2024. november 3.
Pünkösd utáni 19. vasárnap.
Szent Akepszimasz püspök, József pap és Aeithalasz diakónus, perzsiai vértanúk (4. sz.). Szent György nagyvértanú ereklyéinek átvitele és templomának fölszentelése a palesztinai Liddában (3. sz.).
Szent Hormizd, perzsiai hitvalló (420 k.). Szent Teodor, ankürai püspök hitvalló (8-9. sz.). Damaszkuszi Szent György vértanú.
Szent Anna, Vszevolod Jaroszlavics fejedelem lánya (1112-1116 k.). Szent Poimén, a Zográfu szerzetese, ikonfestő (1610 k.). Neapoliszi Szent György új papvértanú (1797).
Szent Miklós új papvértanú és Pál újvértanú (1918). Szent Vazul, Vazul, Sándor, Vlagyimir Szergiusz, Miklós, Vince, János, Péter, Péter, Sándor, Pál, Kozma új papvértanúk és Simeon új diakónusvértanú (1937). Szent Jevdokija újvértanú (1938). Szent Szergiusz új diakónusvértanú (1942).
Gal 6,11-18; Lk 16,19-31 (Olvasmányok a 22. vasárnap szerint). Második hang.
+
Feltámadási tropárion, 2. hang
Szent György tropárionja, 4. hang:
Vértanúk magasztalása:
Könyörgés a Szűzanyához, theotokion, 2. hang:
+
Apostoli olvasmány, Gal 6,11-18:
Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel! Akik testi értelemben akarnak tetszést aratni, azok kényszerítenek arra titeket, hogy körülmetélkedjetek, csak azért, hogy a Krisztus keresztjéért ne üldözzék őket. Mert akik körülmetélkednek, maguk sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják a ti körülmetéléseteket, hogy a ti testetekkel dicsekedhessenek. Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára. Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés. Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és az Isten Izráelének!
Ezentúl senki se okozzon nekem fájdalmat, mert én a Jézus bélyegeit hordozom a testemen! 18. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvéreim. Ámen.
Evangéliumi olvasmány, Lk 16,19-31:
+
„Emberi sorsok”
A mai evangéliumból megtudjuk, milyen nagy különbség volt ember és ember között a mi Urunk, Jézus Krisztus idejében. A szegények rá voltak szorulva a gazdagabb anyagi körülmények között élő, vallásos és jólelkű emberek gondoskodására. Ahogyan a szegény Lázár is.
Vannak emberek, akik önhibájukon kívül jutnak nyomorúságos sorsra, becsapták, kijátszották, kiforgatták őket, és vannak, akik hanyagságuk, nemtörődömségük, vagy valamilyen leküzdhetetlen szenvedély miatt jutnak koldusbotra.
Ma is tapasztaljuk, ahány ember él körülöttünk, annyi különféle emberi sors bontakozik ki előttünk, aminek az igazságát nem mindig tudjuk megfejteni. Ámde van egy igazság, amely már a példabeszéd elején nyilvánvaló:
Isten előtt nem az élet hossza vagy minősége az igazi érték, hanem az, hogy milyen lélekkel és tettekkel éltük le földi életünket. Hiszen a gazdag túlélte a szegény Lázárt, még évekig élvezhette az élet örömeit. Ámde mi haszna lett belőle?
Lázár egy szóval sem panaszkodik sorsa miatt, senkit sem szidalmaz, távol áll tőle, hogy erővel vegye el a gazdagtól azt, amit megkívánt, csupán „szeretne jóllakni” abból, ami a gazdag asztaláról lehullik. Zsíros kenyérdarabok hullottak alá, amelyekbe a bőséges ebéd közben az asztalnál ülők a kezüket törölték, és a kutyáknak vetették. Azok meg sietve, boldogan felszedték.
A szegény Lázár, ahogy neve is mutatja, nagy türelemmel viseli sorsát, Isten irgalmában reménykedik, és irgalmat is nyer. Nem érte el földi életében azt, amit emberi szempontból megérdemelt volna, de Isten semmit sem felejt el abból, amit egy ember életében tett, és bőségesen kárpótolja. Ahogy az apostol írja: „Senki se tévelyegjen, amit vet az ember, azt aratja is” (Gal 6,7).
