2024. október 20. Pünkösd utáni 17. vasárnap.
Szent Artemiosz antiokhiai nagyvértanú (4. sz.). Krétai Szent Andronikosz vértanú (8. sz.).
Híoszi Szent Matróna, csodatévő (15. sz.). Új Szent Geraszimosz (1579).
Szent Miklós új papvértanú (1918). Szent Zoszima, János, János, János, Miklós, Leonyid, János és Sándor új papvértanúk,
Mihály és Péter új diakónusvértanúk és Pál vértanú (1937).
Ef 2,4-10; Lk 8,26-39 (olvasmányok a 23. vasárnap szerint). Nyolcadik hang.
+
Feltámadási tropárion, 8. hang:
Szent György tropárionja, 4. hang:
Szent vértanúk magasztalása:
+
Evangéliumi olvasmány, Lk 8,26-39:
Abban az időben
kikötöttek a gerázaiak földjén, amely Galileával átellenben van. Amint kilépett a partra, egy férfi jött eléje a városból, akiben ördögök voltak, és már régóta nem vett magára ruhát, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban. Amikor meglátta Jézust, leborult előtte, és hangosan fölkiáltott: »Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!« Mert parancsolt a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Ugyanis már jó ideje hatalmába kerítette, láncokkal volt megkötözve, és bilincsekben őrizték, de elszaggatta a kötelékeket, s az ördög a pusztába űzte. Jézus ekkor megkérdezte: »Mi a neved?« Azt felelte: »Légió«, mert sok ördög szállta meg. Arra kérték, ne azt parancsolja, hogy a mélységbe menjenek.
Volt ott egy nagy disznócsorda, a hegyen legelészett. Kérték őt, engedje meg, hogy azokba menjenek. Megengedte nekik. Az ördögök erre kimentek, megszállták a disznókat, mire a csorda lerohant a meredeken a tóba, és belefúlt. A kondások, látva, hogy mi történt, elfutottak, és hírül vitték ezt a városba és a falvakba. Az emberek kimentek, hogy lássák a történteket. Amikor Jézushoz értek, ott találták azt az embert, akit az ördögök elhagytak, felöltözve és ép ésszel, amint ott ült Jézus lábainál, és félelem fogta el őket. Azok pedig, akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg az, akit az ördög zaklatott. Ekkor a gerázaiak földjének egész lakossága arra kérte őt, hogy távozzék el tőlük; mert nagy félelem vett erőt rajtuk. Ő pedig bárkába szállt és visszatért. Az a férfi pedig, akiből kimentek az ördögök, megkérte, hogy vele lehessen. De Jézus elküldte őt ezekkel a szavakkal: »Térj csak vissza házadba, és beszéld el, milyen nagy dolgot cselekedett veled az Isten.« Az be is járta az egész várost, és hirdette, milyen nagy dolgot cselekedett vele Jézus.
+
„Csapás vagy megváltás?”
Krisztus Urunk „botrányos” dolgot művel: a választott nép földjéről a pogányok, a tisztátalanok, a rómaiak és görögök által lakott földre megy, ahol ráadásul a tisztátalan sertések tenyésztésével foglalkoznak és a húst a megszálló római hadseregnek adják el, abból élnek, hogy táplálják az elnyomókat…
Amikor ezt a jelenetet látjuk, eszünkbe juthat Krisztus születésének ikonja: a sötét barlangba leszáll az igazi Világosság, azok közé, akik a „sötétségben és a halál árnyékában ülnek” (Zsolt 106,10–14; Lk 1,79). A mennyből, az Atyától lejön a bűnösök, a tisztátalanok közé, hogy megmentsen bennünket. Amikor a gerázaiak földjére megy, ugyanez történik kicsiben: elmegy egyetlen emberért, de természetesen a többieket is meg akarja menteni, amint később látni fogjuk, mert bár elküldik, otthagy közöttük egy kis magot, egy csírázó apostolt, a meggyógyított egykori megszállottat, akit hazaküld a házába.
