergely nővére (4. sz.). Szentéletű Sándor, a „Virrasztó” (4. sz.). Szentéletű János, Mózes, Antiokhosz és Antoninusz (5. sz.). Csodatévő Szent János, az „Arató” 11. sz.). Szentéletű Damján, az Eszfigménu szerzetese (1280 k.).

Szent Lázár, peloponnészoszi új papvértanú.

Szentéletű Mózes, a „Próféta”, Fehértói szerzetes (15. sz.).

1Kor 8,8-9,2; Mt 25,31-46. Második hang.

(Máté 25,31-46)

Húshagyó vasárnapra – 2025. február 23. – Szeged

+

Evangéliumi olvasmány (Máté 25,31-46)

(Az utolsó ítélet)

»Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.’ Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ A király így válaszol majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.’
Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.’ Erre azok is megkérdezik: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?’ Akkor ő így felel majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.’ És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.«

+

Tetteink a mércénk

Zákeus történetében, a Vámos és farizeus vasárnapját megelőző vasárnapon az Isten utáni vágyról hallottunk. Minden igazi megtérés az Isten, a Teremtő utáni tiszta vággyal, egy új élet utáni vággyal kezdődik. A következő vasárnapon, Vámos és farizeus példabeszédében az Úr az ősi ellenség, a gőg veszélyére figyelmeztet bennünket. Tékozló fiú vasárnapján a bűnök, az önfejűség, a „nekem senki ne mondja meg, mit tegyek, hogyan éljek” gőgjére és kárára emlékeztet, de a kétségbeesés elkerülésére is, mivel mindig van visszaút az atyai házba.

Ma, Húshagyó vasárnapon azt hallottuk, hogy Istenünk nemcsak irgalmas, de igazságos Isten is, és mindenkinek a tettei szerint fizet.

Lesz végső ítélet minden ember számára, mindnyájunknak oda kell állnunk Krisztus Urunk igazságos ítélőszéke elő. Bölcs ember tehát az, aki ezt megszívleli: „a bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Péld 1,7).

Az Úr második eljövetele nem olyan lesz, mint az első, a karácsonyi, amikor megmentésünkre jött, csendben, szegénységben, alázatban, ahogyan a reggeli harmat száll le a mezőre. Hanem teljes mennyei dicsőségében, a szent angyalokkal. És ezúttal ítéletre jön, hogy végső igazságot tegyen!

Mi lesz az ítélet kritériuma? Nem az igaz keresztény hitünk, amelyeket minden szent liturgián hall a Hiszekegyben, hanem a jó tetteink, amelyek igaz hitünkből születnek. Vagy a jó tetteink hiánya… 

Márk evangéliuma végén az Úr ezt mondja: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.”

A megkeresztelkedést meg kell előznie a hitnek, de az igaz hitből fakadó cselekedeteknek is! A keresztségre készülőnek már úgy kell élnie, mintha már teljes joggal Krisztus Egyházának a tagja lenne. Nem csak annak szól az üdvösség ígérete, aki megkeresztelkedik, hanem annak, aki a hitét már megkeresztelkedése előtt tetteivel bizonyította.

Mindaz, amit az Úr e mai, evangéliumi olvasmány szerint az Utolsó Ítéleten számon kér tőlünk, nem nehéz, nem lehetetlen dolgok, nem kell hozzá sok pénz, fáradság, csak egy kis figyelem, irgalom, szeretet és a kísértéseket leküzdő cselekvés!

Nemcsak az irgalom testi cselekedeteit kéri tőlünk számon, hanem a lelkieket is: azt, hogy a vigaszra szorulót megvigasztaljuk, a tanácstalant igaz tanáccsal lássuk el, a sírókkal együtt sírjunk, az örvendezőkkel együtt örvendezzünk, élőkért, elhunytakért naponta imádkozzunk! Ehhez pedig végleg nem kell semmiféle vagyon.

Mi az irgalom mércéje? Az, hogy a legkisebbet, a legjelentéktelenebbet is észrevegyük. Azt, akit mások kerülnek, lenéznek, vagy viselkedése, vagy értelmi állapota, vagy kinézete, ruházata miatt. Éppen a legkisebben szolgáljuk igazán Krisztust, mert ő is igen egyszerűen élt, szegény és nincstelen volt, fedél sem mindig volt a feje fölött. Ráadásul nem kevesen voltak, akik lenézték, megvetették, és végül keresztfára küldték.

Mi a vétkük azoknak, akik az Úr bal oldalára kerültek? Hiszen nem loptak, nem hazudtak, nem követtek el házasságtörést, becsületes módon igyekeztek élni… Éppen az, hogy lett volna lehetőségük az irgalmasságot gyakorolni, de nem tették, elmulasztották: „Éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg.”

A keresztény embert, akik Krisztus követője lett, elsősorban az irgalmasságáról lehet felismerni.

Ám az igazsághoz való ragaszkodásról is az igaz keresztény tanításhoz és élethez, amelyet Krisztus Urunk hozott le a földre. Azaz, magához az élő Krisztushoz, aki ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” 

I. T.

2025. február 23. Húshagyó vasárnapon

Nagyböjtre készülődve, bűnbánati énekeinkből

+

 

I. T.

2025. február 23. Húshagyó vasárnapon