A gazdag névtelen, senki sem jegyezte fel a nevét: ő csak a „gazdag”. Sem Istent, sem embert nem ismert, saját üdvössége is hidegen hagyta. Nem erőszakoskodott ugyan, nem nyomott el senkit, nem volt bűnöző, mindössze annyi történt, hogy kizárólag magára, saját boldogulására, élvezeteire gondolt! Pedig nem kellett volna lehetetlen dolgokat véghez vinnie. Nem kellett volna átadnia a házát vagy földjét Lázárnak és földönfutóvá válnia. Csak legalább azokból a kenyérdarabkákból kellett volna valamit adnia… Emlékezzünk az Utolsó Ítélet képére. A Megváltó nem fog lehetetlen dolgokat kérni tőlünk. Így szólítja meg az igazakat:
„Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám” (Mt 25,34-36).
A gazdag a halála után gyökeresen megváltozik, szinte Lázár lelki ikertestvére lesz. Nem panaszkodik sorsa miatt, nem akar szabadulni, nem zúgolódik, „hogyan kerültem én ide, hát ezt érdemeltem, nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam…” Akárcsak Lázár, igen szerény, nem kér sokat, csak egy ujjhegynyi vizet, és miután jóságos szavak kíséretében, de mégis elutasításban részesül, nem erősködik tovább. Saját sorsát már el is felejti, öt testvérének a sorsa sokkal fontosabb számára. Azok is felelőtlenül élnek, ahogyan ő élt a földön, nehogy ők is ugyanilyen sorsra jussanak. Valamilyen megrázó üzenetre lenne szükségük a másvilágról. „Van Mózesük és vannak prófétáik”, válaszolja Ábrahám, hallgassanak azokra. Az ember ne várjon vakmerően csodás jeleket Istentől, ne kísértse őt, ne mondja, „őt még senki sem látta, majd hiszem akkor, ha megjelenik előttem, ha ezt és ezt megteszi nekem”. Hiszen itt van előttünk Isten igéje, kinyilatkoztatása, sőt, „az Ige testté is lett és köztünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét…” (vö. Jn 1,14). Mindez elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy bűnbánatot tartsunk és megtérjünk. Ámde az igazi szelídség az, mondja Aranyszájú Szent János – ahogyan a múlt vasárnap is hallottuk -, amikor a bennünket ért megaláztatást, igazságtalanságot békésen elviseljük az Úr Jézusért, ámde embertársunknak a segítségére sietünk, ha megpróbáltatás, igazságtalanságot éri. Mert ha nem tesszük, az már nem szelídség, hanem gyávaság, a „férfiasság hiánya”. Az ujjnyi vízért nem perel, de a testvéreiért megismétli a könyörgést: „Nem úgy, atyám, mert ha a halottak közül megy el valaki hozzájuk, akkor megtérnek!” Nagy szeretet van benne, saját sorsával már nem is törődik, csak szerettei sorsával. Ahogy az apostol írja:
„Azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért, test szerint való rokonaimért” (Róm 9,3).
Vagy ahogy Mózes imádkozik a népért az aranyborjú bálvány elkészítésének bűne miatt: „Most azonban vagy bocsásd meg nekik ezt a vétket, vagy pedig, ha ezt nem teszed, törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (Kiv 32,31-32)”
Egy szent áll előttünk a poklokban… Csak egyszerűen elkésett! Az ember ne halogassa a megtérését. A nemrég történt katasztrófák a szerbiai Újvidéken, vagy a spanyolországi Valenciában is erre figyelmeztetnek. Mit válaszol az Úr az akkoriban történt katasztrófák hírére?
Hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek” (Lk 13,1-5).
Ne halogassuk tehát a jót, ne halogassuk megtérésünket, Krisztus követését – kompromisszumok nélkül – és ne mondjuk, „majd ha megöregszem, biztos templomba járó leszek”, ne fáradjunk bele üdvösségünk munkálásába és mások üdvösségének munkálásába, mert jóságos, de igazságos is a mi Istenünk, mondja az Apostol:
„Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is fogja aratni (Gal 6,7).”
Majd így folytatja:
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk (Gal 6,9).”
I. T.
2024. november 3.