A démonok által megszállt ember éppen ellentéte annak, amilyennek Isten az embert teremtette. Az első ember telve volt minden erénnyel, maga volt a jóság és a szelídség, ebből az emberből pedig a démonok elviselhetetlen vadembert csináltak, aki csak addig vad, amíg Krisztus meg nem gyógyítja, utána békésen az Úr lábaihoz ül, és követni akarja. Alexandriai Szent Cirill mondja: „A démonok kegyetlenek, gonoszak, veszélyesek, és megsebzik azokat, akiket a hatalmukba kerítenek. Ez a történet világosan mutatja ezt, mivel a sertéskondát a szakadék mélyére vezették és a vízbe fullasztották. Krisztus azért teljesítette kérésüket, hogy tanuljunk a történtekből, és lássuk, nincs bennük könyörület, vadak, akiket nem lehet megszelídíteni, egyetlen szándék munkálkodik bennük, hogy rosszat tegyenek annak, aki fölött hatalmat vettek. Ha közülünk valaki féktelen (parázna), tisztátalan, szereti a tisztátalanságot és önszántából leli örömét a bűn szörnyűségében, akkor Isten megengedi, hogy a démonok karmai közé kerüljön, és elsüllyedjen az átkok szakadékában. Sohasem fordulhat azonban elő, hogy a Krisztust szeretők a démonok prédájául legyenek. Velünk sem történhet meg soha, amíg az ő nyomdokait követjük, elkerüljük a hanyagságot jócselekedetekkel, tiszteletreméltó dolgok után vágyakozunk, amelyek illenek a dicséretes élethez, amelyre Krisztus Urunk sarkall bennünket a szent evangélium tanításában.”
Mit mond a démon az Úrnak? „Ne gyötörj engem!” (Lk 8,28). Gonosz, és másban is csak gonoszt tud látni. A holtakat feltámasztó, betegeket gyógyító Krisztusban is csak a gyötrőt látja, nem veszi észre benne a gyógyítót, a szabadítót, az Üdvözítőt. Pontosabban, észreveszi és felismeri, de nem érti meg, hogy az Úr őt is megszabadítaná, ha hozzájárulna ehhez. Ám ő nem akar megszabadulni. „Sem a filozófusok, sem a zsinagóga elöljárói nem tudnak gyógyulást nyújtani azoknak, akik veszedelemben vannak. Egyedül Krisztus törli el az emberek bűneit, ha ezek nem utasítják vissza a gyógyulást. Nem akarja meggyógyítani azokat, akik nem akarnak meggyógyulni, és elhagyja a gyengéket, akik számára terhet jelent a jelenléte, amint ez a gerázaiakkal is történt.” – tanítja Milánói Szent Ambrus.
Az ember lelkének értéke felbecsülhetetlen. Szerény számítás szerint is a kétezer sertés értéke mai áron több mint 60 esztendei teljes keresetnek felel meg, miközben egy ember egész életén át 40–45 évig ha tud nyugalomba vonulásáig dolgozni! Az ember lelkének értéke felbecsülhetetlen. Ezt fejezi ki, hogy az Úr nem kíméli meg a nagy értékű disznókondát, mert a megszállott lelke többet ér számára bárminél. És ne tévedjünk, a mi lelkünk is ugyanilyen értékes számára. Kérdés, hogy mi magunk tartjuk-e ennyire értékesnek a saját lelkünket, amiért az Úr drága árat fizetett?
A történet végén a megszabadított ember Jézussal akar maradni, de Ő nem engedi, visszaküldi a házába. Ez a látszólagos kudarc valójában egy új élet kezdetét jelenti, mert ahogy fentebb is említettük, a meggyógyult ember Krisztus új apostolává válik, aki azon a földön marad, hogy hirdesse az Úr nagy tetteit. Kell-e nagyobb bizonyíték Isten hatalmára, mint az, hogy a démonoktól megszállt ember, akit láncra vertek, mert közveszélyes volt, és ruhátlanul őrjöngött a sírboltok környékén, most értelmének teljes épségében tanúságot tesz Jézusról, aki meggyógyította. Milánói Ambrus írja: „Miért nem fogadja Krisztus maga mellé a meggyógyított embert, miért tanácsolja, hogy menjen vissza a házába? Talán azért, hogy nehogy felfuvalkodjon, és a hitetlenek számára példát mutasson, hiszen az a ház természete szerint vendégfogadóvá is válhat. Amint visszakapta értelmének egészségét, Krisztus megparancsolta neki, hogy hagyja el a sírokat (Mt 8,28) és térjen vissza házába, lelki otthonába. Az, aki eddig a (halott) értelem sírboltja volt, Isten templomává válik.” Tehát nem ő megy el az Úrral, hanem az Úr marad vele és a lelkébe költözik: aki korábban az elvadult ördögök tanyája volt, most a szent hit apostolává válik.
Milánói Szent Ambrus így tanít bennünket: „Az ember saját kínlódásának szerzője. Ha egy ember nem úgy él, mint a disznók, a démonok sohasem tudnak erőt venni rajta. Ha mégis erőt vesznek felette, az nem azért történik, hogy tönkre tegyék, hanem azért, hogy megpróbáltatásokban legyen része. Az Üdvözítő eljövetele után a démonok nem tudták többé a jót elrontani, tehát már nem azt keresik, hogy minden embert tönkre tegyenek, hanem csak a bizonytalankodókat. Az, aki már tisztában van azzal, hogy a határozottak megvetik és az erősek szétzúzzák, csak a gyengéket zavarja össze különféle gonoszságokkal. Ha azt kérdezi valaki, miért engedi ezt meg Isten a démonoknak, ezt felelem nekik: azért, hogy a jó embereket megpróbálja, a gonoszokat megbüntesse, hiszen a bűn maga a büntetés. A Törvény is ezt mondja: az Úr forróságot, reszketést, gonosz szellemeket, vakságot és más szerencsétlenségeket küld büntetésül a bűnösökre.” Könyörögjünk tehát a mi Urunkhoz és kérjük az Szentséges Anyjának közbenjárását és oltalmát, hogy óvjon meg bennünket a bűntől, és adja meg, hogy bennünk is a mi Urunk, Jézus Krisztus lakozzék, és Isten templomaivá váljunk.
✠ ✠ ✠
Szemelvények az egyházatyáktól:
A megszállott ruhátlanul tévelygett a nagy tisztátalanságban és a holtak sírboltjai között. Nagyon szenvedett és szégyellnivaló életet élt. Élő bizonyítéka volt a démonok kegyetlenségének és tisztátalanságának… Bárki, aki a démonok áldozatává és erejük alávetettjévé válik, a tisztátalanság, az áldatlanság mintaképe lesz, akiben nincs sem gondolkodás, sem éberség. Egyesek azt kérdezik: „miért vannak ördögtől megszállott emberek?” Ezt felelem azoknak, akik magyarázatot kívánnak: e dolgok okai nagyon mélyek. Egykor egy szent ezt mondta az Úrnak: „ítéleteid, mint a déli verőfény” (Zsolt 36,6). Amíg ezt a gondolatot az értelmünkben tartjuk, talán nem veszítjük el a figyelmeztető jelet. Isten megengedi bizonyos okokból az embereknek, hogy egyesek a démonok hatalma alá kerüljenek. Nem azért teszi, hogy szenvedést okozzon, hanem azért, hogy saját példájukon keresztül megtanítsa őket, hogyan viselkednek velünk a démonok, hogy eszünk ágában se legyen alávetni magunkat nekik. Egynek a példája sokak okulására szolgál.
(Alexandriai Szent Cirill, Magyarázat Lukács evangéliumához, 44. homília.)
✠ ✠ ✠
A gerázai férfi, vagyis pontosabban a démonok légiói, amelyek beleköltöztek, az Úr lábához borult, és azt mondta: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!” Vegyétek itt észre a félelem, a merészség és a büszkeség keverékét. A sugallt szavak nagy felfuvalkodottsággal vannak átitatva. Az ellenség kevélységének a bizonyítéka, aki ezt merészeli mondani: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia?” Legyetek biztosak benne, hogy a magasságbeli Isten Fia ő. Újra kérlek benneteket, figyeljétek meg Isten dicsőségét, aki mindenek felett áll. Tagadhatatlan erővel és összehasonlíthatatlan hajthatatlansággal zúzza össze a démont, pusztán akaratának erejével.
(Alexandriai Szent Cirill, Magyarázat Lukács evangéliumához, 44. homília.)
✠ ✠ ✠
Tudjuk Máté evangéliumából, hogy két megszállott ment Jézus elé a gerázaiak földjén (Mt 8,28). Itt Szent Lukács egy ugyanilyen ruhátlan embert mutat be. Mindenki, aki elveszítette a természet és az erények ruházatát, olyan, mintha meztelen lenne. Nem hiszem, hogy meg kellene kerülnünk, sőt ellenkezőleg, keresnünk kell az okát annak, amiért az evangélisták látszólag ellentmondanak egymásnak a megszállottak számát illetően. Bár számuk különbözik, a titok megnyilatkozik: akiben tisztátalan lélek lakozik, a nemzeteket jelenti, azokat, akiket szenvedélyek borítanak el, akik a bűnnel szemben meztelennek, védtelennek bizonyulnak, hajlanak a rossz cselekedetekre.
(Milánói Szent Ambrus, Lukács evangéliumának magyarázata, Lk 6, 44)
✠ ✠ ✠
Krisztus megkérdezte és megparancsolta neki, hogy mondja meg a nevét, ő pedig azt felelte: „légió” (Lk 8,30), mert sok démon költözött bele. Vajon azért kérdezte Jézus, mert nem tudta volna, vagy mint mi, meg akart tudni valamit, amit addig nem tudott? Vajon nem abszurd dolog ezt elgondolni? Ő Isten, tehát mindent tud, „megvizsgálja a szíveket és a veséket” (Zsolt 7,9). Azért kérdezte meg, mert ez is része volt az emberi nemet üdvözítő tervének, hogy értesüljünk a démonok sokaságáról, akik egyetlen ember lelkét osztották fel egymás között, és ezzel rettenetes és félelemkeltő őrültséget hoztak létre a lelkében. Valóban, a démonok értenek hozzá, hogy gonoszt cselekedjenek, és ahogy az Írás tanít bennünket, a jóról semmiféle ismeretük nincs (vö. Jer 4,22).
(Alexandriai Szent Cirill, Magyarázat Lukács evangéliumához, 44. homília.)
✠ ✠ ✠
A gerázaiak megállapodtak egymás közt, mintegy törvényt hoztak, hogy nem mennek ki megnézni az Üdvözítő csodáit, ezért ő a tengerbe küldte a disznókondát, hogy akaratuk ellenére mégis kijöjjenek. A megbüntetett légió a világ jelképe. Ő, akiről azt mondták, „az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket”, megparancsolta a démonoknak, hogy a disznókba menjenek és nem az emberekbe, harcot indított a hegyen az ördög ellen és a légiók ellen, vagyis az ördögök fejedelmei ellen (vö. Mk 5,13). Amikor pedig a démonok a kondába mentek, azok rögtön megfulladtak. A Könyörületes ereje megőrizte ezt az embert, és megmutatkozott abban, hogy a démonok könyörögtek neki, ne küldje őket a gyehennába.
(Szír Szent Efrém, Kommentár Tatianus Diatesszaron-jához; 6,26)
✠ ✠ ✠
A-V. Gellért
2024. október 20.
